• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

Cseri Pincészet

Nov 22 2022

A borok tudósai, a tudósok borai

Szegeden a Válogatás Borszaküzlet 2022. 11. 19-én már tizedik alkalommal rendezte meg a “A
borok tudósai, a tudósok borai” éves portfólió kóstolóját. A név nem
légből kapott, hiszen a Szegedi Tudományegyetem tanárai és a Szegedi Akadémiai
bizottság tagjai minden évben jelenlétükkel emelik az est fényét.

Mielőtt belevetném magam a kóstolási élményeimbe, ejtenék
néhány szót a Tisza-parti város egyik legrégebbi borboltjáról, ami 2006-ban
nyitotta meg a kapuit a borkedvelők társasága előtt. A válogatás név nem hiába
szerepel a borbolt nevében, hiszen az üzlet a szortimentjével elég magasra
tette a lécet. A számos hazai borkiválóság mellett, határainkat átlépve
nemzetközi borok világában is nyugodtan mazsolázgathatunk a borospolcokon. Az
erős olasz mezőnyben a pugliai primitivo-tól kezdve a szardinai cannonau-n át,
a Garda-tó melletti Valpolicella sűrű, alkoholban gazdag Ammerone boráig számos
különlegesség meglelhető. Természetesen a bubis világ kedvelőiről sem
feledkeztek el, hiszen a Prosecco és a Katalán Cava mellett a Champaigne-ok sem
hiányoznak a sorból. Akinek ez még nem lenne elég, a Domaine Wachaun keresztül
megtudhatja mitől oly híres szomszédunk első számú fajtája a zöldveltelini,
majd összehasonlíthatja a német illetve osztrák rajnai rizlingek
stílusát. Persze a borok világában az utazást még nem fejeztük be, hiszen
a szortiment kapcsán nem feledkeztek el a spanyol Rioja-ról, Kalifornia első
számú fajtájáról a zinfandel-ről, az argentinai malbec-ről és az új-zélandi
sauvignon blanc-ról sem.

A rendezvényre visszatérve, hazai, illetve nemzetközi
vonalban is megméretethettük ízlelőbimbóinkat. A rutinos rókák már régen
tudják, hogy egy kóstoló kezdésénél a buborékos felpezsdítő italnál talán
jobbat keresve se találnánk, szóval egyből az Ill Cole, Conegliano
Valdobbiadene, Brut Prosecco-t kértem a poharamba, aminek enyhén citrusos,
csonthéjas, kenyérhéjas, élesztős ízvilága kicsit már a Champaigne felé hajaz.

Ha lehetősségünk adódik rá, a hazai rajnai rizling
nagyágyúit, a Cseriéket sose hagyjuk ki, így hamar belekortyoltam a 2020-as
citrusos, virágos, enyhén körtés, diós jegyekkel bíró Sextus rajnai
rizlingjükbe. Be kell vallanom, a gyönyörű savgerincű bor még mindig csikó
korában van, ami 2-3 év múlva válik igazán férfivé.

A Grand Tokaj főborászának, Áts Károly családi birtokának
portfóliójában idén debütált először, a 2021-ben a Suba-dűlőben szüretelt, majd
ugyanerre a névre keresztelt furmint, hárslevelű házasítása. Itt egy olyan
fiatal, közepes testű, gyümölcsös, elegáns savgerincű, ásványos borral állunk
szemben, amit némi maradékcukorral tettek barátságossá. Még hosszú út előtt
áll, szóval 2024 tavaszán ismét szívesen belekóstolnék.

Igazán nagy meglepetést a Neszmélyi borvidéken gazdálkodó
Kősziklás Borászat 2020-as juhfarkja okozott.  A fajta nagy kedvelőjeként
nyugodtan elmondhatom, hogy a Somló ásványos jellegét leszámítva könnyedén
belesimulna a kalap alakú hegy juhfark sorába. A citrusos, ananászos, neutrális
jellege mellett a hordó krémes, fűszeres használatát sem vitték túlzásba. Egy
igazi egyensúlyban lévő gyönyörű tétel született belőle.

Sokan a mátrai borokat könnyed, illatos, gyümölcsös
formájában képzelik el. E jelzőkre rácáfolva, Kerekes Tamás hosszan érlelhető,
fajsúlyos tételekkel próbál rámutatni a borvidékben rejlő erőre Az 500
literes fahordóban ászkolt aranyszínű, citrusokkal telített, vaníliás, fehér
aszaltgyümölcsös, enyhén virágmézes jegyeket árasztó, érett 2018-as
hárslevelűje már nem a mindennapok egyszerű borsorába számít.

