• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

kékfrankos rozé

Jun 20 2022

Van e jövője a kékfrankosnak?

   Mit is jelent nekünk a kékfrankos? Erre keresvén a
választ Dlusztus Imre 2022. június 10-én egy konferenciát szervezett Villányban, a Günzer Tamás Pincészetében. Szerte az országból 6 borvidék 10 pincészete
képviseltette magát. A résztvevők 2-2 bor bemutatása mellett 10-10 percet
kaptak, hogy megosszák velünk a fajtához való viszonyukat és a vele kapcsolatos
jövőbeli elképzeléseiket.

   Mielőtt belevágnék a témába, néhány szót szólnék magáról a kékfrankosról. Származásának helyét még mindig vitatják, de az biztos, hogy
zimettraube és a gouais blanc /hajnos/ spontán kereszteződéséből jött létre.
Közép Európa legfontosabb kékszőlő fajtája, amiből a dél-németországi
Würtenbergtől Bulgáriáig nagyságrendileg 15000 hektáron művelik.
Legfontosabb termelői Magyarország /7800 hektár/, Ausztria /3800 hektár/,
Németország /1800 hektár/, Szlovákia /900 hektár/, de Romániában, Bulgáriában,
Csehországban és az exjugoszláv államokban is találkozhatunk vele. 
   Annak ellenére, hogy nálunk van a legtöbb ültetvény belőle, az osztrákok Blaufränkisch néven
tették fel a világ bortérképére. Sajnos termelőink a rendszerváltást követő
cabernet szellemében zajló két évtizedben elfeledkeztek a jelentőségéről, így
mára a fogyasztói oldalról az egykori dicsfénye igencsak megkopott.
Leggyakrabban rozé alapanyagnak használják fel, ami azért mégsem
megalapozatlan, hiszen világszinten is kiváló rozé készül belőle, Egerben és
Szekszárdon pedig a Bikavér alapját képezi. Tokajt leszámítva minden
borvidékünkön foglalkoznak vele. 

   Az utóbbi években borászaink a kárpát-medencei fajták felé fordulva újra kezdik
felfedezni a kékfrankos értékeit. Ez annak is tudható be, hogy a világ borfogyasztó társadalma egyre nyitottabb
a nem francia honból származó különleges regionális fajták iránt. Elég csak a
horvát plavac mali-ra, vagy a montenegroi vranac-ra gondolni. Ezt Kovács Tamás is megerősítette, a Balatonfüred-Csopaki borvidéken gazdálkodó Szent Donát Borkúria egyik alapítója. Bevallása alapján a tengerentúli exportjainál a kékfrankos a legnépszerűbb fajta. Ezt már saját tapasztalataimból
is alá tudom támasztani. Korábbi munkáim alkámával rendszeresen
tartottunk borkóstolókat amerikai csoportok részére, amik során a kékfrankos és az olaszrizling kapta a legnagyobb elismerést.

   A Steigler Pincészet főborásza
Varga Tamás szavai igencsak érdekesnek hangzottak, mivel a kékfrankos
fővárosában, Sopronban, a fajta utáni elköteleződés még mindig töretlen.
Megitélése alapján a jobb eladhatóság reményében osztrák mintára blaufrank
néven kellene forgalmaznunk. Ezt a kijelntést Villány egyik nagy öregje, Bock József se hagyhatta szó nélkül. Szerinte hazánk szőlőfajtáit csak hazai
néven szabadna forgalmaznunk. Egyből az oportó név változásaival érvelt. 
   Riczu Tamás az évek alatt a fajta igazi szerelmesévé vált. Bevallotta, ha újra kezdhetné a szakmát, csak kékfrankost telepítene.  A nagy tudással bíró Heimann Zoltán is elismeri,
hogy még mindig van mit tanulnunk a fajtáról. Ez azért is jelzés értékű, mivel fia, ifj. Heimann Zoltán Ausztriából hozattott kékfrankos klónok segítségével próbálja megfejteni a fajta relytett titkait.
Takler Ferenc szavaival
élve róka fogta csukával állunk szemben. Úgy véli, a cél érdekében nagyobb marketing
tevékenységet kellene folytatnunk. E szavakra Koch Csaba, a Magyar
Bor Akadémia új elnöke igen pozitívan reagált. Az akadémia terveiben szerepel az ifjúság bevonása a borkultúra rejtelmeibe. Természetesen ezzel a feltevéssel mindenki egyetértett.   
   Igazi meglepetést a rejtőzködő egri borász, Szuromi Mihály okozta. A
fűszeres, szilvás, meggyes, ásványoktól vibráló bora és a fajtához való
viszonya, igazán nagy megbecsülést váltott ki. Szerinte minden a termelőnél kezdődik. A borászoknak úgy kellene foglalkozniuk a fajtával, mint mikor a nagyi húslevest főz az
unokájának, mivel a zacskós levesek ideje már lejárt. Zárásként Günzer
Tamással a házigazdával fejezném be, aki az elmúlt húsz évben harmadszorra
próbálkozik a kékfrankos készítésével. Nagyra tartja a fajtát, de értékesítési szempotból a legnagyobb kihívások közé tartozik.

