• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

Kis Tamás

Apr 11 2017

Somló vándora – azaz Kis Tamásnál látogatóban

Zajos fővárosunknak hátat fordítva a Somlón találta meg élete értelmét. Gyermekkorában judozott, majd a fogorvosi és borász pálya közül az utóbbit választotta. Kis Tamásnál a Somlói Vándor pincészet alapítójánál jártam, akit a szerelem hozott erre a vidékre. A románc azóta megszakadt, de a borvidék iránti rajongása egyre csak fokozódik. Saját szavaival élve..


– A hegy minden porcikáját imádom.



Karrierjében az első mérföldkő 2010-ben történt. Végzett az egyetemmel, munkát kapott a St Andrea pincészetnél, és elkészítette első saját borát. A 2011-ben forgalomba hozott Furmint, Hárslevelű, Olaszrizling cuvéenek hamar híre szaladt a borrajongók között. Idővel bérelt területei folyamatosan gyarapodtak, miközben állandóan ingázott Eger és Somló között. Pincészetének neve is innen ered: Somlói vándor.
2013-ban megvásárolta első szőlőtőkéit, majd 2014 újabb mérföldkőhöz érkezett. Takács Lajos Hollóvár birtokát átvéve megvált Lőrinc Gyuritól, majd a Somlóra költözött. Ahhoz a maréknyi fiatalhoz tartozik, akik újdonsággal színesítik a borvidék életét.


Mára 5,4 hektáron organikus módon gazdálkodik. Két alkalmi segítőn kívül szinte egyedül testesíti meg a pincészetet. Metsz, kapál, szüretel és hordót mos, közbem öltönyös előadások, rendezvények aktív résztvevője. Alig hat éve került ki az egyetemről, s máris egykori oktatói, és azok lelkes diákjai érdeklődését vívta ki. Ottjártamkor is a Corvinus Egyetem borászhallgatóit várta. Híre már a nemzetközi köztudatban sem ismeretlen. Egy Master of Wine-okból, és sommelierekből álló csoport somlói látogatásán figyeltek fel munkásságára. Ennek eredményeként boraival 2017 márciusában egyedüliként képviselhette a borvidéket a Furmint USA amerikai turnéján.

Nem tanult külföldön, mégis szívesen látogatja más országok különleges borrégióit. Különösen Olaszország a nagy kedvence.

Borai a régi stílussal ellentétben frissebbek, gyümölcsösebbek. Spontán erjesztéssel acéltartályban erjeszt, majd többségében 500 l-es médium égetésű hordóban érlel. Van dűlős bora, mégis a terreire-ok cuvéesítését helyezi előtérbe. Tudni kell, hogy a hegy talaja állandóan változik, karakterében viszont szinte mindenhol ugyanazt mutatja. Sokan csak egy terroiret emlegetnek. A somlóit. Tamás ezt megerősítette, de a mikroklímában oly különbségek adódnak, amiket már érdemes kihasználni. Egyetlen olyan borvidékünk, ahol az északi részen is termesztenek szőlőt, ami főleg a legmelegebb évjáratok savainak megtartásában értékelődik fel. A gyakori kóstoló tudja, hogy az új művelési stílusnak köszönhetően a korábbi acélos savak lassan már a múlté lesznek. Forró nyarakon akár 5,5-ig is lelágyulhatnak, ami megüti a vörösbor kategóriát!

Évi 10.000-12.000 palack borra jelenleg hat tételben kapható.


2015 Hárslevelű
17 fokon, finom seprőn érlelve 1,5 hónapig fahordóban tartották.
Friss citrusos, virágos-gyümölcsös, játékos illatokkal indít. Könnyed, ásványos, fehér húsú gyümölcsök és pirítós aromák elegáns savakban mutatkoznak. Alkoholja alacsonyabb, amitől kortyról-kortyra itatja magát. Igen sós, picit édeskés lecsengésű.
16,6 pont
2015 Furmint Grófi dűlő
6 hónapos hordós érlelést kapott.Tagadhatatlan somlói jegyeket áraszt. Virág, krémes hordó, birs-citrus, körte. Teste inkább elegáns, mint dübörgő. Savai nagyon jól körbeölelik a bort. A hordó sem nyomja rá annyira a bélyegét. Idővel a gyümölcsös karakterek bőrösödni fognak. Keserű mandulás birses végű. 
16,7 pont
Kóstolt borok
2015 Olaszrizling
4 dűlőből együttes termése. Itt már komolyabb, érett tételről van szó.  Aktívan érződik a fajtajelleg, talaj, hordó együttese. Keserű mandula, alma, enyhe vaníliával, pirítós fűszerekkel egészül ki. Karakteres testű, mégsem ugrik ki a pohárból. Savai szép savak, vibráló ásványok, almás körte keserű mandulás lecsengésű.
16,8 pont
2015 Juhfark
A fajta külön ismeretet igényel. Jó évjáratban igen jól aszúsodik, rosszban viszont erőteljes savakat produkál. Többen 22-23-as mustfok alatt nem ajánlják szüretelésre. Első tudatos Juhfarkomat úgy tíz éve Somogyi Lajosnál ittam, aki illatára a pézsmás szót használt.
Viszkozitása, színe már magáért beszél. Erőteljesebb hordóhasználatot kapott. Pörkölt, fűszeres, fás jegyek mögött gyönyörűen húzódik élénk savgerince. Keserű mandula, alma mellett jönnek a tipikus neutrális jegyek. Gyönyörűen tükrözi a termőtalaj sós mivoltát.
16,9 pont

