• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

Kabar

Apr 11 2017

Somló vándora – azaz Kis Tamásnál látogatóban

Zajos fővárosunknak hátat fordítva a Somlón találta meg élete értelmét. Gyermekkorában judozott, majd a fogorvosi és borász pálya közül az utóbbit választotta. Kis Tamásnál a Somlói Vándor pincészet alapítójánál jártam, akit a szerelem hozott erre a vidékre. A románc azóta megszakadt, de a borvidék iránti rajongása egyre csak fokozódik. Saját szavaival élve..


– A hegy minden porcikáját imádom.



Karrierjében az első mérföldkő 2010-ben történt. Végzett az egyetemmel, munkát kapott a St Andrea pincészetnél, és elkészítette első saját borát. A 2011-ben forgalomba hozott Furmint, Hárslevelű, Olaszrizling cuvéenek hamar híre szaladt a borrajongók között. Idővel bérelt területei folyamatosan gyarapodtak, miközben állandóan ingázott Eger és Somló között. Pincészetének neve is innen ered: Somlói vándor.
2013-ban megvásárolta első szőlőtőkéit, majd 2014 újabb mérföldkőhöz érkezett. Takács Lajos Hollóvár birtokát átvéve megvált Lőrinc Gyuritól, majd a Somlóra költözött. Ahhoz a maréknyi fiatalhoz tartozik, akik újdonsággal színesítik a borvidék életét.


Mára 5,4 hektáron organikus módon gazdálkodik. Két alkalmi segítőn kívül szinte egyedül testesíti meg a pincészetet. Metsz, kapál, szüretel és hordót mos, közbem öltönyös előadások, rendezvények aktív résztvevője. Alig hat éve került ki az egyetemről, s máris egykori oktatói, és azok lelkes diákjai érdeklődését vívta ki. Ottjártamkor is a Corvinus Egyetem borászhallgatóit várta. Híre már a nemzetközi köztudatban sem ismeretlen. Egy Master of Wine-okból, és sommelierekből álló csoport somlói látogatásán figyeltek fel munkásságára. Ennek eredményeként boraival 2017 márciusában egyedüliként képviselhette a borvidéket a Furmint USA amerikai turnéján.

Nem tanult külföldön, mégis szívesen látogatja más országok különleges borrégióit. Különösen Olaszország a nagy kedvence.

Borai a régi stílussal ellentétben frissebbek, gyümölcsösebbek. Spontán erjesztéssel acéltartályban erjeszt, majd többségében 500 l-es médium égetésű hordóban érlel. Van dűlős bora, mégis a terreire-ok cuvéesítését helyezi előtérbe. Tudni kell, hogy a hegy talaja állandóan változik, karakterében viszont szinte mindenhol ugyanazt mutatja. Sokan csak egy terroiret emlegetnek. A somlóit. Tamás ezt megerősítette, de a mikroklímában oly különbségek adódnak, amiket már érdemes kihasználni. Egyetlen olyan borvidékünk, ahol az északi részen is termesztenek szőlőt, ami főleg a legmelegebb évjáratok savainak megtartásában értékelődik fel. A gyakori kóstoló tudja, hogy az új művelési stílusnak köszönhetően a korábbi acélos savak lassan már a múlté lesznek. Forró nyarakon akár 5,5-ig is lelágyulhatnak, ami megüti a vörösbor kategóriát!

Évi 10.000-12.000 palack borra jelenleg hat tételben kapható.


2015 Hárslevelű
17 fokon, finom seprőn érlelve 1,5 hónapig fahordóban tartották.
Friss citrusos, virágos-gyümölcsös, játékos illatokkal indít. Könnyed, ásványos, fehér húsú gyümölcsök és pirítós aromák elegáns savakban mutatkoznak. Alkoholja alacsonyabb, amitől kortyról-kortyra itatja magát. Igen sós, picit édeskés lecsengésű.
16,6 pont
2015 Furmint Grófi dűlő
6 hónapos hordós érlelést kapott.Tagadhatatlan somlói jegyeket áraszt. Virág, krémes hordó, birs-citrus, körte. Teste inkább elegáns, mint dübörgő. Savai nagyon jól körbeölelik a bort. A hordó sem nyomja rá annyira a bélyegét. Idővel a gyümölcsös karakterek bőrösödni fognak. Keserű mandulás birses végű. 
16,7 pont
Kóstolt borok
2015 Olaszrizling
4 dűlőből együttes termése. Itt már komolyabb, érett tételről van szó.  Aktívan érződik a fajtajelleg, talaj, hordó együttese. Keserű mandula, alma, enyhe vaníliával, pirítós fűszerekkel egészül ki. Karakteres testű, mégsem ugrik ki a pohárból. Savai szép savak, vibráló ásványok, almás körte keserű mandulás lecsengésű.
16,8 pont
2015 Juhfark
A fajta külön ismeretet igényel. Jó évjáratban igen jól aszúsodik, rosszban viszont erőteljes savakat produkál. Többen 22-23-as mustfok alatt nem ajánlják szüretelésre. Első tudatos Juhfarkomat úgy tíz éve Somogyi Lajosnál ittam, aki illatára a pézsmás szót használt.
Viszkozitása, színe már magáért beszél. Erőteljesebb hordóhasználatot kapott. Pörkölt, fűszeres, fás jegyek mögött gyönyörűen húzódik élénk savgerince. Keserű mandula, alma mellett jönnek a tipikus neutrális jegyek. Gyönyörűen tükrözi a termőtalaj sós mivoltát.
16,9 pont

