bor földrajz

Jussunk dűlőre

Kékfrankos

A kékfrankos új dimenziója!

 

“Minden a termelőnél kezdődik. A borászoknak
úgy kellene foglalkozniuk a fajtával, mint mikor a nagyi húslevest főz az
unokájának, mivel a zacskós levesek ideje már lejárt.”

Szuromi Mihály ilyen gondolatokat fűz a
kékfrankoshoz, mikor a fajtáról beszél.

Misivel 2022 júniusában találkoztam először
és a kékfrankosát kóstolva hamar felkaptam a fejem. Egy szokatlan, tartalmas,
új ízvilággal szembesültem. 

Az Egri borvidéken, Eger városától délre lévő
Andornaktályán gazdálkodó család, már számos borászfelmenővel bír, de az igazi
változás 2000-ben indult el, mikor Misi részvételével szintet léptek és
szőlőtelepítésbe kezdtek. Mára 9 dűlőben 16 hektáron dolgoznak. Ez idő alatt
Misi 2004-ben a Szent István Egyetemen gazdasági agrármérnök diplomát szerzett,
2006 óta okleveles borász, sőt 2008-tól 2022-ig az Andornaktályai Hegyközség
hegybíró feladatait is ellátta. Sokáig szőlő, illetve lédig bor eladásával
foglalkoztak, majd 2020-ban a Covid megjelenésével 19-re lapot húzva palackos
borral jelentek meg a piacon! 
Számos fajtával foglalkoznak, de a bikavér
mellett, ami talán alapvető követelmény, a sokak által háttérbe szorított
kékfrankos kapja a legnagyobb bizalmat. Utóbbi nem is annyira meglepő, hiszen
gyermekeként bánik vele, sőt, a közelmúltban számos nagynevű termelő tőle
vásárolta a bikavérhez a fajtát.

A 2021-es Superior kékfrankosa nem egy tipikus
meggyes aromákra felfűzött fajtabor, helyette inkább az érett szilvás jegyek uralkodnak.
Több alkalommal találkoztam már hasonlóval, de ilyen szilva dominanciával még nem.
Misi szerint ezt az ízvilágot a csömöszölés redukálásával és a héjon áztatás meghosszabbításával
éri el. A törkölyt egy hónapon át óvatosan macerálta, majd a kipréselt lé egy
évet töltött új 300 literes fahordóban.  
Érett szilva, aszalt meggy illatok áradnak a
pohárból, amelyek csokival, szederrel, fűszerekkel itatódnak át. A háttérben némi
zöldes jegyek jelennek meg, amik hosszabb szellőztetéssel elillannak. Számban
telt, kerek ízeket érzek, alkoholból sincsen hiány, ekkora test a 15%-os maligánfokot
mégis elbírja. Érződik a hordóhasználat, viszont nem ül a gyümölcsös jegyein.
Érett szilva és meggy ízek uralkodnak benne, ami mögött a fekete szeder
valamint fekete bors is előjön, a savai pedig szépen beleépülnek a borba. A
hosszú lecsengésű bor még az út elején jár, az évek során még elegánsabbá
válhat. -7 pont

Hat éves kékfrankos a Mátrából

 

A korábbiakban több alkalommal írtam
arról, hogy magyar kékfrankos mekkora szerepet tölthetne be a hazai és a nemzetközi
borkultúrában. Most ezt a kört nem szeretném újra járni, ha valakit érdekel,
itt találhat egy érdekes bejegyzést róla. Aki elolvasta a megjelölt cikket,
azzal tudatom, sajnos a nagy szavak hamar szétoszlottak az éter végtelen
mezőjében.

Azt se feledjük, az osztrákok Blaufrankisch
néven már világhírnevet szereztek vele, az azért mégis ad valami reményt, hogy
ha halkan is, de Sopronban folyik a munka. A kékfrankos fővárosától ezt azért
el is várjuk. Ebből 2022 októberében, a Kékfrankos hangjai rendezvényen valamit
megpendítettek, a nagybőgő húrja ettől még nem szakadt el és azóta is csak
suttogva hallhatunk a nyugati végén lévő borászok munkáiról.

