• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

kadarka

Oct 10 2023

Egy délután a bio, natúr borok világában

 

Ha a Somló ásványos nedűit választóvonalnak tartjuk a
borfogyasztók társadalmában, akkor a natúr borokat szakadéknak is hívhatnánk.
Elsőre kecsegtetően hangzanak, a legtöbb ember a bio dolgokkal kapcsolja össze
őket, aminél megállnék egy szösszenetre. A témába most nem szeretnék
nyakig belemászni, úgyis a nyáron erről írtam egy hosszabb cikket itt, viszont
a következő sorok miatt néhány szót mindenképpen ejtenem kell róluk. 

A natúr borosok visszatértek a dédapáink korához,
amikor a borkészítés még természetes úton, modern technika nélkül zajlott. Ők
egyszerűen csak szüreteltek, daráltak, préseltek, hordóba rakták a mustot,
kéneztek, fejtettek, majd fogyasztották a nemes italt. A natúr borászok egy
része még ennél is tovább merészkedett. Ez az új irányzat teljes egészében
kizárja a borhoz adott adalékanyagokat sőt, egyesek a védelmet nyújtó kén
használatát is megtagadják. Természetesen nem használnak élesztőt, nem szűrnek,
derítenek, így a bor ellenállóságát erősebb finom seprőzéssel,
hordóhasználattal próbálják megőrizni, amivel juice-os állagú, a rostos
üdítőhöz hasonlító borok keletkeznek. Utóbbi szavaim már a végleteket súrolják,
persze ahogy mondani szokták, a határ a csillagos ég. Melyik borász miben hisz,
az legyen a maga dolga, én személy szerint csak a jó borokat kutatom. Egy igaz
mondás szerint, az a legjobb bor, ami a leghamarabb elfogy. 
Mindegyik stílusirányzatnak megvannak a maga követői.
Póta Richárd a Demijohn  Bor és Delikát atyja, tulajdonosa főleg a bio, natúr
vonalra húzta fel a szortimentjét, persze egy-egy jó fenntartható pincészetnek is helyet szorít. Összességében, ha a hazai borokkal foglalkozó borkereskedőket
latba vennénk, talán ő kaphatná meg a „legnatúrosabb” jelzőt. Ricsit már évek óta
ismerem, számos borával dolgoztam, viszont éves portfólió kóstolójára csak idén
októberben sikerült először eljutnom. Ott, Kőszegtől, Gyönkön, Nyékládházán át
Tokajig bezárólag szerte az országból poharazgattak tételeket. Ebből néhány
érdekességet kiemelnék. A 
 
Rácz Lilla Brut Natur pezsgő
A Villányi borvidékről Rácz Lilla kísérleti pezsgője mély
nyomott hagyott bennem. 70% chardonnay, 30% sauvignon blanc fajtaválasztéka se
mindennapos, viszont az 52 hónapos seprőzése talán már magáért beszél. A
meglepően hosszú érlelés ellenére az élesztő ereje nem annyira átütő, inkább
frissítő, zöld citrusos, enyhén lime-os aromákkal indított, de a fehér húsú
gyümölcsös, krémes vonal sem hiányozik belőle. Erősebb, mégsem túlzó bubijai
mögött, szép savgerinc, valamint alma, körte ízek bújnak meg. Nagyon jó
inni, gyönyörű egyedi munka, amiben van egy nőies kecsesség és egy karakteres
tartalom. 6+ pont 

Sanzon Tokaj brut
pezsgő 
Egykoron Tokajból a Sanzon Rány furmint szinte magával
vitt. Most a borászat 50%-50% hárslevelű, furmint házasítása, 26 hónapot érlelt,
brut pezsgője nyerte el komolyabban a tetszésem. Jó savakkal, citrusokkal
indít, ami átmegy, fehér gyümölcsös, krémes élesztős aromavilágba. Főleg
körtés, enyhén vaníliás, jegyei már champagne stílusa felé hajaznak. Szép
balanszban van. 6 pont 

