• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

Egy Korty Csongrád

Dec 03 2021

Mi is lehetne Szeged zászlósbora?

   A  Mi lett veled szegedi bor– című írásom után most egy szegedi bort mutatok be. Nincs nehéz dolgom, mivel a város már csak egy borászatot /Ujvári Pincészet/ mondhat magáénak. Választásom arra a 2019-es rajnai rizlingre jutott, ami az Egy Korty Csongrád borcsomag egyik tagját is alkotja.

   A fajta főleg az 50-es és 60-as évek nagy szocialista szőlőtelepítései során került a magyar síkságra. Az akkori kutatók jó fagytűrő képessége és acélos savgerince miatt döntöttek mellette, hiszen a hideg teleket követő forró nyarak perzselő homokjában a borok lelkét adó savak hamar elillannak. Nem is csoda, ha a Csongrádi borvidék déli részében gazdálkodó borászok a rajnai rizlinget tűzték ki zászlajukra. Úgy gondolom, egy kis marketinggel Szeged városa könnyedén borzászlajára tűzhetné a fajtát.

   Nézzük hát, mit is tud ez a reduktív, azaz acéltartályban készült szegedi bor!

   A pohár szájából citrus, körte, füge, dió és virágméz illatok áradnak, amire az idősebb rajnai rizlingekre jellemző petrolos felhő ereszkedik. A sűrű textúrájú bort érett ízek és jó közepes savak járják át. Citrus, dió, birs, körte gyümölcsös aromái, hosszú, enyhén kesernyés lecsengésben végződnek. 

   Egy érett, élvezhető rajnai rizlinget ismertem meg, amit az őszi és téli estéken igen jó kortyolgatni.

Written by barefoot · Categorized: Csongrádi borvidék, Egy Korty Csongrád, homoki bor, Kiskundorozsma, rajnai rizling, Szeged, Ujvári Pincészet, zászlósbor

Oct 22 2021

Szüret Ásotthalmon

   Gondoltátok volna, hogy a Csongrádi borvidék ásotthalmi régiójának a rajnai rizling a zászlósbora? Szeptember közepén Ásotthalomon a Tóth Pincészet cserszegi fűszeres szüretén vettem részt, ahol sokat megtudtam az ottani borkultúráról.

Szüret

   

   Egykoron a borvidék déli részén nagy élet folyt. Pusztamérgesen az olaszrizlinget, Mórahalmon a vörös, Ásotthalmon pedig a fehér fajtákat tartották nagy becsben. Sajnos, napjainkra a szőlőtőkék jelentősen megfogyatkoztak, a szőlőművelés is inkább a háztáji kiskertekre szorult vissza. Mondhatni egy jelentősebb borászat maradt fenn, ami nem más, mint az Egy Korty Csongrád oszlopos tagja a Tóth Tamás vezette Tóth Pincészet. 

   
   A három évtizedes múltra visszatekintő családi  vállalkozás stafétabotját az ifjú borász közel tíz éve vette át. Tamás tanulmányait Budapesten a Kertészeti Egyetemen szőlész-borászként végezte, amit több éves kutatói munka követett. Budapesten, Pécsen és Bécsben a must erjedését elősegítő fajélesztők kifejlesztésében vett részt. Nem bio borász, de próbál környezettudatosan gazdálkodni.

Generációk

   Már a szüret helyszínére tartottunk, mikor Tamás és apja az egykori szőlőkultúráról meséltek. Megtudtam, hogy a korábban a faluhoz tartozó 650 hektár szőlő már a múlté, sőt ezzel a mennyiséggel szinte az egész jelenlegi Csongrádi borvidéket le lehetne fedni.