 

Létezik hazánkban egy másik hely, ahol
a leggyakoribb kékszőlőnk csillaga emelkedést mutat. Ez a bio, natúr borászok
egyik törzsbázisa, a Mátrai borvidéken fekvő Gyöngyöspata.  Egy olyan lentről építkező kezdeményezésről
van szó, ami remélhetőleg idővel országos visszhangra tesz szert. Persze, ez
már szakmai körökben valamelyest megtörtént, azonban az igazi fogyasztóbázist
nem az újságírók, sommelierek, hanem a mindennapok emberei alkotják.

Azért az ottani termelőknek is
megvannak a vérző sebei. Amíg vörös fronton egységesen a kékfrankosban látják
az erőt, addig a könnyed, illatos, fehérboros jelzőket próbálják feledtetni a
fogyasztói társadalommal. Amúgy az utóbbi témában még nem sikerült a kékfrankoshoz
hasonlóan egységes dűlőre jutniuk, így még van bőven teendője a főleg
fiatalokból álló generációnak.

Igaz, a Gyöngyöspatai Kékfrankos Fesztiválra még nem sikerült eljutnom, ettől még a kezembe került az Itt és Most Pince 2017-es kékfrankosa.

Nézzük, mit alkotott Hofmann Tibor és párja, Gyurasits Emőke az
első mátrai évjáratukban. A bor amúgy egy évet 500 literes hordóban érlelődött. 


Színében itt-ott némi barnás árnyalatok jelennek
meg, illatában viszont komplex, érett aromák áradnak. Meggy, érett cseresznye,
fekete szeder, bors, szilva, étcsoki bevonóba csomagolva. Nyelvemet egy
hosszabb, erőteljesebb savgerinc fogadja, ami közepes testben folytatódik, majd
mindez egy íz kavalkádba csap át. Meggy, fekete szeder, szilva, vanília, némi
földes elemekkel, közepes erősségű hordóval megtűzdelve. A lecsengése se
mondható rövidnek. Picit túl a csúcson, azért 6 pontot könnyedén dobok rá. 

Tényleg ismerjük a Balaton-felvidéki borvidéket?

 

„Az
ismert ismeretlen”! Ezt a címet adtam 7 csepp borvidék könyvemben a
Balaton-felvidéki borvidéknek. Nevét, a változatos, sokszor köd homályába
burkolódzó területei ihlették, mivel a borfogyasztók többsége a Káli-medencén
túl erősen elgondolkodna, mely falvak szőlősorai is tartoznak hozzá. Valljuk
be, a Káli-medencén túl is létezik boros élet. Egly Márk a sümegi borokat újra
felhelyezte bortérképre, a Keszthely melletti Cserszegtomaj kutatóintézetében a
mai napig folyik a munka, de most koncentráljunk a méltánytalanul elfeledett
Lesence-vidékre. 

Kilátás a Lesencetomaji szőlőhegyről

Aki
arra jár, egyből beleszeret a kilátásba, hiszen innen nyílik a legszebb látvány a Tapolcai-medence tanú hegyeire. Sajnos, sokan csak a nyaralók miatt
vesznek itt kisebb-nagyobb birtokot, amivel apránként felszámolják a helyi borkultúrát. Mivel a gyerekkorom jó
részét ott töltöttem, még emlékszem a szőlősorokkal tűzdelt hegyoldalakra, meg
arra is, miként énekeltek az öregek a sokadik pohár bor után. Szüleimnek mai
napig van egy kis szőlője a hegyen és ez vezérelt arra, hogy a könyvembe
helyet szorítsak ennek a gyöngyszemnek. Nagy
szomorúságomra az öregek kihullnak, a fiatalok nem akarnak nemes nedűt készíteni, palackos
bor meg tényleg igen ritka műfaj ezen a vidéken, pedig a Lesencetomaj fölötti
hegyen a felmelegedés okozta savhiány nem létezik. Sőt, jót is tesz neki! Kicsit olyan helyzetben van, mint Szibériában az olajfúrók. Örülnek a
klímaváltozásnak. Ezt a képességét az agyagos, bazaltos talajnak tudhatja be. Most
a pezsgőkészítőknek nem szeretnék tippeket adni, de a Lesencefalu fölötti, a
Balatonra néző területekről se feledkezzünk el, ami hazánk egyik legjobb
chardonnay területe. Az sem mellékes, hogy egykoron jelentős pinot noir ültetvények
voltak a környéken. Mely fajtákból áll a Champagne? Biztos vagyok benne, némi
terméskorlátozással, odafigyeléssel csodákat lehetne művelni itt is. 

