• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

Furmint

Dec 17 2023

Egy híján húsz! Egy pécsi borász utolsó borai!

 

Egy kora augusztusi reggelen ezzel a hírrel szembesültem!

„Egy híján húsz éve
szőlészkedem-borászkodom, de a jubileum el fog maradni.”

A Pécsi borvidéken gazdálkodó Szabó
Zoltán bejelentette, hogy itt a vége, bezárja a borászatát, sajnálja, de ennyi
volt. Mondataitól alig tértem magamhoz, hamar rá is írtam, ő pedig
megerősítette a szomorú tényt. Az információk egymás után jelentek meg az
éterben, kiderült, a 2023-as szürete elmarad sőt, addigra már külföldön fogja
tudását kamatoztatni.


2022 tavaszán, mikor a 7 csepp borvidék
könyvem írása miatt riportot készítettem vele, néhány elejtett negatív hírt
leszámítva pozitívan állt a dolgokhoz. Külön kiemelte azt a tényt, míg a
pályája elején borainak jelentős része Budapesten fogyott el, addig ez a
tendencia megfordult és a környék lakosaira helyeződött át. Boldogan ecsetelte,
hogy négyszer járt a Cava fővárosában Sant Sadurní d’Anoia-ban, járdoványból
képzeli el a pezsgőjét, a tuti receptet már a zsebében tudhatja, a kis házának
kóstolóterme meg tavasztól őszig ki van adva és minden jól működik.

A mai felgyorsult világunkban az
információk cunamiként árasztanak el minket, ezért az sem meglepő, ha néhány
hét múlva Zoli szomorú szavai már a messzi múltnak tűntek. Ennyire azért nem
szabadna sietnünk, egy ember két évtizedes munkássága nem tűnik el nyomtalanul,
főleg ha egy olyan lassan érő dologról van szó, mint a bor. Erre a tényre egy
ismerősöm hívta fel a figyelmem, mikor Zoliról beszélgettünk.

„Na, tőle még nem kóstoltam. De már nem
is fogok…”

Akkor kaptam észbe, hogy Zoli borai
biztosan kaphatóak még! Hamar belevájtam magam a világháló rejtett zugaiba,
másfél héttel később pedig 6 palack szabóollóval és bánáti bazsarózsával
fémjelzett bort tarthattam a kezemben. Mondhatnám a borászat utolsó
évjáratának, amely kijelentés nem teljesen állja meg a helyét. Az üvegek közt
megbújt egy 2021-es furmint is. Barátaimmal ezeket vettük górcső alá. 


Déli fény 2022 
A Pécsi borvidék közösségi bora. Sajnos
a ragyogása hamar szürke homályba burkolódzott, Zoli mégis kitartott mellette.
60% olaszrizling, 15% zöldveltelini, 15% furmint, 10% ősi magyar fajták. 
Illatában erősen citrusos, fehér húsú gyümölcsökkel,
csipetnyi zöldfűszerrel meghintve. Kerek korty és erőteljes savak fogadnak. A
neutrális, meszes ízvilága mögött alma, enyhe barack, kevés vágott fű, némi
csonthéjasok kesernyéjével. Nagyon hosszú lecsengésű. 6 pont

2022-es olaszrizling 
Illatában a telt, krémes, enyhén
gyümölcsösebb aromák, a horvát grasevina-k felé hajaznak. Kerek korttyal indít,
amiben a savak viszonylag hamar eltűnnek, ezért az embernek pici hiányérzete
marad. Ez főleg a lecsengésében teljesedik ki. Ettől a neutrális ízek, a
kellemes, alma, barack, enyhén kesernyés jegyek ott vannak, a terroir pedig
gyönyörűen átjön. -6 pont

2022 cirfandli 
Olajos, vastag cseppekben folyik le a
pohár oldalán. Illatában száraz virágok, édes fűszerek, aszalt fehér gyümölcsös
jegyek dominálnak. Érezhető, hogy töppedt szemek is kerültek bele. Megszellőztetve
a nagy kerek testébe belesimuló savak mögött, érett alma, kevés sárgabarack,
birs, fehér mazsola ízek bújnak meg. Továbbá fehér bors, fehér csoki, némi kesernye
is felüti a fejét. Mindezt egy elegáns maradékcukor teszi még izgalmasabbá. 2-3
év múlva ismét elővenném. +6 pont