2014 cuvée (Furmint 40%, Olaszrizling, Juhfrak, Hárslevelű 20-20%)
9 hónapot töltött hordóban. Benne tényleg előjön a hegy igazi arca. A pohárból csak úgy hömpölyögnek az ásványok.  Bőrös, gyógynövényes. Pirítós, méz virág, dió, keveredik csöpp kókusszal. Erősebb savai az eső áztatta évjáratot tükrözik. Érett fehér gyümölcsök birs, mandula, körte, narancs aromákat ad.
16,9 pont
2015 Kabar
somlói életérzés
Korábban őseink már itt is készítettek aszút, s ennek reményében Somogyi Lajos a kétezres évek elején próbálta ezt a hagyományt újjáéleszteni. Így neki köszönhetően került a Hárslevelű és Bouvier fajtákból nemesített Kabar a Somló hegyre. A szőlőt eredetileg Tokaj-hegyaljára pont az aszú program miatt kísérletezték ki.
Természetesen ez a ritkaság Tamás csúcsborává vált.
10 hónapos hordós érlelés és a finom seprőn kavargatás óriási potenciált ad, amit 14,5 alkoholja csak tetéz. Hordófűszereit, enyhén érett fehér gyümölcseit vanília gazdagítja. Markáns savai belesimulnak nagy testébe. Enyhe trópusi, citrusos jegyei fahéjas mézeskalácsban folytatódnak. Nagyon hosszú ásványos végű. Hatalmas életút előtt áll.
17,3 pont
A borok tükrözik a termelőjüket.
Szerintem ez mindent elárul.
Köszönöm Tamás!

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Furmint, Grófi dűlő, hárslevelű, Juhfark, Kabar, Kis Tamás, Olasz rizling, Somló, Somlói Vándor

Jun 03 2015

Tokaji bor és balatoni fogas

Gergő barátommal már évek óta együtt járjuk a természetet, miközben a nagyhírű angol szakácshoz Keith Floyd-hoz méltóan finomakat sütünk-főzünk és persze iszogatunk. Bográccsal megjártuk az Ipoly mentét, a téli Kab-hegyet,  ha messzebb nem jutottunk, a Normafát vettük célba. 
irány TOKAJ!

Ez az évek során már-már hagyománnyá nőtte ki magát. A sütés-főzés során persze megszomjazunk, így inni is illik valamit, szerencsére bor és pálinka is akad a hátizsákban. Most az erdők madárfüttyét otthagyva, saját konyháinkban próbáltuk kamatoztatni tudásunk. Persze a természet adta előnyöket, a jó levegőt, és a parázsból szálló pernye füstös ízét semmivel sem pótolhatjuk.

megsültek
Főételünk egy néhány órával korábban még a Balatonban úszkáló süllő lett. A halat egyszerűen csak besóztuk, olívaolajjal jól bedörzsöltük, felttetük a rácsa. És várta a jól beizzított sütő. Köretként mustáros-hagymás krumplisalátát készítettem, amely – mint később kiderült – jól passzolt a vásárolt borokhoz.
tányéron 

A “tokaji estet” egy – Gergő tokaji kirándulásán szerzett – eddig számomra ismeretlen fajtával, a Kabarral kezdtük, amihez egy hordósabb érlelésű Furmittal járultam. A napot végül egy különleges csipkebogyó pálinkával zártuk.
hőmérséklet rendben

Elsőként az erőteljesebb savakkal rendelkező Kabart nyitottuk meg, ami jó döntésnek bizonyult. A Hárslevelűből és a Bouvier fajták kereszteződéséből létrehozott fajta 2006 óta engedélyezett a borvidéken.

Chateau Dereszla 2013 Kabar Tokaji borvidék 14%

Erőteljes illatában erősen citrusos valamint alma-körte és birs jön elő. Már az első kortyban a magasabb, de nem zavaró savai dominálnak, amihez egy kellemes mineralitás is jön. Édeskés íze a magas alkoholtól, másrészt azért egy kis maradék cukrot is tartalmazhat. Hosszú lecsengésében alma körte, birs keveredik egy kis grapefruittal, amit egy kis fa még szebbé varázsol.

Igazán jó kezdet volt. Remélem máskor is találkozom a fajtával.

17,4 pont
Kabar 

Bodrog Borműhely 2013 Furmint Lapis Tokaji borvidék 14%

Lassan nyíló szalmasárgába átforduló bor, így egy kicsit szellőztetés igényelt. Enyhén fás, citrusos-birses illata lassan tudott csak kényeztetni minket. Megnyílva sem érte el Kabar intenzítását, inkább töményebb, krémes ízek jelentek meg. Némi vanília keveredik a birssel-körtével, amihez erőteljes citrusos-sós mineralitás járul. Magas alkoholja mellet egy csöpp cukor is maradt benne. Mint második bor, fás-krémes jegyeivel igen jól passzolt ízletes vacsoránkhoz.

17,3 pont 
arccal a pohár felé! 🙂
Az estét követően arra jutottam, hogy Tokaj – főleg a furmintjával – egyszerre magában hordozza a világ legnagyobb fehér szőlőfajtáinak és borvidékeinek jellemzőit, így a Rajnai-Rizling savait és maradékcukrait, az amerikai chardonnék krémességét, és a terroir a Chablaisek mineralításán is túltesz. A közeljövőben még sokat szeretnék ezzel a kincsünkkel foglalkozni. 

Written by barefoot · Categorized: Dereszla, Furmint, Kabar, kóstolás, krumplisaláta, Lapis, süllő, Tokaj, vacsora · Tagged: Bodrog Borműhely, bor, borföldrajz

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design