• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

barefoot

Nov 21 2016

Öreg Király Szamorodni 2013 Barta Pince Tokaj

Lélekben kalandozzunk el Hegyaljára az Öreg Király Dűlőbe, ahol a többszáz éves teraszok között fiatal szőlősorok látványa fogadja az idetévedő vándorokat. A meredekebb kitettségű részeken hagyományos bakművelésű tőkék vertek gyökeret, amelyek egyre ritkábban fordulnak elő a mai modern szőlőművelésben. A Barta család birtokán járunk, akiknek köszönhetően fél évszázados kihagyás után, 2003-ben ismét gazdára talált ez nagy múltú terület. 
A Király hegyet már 1285-ben királyi birtokként jegyezték fel, amely az évszázadok során gyakorta váltogatta gazdáit (többek között a Rákócziaké is volt), de a minőségét senki sem kérdőjelezte meg. Ennek tényét azóta sem vitatják, sőt az itteni termelők a legbiztosabb termést adó dűlőként tartják nyilván. A talaj értékei sem elhanyagolhatóak. Riolittufa, zeolit, és vörösagyag keverékén, ásványos, mégis komplex borok készülnek. 
Egyedül a 60-as évek államosítási (inkább mennyiség mint minőség) elvárásainak nem kedvezett, így hamar  parlagon hagyták …

Ezt az eldugott kincsesbányát vette keze alá a Barta család és szebbnél szebb borokkal kápráztatnak el minket. A talaj közel fél évszázados pihentetése is nagyon kedvez a filozófiájuknak, a biodinamikus művelésmódnak.


Szalmasárga színét picit vékonynak találom. Ne feledjük, hogy kategóriájában igen fiatal borról beszélünk. Citrusos, minerális életteli  szikár illattal indít. Csak úgy pattognak az orromban a különféle fehérhúsú szárított gyümölcs aromák. Körte, alma, dió, akácméz, amit grillázsfelhő  burkol körbe. Meglepően édes íze picit érdesebb savgerincben húzódik tovább.  Méz, dió, barack mögött a trópusi gyümölcsök is felsorakoznak. Hosszú krémes, minerális, lecsengésű. Remélhetőleg az idők során savai tompulnak, amitől még szebb formáját fogja mutatni. Ettől eltekintve igazán életteli gyönyörű borral ismerkedtem meg.

17,8 pont

Written by barefoot · Categorized: Öreg Király dűlő, Szamorodni, Tokaj · Tagged: Barta család

Nov 07 2016

Olaszrizling Október

Mandola, Orisz, Nemes, 
e három névből választják ki az Olaszrizling új nevét.
Miért is teszik ezt? Hogyan vélekednek róla a borászok?
lyen kérdésekkel indultam el október 8-án az Olaszrizling Október elnevezésű borrendezvényre, ugyanis úgy volt, hogy ezen a napon bújik a rilzling új névköntösbe. Természetesen a közel kétszáz borról se feledkezzünk meg, amit a kiállítás nyújtott számunkra. Itt aztán tényleg elmerülhettünk a borrégiók és borstílusok közti megannyi érdekességben.
Jól emlékszem még arra az időre, amikor a könnyed citrusos keserű mandulás lecsengésű bor szinte csak fröccsként hódította rajongótáborát. Szerencsére manapság szebbnél-szebb szóda nélküli tételek kerülnek az öblös poharak mélyére. 
Többek ezek hallatán már hátradűlnek, és úgy gondolják, hogy ia rizling ismét fénykorát éli. Meglátásom szerint ehhez még hosszú út vezet. Az igaz, hogy a megkóstolt borok szépek, tartalmasak, csak úgy ragyogtak új dicsfényükben. de a borászok még mindig csak keresik a tökélyre vezető utat. Itt főleg a terroire és a  hordóhasználat egyensúlyára gondolok. Másrészt ott a közös névhasználat megegyezése, amiben még nincs egyetértés


Nem szeretnék negatívnak tűnni,  csak keresem az Olaszrizling jelentőségét, helyét a világ bortérképén. A rendszerváltás óta eltelt negyed évszázad még rövid idő ahhoz, hogy letisztult borarculata legyen hazánknak. Szerencsére az utóbbi tíz évben elindult valami, aminek helyi viszonylatban már lehet látni az eredményét. Egri Bikavér, Tokaji Aszú, száraz Furmint, villányi Cabernet Franc mellett az Olaszrizling is helyet kaphatna. 



Jó-e az új névváltoztatás? Itt a kereskedelemben kellene boncolgatni a dolgokat!