Nem feledkezhetünk el arról a tényről, hogy a rendezvényt
követő napon november 20-án tartottuk a kadarka világnapját. Ennek tudatában Maurer Oszkár natúr stílusban készült kadarka sorát extra élmény volt kóstolni. Az
igazi izgalmat a 140 éves tőkékről jövő tétele adta, ami túlélte a 19.
század végi filoxéra vész szörnyű időszakát.

Ha magyar merlot, akkor irány Szekszárd, hiszen Vida
Péter szerint az Isten arra a klímára és löszös talajra teremtette a fajtát.
Ugyan a rendezvény során Vida borok nem voltak, viszont a Tüske Pincészet
2017-ben készült 5BB merlot-ja most ért a csúcsra. Picit magasabb alkoholja
ellenére egy igazi mestermű. Itt nem az óriási testében, inkább az érett cognak
meggyes, aszalt szilvás, fűszeres, csokis aromáiban lelem a szépségét. Nincs
túlhordózva, a fás jegyek mégis egységesen telepednek rá, az évjárat egyedi
savai meg kerek egységben tartják.

A Csányi Pincészet 2017-es Vesper névre keresztelt
csúcsbora harmonikus eleganciájával tűnt ki. 300 literes fahordókban érlelt
cabernet sauvignon és merlot mellé 22%-ban  kékfrankost is csempésztek, ezzel
a szilvás, fűszeres, csokis, kávés, szedres aromavilághoz a kékfrankos aszalt
meggyes vibrálása párosul.

Kicsit kulinárisabb élvezetekre vágyók sem unatkozhattak.
Kaló Imre kapcsán egy másfajta világba röpülhettek el. Azért ne feledkezzünk
meg Ménesi borvidék büszkeségéről, Balla Gézáról, a Sziklabor sorozat
megteremtőjéről sem, aki a magyarok számára picit közelebb hozta az Arad hegyaljai szőlőtőléket
. Másrészt a fekete ribizlis, szedres, szilvás aromájú
feketeleánykájával pedig  igazi kultuszt teremtett kis hazánkban.

A végén meg kalandozzunk el a dél-olaszországi Puglia-ba,
ahol a 
Primitivo di Manduria Lirica 2019-es primitivo borában egy olyan közepes testű,
aranyközépút kategóriát ismertem meg, amiben a fajta paramétereit tekintve
tankönyvi példa lehetne. Tényleg nagy élvezet szánkba venni az aszalt szilvás,
fűszeres, csokis karakterű itáliai csodát.

A teltházas rendezvényen számos híres borász jött össze,
hiszen egy helyen Kaló Imrével, Áts Károllyal, Balla Gézával, Maurer Oszkárral
nem minden nap találkozik az ember. Sajnos Sopron nagymestere, hazánk első
Michelin csillagos szakácsa Horváth József “Ráspi” betegség miatt
távol maradt.

Köszönet a kóstolóért

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Cseri Pincészet, Ill Cole, Juhfark, kadarka, Kerekes Tamás, Kősziklás Pincészet, Maurer Oszkár, Neszmélyi borvidék, primitivo, prosecco, rajnai rizling, Tüske Pincészet · Tagged: Áts Károly

Oct 17 2022

Egy különleges gourmet élmény Szegeden a Hungiban

Szeged legfiatalabb borboltja Gourmet Bor&Delikát Szeged, október 12-én nagyszabású borportfólió bemutatóval kedveskedett a gasztronómus, vendéglátós partnerei részére. Az a megtiszteltetés ért, hogy engem is meghívtak az eseményre. Aki még nem hallott róluk, azoknak előbb had meséljek néhány szót a kereskedésről.

A Tisza-parti városban tavaly
novemberben nyitották az első és eddigi egyetlen boltjukat. Forgalmaznak
különleges söröket, csokoládékat, lekvárokat, a sarokpontot mégis a borok képezik.
Az isteni ital szortimentjét megvizsgálva többségében hazai palackokkal
találkozhatunk, ettől még kínálatuk az
új-zélandi Marlboroug-tól az olaszországi Pugliáig, a portugál
Alentejo-tól az argentínai Mendozáig terjed, miközben olyan kincsekre
bukkanhatunk, mint a
Radó cirfandli, vagy az Brazin Old Vine zinfandel.


Visszatérve a portfólióra, közel húsz borászat 80-90
borát kóstolhattuk végig. Mindenről írni azért hosszú lenne, ezért csak néhány
érdekességet emelnék ki, a poharamba került tételek közül.