Kovács Pince

Lesencetomajon
egy 3 hektáros családi vállalkozás keretében tevékenykedik a Kovács Pince. Ők azon maréknyi csoportba tartoznak, akik újítottak és nyitottak a palackos borok világára.  Repertoárjukban megtalálható a nélkülözhetetlen
olaszrizling, kóstolhatunk tőlük sauvignon blanc-t, rajnai rizlinget,
cserszegi fűszerest, szürkebarátot, a furmintjuk meg lassan termőre fordul.
Vörösekben sincsen hiány, a kékfrankosból rozét, valamint cabernet sauvignon-nal
házasítva cuvée-t készítenek. Igaz, a
terület nem kedvez a bordeauxi bivajnak, a kékfrankossal már más a helyzet. Elég
volt megkóstolnom a 2022-es hordómintát! 


Bármily meglepő, de most a 2022-es évjáratból az előbb említett vörös cuvéet szeretném bemutatni. Hazudnék, ha azt mondanám életem legszebb vörös bora. Távol áll a villányi tanninbombáktól, nem is egy alföldi selymes vonal, savakban sincsen hiány, sőt erőteljes,  a tisztasága, gyümölcsös mivolta, izgalmas léte mégis megérintett. 
Bíbor, lilás színnel indít, ami mögött friss gyümölcsös illat lakozik. Szeder, megy, piros és fekete ribizli, némi szilvával, mindez csipetnyi csokis jeggyel meghintve. Illatához egy vékonyabb test párosul, amiben, a savgerinc erősen uralkodik. Azért a ficánkoló, gyümölcsös, fűszeres karakter ugyanúgy benne van. Itt-ott áfonyát is kiérezni, amin a hordó lehelet finoman ül.  Nem is tudom hova tenni, mert a savai ellenére nekem nagyon bejött. Persze nem egy steakhez, inkább nyári melegben picit behűtve! 4+ pont

Kunci

Nagy gondolatok egy kicsi alföldi szüreten

 

A mai napig azt
tapasztalom, hogy a borfogyasztók többsége, az alföldi, homoki borok hallatán még
mindig hátat fordít, majd egy jobb tétel kóstolása után, kikerekedett szemekkel
ámulnak és bámulnak. Ennél a pontnál a Ság-hegyen gazdálkodó Dénes Tibor
szavait használnám.

„Bármerre járok az
országban, Csongrádon, Zalaszentgróton, Nyékládházán, Kőszegen, mindenhol jó
borokat kóstolhatok” 
Ebben teljesen igazat adok
neki. 

Magyar szemmel a közel
20000 hektáros Kiskunsági borvidéket kolosszusnak is hívhatnánk, hiszen az
ország szőlőültetvényeinek majd egyharmadát teszi ki. Ez a méret nemzetközileg
azért már közel se nevezhető óriásinak, inkább csak a középkategória második felében
tudom elképzelni, viszont ekkora szőlő és bormennyiséggel mégis sok mindent
lehetne kezdeni. Persze, a múlt századvégi borhamisítások eléggé meghurcolták
az ottani borkultúrát, szerencsére a kemény erőfeszítéseknek hála, mára számos
ízletes homoki bort kortyolgathatunk a Duna-Tisza közéről. Azt se feledjük, a 19. század
második felében, a filoxéra során a homoki szőlőtermelés egyszer már megmentette
a hazai borkultúrát, így feltenném a kérdést:

–         
Az
áhított palackos export szempontjából most ugyanezt miért ne tehetné meg?