Mit szándékozunk kezdeni a fajtával? Külföld felé kacsingatva szeretnénk-e szeletet kapni a nemzetközi borkereskedelemből? Exportot megcélozva mindenképpen hasznos. Ebben a szakágban tevékenykedve nap mint nap szembesülök azzal, hogy más országok lakói Rajnai rizlingnek azonosítják be. A Kárpát-medencét elhagyva szinte alig ismerik, így megújult arculattal, egységes marketinggel látok benne potenciált. 



Hazánk leggyakrabban előforduló fehér szőlője, amit Tokaj kivételével minden borvidéken művelnek. Huszonegy különféle termőterület, mikroklíma, és a fajta jó ismerete. Ezzel rendelkezünk, ami jó alapnap bizonyul a jövőre nézve. 


Gondoljunk csak az osztrákokra akik, a könnyed stílusú Zöld veltelíniből világhírnevet csináltak. Mi miért ne tudnánk ugyanezt véghez vinni?

A szavak további csűrése-csavarása helyett inkább nézzük a borokat!

Első körben a Robert  Smyth nemzetközi borakadémikus által tartott előadásán kóstolt vulkanikus talajon termelt borokat szeretném bemutatni!

Molnár és Fia 2015 Mátra

Virág, citrus, vegetális-zöldséges illatok, vaskosabb savak, kellemes gyümölcsös test. Kicsit krétás, mineralís, közepes lecsengés. Szerintem idővel még pozitív irányba fog változni. 

16,2 pont


Gilvesy Bohém 2015 Badacsony

Egyetlen kivétel a sorban, ami nem csak Olaszrizlingből készült. (Olaszrizling 40%, Szürkebarát 25%, Rajnai rizling 20%, Sauvignon Blanc 15%)
Érett fehér gyümölcsös, alma, barack, körte aromái mögött egy kevés kén húzódik. Közepes testű, ahol a fajták és a  hordós érlelelés nagyon jól vannak összepárosítva. Keserű mandulás hosszú lecsengés.
16,5 pont

Káli Kövek Rezeda 2015  Balaton-felvidék
Feszes, gyümölcsös testében és illatában erőteljesebb sav húzódik. Főleg citrus és  alma dominál. Elmondásuk szerint hordóban érlelődött. Ebből igen keveset észlelni. Hosszú minerális élvezetet ad.
16,6 pont

Szászi Endre Szent György-hegy 2015
Mély almás-körtés, enyhén birses hosszan tartó aromákkal indít. Fajtajelleghez képest nagytestű. Erősen hordózott, amitől dió, mandula, narancs, fahéj, szegfűszeg aromákat kap. Hosszú ásványos lecsengésű. Nemzetközi szintet is megüti. Szép kiegyensúlyozott.
17,2 pont

Villa Tolnay 2015 Badacsony
Savanyú káposzta csapja meg az orrom. Reduktív készítésről árulkodik. Megkóstolva már valamivel jobb a helyzet.Markáns savait maradék cukra valamelyest csökkenti.
15,8 pont

Laposa 4hegy 2015 Badacsony, Somló
A borászat emblematikus bora, ahol négy vulkáni hegy (Badacsony, Szt György hegy, Csobánc, Somló) kőzet adta élményéi kerültek egy palackba. Tiszta gyümölcsös ízvilágú. Főleg alma, citrus, és keserű mandula. Egyértelműen reduktív technológiájú házasítás. Kellemesen sós minerális. Minden benne van amit ezen a szinten a fajta tud.
16,8 pont

Györgykovács Imre Somló 2014
Már az első másodpercében arcon csap a Somló jellegzetes aromája. Komoly Olaszrizling került a poharamba. Érett alma körte birs krémes jegyeire nagyfokú minerális érték telepszik. Vastag textúrájában a hegy és az évjárat adta savak kikandikálnak. A kőzet sós-minerális értékei hosszan húzódnak a torkomban.
Ennél a bornál már mindenki felszisszent.
17,4 pont
Kreinbacher Aranyhegy 2008 Somló
Gazdagon dűlnek belőle az érett ásványos krémes jegyek. Savai már elváltak a testétől, ami ilyen idős korban nem is csoda. Számba véve hamar szétesik. Birs körte, dió ízekkel bír. Végén enyhén édeskés, amit a palackbukétól kaphatott. Közepesen hosszú végződés.
16,7 pont

Még néhány érdekes tételt a kiállítás boraiból.
Borbély, Karos 2014 Badacsony
Hatvan éves gyalogtőkés művelésről egy tőke/per palack terméskorlátozással. 500 literes hordóban fél évig érlelődött. Mély keserű mandulás, citrusos, narancsos, hordófűszerrel indít. Szép savak, érett alma körte, grapefruit. Erre krémes fás íz telepszik, amitől fahéj szegfűszeg aromát kap. Hosszú minerális lecsengés
17,3 pont

