• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

barefoot

Aug 31 2023

A legendák nyomában I.

Minden két évvel ezelőtt kezdődött, mikor egy
hirtelen felindulás után autóba ültünk és a horvátországi a Makarska-riviéra
déli részén fekvő Zaostrogig meg sem álltunk. Ugyan a falu nem a szépségéről
híres, a szállásunk sem állt a TOP lista élén, a teraszunkról viszont pazar
kilátás nyílt a tenger szigeteire, a hely mediterrán természeti kincsei pedig
leírhatatlanul szépek voltak. Az ottani borokat tanulmányozva szereztem
tudomást a szemben lévő Peljesac-félsziget Dingac dűlőjének jelentőségéről,
másrészt az alig néhány km-re lévő Hvar-sziget egyik nagynevű pincészetének,
Ivan Dolac dűlőn termett plavac mali bora, mély benyomást tett rám. Itt!

Peljesac-félsziget

Közben egymást követték az események. Számos Dingac
került a poharamba, egyre többet foglalkoztam az ex jugoszláv borokkal, így
jött az orebici nyaralásunk ötlete. A Peljesac-félsziget nyugati csücskében lévő
falucska alig 20 km-re fekszik a Dingac-tól, ami több dologról is híres. A
tenger fölé meredeken emelkedő, mindössze 90 hektáros területet, 1961-ben az
egykori Jugoszlávia első eredet védett dűlőjévé nyilvánították, nem beszélve
szőlőfajtájáról, a plavac mali-ról, ami egyenes leszármazottja a crljenak
kastelanski-nak, vagyis a zinfandelnek. Itt.

Orebic-et elhagyva kanyargós hegyvidéki utakon 25 perc
alatt érkeztünk el a 260 méter magasan fekvő, hegyekkel körülvett Potomje-be.
Onnan előbb egy 400 m hosszú, szűkre szabott alagúton, majd egy igazán technikás,
alig 3 km-es szerpentinen leereszkedve jutottunk le a szőlősorokhoz. A keskeny
aszfaltcsíkon nem volt annyira nehéz vezetni, a szembe forgalom mégis
problémát okozott. Több alkalommal centiken múlt a másik autó tükre és a
szakadék melletti útpadka becélzása. Azért ennek is örülhettünk, hiszen az
alagút csak 1976-óta létezik. Előtte a
szőlő és olajfa ültetvényeket egy 400 m magasra felkúszó hágón át gyalog közelíthették
meg a termelők, a terheket meg szamarak cipelték. Ez különösen a szüretek során volt
jelentős, mikor a szőlővel megpakolt kosarakat az alkalmanként magát megmakacsoló
segítőtársak hordták. Ebből már sejteni lehet, hogy a terület jelképe a
málhával megpakolt szamár. 

Dingac alagút

A tengerpartra leérve üdülőkkel, apartman házakkal
tűzdelt tündéri nyaralóhelyet találtunk, a szőlősorokon végignézve meg kellett
dörzsölnünk a szemünket. Nem akartunk hinni a látványnak. Míg nálunk a
leghíresebb dűlőink, Kopár, Öreg Király, Nagy-Eged katonás rendben állnak, az
ottani 70-80 cm magas szőlőtőkék egy áthatolhatatlan dzsungelt képeztek.
Bevallom, a káosz kérdése máig mozgatja fantáziám, miértjére a borkóstolók
közben mégsem mertünk rákérdezni, nehogy valaki lelkébe gázoljunk. Más
mediterrán vidékeken láttam már földön ülő tőkéket, ilyet meg csak akkor, mikor
a gazda pusztulni hagyja birtokát.

Dingac

Elmesélések alapján olyan jó adottságokkal
rendelkezik a terület, hogy optimális esetben évi 1-2 kénnel való permetezés is
elég. A délre néző kavicsos szőlősorokban a legmelegebb nyári napokon sivatagi
meleg honol sőt, egyes beszámolók alapján az extrém karbonátos kőzetet a
filoxéra sem igazán kedvelte, így 150-200 éves szőlőtőkék sem egyediek. Mivel a
pincészetek a félsziget belsejében lapulnak, ezért hamar tovább álltunk, noha a
gyönyörű tengerpart fürdésre csábított minket. Mi végül, mégis a borokat
választottuk és elsőként egy olyan legendát látogattunk meg, akire méltán
büszke lehet a horvát nép!