2021 furmint 
Vulkanikus társaival szemben krémesebb,
gyümölcsösebb illatvilággal bír, viszont a citrusok mögött szépen jönnek a
birs, körte fajtaaromák. Elsőre kerek korty fogad, amiben a markáns savak hamar
átveszik az uralmat. Főleg a lenyelés után köszönnek vissza. Ettől a barack,
körte, birs ízek ott vannak. Nem mondanám se könnyűnek, se nehéznek sőt, eltenném
érlelni 1-2 évre, hogy a savak merre alakulnak benne. A sorból nem a kedvencem,
de rossznak sem mondanám. +5 pont

2022 chardonnay 
Vastag, sűrű. érett jegyek szállnak a
pohárból. Alma, barack, picit virágmézzel meghintve, persze az évjárat sem volt
hűvös. Kerek, vastag korty öleli körbe a nyelvem, amihez egy magasabb alkohol
párosul. A jelentős maradékcukor teljesen lefedi a savakat. Ízében a krémes,
enyhén mézes, fehér gyümölcsös aromák jellemzőek. Keserű végű, hosszú édeskés
lecsengésű. 6 pont

2022 kadarka siller 
Nagyon szép összképet kapok. Nem nehéz,
nem könnyű és bőven van benne tartalom. Színét tekintve még egy markánsabb rozénak
is elmenne, de ízében már jóval több. Közepesen érett cseresznye, pici eperrel,
meggyel, kellemes fűszeres harmóniával. A végén némi vanília is felüti a fejét.
Összképet tekintve egy összhangban lévő, jó ivású, kedves bor. Bátran 6 pontot
nyomok rá.

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Chardonnay, cirfandli, Déli fény, Furmint, kadarka siller, olaszrizling, Pécsi borvidék, Szabó Pince, Szabó Zoltán

Nov 08 2023

Lendületet kap a Balaton-felvidék?

 

Történetemmel
nem az ókori görögökig, inkább csak a 20. század közepéig, 1951-ig megyek
vissza, mikor Király Ferenc Pécsett ezerjó és bouvier fajtákból megalkotta a badacsony
10-et, ami később zeusként került be a híres Z betűs (zengő, zenit, zefír,
zéta, zeus) fajtasorba. Sajnos, a neve ellenére nem tört olimposzi magasságokba,
mindössze 29 hektáron termesztik hazánkban, így nem is csoda, ha ritkán kerül poharamba.
Pályafutásom alatt maximum 3-4 alkalommal kóstolhattam, abból egyszer az édes
változatot, így meg sem lepődtem, mikor vakon nem jöttem rá a fajta eredetére.
Mindez a Balaton-felvidéki borvidéken, a Lesencefalu fölötti Sarki RókaBorházban történt, amiről néhány éve már itt beszámoltam. Amúgy, biztos lennék
benne, hogy egy Master of Wine vizsgán is hatalmas fejtörést okozna! A bor még
annyira új volt, hogy címke se került az üvegre, persze ez semmit sem von le
értékéből, én meg egyedi mivolta miatt vásároltam egy palackkal! Nézzük, milyen egy 2022-es lesencefalui zeus, 2023 novemberében! 


Erősen
citrus, lime, szőlő aromákkal indít, amiben friss alma, némi körte jegyek
észlelhetőek. Nem egy parfümbomba, mégis illatjegyei szépen szállnak a pohárból.
Első kortyra acélos savak jönnek, de ez betudható a helyi terroir-nak is, a
másodikra azért csillapodnak, amiket a néhány gramm maradék cukor szépen
lekerekít. Szikár, könnyedebb testű. Ízében szőlő, friss fehér húsú gyümölcsök
és némi kesernyés vonal érezhető. Egyszerűen csak jó inni. Nincs túl
komplikálva, érthető és szerethető bor. 5 pont

Az
ottani látogatásom során a meglepetés csak fokozódott, s itt, had idézzem
Ercsey Dani Balaton-felvidéki borvidékről szóló szavait, – „ha Badacsony nem
vigyáz, a kanyarban fognak előzni az innen származó borok”. Ettől azért még nem
kell tartaniuk a bazaltvulkánok borászainak, de a Lesence-vidék termőterületei
tényleg kincseket rejtegetnek. Úgy néz ki, Sopron, Zala, Badacsony, Eger,
Mátra, Pécs után a furmint termelők térhódítása itt is erőre kapott. Azt már
tudtam, hogy Sümegen Egly Márk évek óta palackozza, azt is, hogy az alig néhány
km-re lévő Kovács Pincészet elültette belőle az első tőkéket, nem beszélve a
Pálffy Fekete-hegyen nyújtott munkásságáról, mindeközben a Sarki Róka Borház
palackos portfóliójába észrevettem egy 2022-es furmintot. Gyorsan kaptam az
alkalmon és kértem belőle egy pohárral. Éreztem rajta a szárnypróbálgatásokat,
szóval nem egy kidolgozott tokaji mestermű, természetesen a terroir is más, a bor
viszont karakteres, fajtajelleges.  Most,
közel fél évvel később ismét megbontásra került egy üveg és láss csodát. 