Figula, Löcze 2015 Balatonfüred, Csopak
Citrusosk mellett enyhén gyógyvizes. Pirítós fűszeres aromavilággal lengi körbe. Vastag, krémes,érett fehérhúsú gyümölcsök, kellemes mandulás narancsos ízkavalkáddal. Gyógynövényes lecsengésű, amit a terroiretól kaphatott.
17 pont

Homola, Sáfránykert 2015 Balatonfüred, Csopak
Citrus, pirítós, fűszeres aromákkal indít. Kicsit sötétebb színű, nagyobb testű. Szép savú, mandulás gyümölcsös telt kortyai, hosszú enyhén ásványos ízek pörögnek le a torkomon.
16,9 pont
Bott Frigyes 2014 Múzsla, Szlovákia
Közepesen krémes borból egy csöpp sav kicsap. Telt kortyaiban alma, citrus, és gyógynövények keverednek. Vibráló savait a hordó eltakarja, de mégis e kettő egyvelege teszi izgalmassá. Jó egyensúlyú tartalmas Olaszrizling. Gyümölcsös, keserű mandulás végű, tapadós tanninokkal.  
16,8 pont
Zsirai, 2011 Somló
Közepes intenzítású ásványos aromák szállnak a pohárból. Kicsit már érződik az idő vasfoga, ettől még nem veszít az értékéből. Érett alma, fa, és citrus keveredik minerális kortyaiban. Hosszú minerálus lecsengés.   
16,7 pont

Hagymási Tamás, 2015 Eger
Igen magas hordóhasználat vág orron. Krémes pirítós narancsos, körte aromái nem a mindennapok Olaszrizlingjéről árulkodik. Telt, fűszeres gyümölcsös kortyai hosszan és lassan csúsznak le a torkomon. Olyan nagyágyú, amely túlhordózottsága miatt elvesztette az eredeti karakterét.
17,3 pont
Ahogy az elején írtam, ‘a megkóstolt borok szépek, tartalmasak, csak úgy ragyogtak új dicsfényükben’. Itt tényleg egy olyan sokoldalú fajtát ismerhettem meg, amelyet számos különleges terroiron számtalan stílusban készítünk. Ha ez a  kettő a gyümölcsös ízekkel harmonizál, akkor már tényleg felemelhetjük a fejünket.
Meglátásom szerint a borok gyakorta túlhordózással küszködnek, ami sokat elfed az eredeti értékéből. Ettől ugyan vastagabb nehezebb tételek születnek, de elveszítik igazi fajtajellegüket. Más országokban már egyre jobban mellőzik ezt a készítési módot! Kell ez nekünk? 
 

Written by barefoot · Categorized: Csopak, Eger, kóstoló, Mátra, október, olaszrizling, Somló, Szent György-hegy · Tagged: Badacsony, Balaton-felvidék, Balatonfüred

Oct 31 2016

Bordeaux elfelejtett nagysága – Csányi Pincészet Petit Verdot 2011 & 2012

Cabernet sauvignon, Cabernet franc, Merlot! 
Mi is jut először eszünkbe e nevekről? Természetesen Bordeaux!
Pedig a borvidéknek van egy olyan titkos fajtája amiről igen keveset hallani. Ő lenne a Petit verdot. Ez azért lehetséges, mivel igen csekély mennyiségben termelik, és csak néhány százalékban használják fel a házasításokhoz.
Olyan “csipetnyi nagyság”, amiben benne van a borvidék sikere. Tanninbomba? Egy csöpp tömény fűszer? 
Akár mindkettőként is lehet nevezni.
A fajtát Toulouse környékéről eredeztetik, a Trossot, Duras fajtákból természetes úton kereszteződött. Mindkettőt a rómaiak honosították meg e vidéken.
Petit verdot avagy kicsi zöld. Kék szőlőről beszélünk, de neve is sokat elárul. Lassan érik, a jó minőséghez szüksége van a hosszú vénasszonyok nyarára, ezért nem minden évjáratban használják fel. A kiegyenlítettebb klímát jobban kedveli, így az újvilági országokban egyre gyakrabban foglalkoznak vele. Jó évjárat esetén meghálálja a törődést. Nagy nehéz-hangsúlyos, erdeigyümölcsös, lekváros bort ad.
A világon igen kevés pincészet van, aki ebből a fajtából fajtiszta bort készít. 
E kevesek közé tartozik a villányi Csányi pincészet. Most ebből szeretnék két különböző évjáratot bemutatni. 

