• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

homoki bor

Dec 03 2021

Mi is lehetne Szeged zászlósbora?

   A  Mi lett veled szegedi bor– című írásom után most egy szegedi bort mutatok be. Nincs nehéz dolgom, mivel a város már csak egy borászatot /Ujvári Pincészet/ mondhat magáénak. Választásom arra a 2019-es rajnai rizlingre jutott, ami az Egy Korty Csongrád borcsomag egyik tagját is alkotja.

   A fajta főleg az 50-es és 60-as évek nagy szocialista szőlőtelepítései során került a magyar síkságra. Az akkori kutatók jó fagytűrő képessége és acélos savgerince miatt döntöttek mellette, hiszen a hideg teleket követő forró nyarak perzselő homokjában a borok lelkét adó savak hamar elillannak. Nem is csoda, ha a Csongrádi borvidék déli részében gazdálkodó borászok a rajnai rizlinget tűzték ki zászlajukra. Úgy gondolom, egy kis marketinggel Szeged városa könnyedén borzászlajára tűzhetné a fajtát.

   Nézzük hát, mit is tud ez a reduktív, azaz acéltartályban készült szegedi bor!

   A pohár szájából citrus, körte, füge, dió és virágméz illatok áradnak, amire az idősebb rajnai rizlingekre jellemző petrolos felhő ereszkedik. A sűrű textúrájú bort érett ízek és jó közepes savak járják át. Citrus, dió, birs, körte gyümölcsös aromái, hosszú, enyhén kesernyés lecsengésben végződnek. 

   Egy érett, élvezhető rajnai rizlinget ismertem meg, amit az őszi és téli estéken igen jó kortyolgatni.

Written by barefoot · Categorized: Csongrádi borvidék, Egy Korty Csongrád, homoki bor, Kiskundorozsma, rajnai rizling, Szeged, Ujvári Pincészet, zászlósbor

Oct 22 2021

Szüret Ásotthalmon

   Gondoltátok volna, hogy a Csongrádi borvidék ásotthalmi régiójának a rajnai rizling a zászlósbora? Szeptember közepén Ásotthalomon a Tóth Pincészet cserszegi fűszeres szüretén vettem részt, ahol sokat megtudtam az ottani borkultúráról.

Szüret

   

   Egykoron a borvidék déli részén nagy élet folyt. Pusztamérgesen az olaszrizlinget, Mórahalmon a vörös, Ásotthalmon pedig a fehér fajtákat tartották nagy becsben. Sajnos, napjainkra a szőlőtőkék jelentősen megfogyatkoztak, a szőlőművelés is inkább a háztáji kiskertekre szorult vissza. Mondhatni egy jelentősebb borászat maradt fenn, ami nem más, mint az Egy Korty Csongrád oszlopos tagja a Tóth Tamás vezette Tóth Pincészet. 

   
   A három évtizedes múltra visszatekintő családi  vállalkozás stafétabotját az ifjú borász közel tíz éve vette át. Tamás tanulmányait Budapesten a Kertészeti Egyetemen szőlész-borászként végezte, amit több éves kutatói munka követett. Budapesten, Pécsen és Bécsben a must erjedését elősegítő fajélesztők kifejlesztésében vett részt. Nem bio borász, de próbál környezettudatosan gazdálkodni.

Generációk

   Már a szüret helyszínére tartottunk, mikor Tamás és apja az egykori szőlőkultúráról meséltek. Megtudtam, hogy a korábban a faluhoz tartozó 650 hektár szőlő már a múlté, sőt ezzel a mennyiséggel szinte az egész jelenlegi Csongrádi borvidéket le lehetne fedni.

A 35 hektáros birtokon zöldveltelinit, rajnai rizlinget, chardonnay-t, muscat ottonelt, cserszegi fűszerest termelnek. Fajtaválasztékukat a melegebb klíma miatt főleg a savhangsúlyosabb fajtákra koncentrálták. Itt van nagy szerepe a rajnai rizlingnek is.                                                                                              
  Sajnos a borvidék még fokozottabb problémákkal küzd mint hazai társai. Ritka a jó munkaerő, hiányzik a borászok közti összefogás, az értékesítésről nem is beszélve. A környékbeli vendéglátók sem kapkodnak a helyi borokért, ami már szinte vétek ebben a szektorban. Így tényleg igen nehéz lehet érvényesülni. Ennek hatására Tamás évi 5-6000 üveg bort palackoz. Nyugodtan mondjuk ki, ez még barátok közt sem túl sok. Termésének csak harmadából készül bor, a többit pedig szőlőként értékesíti.
   