Egy jó buborékos ital mindig megpezsdíti a kóstolás
élményét, szóval a Gedeonék Extra Dry charmante eljárással, zöldveltelini,
sauvignon blanc, cserszegi fűszeres triójából készült pezsgője igazán jó
választásnak bizonyult. A citrusos, gyümölcsös, fűszeres, enyhén kesernyés,
kenyérhéjas aromáit, az édeskés vége varázsolja kerekké.

Benedek Péter 2021-es Epreskert chardonnay-jától szinte padlót fogtam. Azt eddig is tudtam, hogy az érettségi ballagási pénzéből vásárolt Epreskert dűlőjében jó borokat képes csinálni, ilyenre azért én sem számítottam. A bor zsenialitása az egyszerűségében rejlik. Nem túl vastag, mégsem könnyű, nincsen túlhordózva, szánkba nem tapad a mama almakompótja. Az itt-ott még zöld reflexekkel bíró, citrusos, vaníliás, picit csonthéjas ízvilágú chardonnay egy igazi mestermű.

Bősz Adrián 2021-es könnyed zöldveltelinijét a megszokott
citrusos, zöld fűszeres aromákon túli barackos, enyhén trópusi gyümölcsös jegyei
miatt emelem ki.

Rozé fronton kétség kívül Dúzsi Tamás a király. Valahogy
keveset beszélünk róla, de a parfümösök országában, a lila levendulamezőkkel
taglalt rozék hazájában lévő provence-i borversenyeknek nincs még egy olyan résztvevője,
aki több érmet zsebelt volna be, mint ez a szekszárdi családi borászat. Be kell
vallanom, a pincealapításuk negyed évszázadának évfordulójára készített, botritiszes
szemeket tartalmazó, fél évet 300 literes medium fahordóban érlelt, 2017-es
cabernet franc rozéjához hasonlót még nem kóstoltam. Olyan mintha csipkebogyólébe,
narancsot, cognak-ot, vaníliát, friss pirított tölgyfa deszkákat szórnánk, majd
az egészet érlelni hagyjuk. Itt már nem csak érzékszerveinkkel, hanem elménkkel
is meg kell értenünk ezt a világszinten is kiemelkedő alkotást, ami úthenger
módjára hengerelte ízlelőbimbóimat.

Balla Géza ősi kadarkatőkéi sosem hazudtolják meg
magukat. A sűrű szövésű, meggyes, szilvás, fűszeres, kicsit csokis, mégis selymes
könnyedséggel hömpölygő borával indítottam a vörösek közti barangolásom.

Nagy hatással volt rám Gál Tibor, 2018-as jól közepesen
hordózott, a kicsit még szögletes, itt-ott még ribizlis reflexeket villantó, szedres,
szilvás, meggyes, csokis, borsos aromájú Superior Bikavére, amiben még óriási
lehetőséget és hosszú életet látok.

A Pécsi borvidéken gazdálkodó, Dél Tirolból származó,
Andreas Ebner 2018-as könnyen csúszó, fűszeres, testes merlot-ját a csokival
bevont aszalt szilva élményével tudnám leírni.

A Szeleshát 2017-es Nyék cabernet sauvignon bora egy olyan iskolai tankönyvpélda lehetne, ahol az aszalt szilvás fűszeres, szedres fajtajegyei mellett, a hordózást sem vitték túlzásba sőt, az évjárat adta markánsabb savgerince még hosszabb életutat biztosít neki. 

Távolabbi vidékek felé kacsingatva, a világ másik végén fekvő,
egykoron rabjairól, manapság inkább a kenguruiról elhíresült 19Crimes Banished
„bortönborában” újvilági stílusban egyesíti a francia Rhone-völgy és Bordeaux
fajtáit. A grenach, shiraz, cabernet sauvignon házasításban, szedres, gránátalmás,
áfonyás, vaníliás ízű, jó közepes testű borban szinte pattogtak a fűszeres
elemek.

Az est fénypontját, a Cseriék 2017-es, lassan már legendává
váló, erős, mégsem tolakodó hordozású, szilvás, szedres, kávés, csokis jegyekkel bíró,
végtelennek tűnő fűszeres lecsengésű, méltán híres Legendája adta. Aki már
kóstolta, az tudja, hogy miért írok róla szuperlatívuszokban. Öt éves kora
ellenére még igen hosszú életút előtt áll. 