Petit Verdot 2012

Igen sötét színű. Illatában is tömény tanninos alkoholos. Áradnak belőle az, áfonyás, szedres, meggyes lekváros ízek. Gazdagon eláraszt fiatal portóis aromákkal, csokival, kávéval. Enyhén portói jellegű.
Vastag, picit éretlen tanninjaiból a közel két éves hordón tartás valamit tompít. Olyan mintha feketebogyóval töltött keserűcsokit kóstolnék, amit  egy kevés cognakkal spékeltek volna meg. Nagysága ellenére rövid lecsengésű.
Komoly borról van szó, amely még időt kíván.

16,7  pont


Petit Verdot 2011

Talán még lassabban nyílik mint az utódja. Töményebb, lekvárosabb illatában feketeszeder, szilva, áfonya adja a gerincét, amiben a feketecseresznye is megbújik. Magas tanninjai kávé és feketecsoki aromákban végződnek. Alkoholban gazadag, mégis visszafogottabb, komplexebb fiatalabb társánál Az. enyhe portóis jelleg ebbe is beleszorult. Valamelyest hasonlóságot mutat egy erősebb Chiantival. Meggyes, kávés-kakaós aromái is jóval hosszabb lecsengésűek mint a 12-es évjárat.

17 pont

Written by barefoot · Categorized: Csányi Pince, csipetnyi nagyság, egyedülálló, Petit Verdot · Tagged: Bordeaux

Oct 17 2016

Taposó kút – Szent Ilona Borház – 2006.

Az egyik borkereskedésbe betérve rábukkantam egy tíz éves somlóira, a Kreinbacher Pincészet 2006-os Taposó kút cuvéjére. Rövid tétovázás után meg is vásároltam ezt az idős palackot.
A hegy borai öregebb korukra mutatják meg nagyságukat. Egyrészt az idők során a minerális jegyek sokkal jobban előbújnak, másrészt kiváló évjáratról beszélünk.
Azt se felejtsük el, hogy a pincészet korai szakaszából származik, ami megint kuriózumnak számít. Aki jól ismeri a hegyet, az jól tudja, hogy a Taposó-kút környéke a Vulkanikus púp egyik legjobb adottságokkal rendelkező része, amit megint nem szabad mellőzni.
Illatában egyből orron csapnak a minerális, enyhén oxidált krémes jegyek. Nem zavaró, inkább jól áll neki. Érett birs,körte, pogácsaalma, keveredik egy kevés édeskés kókusszal. Megízlelve a kőzet adta minerális jegyek még jobban felerősödnek. Nyelvemen csak úgy tapadnak a bazalt kőzet ásványai. Ha valami igazi kőjuice, akkor ez az! Vaskos savai picit kitüremkednek, amin ne is csodálkozzunk ilyen régi boroknál. Vastag krémes ízvilágában, a hosszabb hordós érlelés is szerepet játszik.
Kora ellenére, összességében szép komplex bort kóstolhattam. Kesernyésen közepes lecsengésű.

Nem a mindennapok egyszerű boráról beszélünk. Csak azoknak ajánlom, akik tudják értékelni a korosabb, mondhatni muzeális fehér borokat.

16,7 pont

Written by barefoot · Categorized: Kreinbacher, Somló, taposókút · Tagged: 10 éves

Oct 03 2016

Koch Hajós-Bajai Chardonnay Barrique 2015

Ismét egy Koch Csabi bora jött szembe velem. Megvettem, s gyorsan ki is bontottam…

Palackjaiban nem a nagyságot, hanem az egyszerűséget- nagyszerűség elvét szeretem. Finomak, stílusosak, és ár-érték arányt tekintve a kis pénzűek számára is elérhetők. 
Nem is csoda, hogy 2014-ben ő nyerte el az Év Pincészete díját. Mondhatni, napjainkban ő a Hajós-Bajai Borvidék első számú motorja.

Barrique Chardonnay-ja a fajtatípustól kicsit eltérően világos-zöldes színű.

Friss, fiatal, lendületes, citrusos illatában az alma mellett a zöldfűszerek is kiemelkednek, ami nem megszokott ebben a kategóriában. 
Enyhén zöld veltelinis beütésű.
Intenzív savait, citrusos, almás ízét krémessé teszi a rövid ideig tartó kis fahordós érlelés. A nagy amerikai barrique-ok mellett természeten eltörpül, mégis könnyen iható tartalmas borral ismerkedhetem meg. A végén egy kis pörkölt szegfűszeg teszi még mozgalmasabbá.

16,3p

Written by barefoot · Categorized: Chardonnay, Hajós-Baja, Koch Pince · Tagged: Barrique, borkóstoló

  • « Go to Previous Page
  • Page 1
  • Interim pages omitted …
  • Page 32
  • Page 33
  • Page 34
  • Page 35
  • Page 36
  • Interim pages omitted …
  • Page 50
  • Go to Next Page »

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design