• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

Fekete Béla

Apr 11 2019

Ahol a terroir az úr! Rapid kóstoló a Somlón

Néhány napja rövid látogatást tettem a Somlón. A kellemes kora tavaszi időben
élénk élet fogadott. Méhektől zümmögtek a virágzó, illatozó gyümölcsfák, a trécselő
szőlőmunkások hangjait pedig messzire vitte magával a csípős szél.
Túrám során Barcza Bálinthoz és a Somlói Borok Boltjába tértem be egy-egy röpke kóstolóra.

Nagyon közel áll hozzám ez a vulkáni púp, ezért minden évben legalább egyszer ellátogatok ide, hogy még jobban elmélyedjek a helyi borok rejtelmeiben. Be kell vallanom, a világ számos borvidékén megfordultam, de ehhez foghatóval még sehol sem találkoztam.
Sajátosságát az egyedi terroir-ja adja, ami minden mást fölül is ír. Úgy gondolom Tokajt
megelőzve, itt készülnek hazánk legkarakteresebb fehérborai.


 

Zsirai hárslevelű 2016


Kevesen tudják a  Zsirai lányokról , hogy Tokaj mellett a Somlón és Villányban is
gazdálkodnak.
2016-os hárslevelűjük igazi meglepetésként ért. Krémes, gyümölcsös, citrusos, amiben
minden összhangot alkot. Szép savgerince köré pirítós, alma, méz, birs aromák sorakoznak.
Az egészet átszövi egy ásványos harmónia. Hosszú, karakteres lecsengésű.
17,4 pont






Barcza Pincészet 2016 juhfark


Bálint  főleg elegáns borairól kezd híressé válni. Szépen alkalmazza a klasszikus arany középutat, vagyis a tartályos és a hordós érlelést.
2016-ban viszont, az időjárási viszonyok miatt, csak egy juhfarkja készült.
Telt, ásványos, amiben a neutrális fajtajelleg is szépen dominál. Érett, kerek ízvilága, enyhén édeskés, kicsit virágos, csonthéjas, birses, aromákat ad. Hosszú, sós végű . Lassan a csúcsra ér.
17,3 pont

Kőfejtő Cuvée 2016


Az alig egy hektáron gazdálkodó Tóth Péter borai egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Saját telepítésű szőlője a hegy nyugati oldalán, a Séd-dűlőn, az egykori kőfejtő közelében található, ahonnan nevét is kapta.
A hárslevelű, furmint házasítású bora egy évet töltött hordóban, amitől hosszan érlelt, vaskos karaktert kapott. Fás, enyhén vaníliás jegyei mögött, birs, alma, mandula aromák törnek elő. Hosszú, ásványos lecsengésű.
17,3 pont

Fekete Borpince, hárslevelű 2013


Egykoron  Fekete Béla bácsi  hazánk egyik ikonikus bortermelője volt. Idős kora miatt birtoka eladásra került, de az új tulajdonosok tiszteletük jeléül az ő neve alatt forgalmazzák boraikat.
2013-as évjárat borai még Béla bácsi kezei alatt készültek, ezért kincsnek számítanak.
Sajátos, egyedi stílusa egyből kiérződik. Érett, mély illat és ízvilágát, erős ásványos karaktere teszi figyelemreméltóvá. Olyan, mintha a hegy sörétes kavicsdarabjait szórták volna a hordóba. Birs, körte, méz, narancs aromáiban szinte szikrázik a bazalt kőzete. Végét némi vanília teszi lággyá. Itt tényleg megtapasztalható a Somló nagysága.
17,5 pont


Kőfejtő vörös 2017


A végére egy igazi kuriózumot, a Kőfejtő Pincészet  2017-es merlot és cabernet franc vörös cuvéejét hagytam. Még néhány éve a Kreinbacher syrah-ját leszámítva, szinte tabunak számított a kék szőlő termesztése, amely teória lassan kezd megbukni.


A pohár szájából fanyar, piros bogyós gyümölcsök zamata érződik először. Szeder, meggy, ribizli párosul a lédús szilvával. A villányiakhoz képest vékonyabb testű. Olyan
gyümölcsorgiát alkot, amiben a talaj minerális értékei extra fűszerként vesznek részt. Nagy sikereket jósolok neki!
16,8 pont


Kunci

Written by barefoot · Categorized: Cabernet Franc, Fekete Béla, Furmint, hárslevelű, Juhfark, Kőfejtő Pincészet, Merlot, Somló, Somlói borok boltja, Zsirai Pincészet · Tagged: Barcza Bálint

Feb 22 2018

Furmint Február III. Fekete Pince Furmint 2011 Somló

Harmadik borommal elérkeztem a hazai Furmint területek bazalt oszlopokkal ékköves bástyájához, a Somlóhoz. Borom készítője Fekete Béla bácsi.


Az egykori bazaltvulkán könnyen málló kőzete egyedi különleges sós, ásványos aromákkal vértezi fel az helyi borokat.
Tokajhoz képest az itteni Furmintok minerálisabb, szárazabb stílust képviselnek. Azt se felejtsük el, hogy Hegyalja változatosabb termőterületei közel ötvenszer annyi szőlőtőkével bírnak a fajtából. 


Fekete Bála bácsi a hegy egyik ikonja. A 70-es években hobbiként kezdte a borászkodást, később fő foglalkozásává vált. A 90-es évek káoszában nagy testes, sajátos stílusú boraival hívta fel magára a figyelmet. Kora miatt 2014-ben területei eladásra kényszerült, de tanácsadóként megmaradt egykori birtokán. 
Idén januárban ünnepelte a 91. szülinapját.


Krémes-ásványos illatok szállnak a pohár szájából. Citrus, bőrös alma, birs, mandula, dió olajos magvak. Érdekes egyveleget alkot a fa, terroire és a Furmint aromáinak triója.  Az érett bor lekerekedett rövidebb savait citrus, körte, alma és birs ízek ölelik át. Olajos struktúráját  jól egészítik ki a hordó adta fűszerek.
17,4 pont

Written by barefoot · Categorized: Fekete Béla, Furmint, Furmint Február, Somló · Tagged: Aranyhegy

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design