Bagolykő rózsakő 2022 
A hisztis primadonna, vagyis a kéknyelű új porzóját, a
rózsakőt, eddig csak a Borbély Pincészet hordós változatából ismertem, viszont
a fa adta érlelés miatt nem tudtam meghatározni a bor gyümölcsös jegyeit. A
Bagolykő Birtok jóvoltából most ez a vágyam is teljesült. Az acéltartályban,
finomseprőzött bor nagyon különleges arcot mutat. Benne van a megszokott, jó
savakkal bíró, citrusokkal tűzdelt neutrális vonal, ami mögött barack, körte
ízek sorakoznak fel. Lecsengésében grapefruit kesernyéssége pici vaníliával elegyedik,
némi sóval meghintve. Nem túl könnyű, nem túl nehéz,
inkább  specifikus ízvilágú. 5+ pont 

Gallay Blanc
2020 
Mivel mással indíthatnék a Bükki borvidék kapcsán, mint
Ercsey Dániel kérdésével?  
– Nyékládházi bor? 
Egykoron a Bükki borvidéken Sándor Zsolti és Borbély
Roland szinte egyszerre robbantak be a köztudatba. Rolandnak  az első
2012-es évjárata oly jól sikerült, hogy az akkori egyedüli Michelin csillagos
étterem, a Costes degusztációs menüjébe került. Ez lett a híres Gallay Blanc a
Pittyén-dűlőből. Az 50% pinot blanc 50% zenit házasítású, 16 hónapot 300
literes, medium plusszos hordóban érlelődött cuvée magáért beszél. Egyszerre
telt, krémes, citrusos és gyümölcsös. Fás, vaníliás, fűszeres, pirítós jegyekkel
indít, majd jön az érett fehér húsú gyümölcsös ízvilág, amiben alma, körte,
enyhén édeskés, mandula aromák vannak. Telt kerek, első érzetre enyhén
neutrális jellegű nagy bor. 6+ pont 

Barcza PG Orange 2020 
Barcza Bálint tételeit már régről ismerem. Ő azon
termelők közé tartozik, akik a natúr úton lépésről-lépésre haladva egy teljesen
új stílusba gyűrűztek bele. Tőle most egy  traminiból készült narancsbor
tetszett a legjobban.
A 12 napon héjon erjesztés hatására igazi natúr, juice-os
bor született. Itt a fűszerek már nem annyira vibrálnak, persze még mindig
jelentős szerepet töltenek be. A savakat narancs, grapefruit ízek ölelik át,
amit egy rózsavizes aromavilág von körbe. Kicsit karácsonyi hangulatot
áraszt.  Igazi, egyedi natúr tétel. 5+ pont 

Grál Pelzberg kadarka 2019 
A Tolnai borvidékről, a világhíres toszkán Antinori
pincészet fehér gyöngyszemét, a Tűzkő Birtokot leszámítva, nem sok borászatot
tudnánk hirtelen a kalapból előhúzni. Persze, mindenhol készülnek csodák,
így Gyönkön, a 2,5 hektáros Grál Pincében is. Évekkel ezelőtt a szürkebarátjuk
vert mellbe, majd megismertem a Pelzberg kadarkát, amiben most sem kellett
csalódnom. 
Kora ellenére erőteljes formát mutat. Nem egy könnyű
szekszárdi stílus. Igaz, fűszerekből sincsen hiány, mégis az érett fekete
bogyós, szeder, meggy jegyek uralkodnak, amit egy markánsabb csokis, kávés
aromájú hordó borít be. Nem könnyű tétel és most ül a csúcson. Mondhatnám úgy
is, kadarka egy izmosabb köntösben. 6  pont 

Stumpf merlot
2020
5-6 évvel ezelőtt, Egerből a Stumpf pincészet Bikavérével
és kékfrankos borainak eleganciájával küldött padlóra. Meglátásom szerint,
azóta valamivel erősebb hordóhasználattal dolgoznak, de a szortimentjük most
sem lebecsülendő. A 2020-as merlot-ban láttam a legszebb egyensúlyt. 
20 hónap hordó nem kevés idő, mégis lehet játszani annak
változatos használatával, ami ebben az esetben meg is történt. Új, illetve régi
barrique-ban érlelt borból gyönyörűen jönnek az érett meggy, szeder, fekete
ribizli, szilvás aromák, amire egy markánsabb csokis, kávés hordó települ. Mindezt
némi frissítő sav rázza fel. Gyümölcsökből, testből nincsen hiány. Minimum
2-3 év kell a csúcsig, de már most is nagyon jó. Vidékiesen fogalmazva van
benne anyag. 6+ pont