Written by barefoot · Categorized: Dalmácia, Dingac, Horvátország, Orebic, plavac mali, potomje Peljesac-félsziget

Aug 28 2023

Fehér szőlő a balkáni tanninbombák közt

 

Anno Tito rezsimje a dalmáciai Peljesac-félszigetet
kékszőlős területté, a szembe lévő Korcula-szigetét fehérré nyilvánította. Míg Peljesac-on
a plavac mali az úr, addig a túloldal két leghíresebb fajtája a posip valamint
a grk, de az utóbbi egy másik cikk témája lesz. 

Jelenleg a szárazföld nyúlványán a plavac mali
mellé egyre több fehér szőlőt, rukatacot, más néven marastinat ültetnek.
Dalmáciában a posip után ez a leggyakoribb fehér fajta, amit gyakorta
házasításokra szoktak használni. Amúgy, DNS vizsgálatok bebizonyították, hogy a
marastina nem más, mint a malvasia lunga. Ehhez kapcsolódóan még a nyár elején
írtam egy igen érdekes cikket a Pécsi Borozóba! ITT.

Mivel eddig még nem volt szerencsém rukatachoz és
az első esti orebici sétánkon az egyik borbár kínálatában szembejött velem, nem
bírtam ellenállni a kísértésnek, majd kértem egy pohárral. Borom a félsziget
közepéről az Anticevic pincészetben készült, amely borászat nagy szerepet szán a
fajtának.

2021 Jidro rukatac

Kesernyés, citrusokkal indít, amiben némi
narancshéjas, viaszos vonulat húzódik. Ízeiben ez az olajos, viaszos,
mediterrán vonal megmarad, és kesernyés, csonthéjas aromákkal folytatódik. Jó
közepes testében savai hamar eltűnnek, ami sajnos a lecsengésére is rányomja
bélyeget. Nem rossz bor, de nem is emelkedik ki. Inkább egy tucat fehér
mediterrán kategóriába sorolnám. 4+ pont

Written by barefoot · Categorized: Dalmácia, Horvátország, marastina, Orebic, Peljesac-félsziget, rukatac · Tagged: Anticevic pincészet, borkóstoló

Aug 26 2023

Felhőszakadás és ragyogó napsütés az Adria partján! Irány Orebic

Utunk negyedik napján ismét autóba ültünk és a 260 km-re
lévő Peljesac-félsziget Orebic falujába indultunk. A település neve már pici
korom óta a fülemben cseng, ugyanis a nagyszüleim az egykori Jugoszláviában,
IBUSZ-szal ott nyaraltak és a nagymamám rengeteget mesélt a falu pálmafáiról,
égszínkék tengeréről, a föléjük tornyosuló fehér sziklákról. A spájzban sokáig
egy onnan származó tengeri sün vázat rejtegetett, amihez a tüskéi miatt mindig
félve nyúltam. Most nekem is megadatott a lehetőség, hogy őseim után én is
eljussak arra a csodálatos helyre. 
Kotori-öböl

Úgy gondoltuk, útközben megnézzük Kotort és délután 4 óra
körül meg már Orebicben a tengerben lubickolunk. A 260 km nem hangzik olyan
soknak, azért autópálya nélkül, falvakkal, dombokkal, kanyarokkal, a korlátozásokkal
tűzdelt Jadranska Magistrala-n (Adria tengerpartja mellett haladó út) jó ha 50
km-t meg tudunk tenni óránként, na meg várt minket egy határ, ahol bármi
megtörténhet. 

Sajnos
az időjós arra a részre már két hete esőt jósolt, a vártak viszont mindent
felülmúltak. Eleinte a hegyekben, jó minőségű utakon könnyedén suhantunk, majd
Kotorba érve megnyíltak az ég csatornái, amihez egy 25 perces dugó társult. A
városlátogatás elúszott, viszont a települést elhagyva némileg csendesedett az
idő, majd jó két óra vezetés után az egyik útszéli konobába egy kávéra
vetemedtünk. A felhőbe burkolózott öböl látványa azért így sem volt utolsó, az
egyre gyakoribb villámok mégis autóba ültettek minket. Jól tettük-e, az már az
utókór kérdése, de olyan másfél órás felhőszakadásban volt részünk, amit még
lakásból sem szívesen nézünk. Eleinte még 30 km/h-val haladtam, később már 20
km/h-nak is örültem. A szembejövő autók folyamatosan felhordták a vizet, ekkor
szinte vakon mentem. Eleinte még csak vízátfolyások keletkeztek, amik idővel
20-30 m hosszú 10 cm mély tóvá nőttek. A legfélőbbek az útszélén lévő közel fél
méter mély vízelevező árkok voltak, amiből az átcsapó víz miatt sokszor semmit
sem láttam, mindenekfölött, még sárlavinák is keletkeztek. Ha fűtöttünk, a
meleg levegőtől trópusi hőséget éreztünk, ha abbahagytuk a szélvédő másodpercek
alatt párásodott. Mondhatom csodaszép kotori élményben volt részünk. Korábban
föciből tanultam, hogy ez a környék a kontinens legcsapadékosabb vidéke, majd
alaposabban utána olvasva megtudtam, a Kotor fölötti hegyekben évi 4000 mm
csapadék esik, míg a rekord 7000 mm. 