   A változás szele azért ezt a borászatot sem kerüli el. A hagyományos kézi szüretet a gépi váltotta fel, ami nem olcsóbb, viszont gyorsabb, az ideális szüreti időpont pedig nem várathat magára. A sok negatívum, a nehézségek és a 2021-es év szeszélyes évjáratának ellenére a szőlő minősége jónak ígérkezik. A hosszú hűvös tavaszt forró száraz nyár követett, ami kevesebb mustot, viszont magasabb cukorfokot eredményez. Ha a vendéglátósok nem is kapkodnak boraiért, a környékbeli lakosok szép lassan kezdik felfedezni őket, amik nem csak jók, hanem izgalmasak és fajtajellegesek. 
ásotthalmi bor

   

   Muscat ottonel bora maga az elegancia. Citrus, bodza, virág és enyhén trópusi gyümölcsös jegyekkel bír. 
   A markánsabb savú rajnai rizlingje virágos, fiatalabb arcát mutatja, ami még időt kíván.

   Zöldveltelinije a meleg klíma és a homokos terroire ellenér is hozza a zöldfűszeres jelleget, amihez érettebb fehér húsú gyümölcsös jegyek párosulnak. 
   Chardonnay-ja egyszerűen lenyűgöző. Tartályban finom seprőn érlelve, némi chips hozzáadásával készült. Krémes, mézes, trópusi gyümölcsös, az újvilági stílust testesíti meg. 
   
   Boros címkéi is külön díjazást érdemelnének. Egyszerűek, szépek és képviselik a helyi értékeket. Palackjain a közeli Körös-éri Tájvédelmi Körzethez tartozó Csodarét különleges virágait mutatja be, míg a zöldveltelinijére a környéken őshonos zöld küllő madár került.
   
   Végül köszönetet mondanék Tóth Tamásnak a vendéglátásért, a sok információért és a tartalmas napért.

Kunci 

   

Written by barefoot · Categorized: Chardonnay, cserszegi fűszeres, Csongrádi borvidék, Egy Korty Csongrád, homoki bor, ottonel muskotály, rajnai rizling, szüret, Tóth Pincészet, Tóth Tamás, zöldveltelini · Tagged: Ásotthalom

Aug 07 2021

Egy szegedi cserszegi fűszeres!

 

   Muskotály, cserszegi
fűszeres, rajnai rizling, kadarka, cabernet sauvignon, napfény,
halászlé, Körös-torok, szegedi paprika, Hídivásár. 
A szépen csengő szavak
mögött egy háttérbe szorult borvidék áll, aminek hallatán a
szegediek szíve megrezzen.

   Most arról a Csongrádi borvidékről kóstolok, ahonnét a könnyed gyümölcsös fajtáktól
egészen a testes vörösekig szinte minden borstílust
megízlelhetünk. Be kell vallanom, amíg Szegedre nem költöztem, addig nem találkoztam az innen származó borokkal. Ezen nem is kell meglepődni, hiszen hazánk bortérképén ez az egyetlen olyan fehér folt, amiről szinte semmit sem lehet hallani. Élve a lehetőséggel, a jövőben megpróbálom magam beleásni ebbe a borvidékbe.

   Míg a napfény városa Szeged több száz évre visszavezethető borkultúrával rendelkezik, addig a hozzá tartozó az egykoron szebb időket
megélt Csongrádi borvidék szőlőtőkéi folyamatos fogyást
mutatnak. A pincészetek gyakorta tőkehiánnyal rendelkeznek, s mára
egy maréknyi csapat próbálja életben tartani az itteni
borkultúrát. Sajnos a helyben készült borok nem jutnak el a
fogyasztók széles táborába, pedig egykoron a pusztamérgesi
olaszrizling, vagy a csongrádi kadarka jó hírnévnek örvendett. 

   Az ásotthalmi részen inkább a fehérek, míg a csongrádi régióban a vörösek kerülnek előtérbe. Tudtátok-e azt, hogy Szeged külterületén Kiskundorozsma határán gazdálkodik az az Ujvári Pincészet, aki oroszlánrészt vállal a csongrádi borok népszerűsítésében? Azért is különleges, mivel ez az egyetlen megmaradt szegedi borászat. Az egy tagban lévő 7 hektáros birtokon főleg fehér fajtákkal dolgoznak, de szortimentjükben a kékfrankosnak is helyet szorítanak. Meglepő módon fő fajtájuk a rajnai rizling, ami nem pont az Alföldre jellemző. 

   Én most mégsem a rajnait, hanem azt a 2020-as cserszegi fűszerest szeretném bemutatni, ami nagy nyári kedvencemmé vált. Karakteres fűszeres ízvilága magában is igen jó, de a nagy melegben fröccsként más bort el sem tudnék képzelni.

   Fűszerekben gazdag illata csonthéjjal, szőlővel, körtével, némi zöldes aromával egészül ki. Megízlelve a markáns savgerince köré vágott fű, szőlő, kesernyés körte, ízek párosulnak, amit nagy mennyiségű fűszer tesz izgalmassá. Picit kiforratlan, picit vad, mégis izgalmas bor.  /5 pont/

Written by barefoot · Categorized: cserszegi fűszeres, Csongrádi borvidék, Duna Borrégió, homoki bor, szegedi bor, Ujvári Pincészet · Tagged: alföldi bor

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design