Egly Arridess
2022 hordó minta
A sümegi natúr borászt, Egly Márkot akár a biodinamikus
borok hazai nagykövetének is hívhatnánk. Egy nem mindennapi házasítást mutatnék
be tőle. A merlot és a kékfrankos nem annyira meglepő, de mindez petit verdot-val
dúsítva már az. Sajnos keveset beszélünk a róla, pedig Bordeaux-ban a
tanninokban gazdag fajtát  a mai napig használják. 
Közepesen testes, erdei piros bogyós, gyümölcsös borban
némi lágyság fedezhető fel, amit csokis aromák zárnak körbe. Jó savgerinc
uralja, ízében pedig szeder, érett cseresznye, meggy, pici ribizlivel, kellemes
fűszeres finesszel. Nagyon szerethető tétel, amely még mindig csikó korában
van. 6 pont 

Köszönet a meghívásért
Kunci

Written by barefoot · Categorized: Demijohn, Egly Márk, Gallay Pincészet, Grál Pince, kadarka, Merlot, Rácz Lilla, Rózsakő, Sanzon Tokaj, Somló, Stumpf, Tolnai borvidék, zenit · Tagged: Bagolykő Pincészet, Barcza, Bükki borvidék

Nov 22 2022

A borok tudósai, a tudósok borai

Szegeden a Válogatás Borszaküzlet 2022. 11. 19-én már tizedik alkalommal rendezte meg a “A
borok tudósai, a tudósok borai” éves portfólió kóstolóját. A név nem
légből kapott, hiszen a Szegedi Tudományegyetem tanárai és a Szegedi Akadémiai
bizottság tagjai minden évben jelenlétükkel emelik az est fényét.

Mielőtt belevetném magam a kóstolási élményeimbe, ejtenék
néhány szót a Tisza-parti város egyik legrégebbi borboltjáról, ami 2006-ban
nyitotta meg a kapuit a borkedvelők társasága előtt. A válogatás név nem hiába
szerepel a borbolt nevében, hiszen az üzlet a szortimentjével elég magasra
tette a lécet. A számos hazai borkiválóság mellett, határainkat átlépve
nemzetközi borok világában is nyugodtan mazsolázgathatunk a borospolcokon. Az
erős olasz mezőnyben a pugliai primitivo-tól kezdve a szardinai cannonau-n át,
a Garda-tó melletti Valpolicella sűrű, alkoholban gazdag Ammerone boráig számos
különlegesség meglelhető. Természetesen a bubis világ kedvelőiről sem
feledkeztek el, hiszen a Prosecco és a Katalán Cava mellett a Champaigne-ok sem
hiányoznak a sorból. Akinek ez még nem lenne elég, a Domaine Wachaun keresztül
megtudhatja mitől oly híres szomszédunk első számú fajtája a zöldveltelini,
majd összehasonlíthatja a német illetve osztrák rajnai rizlingek
stílusát. Persze a borok világában az utazást még nem fejeztük be, hiszen
a szortiment kapcsán nem feledkeztek el a spanyol Rioja-ról, Kalifornia első
számú fajtájáról a zinfandel-ről, az argentinai malbec-ről és az új-zélandi
sauvignon blanc-ról sem.

A rendezvényre visszatérve, hazai, illetve nemzetközi
vonalban is megméretethettük ízlelőbimbóinkat. A rutinos rókák már régen
tudják, hogy egy kóstoló kezdésénél a buborékos felpezsdítő italnál talán
jobbat keresve se találnánk, szóval egyből az Ill Cole, Conegliano
Valdobbiadene, Brut Prosecco-t kértem a poharamba, aminek enyhén citrusos,
csonthéjas, kenyérhéjas, élesztős ízvilága kicsit már a Champaigne felé hajaz.

Ha lehetősségünk adódik rá, a hazai rajnai rizling
nagyágyúit, a Cseriéket sose hagyjuk ki, így hamar belekortyoltam a 2020-as
citrusos, virágos, enyhén körtés, diós jegyekkel bíró Sextus rajnai
rizlingjükbe. Be kell vallanom, a gyönyörű savgerincű bor még mindig csikó
korában van, ami 2-3 év múlva válik igazán férfivé.