Aki kicsit is benne van a
borok világában az tudja, a nagytestű vörösborok a halálukat járják, a rozék
lecsengőben vannak, a könnyed, gyümölcsös tételek pedig előtérbe helyeződnek. Az
Alföld pont ilyen szerepet tölthetne be a hazai boriparban. A technika, a
nemzetközi nagyközönség számára behízelgő (irsai olivér, generosa, stb.) fajták
adottak, szóval az ugródeszka kész van, már csak a koncepciót kellene
kidolgozni és beleugrani a világ bortengerébe. 

Ilyen gondolatokkal indultam
el szeptember végén Kiskunmajsára a Pellikán Birtokra, hogy részt vegyek egy
átlagos szüreti napon.

A Pellikán Birtokról korábban már beszámoltam egy másik hírportálon itt. Amúgy
egy olyan különleges családi vállalkozás, ahol 2 hektáron kékfrankos, kadarka,
hárslevelű, rajnai rizling, cabernet franc fajtákkal foglalkoznak. Igaz, ez még
nem is olyan egyedi, de a
filozófiájuk már az. Szerte az országból, mikró szőlőtételeket (Villányból
cabernet franc-t, Pannonhalmáról chardonnay-t, Tokajból furmintot,
aszúszemeket, Kiskunságról kövidinkát, irsai olivért stb.) vásárolnak, majd
otthon készítenek belőlük saját márkajelzésű borokat, amik bisztrójukban minden
akadály nélkül poharazgatva kóstolhatóak. Aki arra jár és betér, az egy
különleges országos borkörtúrán vehet részt.

Egy kékfrankos szüretre voltam hivatalos. Sajnos a közel fél
hektáros területről elég kis mennyiség került a ládákba. Ez betudható a hosszú,
hideg tavasznak, a folyamatos nyári esőzéseknek, a lisztharmat okozta betegség is gyakori
látvány volt a fürtökön. Innen már gondolhatjátok, a 2023-as évjárat nem kap
10-es pontszámot, amúgy ez az egész országra igaz. Szedés közben mi azért
mindent megtettünk a minőség érdekében. Természetesen kézzel szedtük a szőlőt,
a bogyókat meg lehetőség szerint válogattuk. 

A szüret mindig jó mulatság, másrészt a vidéki emberektől, rengeteget lehet tanulni, hallani a helyi kultúráról, szokásokról, jelenről,
régmúltról. Most is szó esett libatenyésztésről, a kövidinka jelentőségéről, az
alföldi értékek megmentéséről. Boros szemszögből kiderült, a lenézett kövidinka
oly annyira reneszánszát éli, hogy elsőként fogy el a helyi termelők repertoárjából.
Könnyű, jó ivású bora nyaranta a legdivatosabb fröccsalapanyagnak számít. Pellikán Laci is bánja már a rajnai rizling ültetvényét, mivel mai
fejével már a sokak által lebecsült kövidinkát ültetné. Persze ez azért elég kemény munka. Itt nem csak a szedésre gondolok, hanem az
azt követő procedúrára. Manapság a modern prések végzik a munkájukat, de az
elpakolás, a vödrök, ládák, csövek, prés tisztítása a fárasztó nap végén
szinte kegyvesztett feladatnak számít, pedig ugyanakkora jelentőséggel bír, mint
a tiszta tányérra helyezett étel a vendéglőben. Már a legapróbb szennyeződés is
a leendő bor minőségromlásához vezethet, akkor pedig oda az éves munka. 

És mi is készült
végül a kékfrankosból? Az évjárat miatt nagyobb részéből rozé, kisebb részéből
meg siller!