A 35 hektáros birtokon zöldveltelinit, rajnai rizlinget, chardonnay-t, muscat ottonelt, cserszegi fűszerest termelnek. Fajtaválasztékukat a melegebb klíma miatt főleg a savhangsúlyosabb fajtákra koncentrálták. Itt van nagy szerepe a rajnai rizlingnek is.                                                                                              
  Sajnos a borvidék még fokozottabb problémákkal küzd mint hazai társai. Ritka a jó munkaerő, hiányzik a borászok közti összefogás, az értékesítésről nem is beszélve. A környékbeli vendéglátók sem kapkodnak a helyi borokért, ami már szinte vétek ebben a szektorban. Így tényleg igen nehéz lehet érvényesülni. Ennek hatására Tamás évi 5-6000 üveg bort palackoz. Nyugodtan mondjuk ki, ez még barátok közt sem túl sok. Termésének csak harmadából készül bor, a többit pedig szőlőként értékesíti.
   
   A változás szele azért ezt a borászatot sem kerüli el. A hagyományos kézi szüretet a gépi váltotta fel, ami nem olcsóbb, viszont gyorsabb, az ideális szüreti időpont pedig nem várathat magára. A sok negatívum, a nehézségek és a 2021-es év szeszélyes évjáratának ellenére a szőlő minősége jónak ígérkezik. A hosszú hűvös tavaszt forró száraz nyár követett, ami kevesebb mustot, viszont magasabb cukorfokot eredményez. Ha a vendéglátósok nem is kapkodnak boraiért, a környékbeli lakosok szép lassan kezdik felfedezni őket, amik nem csak jók, hanem izgalmasak és fajtajellegesek. 
ásotthalmi bor

   

   Muscat ottonel bora maga az elegancia. Citrus, bodza, virág és enyhén trópusi gyümölcsös jegyekkel bír. 
   A markánsabb savú rajnai rizlingje virágos, fiatalabb arcát mutatja, ami még időt kíván.

   Zöldveltelinije a meleg klíma és a homokos terroire ellenér is hozza a zöldfűszeres jelleget, amihez érettebb fehér húsú gyümölcsös jegyek párosulnak. 
   Chardonnay-ja egyszerűen lenyűgöző. Tartályban finom seprőn érlelve, némi chips hozzáadásával készült. Krémes, mézes, trópusi gyümölcsös, az újvilági stílust testesíti meg. 
   
   Boros címkéi is külön díjazást érdemelnének. Egyszerűek, szépek és képviselik a helyi értékeket. Palackjain a közeli Körös-éri Tájvédelmi Körzethez tartozó Csodarét különleges virágait mutatja be, míg a zöldveltelinijére a környéken őshonos zöld küllő madár került.
   
   Végül köszönetet mondanék Tóth Tamásnak a vendéglátásért, a sok információért és a tartalmas napért.

Kunci 

   

Written by barefoot · Categorized: Chardonnay, cserszegi fűszeres, Csongrádi borvidék, Egy Korty Csongrád, homoki bor, ottonel muskotály, rajnai rizling, szüret, Tóth Pincészet, Tóth Tamás, zöldveltelini · Tagged: Ásotthalom

Sep 08 2021

Csongrád, bor, Körös-torok, napfény

   A Csongrádi borvidék hazánk bortérképén sokáig fehér
folt volt számomra. A jég
idén áprilisban tört meg, mikor a Szeged melletti Kiskundorozsmán
látogatást tettem az Ujvári Pincészetben. Azóta egyre több
mindent tudtam meg a borvidék életéről.

Körös-torok

   Sajnos a négy részre tagolódott /ásotthalmi, móraholmi, szegedi, csongrádi/ borvidéknek eddig nem sikerült bekapcsolódnia a hazai boros élet vérkeringésébe. Szőlőtőkéi folyamatosan fogynak, a helyi borkultúrát pedig egy lelkes maréknyi csapat próbálja életben tartani.

