kőkonyha

“Isten itt felejtett kalapja”

Így írta le Vörösmarty az egyik útja során a hegyet. 

Mátyás király híres Fekete seregét is somlai borral bátorította.

A Habsburgok fiú gyermek utódlása miatt itták!

Fekete Béla bácsi egyszerűen csak unicumnak nevezte.

Ha még valaki nem tudná, a Somlón járunk. Úgy döntöttem, hogy a szüret végeztével körbejárom az ötmillió éves vulkáni hegyet. 

Gyermekkoromtól fogva sokat jártam itt, és az elmúlt évek során én is kialakítottam magamnak néhány hagyományt. Érkezéskor iszom egy kortyot a hegy lábánál lévő artézi kút vizéből, kötelező jelleggel elfogyasztok egy pohárka bort :-), majd megmászom a 432 m magas csúcsot, ahol lenyűgöző kilátás tárul elénk. Az Észak-Dunántúl egy jelentős része belátható a Kőris-hegytől egészen az osztrák határon fekvő Kőszegi-hegységig. Déli irányban a Somló testvérei, a Balaton-felvidék tanúhegyei is szépen kirajzolódnak. 

A hegy folyamatosan épül és szépül. Tudatos fejlesztésekkel igyekeznek összhangba hozni a régi és az új világot. Van pezsgő- és látványpince, várrom, tanösvény, kilátó, na meg számos hagyományos kispince. Meg se lepődjünk azon, ha egy öreg bácsi kóstolóra invitál minket. Persze az alkohol hamarabb szabadabbá engedi nyelvünket, így hamar hosszabb beszélgetésbe elegyedhetünk. Régi, de jó szokás 🙂

Túrám során három fiatal jóbarát felkeresésére indultam, akik már évek óta a hegyen élnek és dolgoznak. Közösen küzdenek a Somló hírnevéért, jövőjéért. Akár a “somlói triumvirátusnak” is nevezhetjük őket. Ők a Somló ifjú „fenegyerekei”; Kis Tamás és Barcza Bálint borászok és Nagy Gábor fotóművész. 

A vasárnap délelőtti csodás őszi napsütésben jó volt magamba szívni a nap melengető sugarait. Csönd és nyugalom borult a hegyre, amit csak néhány autó motorzaja tört meg, mialatt fölfelé kapaszkodtak a meredek szőlősorok között. Az ősz sárgás színei lassan kezdtek megjelenni a tőkék levelein, eleven köntösbe öltöztetve a tájat a fagyos, sivár tél előtt. Ilyenkor különleges aura borul a Somlóra.

A Taposókutat elhagyva Kis Tamást – kutyájával együtt – pincéjének teraszán találtam. Igyekezett kihasználni az őszi nap sugarait egy kis szüret utáni feltöltődésre. Ő a Somlói Vándor Pince borásza, tulajdonosa. Négy hektáron szinte egyedül dolgozik, ami tényleg egy teljes embert kíván. Néha talán még többet is. Elmondása szerint napi 25 óra sem lenne elég tengernyi munkájához.

Tamással 2010-ben a “Somlói Szép ivó” borfelismerési versenyen ismerkedtünk meg, ahol mindketten dobogóra léphettünk. Akkoriban még Egerben a St. Andreánál tevékenykedett Lőrincz György keze alatt , de szabadidejében már itt művelte picike birtokát. Állandó ingázás közben született meg pincéjének neve: a Somlói Vándor. A pincészet logóját is ez ihlette. Egy hőlégballon szőlőszemből.

Két év egyboros küzdés után 2013-ban fajtaborokkal tudta növelni repertoárját, majd 2014 tavaszától Takács Lajostól a Hollóvár pincét átvéve gazdálkodik tovább. Elődje munkáját követve, mégis sajátos elgondolással “bio” művelést folytat. Mint sokan, ő is Kovács Antal felfedezettje.

Beszélgetésünk során Sauvignan blanc-nal kínált, amely szépen őrzi az egykori Hollóvár Pincészet borainak jegyeit.  Szerinte ez a terroir, szerintem a 24 órás héjon erjesztés jótékony hatása. Esetleg mindkettő? Eleganciája, és nagysága lenyűgöző. Minerális, vastag, krémes, élénk savai inkább a Somlót, mint az esős 2014-es évjárat tükrözik. Vakteszten még a fajta kitalálása sem lenne egyszerű. Helyből 17 pont!

Később a Kőkonyha felé indultam, melynek neve is sokat sejtet. Gondolataimat eleresztve Frédi és Béni avagy a két kőkorszaki szaki meséje jut eszembe. Érzésemet a bazalttal kirakott teraszok, és a háttérben magasodó több millió éves vulkáni tevékenység következtében létrejött bazaltorgonák csak felerősítik. Még jó 15 éve a parcellák helyét gaz borította, amiket mára újból művelésbe vettek. Természetesen ezek a leglátványosabb és legjobb dűlők. A sziklák éjszaka is folyamatosan sugározzák a meleget, amitől a borok még tüzesebbek. Míg a minerális extrakttok nőnek, addig a plusz savak csökkennek.

Itt a sziklák alatt egy ódon pincét megvéve lelte meg  hazáját Barcza Bálint. Sajnos szüreti munkálatai miatt nem sikerült vele találkoznom. Összesen 5 ha-on gazdálkodik a Somló illetve a Badacsonyhoz tartozó Csobáncon. 

A Somlói borok boltjába betérve szerencsémre Gáborba botlottam. Tavalyelőtt a Tornai pincészet egyik kóstolóján ismerkedtünk meg. A Somló egyik lelke és motorja. Állandóan jön-megy, tesz, rendez, új ötleteket gyárt. Profi fotósként szinte minden apró szépséget megörökít. Napkeltét, harmatot, a szőlőbogyót fosztogató darazsakat, a régi pincék szépségeit.

Az elhúzódó beszélgetés kóstolással folytatódott. Többek között poharamba került a visszavonult Fekete Béla 2007-es Juhfarkja (aki egyben a fajta egyik megmentője), Kreinbacher 2012-es Selection Hárslevelűje, és még a számos finomság. 

Örömre szolgál, hogy a 90-es évek válsága lassan már a múlté. Ahogy a hegy, úgy a borok is változnak. Újra előtérbe kerül a hosszabb hordós érlelés, ami egy plusz löketet ad a bornak. Kérem, itt világszínvonalú, nagy fehérborok készülnek!

A boltvezető ajánlásával Balla Géza 2009-es Ménesi Kadarkával zártam. Persze ő nem idevalósi, mégis bombasztikus befejezésnek bizonyult. A könnyed fajtából egy nehéz, mégis elegáns, játékos lecsengésű bort sikerült készítenie. Aszalt meggy, szilva, piros bors aromái, fűszeres sósságban végződnek. Hosszan gurul le a torkomon. Erős 17,5 pont.

Hogy mégis hazabeszéljek: azt kevesen tudják, hogy az ország első vörösboros feljegyzései a XV. századi Somlóról származnak. Nagy valószínűséggel az is Kadarka lehetett.

Már késő délután felé járt az idő, mikorra a hegy zajossá vált a vasárnapi látogatóktól. Utolsó hagyományomat teljesítve, a jól ismert  úton felfutottam a csúcsra, és ott egy diófa alatt merengtem el a nap történésein.

Kunci