Édes fronton, Benedek Peti 2020-as kerek, harmonikus, citrusokban
bővelkedő, barackos, körtés, mézes ízek kavalkádját árasztó, jó sav cukor
arányban lévő Öreg Tőkék félédes hárslevelűjét emelném ki, amely bort könnyedén
ázsiai ételek kísérőjeként tudnám elképzelni.

Köszönet a kóstolóért a Gourmet Delikát&Szeged-nek!

 

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Chardonnay, Cseri Pincészet, Dúzsi Tamás, Gedeon Borbirtok, Gourmet Bor&Delikát Szeged, kadarka, Merlot, Szeleshát Borászat, zöldveltelini · Tagged: Andreas Ebner, Balla Géza, Benedek Péter, Bősz Adrián

Mar 14 2022

Néhány korty Pannonhalma Szegeden a Mojoban

    Március 10-én a szegedi EzerJó Borkereskedés ismét nagyszerű borkóstolót tartott. A terítéken a Pannonhalmi borvidék szerepelt, a helyszínt pedig a város szívében lévő Mojo Club biztosította.  

   
   Egy régi mondás szerint a pannonhalmi borok egyszerre legyenek illatosak, zamatosak és gyümölcsösek. Szavaim mögött ezer éves történelem lakozik. Ez a mai napig kihatással van a borvidék életére. Az igaz, hogy a régióban már a római korban is műveltek szőlőt, de az igazi fellendülés a 996-ban alapított apátság hatására indult el. Ennek hallatán csodálkoznunk sem kell, ha a borvidék mottója “A Teremtett borvidék” lett.
   A 90-es évek zűrzavaros rendszerváltásában a nagy múlttal rendelkező területek sokáig csipkerózsika álmukat aludták. Az itteni borkultúra újkori virágzása ismét a Pannonhalmi Apátságnak köszönhető. Az ezredforduló hajnalán a bencések a néhai Gál Tibor segítségével hazánk legszebb és legmodernebb borászatát építették fel, ami mellett a következő két évtizedben több családi birtok alakult. Így 2022-t írva nyugodtan kijelenthetem, a főleg fehér borokat adó borvidék borászai együttes erővel és újító gondolatokkal próbálnak egységes arculatot formálni. 
   
   Kezdő tételként a Nyúlon gazdálkodó Hangyál Pincészet Csicsergő névre keresztelt, szlovén stílusban készült 2021-es sauvignon blanc-ja került poharunkba. A reduktív technológiájú, könnyed, friss, citrus, egres, bodza aromájú bor nevét azok a hölgyek ihlették, akik ezt fogyasztva hamar “csicsergésbe” kezdtek.

   A Herold Pincészet 2020-as PH értéke már egy magasabb kategóriát képviselt. A PH Érték itt, a BalatonBorhoz, a Villányi Franc-hoz hasonlóan a pannonhalmi borok értékét bemutató közösségi borként jött létre. A PH Érték megalkotása során a termelők egységes arculattal, üveggel, címkével, meghatározott szőlőfajtákból és szabályok alapján készíthetik el, hozhatják forgalomba. Úgy vélem a kigondolásánál az egykori illatos, zamatos, gyümölcsös jelzők fontos szerepet játszhattak a szakemberek döntésében. A gerincét a borvidék első számú fajtája, az acélos savakkal rendelkező rajnai rizling adja, aminek beltartalmát, gyümölcsös, fűszeres fajtákkal egészítik ki. A Herold pincészet a rajnai rizlinget chardonnay-val és sauvignon blanc-al házasította, így mutatja meg a borászat az általa elképzelt pannonhalmi bort.

   A rajnai rizling szerelmeseinek a Cseri név ismerősen csenghet. Az utóbbi években a Nyúlon gazdálkodó pincészet hazánk egyik rajnai rizling műhelyévé nőtte ki magát. A tőlük érkező  Barni’s rieslinget a család második generációs borászának, Cseri  Barnabás keze munkáját dicséri. Barnabás még igen fiatalon, a világ egyik vezető rajnai termelőjénél a németországi Mosel mentén gazdálkodó Dr Loosen-nél szerzett értékes gyakorlatot és az ott tanultak alapján saját mintára készítette el ezt a bort. Jellegzetessége az a 6-8 gramm maradékcukor, amit a fajta magas savainak csillapítására hagyott benne. A kóstolt 2020-as rajnai rizlingje szép sav-cukor arányát, citrus, alma, barack gyümölcsös aromái teszik kerekké.