A Grand Tokaj főborászának, Áts Károly családi birtokának
portfóliójában idén debütált először, a 2021-ben a Suba-dűlőben szüretelt, majd
ugyanerre a névre keresztelt furmint, hárslevelű házasítása. Itt egy olyan
fiatal, közepes testű, gyümölcsös, elegáns savgerincű, ásványos borral állunk
szemben, amit némi maradékcukorral tettek barátságossá. Még hosszú út előtt
áll, szóval 2024 tavaszán ismét szívesen belekóstolnék.

Igazán nagy meglepetést a Neszmélyi borvidéken gazdálkodó
Kősziklás Borászat 2020-as juhfarkja okozott.  A fajta nagy kedvelőjeként
nyugodtan elmondhatom, hogy a Somló ásványos jellegét leszámítva könnyedén
belesimulna a kalap alakú hegy juhfark sorába. A citrusos, ananászos, neutrális
jellege mellett a hordó krémes, fűszeres használatát sem vitték túlzásba. Egy
igazi egyensúlyban lévő gyönyörű tétel született belőle.

Sokan a mátrai borokat könnyed, illatos, gyümölcsös
formájában képzelik el. E jelzőkre rácáfolva, Kerekes Tamás hosszan érlelhető,
fajsúlyos tételekkel próbál rámutatni a borvidékben rejlő erőre Az 500
literes fahordóban ászkolt aranyszínű, citrusokkal telített, vaníliás, fehér
aszaltgyümölcsös, enyhén virágmézes jegyeket árasztó, érett 2018-as
hárslevelűje már nem a mindennapok egyszerű borsorába számít.

Nem feledkezhetünk el arról a tényről, hogy a rendezvényt
követő napon november 20-án tartottuk a kadarka világnapját. Ennek tudatában Maurer Oszkár natúr stílusban készült kadarka sorát extra élmény volt kóstolni. Az
igazi izgalmat a 140 éves tőkékről jövő tétele adta, ami túlélte a 19.
század végi filoxéra vész szörnyű időszakát.

Ha magyar merlot, akkor irány Szekszárd, hiszen Vida
Péter szerint az Isten arra a klímára és löszös talajra teremtette a fajtát.
Ugyan a rendezvény során Vida borok nem voltak, viszont a Tüske Pincészet
2017-ben készült 5BB merlot-ja most ért a csúcsra. Picit magasabb alkoholja
ellenére egy igazi mestermű. Itt nem az óriási testében, inkább az érett cognak
meggyes, aszalt szilvás, fűszeres, csokis aromáiban lelem a szépségét. Nincs
túlhordózva, a fás jegyek mégis egységesen telepednek rá, az évjárat egyedi
savai meg kerek egységben tartják.

A Csányi Pincészet 2017-es Vesper névre keresztelt
csúcsbora harmonikus eleganciájával tűnt ki. 300 literes fahordókban érlelt
cabernet sauvignon és merlot mellé 22%-ban  kékfrankost is csempésztek, ezzel
a szilvás, fűszeres, csokis, kávés, szedres aromavilághoz a kékfrankos aszalt
meggyes vibrálása párosul.

Kicsit kulinárisabb élvezetekre vágyók sem unatkozhattak.
Kaló Imre kapcsán egy másfajta világba röpülhettek el. Azért ne feledkezzünk
meg Ménesi borvidék büszkeségéről, Balla Gézáról, a Sziklabor sorozat
megteremtőjéről sem, aki a magyarok számára picit közelebb hozta az Arad hegyaljai szőlőtőléket
. Másrészt a fekete ribizlis, szedres, szilvás aromájú
feketeleánykájával pedig  igazi kultuszt teremtett kis hazánkban.

A végén meg kalandozzunk el a dél-olaszországi Puglia-ba,
ahol a 
Primitivo di Manduria Lirica 2019-es primitivo borában egy olyan közepes testű,
aranyközépút kategóriát ismertem meg, amiben a fajta paramétereit tekintve
tankönyvi példa lehetne. Tényleg nagy élvezet szánkba venni az aszalt szilvás,
fűszeres, csokis karakterű itáliai csodát.