2014 cuvée (Furmint 40%, Olaszrizling, Juhfrak, Hárslevelű 20-20%)
9 hónapot töltött hordóban. Benne tényleg előjön a hegy igazi arca. A pohárból csak úgy hömpölyögnek az ásványok.  Bőrös, gyógynövényes. Pirítós, méz virág, dió, keveredik csöpp kókusszal. Erősebb savai az eső áztatta évjáratot tükrözik. Érett fehér gyümölcsök birs, mandula, körte, narancs aromákat ad.
16,9 pont
2015 Kabar
somlói életérzés
Korábban őseink már itt is készítettek aszút, s ennek reményében Somogyi Lajos a kétezres évek elején próbálta ezt a hagyományt újjáéleszteni. Így neki köszönhetően került a Hárslevelű és Bouvier fajtákból nemesített Kabar a Somló hegyre. A szőlőt eredetileg Tokaj-hegyaljára pont az aszú program miatt kísérletezték ki.
Természetesen ez a ritkaság Tamás csúcsborává vált.
10 hónapos hordós érlelés és a finom seprőn kavargatás óriási potenciált ad, amit 14,5 alkoholja csak tetéz. Hordófűszereit, enyhén érett fehér gyümölcseit vanília gazdagítja. Markáns savai belesimulnak nagy testébe. Enyhe trópusi, citrusos jegyei fahéjas mézeskalácsban folytatódnak. Nagyon hosszú ásványos végű. Hatalmas életút előtt áll.
17,3 pont
A borok tükrözik a termelőjüket.
Szerintem ez mindent elárul.
Köszönöm Tamás!

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Furmint, Grófi dűlő, hárslevelű, Juhfark, Kabar, Kis Tamás, Olasz rizling, Somló, Somlói Vándor

Nov 05 2015

A Somlói Triumvirátus

“Isten itt felejtett kalapja”

Így írta le Vörösmarty az egyik útja során a hegyet. 
Mátyás király híres Fekete seregét is somlai borral bátorította.
A Habsburgok fiú gyermek utódlása miatt itták!
Fekete Béla bácsi egyszerűen csak unicumnak nevezte.

Ha még valaki nem tudná, a Somlón járunk. Úgy döntöttem, hogy a szüret végeztével körbejárom az ötmillió éves vulkáni hegyet. 

Gyermekkoromtól fogva sokat jártam itt, és az elmúlt évek során én is kialakítottam magamnak néhány hagyományt. Érkezéskor iszom egy kortyot a hegy lábánál lévő artézi kút vizéből, kötelező jelleggel elfogyasztok egy pohárka bort :-), majd megmászom a 432 m magas csúcsot, ahol lenyűgöző kilátás tárul elénk. Az Észak-Dunántúl egy jelentős része belátható a Kőris-hegytől egészen az osztrák határon fekvő Kőszegi-hegységig. Déli irányban a Somló testvérei, a Balaton-felvidék tanúhegyei is szépen kirajzolódnak. 

A hegy folyamatosan épül és szépül. Tudatos fejlesztésekkel igyekeznek összhangba hozni a régi és az új világot. Van pezsgő- és látványpince, várrom, tanösvény, kilátó, na meg számos hagyományos kispince. Meg se lepődjünk azon, ha egy öreg bácsi kóstolóra invitál minket. Persze az alkohol hamarabb szabadabbá engedi nyelvünket, így hamar hosszabb beszélgetésbe elegyedhetünk. Régi, de jó szokás 🙂

Túrám során három fiatal jóbarát felkeresésére indultam, akik már évek óta a hegyen élnek és dolgoznak. Közösen küzdenek a Somló hírnevéért, jövőjéért. Akár a “somlói triumvirátusnak” is nevezhetjük őket. Ők a Somló ifjú „fenegyerekei”; Kis Tamás és Barcza Bálint borászok és Nagy Gábor fotóművész. 

A vasárnap délelőtti csodás őszi napsütésben jó volt magamba szívni a nap melengető sugarait. Csönd és nyugalom borult a hegyre, amit csak néhány autó motorzaja tört meg, mialatt fölfelé kapaszkodtak a meredek szőlősorok között. Az ősz sárgás színei lassan kezdtek megjelenni a tőkék levelein, eleven köntösbe öltöztetve a tájat a fagyos, sivár tél előtt. Ilyenkor különleges aura borul a Somlóra.