A
határhoz érve a nap ismét kisütött és alig fél óra várakozást követően
átjutottunk Horvátországba. A túloldalon 3-4 km hosszú sorral szembesültünk,
szóval nagyon szerencsésnek éreztük magunkat. Dubrovnikhoz közeledve a város
meglátogatása mellett szavaztunk. Parkolót csak a város szélén találtunk, így a
hosszúra nyúlt séta alatt egy másik szemszögből is barátkozhattunk a
településsel. Az óváros főbejáratán, a város védőszentje Szent Balázs szobra
alatt léptünk be Dubrovnik szívébe. Azt kell mondanom sokkal többet kaptunk,
mint reméltünk.
 

Dubrovnik

A Trónok harcának forgatása során
világhírnévre szert tevő település egy igazi csoda. Az ősi Raguza népe, nem
csak hajózásban, hanem építészetben is élen járt, így meg sem kell meglepődni,
ha az évszázadok alatt számos nemzet akarta meghódítani. Magyarok,  velenceiek, törökök, habsburgok. A fallal körülvett, félszigetre épült város
meredeken emelkedő zegzugos utcái, sikátorai, fehéren tündöklő, virágokkal
kirakott házai, templomai, palotái egyedi látványt nyújtottak. Több hasonló
települést láttam már az Adria mentén, ehhez mérhetőt azért mégsem. Örök élmény
marad. Innen már csak két órára volt Orebic, ahova késő délután értünk. A nap
tűzött, a fehérlő sziklák tetején elakadt felhők tanyáztak, kertek meg tele
voltak pompázó virágokkal, olajfákkal, pálmákkal, citrusokkal. Olyan, ahogy a
nagymamám elmesélte.

Orebic


A következő részben az ország első számú
bortermő területére a Dingac dűlőbe tartunk.

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Dubrovnik, Horvátország, Kotori-öböl, Montenegró, Orebic, utazás, vihar

Aug 17 2023

Ittatok már Észak-Macedóniából bort?

Az egyik montenegrói bevásárlásunk során szembe jött velem egy 2019-es Tikves Luda Mara vranec, amit semmiféleképpen sem szerettem volna kihagyni. Igaz, a bor Észak-Macedóniából származott, viszont korábban néhány alkalommal szerencsém volt borokat ízlelni abból a balkáni országból, na meg a Platnaze-ban aznap kóstoltam néhány remek vranac-ot (Észak-Macedóniában vranec), így az élményen felbuzdulva hamar a kosaramba landolt a palack. A 8,5 Eurót is pazarnak találtam, főleg úgy, hogy a Luda Mara egy magasabb kategóriájú borcsaládba tartozik. A Luda Mara a Tikves régiót átszelő legendás folyó, a szőlő alapanyagát pedig kézzel szüretelték. 

Az 1885-ben alapított
Tikves borászat több mint 1300 hektárjával nem csak az ország legnagyobb, hanem
a legöregebb borászata is egyben, a nevét meg a pincészetet körülvevő borvidékről
kapta. Idehaza sajnos keveset hallani az alig 2/3 Dunántúl nagyságú ország
borairól, pedig oly annyira létezik, hogy 25 ezer hektár szőlőterülettel
rendelkezik sőt, az egykori Jugoszlávia bortermelésének legnagyobb mennyisége
onnan származott. 
A Tikves borászat nem csak
egy óriás, hanem nemzetközileg is elismert! A fiatal állam palackos borai
exportjának 60%-át ő adja, sokáig pedig a világ egyik legjobb bortanácsadója
Philippe Cambie (1962-2021) segítette fejlődésüket. Ugyan 1300 hektár
szőlőterülettel rendelkeznek, ami már önmagában gigantikus méret, viszont 5000
hektárról még vásárolnak, ezzel évi 30 millió liter bort állítanak elő.