   A Herold pincészet 2018-as fél, évet 500 literes hordóban töltött, Sarolta lányukról Charlotte névre keresztelt chardonnay-ja, már egy markánsabb tételt képviselt. Erőteljesebb hordóhasználatának és a meleg évjáratnak köszönhetően érett gyümölcsös ízeivel, fás fűszereivel, vaníliás jegyeivel, az este legkarakánabb bora lett.

   A kóstoló során a borvidék legmeghatározóbb tagja az Apátsági Pincészet sem maradhatott ki. Repertoárjukból a zászlójukon lobogó Hemina család fehér házasítása /60% chardonnay, 25% pinot blanc, 10% viognier, 5% sauvignon blanc/ került bemutatásra. Úgy gondolom a krémes, citrusos, fehér húsú gyümölcsös aromájú, elegáns hordóhasználatú, nagy testű cuvée méltón viselheti az egykori hemina űrmérték nevét. Egykoron Szent Benedek így fogalmazott erről a különlegesen meghatározott mennyiségről:
“A hemina az a mennyiség, amit ha megiszol megtalálod Istent, de még nem kísért meg az ördög”

   A borsor végét a Tar Pincészet  csak a csúcs évjáratokban készített, 2017-es cabernet franc-nal zártuk. A termelő ezt annak az 1937-ben a világ legjobbjának választott vörösbornak tiszteletére készíti el, ami erről a borvidékről származott. Az első, másod, harmad töltésű kis fahordóban érlelt bor fekete bogyós, zöldpaprikás aromáira, kellemes, csokis, hordóhasználat telepszik. Korához képest még fiatal arcát mutatja, amiben nagy potenciál lakozik.

   
   A végén köszönet az EzerJó Borkereskedésnek a meghívásért, a Mojo Clubnak a vendéglátásért és Kenéz Attilának a nagyszerű előadásért. 

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Chardonnay, Cseri Pincészet, Ezerjó Borkereskedés, Hangyál Pincészet, Herold Pincészet, Mojo Club, Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Pannonhalmi borvidék, PH Érték, rajnai rizling, Tarr Pincészet

Feb 11 2022

A teremtett borvidék új sztárja

 Az utóbbi időben hazánk borkészítése szofisztikált arculatváltáson esik át. Borvidékeinken szép lassan kialakulnak azok a fajták és brendek, amikre borászaink fokozott figyelmet szentelnek. Ez átláthatóságot és minőségjavulást eredményez, a marketing értékét meg sem említve. 
Egy országos körképet nézve Szekszárdon nagy lendületet vett a kadarka, kékfrankos, bikavér trió, Villányban a cabernet franc, a Balaton körül a BalatonBor, vagyis az olaszrizling, a Bükki borvidéken a Bálvány, amely sorból a soltvadkerti ezerjót se hagyjuk ki. Erre az útra tért a Pannonhalmi borvidék is, ahol egy kisebb rajnai rizling forradalom van kialakulóban.
   Témánk kapcsán a Nyúlon gazdálkodó Cseri pincészetet mindenképpen ki kell emelni, akik a fajta igazi nagymestereivé váltak. Az évek alatt a családot egy olyan különleges rajnai kultusz kezdi körbelengni, amit kis hazánkban eddig egyedülállóan a Badacsonyban gazdálkodó Villa Sandhal-nál tapasztalhattunk. Német precizitással készült rajnai rizling boraikba belecsempésznek egy könnyedebb, gyümölcsösebb pannonhalmi vonalat is, amitől kellemesebb és fogyasztóbarátabb stílust képvisel osztrák és germán társainál. 

   A mai borom bemutatásához egészen 2018-ig a Budavári borfesztiválig kell visszamennünk, ugyanis akkor fedeztem fel a 2015-ös Cseri rajnai rizling selection tételét. Ez oly hatással volt rám, hogy egyből több kartonnal vásároltam belőle. A nagy becsben tartott bor utolsó palackjaiból most megnyitottam egyet. Lássuk mit is rejt az üveg tartalma.

   Illatában a petrol, dió, körte, birs, gesztenye aromáit virágos citrusok teszik lendületessé. A vastag, érett, olajos csontszáraz bort a citrusos savak még mindig frissen tartják. Körte, dió, enyhén birs ízeit hosszú lecsengés kíséri. 6+ pont

Úgy gondolom hazánk egyik legszebb rajnai rizlingjét tarthatom poharamban, amiben még óriási potenciál lakozik.

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Cseri Pincészet, Pannonhalmi borvidék, rajnai rizling · Tagged: Budavári Borfesztivál

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design