Kunci

Kékfrankos Hangjai. Ismét Sopron a fókuszban!

    Nincs még egy olyan település a világon, ami annyira összefonódott volna a
kékfrankossal, mint Sopron. A fajta hírneve a mai napig aktívan él a magyar nép
nyelvezetében, pedig a borvidék a rendszerváltást követően sokáig csipkerózsika
álmát aludta. Az első szikra jó egy évtizede, Ráspi, Weninger, Luka Enikő borai
kapcsán pattant ki, akik csodás tételeikkel hamar lázba hozták a borkedvelők
társaságát. Valahogy a láng hamar kialudt, majd ismét csend borult a soproni pincék
titkaira.  A következő nagy impulzus a Steigler Pincészettől indult el. Remélem ez egy olyan lendületet ad, ami a többi
termelő számára is irányadóvá válik. 

   Miben rejlik az itteni borok ereje? A Fertő-tó, csillámpala, klíma hármas
egységében, ahol az emberi tényező adja a negyediket. Ennek együttesét a franciák
egyszerűen terroir-nak hívják. Egykoron a leghűségesebb városunk szinte
visszhangzott a kékfrankos nevétől, ami sajnos az utóbbi időben suttogásba ment
át. Sopron nem csak a borairól, hanem a környékbeli látnivalóiról, kulturális
sokszínűségéről, iskoláiról vált híressé. Ha arra járunk, mindenképpen tegyünk
egy sétát a történelmi rejtélyekkel teli, dél német és osztrák középkori városok
hangulatát idéző Várkerület zegzugos utcáiban, majd a város jelképének tartott
Tűztorony alatt lévő Hűségkapun átlépve fedezzük fel a Fertőtáj szebbnél szebb
helyeit. Itt gondolok a Lővérekre, Fertőrákoson a kőfejtőből lett
barlangszínházra, a Balfi gyógyfürdőre, na meg a Fertő-tó nádasának csodáira.

   Valahogy keveset beszélünk róla, de a város fő gazdasági csapásirányát
mindig a bor adta. 18-19. századi feljegyzések alapján Sopron Rusttal karöltve
bonyolította le hazánk legnagyobb borkereskedelmét. Persze ebben az időben a
kékfrankos mondájával ellentétben a fehér /főleg a furmint/ borok domináltak. A
vörösbe fordulás csak a 19. század második felével a kékfrankos érkeztével
indult meg, ami teljesen átírta az addig ismert bortérképet. Egyes statisztikák
szerint ez olyan jól sikerült, hogy a szocialista időkben volt mikor tízből
nyolc tőke ebből a fajtából került ki. Ennek kapcsán délnek tartva tennék egy
kis kitérőt az egykoron aktívan a város szőlőterületeihez kapcsolódó, már
Ausztriához tartozó Blaufränkischland-ra, ahol megint szinte minden a
kékfrankosról szól. Szavaimat olvasva talán érthető, miért tartjuk Sopront a
fajta fővárosának.

   Sajnos rohanó világunkban egyre kevesebb sztori, történet marad meg a nép
nyelvén. E kevesek közé tartozik Mátyás az igazságos, vagy a soproni kékfrankos
legendája. Ki kell mondanunk az utóbbi, a mai napig élteti az ottani borok
egykori dicső múltját. Úgy vettem észre, hogy a rendszerváltás óta eltelt három
évtizedben a borvidék néhány nagyobb kicsapó lángcsóváját leszámítva a bezárkózás
útját választotta. A mivoltát nem értem, mivel a jövő borfogyasztási tendenciáját,
a klímaváltozást nézve hazánk egyik titkos favoritja lehetne.

   Ezekről és sok másról is szó esett október 4-én Sopronban a Kékfrankos
Hangja nevű nagyszabású rendezvényen, ahol a borászok, a gasztronómia és a
turisztika képviselőivel együttesen újra hírt adtak magukról. Céljukká tűzték
ki, hogy a soproni borok ne csak a szürkeállományunkban, hanem poharainkban is
helyet kaphassanak.

