Horvátország

Mivel autóval utaztunk és mindketten szerettünk
volna kóstolni, ezért ez a művelet egy kisebb logisztikát igényelt. Igaz, a
Toyota benzinnel megy, a horvát törvények 0,5% ezrelék alkoholt engedélyeznek, viszont
ha az ember belendül a 2-2,5 dl hamar összeadódik. Tudom, köpni is lehet, de
ilyen esetben a jó bor kiköpése mégis csak vétek. Szerencsénkre a legtöbb helyen a kóstoló
ingyenes volt, a kapott mennyiség meg 2-3 centnél megállt, amit alapba
feleztünk, szóval picit már jobb volt a helyzet. Mindezek tudatában a kívánt
pincék számainak látogatását meg kellett nyirbálni, na meg az utolsó pohár bor
után a fél órás sétám alatt kaptam két nagy kiflit és fél liter vizet. Két
hónap távlatából nyugodtan kijelenthetem, a jogosítványom az óta is nálam van,
rendőrrel meg nem találkoztam.

Ennyire azért ne fussunk előre a történetben. A Dingac dűlő után,
Trstenikbe a Grgich Pincészetbe igyekeztünk. A borászat alapítója, idén tavasszal a 100.
szülinapját ünneplő Mike Grgich, aki a horvát bortermelés egyik nagy ikonja. A
szakma alapjait Zágrábban, tanulta majd az akkori rezsim elől előbb
Németország, onnan Kanadába, később pedig az USA-ba, Kaliforniába vándorolt.
Élete során az apró termetű ember hatalmas dolgokat vitt véghez.  Neve az
1976-os kaliforniai és francia borok vakkóstolóján, a világ valaha volt leghíresebb borversenyén „A Párizsi ítélet kihirdetésekor”
vált igazán ismertté, ugyanis az abszolút nyertes 1973-as Chateau Montelena
chardonany-t ő készítette, sőt a pincészet résztulajdonosa is volt. Sajnos a Borban az igazság című filmben erről semmit sem mesélnek. Továbbá a
40 évig tartó zinfandel szőlő eredetének kutatása során az ő javaslatára
kezdtek el Dalmáciában a plavac mali körül vizsgálódni.  Természetesen az itteni pincéje mellett
Kaliforniában is bír egy borászattal, sőt a mai napig ő az amerikai chardonnay
koronázatlan királya. Egy cikkben olvastam, a trsteniki pincéjét az egykori
horvát elnök Franjo Tudman hatására alapította. A modern, amerikai stílust
képviselő borászat, a pici falu elején, a meredeken leereszkedő út egyik
kanyarjába épült, ahol már csak a panoráma miatt is megáll az arra igyekvő
turista. Meglepő, mégis impozáns volt a számomra, hogy három bor kóstolható,
amiből a rozé a tengerentúlról érkezett. Természetesen mi a helyi italokra
voltunk kíváncsiak, így egy posip, majd egy plavac mali került a poharunkba.
Azzal gondolom nem mondok újat, ha a borok amerikai ízlésre hangolva készültek.

Posip 2021

Korculáról származó fehér
fajta alapanyagát is ugyanazon a szigeten szüretelték. A 14% alkoholt
tartalmazó borhoz egy közepesen erős hordóhasználat párosul. 20%-ban 6 hónapot
kishordóban érlelik, 80% reduktív, majd még legalább fél évet pihentetik a
palackban. Citrusos, pirítós, fehér gyümölcsös aromavilággal bír. Az alma és
körte aromáin a fás, fűszeres, enyhén vaníliás jelleg eluralkodik. Igaz a
számat kitölti, de az erőteljesebb savgerince miatt némileg veszít az
értékéből, nem beszélve a rövidebb lecsengésében lévő csonthéjasoknál tapasztalt
enyhén keserű ízről. 5+ pont

Plavac Mali 2019

A szőlő alapanyag a
trstenik körüli ültetvényekből, valamint a Dingac-ból származik. A 15 hónapot
barrique-ban töltött bor még két évet palackban pihen, míg a piacra dobják. A
fajtát és a természeti környezetet ismerve kell ez az idő.  Illatában elsőre a fűszeres érzet kap el, ami
mögött gyönyörűen jönnek a gyümölcsös jegyek. Bors, fekete szeder, fekete
ribizli, érett szilva, némi kávéval egészül ki. A közepes teste meglepő, amiben
tanninjai még enyhén húznak. Az előbb ábrázolt fekete bogyós gyümölcsök némi
vaníliával és étcsokival kiegészülve szépen benne vannak. Inkább egy elegáns
vonal, ami még érhetne. 5+ pont

Be kell vallanom, a 2×0,5 dl bor 10 eurós árát picit túltolták, de a tény, hogy kinél és milyen helyen tartózkodtunk, az maga volt az élmény. Így indult a Dingac
kóstolónk. Ez még csak a bemelegítő volt, szóval a továbbiakba is tartsatok
velem.

Kunci