• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

Mar 08 2023

2011-es sauvignon blanc a Zalai borvidékről? Méghozzá édes?

Mindig érdekeltek a különleges, kevésbé ismert bortermő területek, így december elején a Zalaszentgrót melletti Csáfordra, a Veress Pincészetbe látogattam. Persze a bennfentesek egyből rávágnák, hogy a  pintes után nyomoztam, ami részben igaz is. Ottlétem alatt három órát beszélgettem Veress Jánossal, közben szó esett dicső múltról, csemegeszőlő termesztésről, vakságot okozó direkttermő fajtákról, klímaváltozásról, pezsgőkészítésről,  kilátástalan jelenről, a borvidékekben rejlő elfelejtett értékekről.  A diskurzus során hamar nyílt a pintes csavarzára, hiszen mindig helyben a legjobb megízlelni a borokat. Be kell vallanom, most is nagyon jól esett ez a vaskos szerkezetű, régi stílusú, különleges tétel, amit egyedülállóan az egész világon csak itt készítenek. Mivel egy korábbi cikkem során beszámoltam már róla itt, ezért egy másik kuriózumot szeretnék bemutatni. 
Veress János távozásomkor egy 2011-es, késői szüretelésű sauvignon blanc-t nyomott kezembe. A család egy szlovéniai borverseny során találkozott ilyen jellegű borokkal és annyira megtetszett nekik, hogy ők is megcsinálták a sajátjukat. Ehhez vesszőelvágásos technológiát alkalmaznak, amivel több íz marad a szőlőben, a bor a savait mégis megtartja, míg a szüretre november végén, december elején kerül sor. Úgy tudom, kis hazánkban más nem készít ilyen különlegességet. Persze, ha egy picit távolabbi tájakra, a Bordeuax-i Sauternes-be látogatunk, akkor mondani sem kell, az ottani édes borok készítésénél a semillon mellett sauvignon blanc-t használnak. Nézzük, mint tud ez a 2011-es, késői szüretelésű sauvignon blanc.

A pohár szájából, fehér aszalt gyümölcsös, teás, herbális, mézes jegyek áradnak. Nyelvemet igazi ízkavalkád fogadja. Aszalt sárgabarack, füge, sherry, cognac aromákhoz gyógynövények párosulnak, amikre elegáns citrusokkal kevert virágméz rétegződik. Egy tokaji borhoz képest közepes testű és nagyon jó ivású. A nyelést követően a torkomban kesernyés birses, fügés, valamint herbális ízek köszönnek vissza. 7- pontot adok rá. 

Ez is ugyan olyan egyedi és különleges tétel mint a Zalai borvidék elixírje, vagyis a pintes. Köszönet a palackért Veress Jánosnak!

Kunci 

Written by barefoot · Categorized: Csáford, pintes, Sauvignon Blanc, Veress János, Zalai-borvidék, Zalaszentgrót · Tagged: 2011

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design