   A konferenciát összegezve érdekes kép alakult ki bennem. A
kóstolás során a kiváló borok mellett a 
stílusirányzatok igen széles tárházát kaptam. Ez
természetesen a sokszínűségünkből, klímától, talajtól, készítési módtól is függ.
Sokak szerint ebben a változatosságban rejlik a magyar bor ereje, de exportra
szánva a borkereskedők már nehezebben tudnának kiigazodni, a fogyasztókról nem is
beszélve. 
Osztrák mintára egy kékfrankos bizottság sem lenne rossz, aki erre szakosodva teszi a dolgát. Úgy gondolom jó lenne egy a hazánkra jellemző ízvilágot kialakítani, s így nagy erőkkel bevonulni a nemzetközi piacra. Természetesen az út még hosszú, de remélem egyszer kékfrankos nagyhatalomként emleget minket a nagyvilág.

   Köszönet a szervezésért Dlusztus Imrének, a vendéglátásért Günzer
Tamásnak és azoknak a borászoknak, akik részt vettek a konferencián.

 

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Dlusztus Imre, Günzer Tamás, Heimann Zoltán, Kékfrankos, kékfrankos rozé, Koch Csaba, Riczu Tamás, Steigler Pincészet, Szent Donát Borkúria, Takler Ferenc, Villányi borvidék · Tagged: Bock József

Mar 21 2022

Egy szegedi rozét?

   Ittatok már szegedi rozét? Ha nem, akkor a következő sorokban tartsatok velem. 
A napfény városának egyetlen borászata az Ujvári pincészet nem tartozik a hazai mainstream élvonalába, nem is gondolja ezt magáról, egyszerűen csak szívvel lélekkel teszi dolgát. Olyan jó ivású borokkal próbálja megörvendeztetni fogyasztóit, amiket bármikor, bárhol ki lehet tenni az asztalra.
   Egy éve ismerem őket és eddig mindig sikerült meglepniük valami különlegességgel. Az előző nyáron a karakteres aromájú 2020-as cserszegi fűszeresük vált a kedvenc fröccsborommá. Az élénk savszerkezetű, szinte pattogó fűszerekkel tűzdelt bor, szódavízzel vegyítve zseniális ízvilágot alkotott a legmelegebb hónapjaink délutánjain, estéin.
   Néhány hete a pincészet 2021-es évjáratú tételeit kóstolva, a provancei stílust elhagyó, enyhén már sillerbe hajazó, cseresznye piros színű kékfrankos rozéjuk tett rám mélyebb  benyomást.
   A bor cseresznyés, friss meggyes jegyeivel, epres, málnás bukéjával, a piros bogyós gyümölcsök enyhén fűszeres aromáival együtt válik igazán tartalmassá, egyedivé. Mindehhez egy kevés széndioxid és egy olyan intenzív, mégis frissen tartó, a testébe jól belesimuló savgerinc párosul, ami igazán keretet ad neki. Úgy gondolom a meleg nyári napokon, akár tisztán, akár fröccsben nagy slágerünkké válhat. Aki szereti ezt a stílust, az nem fog benne csalódni. Erős 5 pontot adok rá!

Written by barefoot · Categorized: Csongrádi borvidék, kékfrankos rozé, Szeged, szegedi bor, Ujvári Pincészet · Tagged: alföldi bor

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design