A Taposókutat elhagyva Kis Tamást – kutyájával együtt – pincéjének teraszán találtam. Igyekezett kihasználni az őszi nap sugarait egy kis szüret utáni feltöltődésre. Ő a Somlói Vándor Pince borásza, tulajdonosa. Négy hektáron szinte egyedül dolgozik, ami tényleg egy teljes embert kíván. Néha talán még többet is. Elmondása szerint napi 25 óra sem lenne elég tengernyi munkájához.

Tamással 2010-ben a “Somlói Szép ivó” borfelismerési versenyen ismerkedtünk meg, ahol mindketten dobogóra léphettünk. Akkoriban még Egerben a St. Andreánál tevékenykedett Lőrincz György keze alatt , de szabadidejében már itt művelte picike birtokát. Állandó ingázás közben született meg pincéjének neve: a Somlói Vándor. A pincészet logóját is ez ihlette. Egy hőlégballon szőlőszemből.
Két év egyboros küzdés után 2013-ban fajtaborokkal tudta növelni repertoárját, majd 2014 tavaszától Takács Lajostól a Hollóvár pincét átvéve gazdálkodik tovább. Elődje munkáját követve, mégis sajátos elgondolással “bio” művelést folytat. Mint sokan, ő is Kovács Antal felfedezettje.
Beszélgetésünk során Sauvignan blanc-nal kínált, amely szépen őrzi az egykori Hollóvár Pincészet borainak jegyeit.  Szerinte ez a terroir, szerintem a 24 órás héjon erjesztés jótékony hatása. Esetleg mindkettő? Eleganciája, és nagysága lenyűgöző. Minerális, vastag, krémes, élénk savai inkább a Somlót, mint az esős 2014-es évjárat tükrözik. Vakteszten még a fajta kitalálása sem lenne egyszerű. Helyből 17 pont!

Később a Kőkonyha felé indultam, melynek neve is sokat sejtet. Gondolataimat eleresztve Frédi és Béni avagy a két kőkorszaki szaki meséje jut eszembe. Érzésemet a bazalttal kirakott teraszok, és a háttérben magasodó több millió éves vulkáni tevékenység következtében létrejött bazaltorgonák csak felerősítik. Még jó 15 éve a parcellák helyét gaz borította, amiket mára újból művelésbe vettek. Természetesen ezek a leglátványosabb és legjobb dűlők. A sziklák éjszaka is folyamatosan sugározzák a meleget, amitől a borok még tüzesebbek. Míg a minerális extrakttok nőnek, addig a plusz savak csökkennek.

Itt a sziklák alatt egy ódon pincét megvéve lelte meg  hazáját Barcza Bálint. Sajnos szüreti munkálatai miatt nem sikerült vele találkoznom. Összesen 5 ha-on gazdálkodik a Somló illetve a Badacsonyhoz tartozó Csobáncon. 
A Somlói borok boltjába betérve szerencsémre Gáborba botlottam. Tavalyelőtt a Tornai pincészet egyik kóstolóján ismerkedtünk meg. A Somló egyik lelke és motorja. Állandóan jön-megy, tesz, rendez, új ötleteket gyárt. Profi fotósként szinte minden apró szépséget megörökít. Napkeltét, harmatot, a szőlőbogyót fosztogató darazsakat, a régi pincék szépségeit.
Az elhúzódó beszélgetés kóstolással folytatódott. Többek között poharamba került a visszavonult Fekete Béla 2007-es Juhfarkja (aki egyben a fajta egyik megmentője), Kreinbacher 2012-es Selection Hárslevelűje, és még a számos finomság. 
Örömre szolgál, hogy a 90-es évek válsága lassan már a múlté. Ahogy a hegy, úgy a borok is változnak. Újra előtérbe kerül a hosszabb hordós érlelés, ami egy plusz löketet ad a bornak. Kérem, itt világszínvonalú, nagy fehérborok készülnek!
A boltvezető ajánlásával Balla Géza 2009-es Ménesi Kadarkával zártam. Persze ő nem idevalósi, mégis bombasztikus befejezésnek bizonyult. A könnyed fajtából egy nehéz, mégis elegáns, játékos lecsengésű bort sikerült készítenie. Aszalt meggy, szilva, piros bors aromái, fűszeres sósságban végződnek. Hosszan gurul le a torkomon. Erős 17,5 pont.
Hogy mégis hazabeszéljek: azt kevesen tudják, hogy az ország első vörösboros feljegyzései a XV. századi Somlóról származnak. Nagy valószínűséggel az is Kadarka lehetett.

Már késő délután felé járt az idő, mikorra a hegy zajossá vált a vasárnapi látogatóktól. Utolsó hagyományomat teljesítve, a jól ismert  úton felfutottam a csúcsra, és ott egy diófa alatt merengtem el a nap történésein.

Kunci

Written by barefoot · Categorized: fotó, Kis Tamás, kőkonyha, Nagy Gábor, Somló, Somlói borok boltja, Somlói Vándor, taposókút, túra · Tagged: Barcza Bálint, bor, borászat

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design