A teltházas rendezvényen számos híres borász jött össze,
hiszen egy helyen Kaló Imrével, Áts Károllyal, Balla Gézával, Maurer Oszkárral
nem minden nap találkozik az ember. Sajnos Sopron nagymestere, hazánk első
Michelin csillagos szakácsa Horváth József “Ráspi” betegség miatt
távol maradt.

Köszönet a kóstolóért

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Cseri Pincészet, Ill Cole, Juhfark, kadarka, Kerekes Tamás, Kősziklás Pincészet, Maurer Oszkár, Neszmélyi borvidék, primitivo, prosecco, rajnai rizling, Tüske Pincészet · Tagged: Áts Károly

Oct 17 2022

Egy különleges gourmet élmény Szegeden a Hungiban

Szeged legfiatalabb borboltja Gourmet Bor&Delikát Szeged, október 12-én nagyszabású borportfólió bemutatóval kedveskedett a gasztronómus, vendéglátós partnerei részére. Az a megtiszteltetés ért, hogy engem is meghívtak az eseményre. Aki még nem hallott róluk, azoknak előbb had meséljek néhány szót a kereskedésről.

A Tisza-parti városban tavaly
novemberben nyitották az első és eddigi egyetlen boltjukat. Forgalmaznak
különleges söröket, csokoládékat, lekvárokat, a sarokpontot mégis a borok képezik.
Az isteni ital szortimentjét megvizsgálva többségében hazai palackokkal
találkozhatunk, ettől még kínálatuk az
új-zélandi Marlboroug-tól az olaszországi Pugliáig, a portugál
Alentejo-tól az argentínai Mendozáig terjed, miközben olyan kincsekre
bukkanhatunk, mint a
Radó cirfandli, vagy az Brazin Old Vine zinfandel.


Visszatérve a portfólióra, közel húsz borászat 80-90
borát kóstolhattuk végig. Mindenről írni azért hosszú lenne, ezért csak néhány
érdekességet emelnék ki, a poharamba került tételek közül.

Egy jó buborékos ital mindig megpezsdíti a kóstolás
élményét, szóval a Gedeonék Extra Dry charmante eljárással, zöldveltelini,
sauvignon blanc, cserszegi fűszeres triójából készült pezsgője igazán jó
választásnak bizonyult. A citrusos, gyümölcsös, fűszeres, enyhén kesernyés,
kenyérhéjas aromáit, az édeskés vége varázsolja kerekké.

Benedek Péter 2021-es Epreskert chardonnay-jától szinte padlót fogtam. Azt eddig is tudtam, hogy az érettségi ballagási pénzéből vásárolt Epreskert dűlőjében jó borokat képes csinálni, ilyenre azért én sem számítottam. A bor zsenialitása az egyszerűségében rejlik. Nem túl vastag, mégsem könnyű, nincsen túlhordózva, szánkba nem tapad a mama almakompótja. Az itt-ott még zöld reflexekkel bíró, citrusos, vaníliás, picit csonthéjas ízvilágú chardonnay egy igazi mestermű.

Bősz Adrián 2021-es könnyed zöldveltelinijét a megszokott
citrusos, zöld fűszeres aromákon túli barackos, enyhén trópusi gyümölcsös jegyei
miatt emelem ki.

Rozé fronton kétség kívül Dúzsi Tamás a király. Valahogy
keveset beszélünk róla, de a parfümösök országában, a lila levendulamezőkkel
taglalt rozék hazájában lévő provence-i borversenyeknek nincs még egy olyan résztvevője,
aki több érmet zsebelt volna be, mint ez a szekszárdi családi borászat. Be kell
vallanom, a pincealapításuk negyed évszázadának évfordulójára készített, botritiszes
szemeket tartalmazó, fél évet 300 literes medium fahordóban érlelt, 2017-es
cabernet franc rozéjához hasonlót még nem kóstoltam. Olyan mintha csipkebogyólébe,
narancsot, cognak-ot, vaníliát, friss pirított tölgyfa deszkákat szórnánk, majd
az egészet érlelni hagyjuk. Itt már nem csak érzékszerveinkkel, hanem elménkkel
is meg kell értenünk ezt a világszinten is kiemelkedő alkotást, ami úthenger
módjára hengerelte ízlelőbimbóimat.

Balla Géza ősi kadarkatőkéi sosem hazudtolják meg
magukat. A sűrű szövésű, meggyes, szilvás, fűszeres, kicsit csokis, mégis selymes
könnyedséggel hömpölygő borával indítottam a vörösek közti barangolásom.