2019 Luda Mara Vranec

Illatában mély aromák jönnek, amiben aszalt szeder, meggy jegyek
keverednek, csokival, kávéval, ánizzsal, borssal. Igen vastag borról van szó,
színe meg már lassan feketébe vált. Savai az alap varanc-hoz képest tompábbak,
de még mindig intenzíven tartják a bor gerincét. Picit túlhordózott, tanninjai tapadnak,
ez sajnos ront az összhatáson, a fekete bogyós, aszalt gyümölcsös, keleti
fűszeres jegyei azért felfedezhetőek. Kávés, vaníliás, kakaós lecsengésben
végződik. 6 + pont

Written by barefoot · Categorized: Észak-Macedónia, Montenegró, Philippe Cambie, Tikves, utazás, Vranec · Tagged: Balkán

Aug 14 2023

Úton Montenegróban és Albániában

 

Montenegró sem csak a borról szól, így az ott töltött három napunk alatt
picit szétnéztünk az országban, sőt, néhány lélegzet erejéig még a közeli
Albániába is ellátogattunk. Aki járt már a mindössze két nagyobb magyar megyényi,
600 ezer lakosú államban, jól tudja, hogy az embert egymás után érik az
ingerek. Egyik percben még 2000 m magasság fölé emelkedő hegyek közt járunk,
másikban már lubickolunk az égszínkék mediterrán tengerben, mindemellett
hatalmas kanyonokkal, ízletes konyhával és sokszínű kultúrával rendelkezik. Jól
megférnek az ortodox, muszlim, katolikus vallások, mindezt ízig-vérig balkáni
hangulat szövi át. 

Cijevna-folyó
A balkáni életérzés
megfogalmazása nem olyan egyszerű, mégis megpróbálom szavakba önteni. Az
ütött-kopott, lestrapált világban, néha-néha törekednek a precizitásra, a
hanyagság, a nemtörődömség valahogy mégis benne marad. Elég csak a szállásunkra
gondolni. Minden tiszta volt, a korábban említett kertben makulátlan rend
honolt, a fürdőszoba új ajtajáról a védőfólia szélét mégsem húzták le. Továbbá,
az alig 4m2 –re szabott fürdőszoba-WC együttesében a zuhanyzó
járólapja nem kapott lejtést és oldalszegélyt, így a víz mindenfele csurgott,
nem beszélve a zuhanyzófüggöny hiányáról. Ettől függetlenül nagyon szerettem az
ottlétet, a tulajdonos meg roppantul kedves volt. 
A közlekedés káoszában ez
még jobban tetten érhető. Az általunk ismert KRESZ szabályait elfeledhetjük. A
helyi vezetők még a legkeskenyebb úton is gyakorta fékezés, félelemérzet nélkül
haladnak, az indexet csak elvétve ismerik, egyszerűen az erősebb, gyorsabb,
bátrabb sofőr érvényesül. A dupla sávos körforgalomban, belülről, index nélkül,
hirtelen kikanyarodva, alig néhány centire húznak el az ember orra előtt, a
kacsázó bicikliseket, a gyalogosokat meg sem említve. Volt mikor a várost
elhagyva, a 2×2 sávos úton lassan, komótosan haladó, szájában cigarettázó
emberkére dudáltam, ő megállt, széttett kezekkel felém nézett, és ugyanolyan
komótosan továbbhaladt. Másik alkalommal, ha a körforgalomba nem lépek rá a
gázra, a nyerges kamion a fék használatáról megfeledkezve oldalról
telibetrafál. Mindezek tudatában némi bátorsággal, rutinnal, hamar meg lehet szokni
a montenegrói utakat. 
Crnojevica-folyó kanyonja

A borkóstolót követően előbb a Niagara vízesésnél megfürödtünk a
Cijevna-folyó türkiz zöld vizében, majd egyre keskenyedő utakon, magasba emelkedve
a Crnojevica-folyó kanyonja fölé meredő kilátópontra mentünk, ahol képeslapra
illő látvány tárult elénk. Ez egy olyan festői szépségű hely, ami egyik
montenegrói kirándulásból sem maradhat ki. Ugyan a programunkból a Balkán
legnagyobb és leggazdagabb madárvilágával bíró Shkodrai-tó a hajókirándulása
kimaradt, ettől még néhány pillantást vethettünk rá, a növényektől zöldellő
víztükrére.

