• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

California

Nov 20 2014

A világlátott bor

Zinfandel 2011
Robert Mondavi California, USA




Gergő barátom Amerikában járva egy üveg Mondawi Zinfandel-lel lepett meg. 
A fajtát persze ne keverjük össze a jó öreg Pécsi Cirfandlinkkal, azért se, mert amíg a mienk fehér, addig az amerikaiak büszkesége vörös bort ad.
Ha nem magyar, akkor honnan is származhat? Hosszú évtizedes kutatás után jöttek rá az igazságra. A 60-as években még az olasz Primitivo ősének vélték, amely vizsgálatok a horvát Plavacra, és annak válfajaira estek.  Az áttörésre egészen 2001-ig kellett várni, amikor is ráakadtak a Közép Dalmát Kaštel Novi településen Ivica Radunić szőlőjében fennmaradt 22 tő crlyenák kastelánszki fajtára. Ő már a DNS vizsgálatoknak alávetve teljes azonosságot mutatott a Zinfandellel. 
Ezzel a borral ünnepeltük a minden évben megrendezett tűzrakós-sütőgetős-beszélgetős napunkat, idén a Budai-hegységben ütöttünk tábort.
Szép bíborvörös színe lendületes borról árulkodik. Igazán különleges illattal fogad, ahol a pohár szájából füstös kávés karamellás borsos illatárad az orromba, amit a szilvás szeder követ. Ezt a barrique érleléstől kaphatta. Vastag mégis kellemes tanninjai vannak. Izében a szilva és a szeder dominál, ahol a füstös íz rátelepszik a borra. Nagyon gyümölcsös mediterrán stílusú. Hosszú lecsengésű.
A borok szerelmeseinek igazi találós kérdés lehetne.

17 pont adnék rá.




Mi ezt sütöttük hozzá: fűszeres csirke füstölt szalonnával és lilahagymával – parázson





Written by barefoot · Categorized: California, Mondavi, tábortűz, túra, USA, Zinfandel · Tagged: bor

Jan 31 2013

Bonterra Viognier 2008, California

2008 Bonterra Viognier Mendocion County – Lake County Bonterra Vineyards California 14%

A Viognier név mindig az észak Rhone völgyében fekvő szőlősorokat juttatja eszembe.
Szerintem ez a fajta bölcsője. Sötétebb szalmás színe valami szokatlant sejtet. A pohár szájából különleges illat árad orromba. A sárgabarack, méz, kevés vanília és birs teljesen szokatlan az általam megismertekhez képest. Sok minden a barrique-ra utal, de később megtudva nem az, csak igazén érett szőlőszemekből készült.  Ízében az egzotikus gyümölcsök mellé mandula édeskés aromája társul.
2008-as bor lévén van benne egy kis pezsgősség, ami még intenzívebbé teszi.
Különleges illatfelhőjét megszagolva, ízétől kicsit többet reméltem, azért mégis bármikor el tudnám kortyolgatni.

Ázsiai ételek remek kiegészítője lehet. Hosszú gyümölcsös lecsengéssel rendelkezik.
17,5 pont
kunci

Written by barefoot · Categorized: California, kóstolás, Mövenpick, Viogner · Tagged: Bonterra, bor

Dec 27 2012

2006 Cabernet Sauvignon, Napa Valley California

2006 Cabernet Sauvignon, DR Stephens, Napa Valley, Moose
Valley Vineyard 15%

Cabernet
Sauvignon egykoron a kedvenc szőlőfajtám volt. Ez köszönhető apámnak is, aki a
Balaton-felvidéken lévő lesencetomaji szőlőnkbe azt telepített, másrészt a
pécsi egyetemi éveim alatt többször megfordultam Villányban. Azóta Bordeauxot
is megjárva nagy kíváncsisággal töltöttem a poharamba ezt az italt.

Feketébe
nyúló színe vastagon folyik le a pohár oldalán, ami igen magas alkoholra utal.
Beleszagolva a dohány, csoki, szeder és aszalt szilva illatáradata zúdul az
ember orrába. Már innen érződik a nagysága. Az első korty még ennél is többet
nyújt. A túlzott barrique jól illik a magas beltartalomhoz. Lekváros, szedres,
kávés, csokis ízek, és a brutális alkohol egy kicsit a sherry típusú
likőrösségbe nyúlik át. A lecsengését is ehhez mérten kell nézni. Nagyon
hosszú. Óriási bor! Inkább a gyümölcsösebb példányokért vagyok oda, de ez azért
mégis elkápráztatott. Hat éve ellenére legalább még ötöt jósolok a csúcshoz
éréséhez. Addig a tanninjai is lenyugszanak. Nagy alkalmak bora.

Merészen 18,5
pontot adnék neki. 


kunci

Written by barefoot · Categorized: Cabernet Sauvignon, California, DR Stephens, kóstolás, Moose Valley Vineyard, Mövenpick, Napa Valley · Tagged: 2006 Cabernet Sauvignon, bor

Dec 27 2012

2010 Homestead, California Big Basin Vineyards

2010 Homestead, California Big BasinVineyards 

/Grenache, Syrah, Mourvedre/ 14,5%
Rhone völgyi
fajták Kaliforniából! Ez igen ígéretesnek ígérkezik.
Számomra azért is olyan
különleges, mert tavasszal néhány napot sikerült eltöltöttem ebben a francia
régióban.
Feketébe áthajló sötétvörös színű, a pohár
falán vastagon lefolyó bor magas alkoholra, és nagy potenciálra utal. Illatában
inkább újvilági szemléletű, mint a klasszikus gyümölcsösebb rhone
testvéreiké.   
Ezt az állítást az első
korty is igazolja. Az erős barrique hamar kiérződik keserű csokis kávés jegyeiben.
A lenyelés után hosszan lehet érezni a szedres aszalt szilvás aromát is. 
A
csersavak csillapodásával hosszú és szép karriert jósolok a bornak.
17,5 pontot adnék neki.
kunci

Written by barefoot · Categorized: California, kóstolás, Mövenpick · Tagged: 2010 Homestad, Big Basin vineyards, bor

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design