Nagy hatással volt rám Gál Tibor, 2018-as jól közepesen
hordózott, a kicsit még szögletes, itt-ott még ribizlis reflexeket villantó, szedres,
szilvás, meggyes, csokis, borsos aromájú Superior Bikavére, amiben még óriási
lehetőséget és hosszú életet látok.

A Pécsi borvidéken gazdálkodó, Dél Tirolból származó,
Andreas Ebner 2018-as könnyen csúszó, fűszeres, testes merlot-ját a csokival
bevont aszalt szilva élményével tudnám leírni.

A Szeleshát 2017-es Nyék cabernet sauvignon bora egy olyan iskolai tankönyvpélda lehetne, ahol az aszalt szilvás fűszeres, szedres fajtajegyei mellett, a hordózást sem vitték túlzásba sőt, az évjárat adta markánsabb savgerince még hosszabb életutat biztosít neki. 

Távolabbi vidékek felé kacsingatva, a világ másik végén fekvő,
egykoron rabjairól, manapság inkább a kenguruiról elhíresült 19Crimes Banished
„bortönborában” újvilági stílusban egyesíti a francia Rhone-völgy és Bordeaux
fajtáit. A grenach, shiraz, cabernet sauvignon házasításban, szedres, gránátalmás,
áfonyás, vaníliás ízű, jó közepes testű borban szinte pattogtak a fűszeres
elemek.

Az est fénypontját, a Cseriék 2017-es, lassan már legendává
váló, erős, mégsem tolakodó hordozású, szilvás, szedres, kávés, csokis jegyekkel bíró,
végtelennek tűnő fűszeres lecsengésű, méltán híres Legendája adta. Aki már
kóstolta, az tudja, hogy miért írok róla szuperlatívuszokban. Öt éves kora
ellenére még igen hosszú életút előtt áll. 

Édes fronton, Benedek Peti 2020-as kerek, harmonikus, citrusokban
bővelkedő, barackos, körtés, mézes ízek kavalkádját árasztó, jó sav cukor
arányban lévő Öreg Tőkék félédes hárslevelűjét emelném ki, amely bort könnyedén
ázsiai ételek kísérőjeként tudnám elképzelni.

Köszönet a kóstolóért a Gourmet Delikát&Szeged-nek!

 

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Chardonnay, Cseri Pincészet, Dúzsi Tamás, Gedeon Borbirtok, Gourmet Bor&Delikát Szeged, kadarka, Merlot, Szeleshát Borászat, zöldveltelini · Tagged: Andreas Ebner, Balla Géza, Benedek Péter, Bősz Adrián

Dec 18 2021

Tour de Szekszárd II. A Garay Élménypincében kóstoltunk

“Tölts a pohárba, és csodát látsz!

Színe mint a bikavér,
S Mégis gyöngy, mely belőle,
Fölragyog, mint a hó fehér.”

Garay János Szegszárdi bordal 
   E szavakkal kezdeném, mielőtt belépünk a Szekszárd város szívében lévő autentikusan kialakított Garay Élménypincébe. Ez egy olyan különlegesen kialakított bormúzeum, aminek megtekintése során egyedülálló módon pillanthatunk bele a szőlőművelés, a borkészítés és a borkóstolás rejtelmeibe, nem feledkezvén meg a helyi borkultúra értékeiről sem. Másik érdekessége az a borbár, ahol több mint 50 szekszárdi borász 250 bora vásárolható meg, mindezek mellett egy állandóan változó borlappal is rendelkezik.

   Szekszárdi túránk során a Garay Élménypincét sem hagyhattuk ki. Néhány éve már végigjártam a múzeumot, így most a kóstolás élményéért térünk be. Élményből pedig  akadt bőven. Soha nem gondoltam volna, hogy napjainkban találni olyan Bikavért, ahol a házasítás során lehet mellőzni a bordeauxi fajtákat. Csodák csodájára Németh Jánosnak 2019-es Könnyűszél Bikavérével ez sikerült, amiben a zweigelt, a kékfrankos, és a kadarka fajták 95%-ot tesznek ki, így az 5% cabernet franc szinte már elhanyagolható. Bikavére olyan jól sikerült, hogy kategóriában az Országház bora díját is elnyerte. 