Harmadik napunkon a közelben
fekvő sasok országába, Albániába, Shkodra városába látogattunk, ahol egy
teljesen más világba csöppentünk bele. Nevezhetném kultúrsokknak is, hiszen a
balkáni viszonyok egy magasabb fokra kapcsoltak. A dzsámik sokasága, a csadort
viselő nők, a közlekedés durvulása, az út szélén tanyázó szemétkupacok, a
félkész házak esetenként már Európán túli, harmadik világi létről tanúskodtak. Shkodra
név boros jelentőséggel is bír. Több kutató szerint, egykoron a törökök elől
menekülő szlávok erről a vidékről hozták hazánkba a kadarkát. Sokáig a fajtát
skadar néven emlegették.

Albániában a közlekedési szabályok nem érvényesek!


Shkodraba megérkezve, a durva közlekedés miatt, a település szélén
parkoltunk le, majd jó félóra sétával jutottunk be a város szívébe. Addig valamelyest
feltöltődtünk a helyi kultúra sajátosságaival. A muszlim életérzéssel,
meggyőződhettünk a helyi emberek legfontosabb büszkeségéről, az autók
fontosságáról és a hozzá tartozó, az autószerelő műhelyek, autómosók
jelentőségéről. Az egykori kommunista rezsim lestrapált panel épületei is egy
külön szakdolgozat témáját adhatnák.

Shkodra

A sétálóutcájára beérve impozánsan tárult elénk a település legnagyobb
mecsete, a háttérben azért ott ékeskedett egy katolikus templomtorony, míg az utcán
apácák poroszkáltak, amin nem kell csodálkozni. Az ország katolikus
központjában jártunk. Ha hihetünk a leírtaknak, a lakosok nagyon büszkék
nyitott gondolkodásmódjukra, világlátásukra, ahol mindenki szabadon élhet. Sokan
Shkodrat Albánia nyugati kapujának nevezik. A sétálóutca házain erősen éreztük
a több száz éves török hatást, amiket mára 21. századi köntösbe bújtattak. 3-4
óra látogatást követően megint autóba ültünk, majd DK-nek tartva a Rozafa vár
alatt elsuhanva ismét Montenegró felé vettük utunk. Hosszú tanakodás után
Sveti-Stefanba igyekeztünk, hogy a hőségben megmártózzunk az Adria hűsítő
vízében és megnézzük a gazdagok szigetét. 

Sveti Stefan

Igaz, napjainkra Sveti Stefan sziget mivoltát elvesztette, egy földnyelvvel kötötték össze a szárazfölddel, viszont az ország egyik
szimbólumává vált. Eredetileg a 15. században a betörő kalózok, törökök elől
védelmet nyújtva 12 család alapított rajta egy kisebb erődítményt. A 20. század
derekára majdnem néptelenné vált, közben a turizmus hatására ismét rivaldafénybe
került, sőt 2009-től egy szingapúri üzletember 30 évre bérbe véve luxushotellé
alakította. Olyan hírességek fordultak meg rajta, mint Marilyn Monroe, Sophia
Loren, Claudia Shiffer, Sylvester Stallone. Sajnos azt kell mondanom, a sziget
látványa, szürkés házaival nem igazán nyűgözött le, persze a tengerpartja nem
volt rossz, de számos horvát parthoz viszonyítva nálam csak a középmezőnybe
került. Igaz a magasból meredeken leszakadó hegyek látványa a leanderekkel,
olajfákkal, pálmafákkal, fenyőkkel tűzdelt mediterrán környezet, tényleg
csodaszép volt. Jó 2 órás fürdőzést és sétát követően indultunk vissza a Podgorica
melletti hadiszállásunkra, miközben átvágtuk a Balkán-hegység néhány vonulatát.
Másnap már északra, Horvátországba a Peljesac-félszigetre igyekeztünk, s közben
olyan útviszonyok vártak, amire rémálmunkban sem számítottunk.

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Montenegró, Shkodra, Sveti Stefan Cijevna-folyó, utazás · Tagged: Albánia

  • « Go to Previous Page
  • Page 1
  • Interim pages omitted …
  • Page 7
  • Page 8
  • Page 9
  • Page 10
  • Page 11
  • Interim pages omitted …
  • Page 50
  • Go to Next Page »

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design