Az
enyhén olajos borban, körte, friss birs, lime, érett alma, barack illatok
keverednek. Kerek, krémes kortyát, erőteljesebb savai akasztják meg, a
maradékcukra mégis ezt tompítja és ad neki egy keretet. Gyönyörűen jönnek az
érettebb furmint jegyek, így a körte, barack, birs, valamint a kesernyés csonthéjasok.
Lecsengése sem rövid. Nyár óta összeérett, szóval jó inni, csak az acélos
savszerkezete miatt nem kap 6 pont, így is 5+ pont.

Azt
azért mindenképpen megemlíteném, sok tokaji társához képest aromavilágában
minimum 2 évvel előrébb jár, ezzel nem jósolok neki annyira hosszú életutat, azért
2-3 év még van benne. Egy biztos, most kóstolva, mindent összegezve, nekem
tetszett!

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Furmint, Lesence-régió, Lesencefalu, Sarki Róka Borház, zeus · Tagged: Balaton-felvidéki borvidék

Feb 17 2023

Egy kis februári furmint poszt

Ha február akkor furmint, ezért úgy döntöttem ebben a rövid posztban én is megemlékeznék erről a nagyszerű magyar fajtáról. Szerencsénkre napjaikban Tokaj és Somló mellett egyre többen kezdenek vele foglalkozni, szóval van miből válogatni a borboltok polcain. Híres bloggereink cikkről-cikkre számolnak be a szebbnél szebb dűlős mintapéldányokról, így picit szembe menve az árral a Royal Tokaji 2019-es dry furmintjára esett a választásom. Egyszerűen csak kíváncsi voltam, hogy egy ekkora presztízsű borászat milyen minőséget képvisel ebben a kategóriában.

A nagy nevű cég amúgy egykoron úttörő szerepet játszott a borvidék életében. Még a rendszerváltás hajnalán a Világ Boratlaszának szerzője, Hugh Johnson egy tokaji útját követően győzött meg néhány dán befektetőt egy birtok alapításáról. Ők eleinte 62 termelővel közösen, szövetkezeti formában működtek együtt, a borászok adták a szaktudást, művelték a szőlőt, a beruházók pedig az anyagi forrásokról gondoskodtak. Idővel a dánok felvásárolták a területeket, majd a magyar származású, de nem magyar születésű, Angliában élő Daimen de László tulajdonába került. Napjaikban 107 hektáron /Szent Tamás, Nyulászó, Betsek, Birsalmás, Mézes Mály dűlőkben/ gazdálkodnak. Az évtizedek alatt számos borász megfordult náluk mégis, ha csak egyet kellene kiemelni, akkor Áts Károly lenne az. Jelenleg a főborászi posztot Varga Máté tölti be. 

A 2019-es furmintot, főleg tartályban, részben használt hordóban érlelték. Citrusos, virágos, barackos illata egyszerre lendületes és fajtajelleges. Közepes testében nem túlzó, mégis szikár savgerinc húzódik, köré pedig szépen rakódnak a gyümölcsös jegyek, aminek a végét egy kevés maradékcukor kerekíti le. A sűrűbb szövésű, krémesebb /úgy gondolom finomseprős érlelésen átesett/ borban barack, körte, csonthéjas aromák elegyednek. Savai hosszú lecsengést biztosítanak neki. Kora ellenére még fiatalosan tartja magát, mondhatjuk úgy is, hogy most kezdte felnőtt pályafutását. Ha Tokajban itt kezdődne minden alapbor, akkor nem lenne probléma. 5 pont +

Written by barefoot · Categorized: Furmint, Furmint Február, Royal Tokaj, Tokaj · Tagged: Áts Károly