  Illatában szinte robbannak a szedres, fekete ribizlis borsos aromák, amire nagy adag étcsoki telepszik. Szikár testében az élénk csersavak mögött szeder, fekete ribizli, áfonya, kávé, csoki ízek áramlanak, amin itt-ott érett piros bogyós gyümölcsök táncolnak. 6 pont

Ez nagyon jó választásnak bizonyult, mivel utóbb megtudtam ez a bor már a pincészetnél sem kapható.

   A borhűtőben egyszer csak szemen ütött egy a borlapon nem szereplő nyitott palack, ami nem volt más mint a 2003-as Fekete Borpince cabernet sauvignonja. Az alkalmat megragadva hamar a poharamba érezhettem ezt a különleges évjáratban készült matuzsálemi korú bort.

   Illatában a nagyi sok éve spájzban felejtett mindent bele szilva, szeder, fekete ribizli, lekvárjához tudnám hasonlítani, ami csoki, kávé, avar és szivar aromákkal egészül ki. Elképesztően vastag testében a csersavak és a tanninok még mindig intenzíven birizgálják a nyelvem hegyét. Magas alkoholja, érett szilva, szeder jegyei mellé étcsoki, avar, dohánylevél, bors ízek társulnak. Ebben a borban még mindig nagy a potenciál! 7 pont

Written by barefoot · Categorized: Cabernet Sauvignon, Fekete Borpince, Garay Élménypince, kadarka, Kékfrankos, Németh János Pincészet, Szekszárdi Bikavér, Szekszárdi borvidék, Zweigelt

Dec 09 2021

Tour de Szekszárd, a Fekete Borpincében kóstoltunk

   November utolsó hétvégéjén Tibi barátomhoz látogattunk Szekszárdra. A város hallatán egyből a kadarka, a kékfrankos, a merlot, a bikavér, az Iván-völgy, a Bakta és Görögszó dűlők, vagyis a borkóstoló jut eszembe. Természetesen sok más program mellett ez sem maradhatott ki. Hosszú filozofálgatás után a Heimann Birtokra szerettünk volna menni, akik a covidra való tekintettel nem fogadtak vendégeket, a Sebestyén Pincészetnél telt ház volt, a Fekete Borpincében viszont szívesen láttak minket. Fekete Misi Bácsi /ahogy sokan emlegetik/ egy igazi színes egyénisége a borvidéknek. Borai egyenesek, gyümölcsösek, bársonyosak, teltek, fajtajellegesek, vagyis egy régi, de igaz mondás szerint, olyanok mint a gazdájuk.

Szekszárd, Iván-völgy

   A késő őszi nyirkos, borongós délutánon, gyalogszerrel vágtunk neki a Szekszárd déli szélén fekvő, meredeken emelkedő, Iván-völgyének, amit a borvidék legjobb dűlői között tartanak számon. Nem is csoda, hogy számos borászat itt rendezte be főhadiszállását. Közel a városhoz, kinn a természetben a szőlősorok között ideális hely a pincészetek számára. 

   Úgy gondolom a helyiek vérébe szinte teljesen beleivódott a szőlő és a bor szeretete. Szinte mindenki közvetve, vagy közvetlenül kötődik a borhoz. Elég csak a várost körbeölelő gyakorta a lakóövezetig nyúló szőlősorokra, vagy a település szívében lévő egykoron a löszbe vájt pincék tucatjaira nézni.

Fekete Borpince

   Fekete Mihály Szekszárdon született és ott is nőtt fel. Szülei a helyiekhez hasonlóan szőlőt műveltek, ekkor égett belé a bor szeretete. Szakmáját tekintve élelmiszeripari mérnök, a szülői hagyatékét, a borkészítést mégsem adta fel. Idővel a labor pipettáját metszőollóra cserélte, elvégezte a szőlész-borász képzést, majd az Iván-völgy egyik autentikus /már 120 éves/ pincéjében borászatot alapított és azóta is új hivatásának él. Nem bio borász, mégis a legkisebb beavatkozással próbál belenyúlni a természet rendjébe. Csak teljes érettségben szüreteli a szőlőt, a hordóhasználatnál ügyel a fajtajellegek megtartására. Mára a 10 hektárra bővült birtoka a borvidék legjobb dűlőiben /Iván-völgyben, Kerék-hegyen, Decsi-hegy Nagy Mihály-völgy/ oszlik el. A hagyományokhoz híven 95%-ban vörös fajták uralják a szortimentjét. Egész évben nyitott kapukkal és színes programokkal / Bormaraton, gourmet vacsorák, tea és borkóstoló/ várja vendégeit. A pincéjének jövője is biztosítva van már. Orvos végzettségű lánya a szőlész borász képzést is elvégezte, hogy idővel átvegye a családi vállalkozást.