   Mindig szívesen veszem irányom a nyugati határszélre. Számos ifjúkori élményem
mellett, drótszamarammal sikerült már körbekarikáznom a Fertő-tavat, na meg
közel fél évet dolgoztam a borvidék egyik nagymesterénél a Ráspinál.
Fertőrákosi munkásságom óta már eltelt nyolc év, Sopron is szebb lett, számos
új borászat született, akik közül többen a hagyományokhoz híven a város
lakóépületei alatt érlelik boraikat.

   A rendezvény végeztével azt kell mondanom Sopron tényleg kitett magáért. A
résztvevőkre fine dining vendéglátás, vezetett városi séta, 5 fős kerekasztal
beszélgetés várt. A séta közbeni érdekes sztorik mellett a helyi gasztronómia
magas minőséget nyújtott. Még sosem gondoltam arra, hogy a paprikáskrumplit céklával
lehetne tálalni, de szuvidált szarvast se ettem még. Az egykori poncichterek
legfőbb eledeléről, a babról sem feledkeztek el. 

    A fő attrakciót, a borokat direkt a végére
hagytam. 20 termelőtől számos izgalmas tételt kóstolhattam. A többségében jól
teljesítő kékfrankos dömpingben hiányoltam a zweigelteket, amiben a helyi
borászok ismét nagyot alkothatnának. Az egykori fehérboros múlt sem hazudtolta
meg magát. Különösen a zöldveltelinik és a chardonnay-k mutattak kirobbanó
formát. A kékfrankosok tekintetében a fiatalabb nemzedéknél néha már éreztem
azt az osztrák irányt, amit ők olyan jól művelnek. Úgy gondolom, jó volna nem lemásolni
a sógorék munkásságát, hanem inkább követni az ő általuk jól kitaposott utat,
miközben megalkotnak egy egyedi ízvilágú soproni kékfrankost. 

   Néhány érdekességet kiemelnék a kóstoltak közül. Rám a legnagyobb hatással
a Steiglerék 2021-es zöldveltelinije volt. Egy osztrák prémium sorba is könnyedén
megállná a helyét. A kiváló vöröseik mellett szenteljünk egy kis időt a
furmintjukra, amivel újra próbálják éleszteni a borvidék egykori legfontosabb
fajtájának hagyományait. Amíg az Ivancsics 2017-es, kései szüretelésű, enyhén
botritiszes jellegű zöldveltelinit igazi kuriózumnak tartottam, addig a Lővér
és a Zachár borászatok 2020-as chardonnay-i kellemes meglepetéseket okoztak. A
Vincellér 2014-es, két évet fahordóban töltött rozéja nemzetközi szinten is
ritkaságszámba menne, a Stubenvoll 2020-as közepes testű, gránátalmás,
rózsaborsos syrah-ja pedig a fajta északi stílusú mintapéldája lehetne. A
kékfrankosokat direkt nem emeltem ki, amik megítélésem szerint többségében
szépen teljesítettek, de az a finomra hangolás még sokszor hiányzik a világszínvonal
eléréséhez. Itt-ott azért már ez is megindult. 

   A végére néhány építő kritikát had engedjek meg. A kerekasztal beszélgetést
nem csak rövidnek éreztem, hanem hiányoltam a közönség bevonását. Elhangzottak
során volt szó a fiatalok borfogyasztásáról, a borvidék jó
szállásadottságairól, a legfontosabbról, a főszerepben lévő kékfrankossal
viszont érintőlegesen foglalkoztak. Másrészt hiányoltam a kőszegi és a
vaskeresztesi borászokat, akik új színfoltot jelentenek a borvidék életében. Személy
szerint úgy érzem jó úton haladnak, de még sok a teendő. Én szurkolok nekik, hiszen
a jövőben a borok tekintetében titkos favoritunkká válhatnának.

Kunci

2025 ©
barefoot web design