   
   Az utóbbi időben mégis megmozdult valami. Három pincészet, három fiatal borászának, három borával /Bodor Martin, Ujvári, Tóth/ Egy Korty Csongrád néven egy borcsomagban próbálják hirdetni a borvidék sokszínűségét. A kezdeményezést jónak tartom, persze ennél több kell a hírnévhez. Szélesebb összefogás, egy jó marketingstratégia, amihez egy frappáns szlogen se ártana. Hazánk legnapsütöttebb területéről lévén szó, nyugodtan használhatnák /A legnapfényesebb borvidék/ mottót.
Fröccs és szóda

   Pető Lilla meghívásának köszönhetően az augusztus 20-ai hétvégén a Csongrádi borfesztiválon exkluzív borkóstolón vehettünk részt, ahol elmerültünk a helyi bokrosi borok világában. Úgy gondolom a borvidék ezen részén van a legtöbb életképes pincészet, sőt a kékszőlők többsége is előnyt jelenthet számukra. A Körös-torok strand adta turizmusi lehetőségiekről se feledkezzünk meg. 
Csongrád városa is egyre többet tesz a helyi boros élet felvirágoztatásáért. A több napos borfesztivál gazdag kulturális programmal egészült ki. A dűlők közti félmaratontól kezdve, a gyerekeknek tartott bábszínházon át, az éjszakába nyúló koncertekig szinte mindegyik korosztály megtalálhatta a magának való szórakozási lehetőséget. Az ízletes borokról pedig a helyi és a vendég pincészetek gondoskodtak.

     Kóstolásunk során a borstílusok /klasszikus, natúr, bio, kézműves/ széles skálájába ízlelhettünk bele. Számos kellemes meglepetés ért minket.

   Mindenképpen említést igényel Bodor Martin Családi Borászata. Martint sokan a borvidék ifjú titánjaként emlegetik. Fehérborai közül a sajátos stílusban készített generosaját nem lehet szó nélkül hagyni. Egyszerre fűszeres, harmonikus, könnyed mégis tartalmas igazi nyári bor. Míg Martin a cabernet sauvignonban látja a jövőt, addig apja a kékfrankos erejében hisz. Mi is inkább az idősebb korosztály véleménye mellé húztuk be a strigulánkat.

Beszélgetés Gutpintér Tamással

   Az összesen 2 ha-on gazdálkodó Gutpintér Örömborászat finomra hangolt borait igazi élmény kóstolni. Mikro és makro tételeik egy teljesen más világba repítik a borvidéket. Már az érett fehér húsú gyümölcsös aromákat árasztó arany sárfehérje sem egyszerű tétel, de a 2016-os  kékfrankosának ízét még mindig a számban érzem. Amíg a tömény mégis  gyümölcsös, légies portugiesere Villányban is kuriózumnak számítana, addig a csipkebogyós jellegű kicsit fanyarabb kékfrankos rozéja északi stílust képvisel.

   Balog Árpád natúr borai már régóta mozgatták fantáziámat. A szüretelt szőlőt darálja, de nem préseli, majd 60-90 napig héjon erjeszt, amihez a továbbiakban semmiféle adalékanyagot nem használ. Főleg külföldön értékesít, így hazai piacon szinte fellelhetetlenek. Különösen kövidinkájára fókuszáltam, aminek oxidatív jellege sem tántorított el. Könnyedén beleilleszthetnénk egy spanyol  száraz sherry, vagy egy francia jura borsorba. Vörösei közül főleg a 2017-es zweigeltje tett rám mély benyomást. 

   Írásom végén, be kell vallanom, számos kincsre bukkantunk a csongrádi bokros borok között. Nem tagadom, boraik nem annyira kifinomultak, itt-ott még van tennivaló, de úgy gondolom jó úton haladnak. Természetesen a jövőben még sokat szeretnék velük foglalkozni. A kóstolóért köszönet Lillának és azoknak a borászoknak, akik vendégül láttak. 

Kunci


Balog Árpád natúr borai

Written by barefoot · Categorized: Cabernet Sauvignon, Csongrádi Borfesztivál, Csongrádi borvidék, Egy Korty Csongrád, generosa, Gutpintér Tamás, Kékfrankos, kövidinka, portugieser, Zweigelt · Tagged: arany sárfehér, Balog Árpád, Bodor Martin

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design