fehér kadarka 2019

   Korábban a szekszárdi volt az egyetlen 100%-ban vörösbort adó borvidékünk. A fehérbort fehér kadarkával helyettesítették. A kadarka óvatos préselésével fehér színű mustot kaptak, így oldották meg ezt a hiányt. Manapság a ritkaság számba menő borkészítési módszert Fekete Mihály a mai napig ápolja. 

Szép savak, neutrális illatok, ropogós ízek keverednek friss fűszeres fehér cseresznye ízeivel. Igazi kuriózum. 4+ pont

néró rozé 2021

   Az egyetlen olyan muskotályos fajta, amit borszőlőként is használnak. Friss, gyümölcsös, eper, málna, cseresznye aromái muskotálybombával egészülnek ki. Ezen ízeket egyesek tutti-fruttinak is neveznek. Hölgyek nagy kedvence lehet. 4 pont

kadarka 2017

   Légies, fűszeres, érett bor, cseresznye, meggy, enyhén szederes, aromákat áraszt. Az évek alatt savai szelídebbé, teste lágyabbá, picit likőrös jellegűvé vált. 5 pont

Tételek

kékfrankos 2017

   Illatában ömlik a fűszeres meggy, némi szederrel és csokival keveredve. A közepes testű, bársonyos ízvilágú bor savai picit élesebbre sikerültek. Magasabb alkoholja, elegáns hordóhasználata, konyakmeggyes jelleget varázsol neki. Néha olyan, mintha csavart meggylevet innánk. 6+ pont

Sangiovese 2017

   Nálunk a ritkaságnak számító fajta szőlőtőkéit a Szent György-hegyről Török Csabától kapta. A terroire-tól függően egy lágyabb, selymesebb, mégis fajtajelleges bort kóstolhattunk. A fűszeres, közepesen vastag testben, meggy, ribizli aromák, némi szederrel és csokival vegyülnek el. 5+ pont

bikavér 2016 /kékfrankos + kadarka 60% + merlot, cabernet sauvignon/

   Sokan az egykori Szekszárdi Óvöröst, mai néven Szekszárdi Bikavért kellemesebb, selymesebb jellege miatt jobban kedvelik, mint egri társait. A pohárból érett meggy, szeder, csoki, hordófűszer aromák változatos kavalkádja száll. Közepes savakkal, robosztus testtel indít, ami egy lágyabb, gyümölcsösebb karakterben cseng le. 6  pont

A pincében

cabernet franc 2016

   Ebben a borban minden benne van amit egy szekszárdi cabernet franc tud. Egyszerre kerek, nagy testű, terroire jelleges.  Az orromban, szeder, csoki, fekete ribizli, érett szilva illatokat érzek. Elegáns savai, kerek, bársonyos, mégis markáns teste, érett fekete bogyós ízei borsos fűszereket árasztanak. 6+ pont

shiraz 2017

   A shiraz sem okoz csalódást. Egyszerre játékos, fűszeres, testes, gyümölcsös és jól harmonizál a hordóval. Borsos fűszerek, szeder, érett meggy, fekete ribizli ízek járják át, amiből némi szilvás jegyek is előbújnak. 6 pont 

   Mit mondanék a végére? Köszönet a kóstolóért, és a tartalmas beszélgetésért, a borok meg magukért beszélnek!

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Cabernet Franc, fehér kadarka, Fekete Borpince, Fekete Mihály, Iván-völgy, kadarka, Kékfrankos, néró, rozé, sangiove, shiraz, Szekszárdi Bikavér, Szekszárdi borvidék · Tagged: borkóstoló

  • Page 1
  • Page 2
  • Page 3
  • Go to Next Page »

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design