Apr 06 2022

A Szeszgyárban érlelt furmint

   A Zalaszentgróton gazdálkodó Dóka Éva Pincészetének tényleg egy hajdani szeszgyári épület ad otthont. Azon a Zalai borvidéken járunk, amit lassan újra kellene értelmeznünk. Az egykoron sokat emlegetett direkttermő fajták kikopóban vannak és egyre többen a modern bortermelés felé fordulnak. Ez a dimbes-dombos táj rengeteg kincset rejteget számunkra. Többek között a világon egyedül itt termesztik a különleges pintes szőlőfajtát, másrészt a Pécsi Littke Pezsgőgyár is erről a hűvösebb klímájú területről szerzi be a pezsgő alapanyagot, persze arról a Dr. Bussay Lászlóról se feledkezzünk meg, aki újra felrajzolta a borvidéket a magyar bortérképre. 
   Sajnos azt nem tudom, hogy elődeink milyen mértékben termesztettek a zalai dombokon furmintot, de az biztos, hogy a magyar határtól nem oly messze, Szlovéniában, a Podravska borrégió Jeruzalem településének egyik legfontosabb fajtája. Úgy gondolom a kétezres évek elején ennek hatására láthatott potenciált Dr. Bussay László, Heimann Zoltán, Sz. Kis László, akik a közös Kerkaborum vállalkozásuk keretében a Kerka-patak völgyében több hektár furmintot ültettek.

   Dóka Éváék összesen 2 hektáron, több dűlőben foglalkoznak a fajtával. A 2017-es pogányvári területen termesztett furmintját megkóstolva vulkanikus társaihoz képest egy könnyedebb, gyümölcsös jelleget mutat, amit a hűvösebb klímától és a löszös, pannon üledékes terroir-tól kaphatott. Korához képest meglepően friss, fajtajelleges illattal indít. Citrus, barack, körte, birs aromáit, leheletnyi petrol szövi át. Elegáns savai mögött enyhén kesernyés, citrus, grapefruit, körte, mandula, birs gyümölcsös ízek keverednek némi maradékcukorral. 4+ pont

Written by barefoot · Categorized: Dóka Éva Pincészete, Furmint, Jeruzalem, Podravska, Sipo, Zalai-borvidék, Zalaszentgrót

Feb 04 2022

Egy tokaji házasítás

      Még mindig aktívan él bennem a Drop Shop 2015-ös 47 Csepp nevű bora. Abban az időben a Gizella Pincészet külön a budapesti borbár részére készített furmint, hárslevelű házasítása titkos favoritommá vált az ottani portfólióból. Ennek a kóstolása során jöttem rá a két fajta harmóniájának eleganciájára. Míg a férfias furmint robusztus testet, addig a nőies hárslevelű kedvességet biztosít a bornak. Sajnos a furmint bűvöletében élő hegyaljai borászok elég lassan kezdenek ráeszmélni erre a tényre. Ha nem is gyorsan, de a változás szele valamelyest mégis megérintette őket. Napjainkra a furmint mögött már nem csak a hárslevelűnek, hanem a sárga muskotálynak és kabarnak is egyre gyakrabban helyet szorítanak házasítások során.

   A cuvé készítés első nagy úttörői közé tartozik az a Szilágyi László, aki a 47 Csepp megalkotója is egyben. Nagy meglepetésemre az egyik szupermarketben járva beleütköztem a Gizella Pincészet 2020-as furmint hárslevelű borába. A régi emlékeket felidézve, gondolkodás nélkül nyúltam a palack után. 


   A 62%-ban furmint alapra helyezett bort kilenc dűlő terméséből készítették. 95%-a reduktív, 5%-a pedig 8 hónapon át 300 literes hordóban kapott érlelést. 

   Illatában a furmintra jellemző almás, körtés, barackos aromavilág, citrusos, csonthéjas és virágos aromákkal egészül ki. Testében a karakteres savakat a maradékcukor kerekíti le, amiben némi finom seprős jelleget vélek felfedezni. Barack, körte, alma, mandula ízei, virágos, enyhén mézes, kesernyés lecsengésben végződnek. Egy érdekes bort kóstoltam, de hiányolom azt az eleganciát, amit ebből a két fajtából ki lehet hozni. 5+ pont

Kunci

Written by barefoot · Categorized: cuvée, Drop Shop, Furmint, Gizella Pincészet, hárslevelű, Szilágyi László, Tokaji borvidék, vulkanikus bor

  • Page 1
  • Page 2
  • Page 3
  • Interim pages omitted …
  • Page 5
  • Go to Next Page »

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design