• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

Montenegró

Aug 26 2023

Felhőszakadás és ragyogó napsütés az Adria partján! Irány Orebic

Utunk negyedik napján ismét autóba ültünk és a 260 km-re
lévő Peljesac-félsziget Orebic falujába indultunk. A település neve már pici
korom óta a fülemben cseng, ugyanis a nagyszüleim az egykori Jugoszláviában,
IBUSZ-szal ott nyaraltak és a nagymamám rengeteget mesélt a falu pálmafáiról,
égszínkék tengeréről, a föléjük tornyosuló fehér sziklákról. A spájzban sokáig
egy onnan származó tengeri sün vázat rejtegetett, amihez a tüskéi miatt mindig
félve nyúltam. Most nekem is megadatott a lehetőség, hogy őseim után én is
eljussak arra a csodálatos helyre. 
Kotori-öböl

Úgy gondoltuk, útközben megnézzük Kotort és délután 4 óra
körül meg már Orebicben a tengerben lubickolunk. A 260 km nem hangzik olyan
soknak, azért autópálya nélkül, falvakkal, dombokkal, kanyarokkal, a korlátozásokkal
tűzdelt Jadranska Magistrala-n (Adria tengerpartja mellett haladó út) jó ha 50
km-t meg tudunk tenni óránként, na meg várt minket egy határ, ahol bármi
megtörténhet. 

Sajnos
az időjós arra a részre már két hete esőt jósolt, a vártak viszont mindent
felülmúltak. Eleinte a hegyekben, jó minőségű utakon könnyedén suhantunk, majd
Kotorba érve megnyíltak az ég csatornái, amihez egy 25 perces dugó társult. A
városlátogatás elúszott, viszont a települést elhagyva némileg csendesedett az
idő, majd jó két óra vezetés után az egyik útszéli konobába egy kávéra
vetemedtünk. A felhőbe burkolózott öböl látványa azért így sem volt utolsó, az
egyre gyakoribb villámok mégis autóba ültettek minket. Jól tettük-e, az már az
utókór kérdése, de olyan másfél órás felhőszakadásban volt részünk, amit még
lakásból sem szívesen nézünk. Eleinte még 30 km/h-val haladtam, később már 20
km/h-nak is örültem. A szembejövő autók folyamatosan felhordták a vizet, ekkor
szinte vakon mentem. Eleinte még csak vízátfolyások keletkeztek, amik idővel
20-30 m hosszú 10 cm mély tóvá nőttek. A legfélőbbek az útszélén lévő közel fél
méter mély vízelevező árkok voltak, amiből az átcsapó víz miatt sokszor semmit
sem láttam, mindenekfölött, még sárlavinák is keletkeztek. Ha fűtöttünk, a
meleg levegőtől trópusi hőséget éreztünk, ha abbahagytuk a szélvédő másodpercek
alatt párásodott. Mondhatom csodaszép kotori élményben volt részünk. Korábban
föciből tanultam, hogy ez a környék a kontinens legcsapadékosabb vidéke, majd
alaposabban utána olvasva megtudtam, a Kotor fölötti hegyekben évi 4000 mm
csapadék esik, míg a rekord 7000 mm. 

A
határhoz érve a nap ismét kisütött és alig fél óra várakozást követően
átjutottunk Horvátországba. A túloldalon 3-4 km hosszú sorral szembesültünk,
szóval nagyon szerencsésnek éreztük magunkat. Dubrovnikhoz közeledve a város
meglátogatása mellett szavaztunk. Parkolót csak a város szélén találtunk, így a
hosszúra nyúlt séta alatt egy másik szemszögből is barátkozhattunk a
településsel. Az óváros főbejáratán, a város védőszentje Szent Balázs szobra
alatt léptünk be Dubrovnik szívébe. Azt kell mondanom sokkal többet kaptunk,
mint reméltünk.
 

Dubrovnik

A Trónok harcának forgatása során
világhírnévre szert tevő település egy igazi csoda. Az ősi Raguza népe, nem
csak hajózásban, hanem építészetben is élen járt, így meg sem kell meglepődni,
ha az évszázadok alatt számos nemzet akarta meghódítani. Magyarok,  velenceiek, törökök, habsburgok. A fallal körülvett, félszigetre épült város
meredeken emelkedő zegzugos utcái, sikátorai, fehéren tündöklő, virágokkal
kirakott házai, templomai, palotái egyedi látványt nyújtottak. Több hasonló
települést láttam már az Adria mentén, ehhez mérhetőt azért mégsem. Örök élmény
marad. Innen már csak két órára volt Orebic, ahova késő délután értünk. A nap
tűzött, a fehérlő sziklák tetején elakadt felhők tanyáztak, kertek meg tele
voltak pompázó virágokkal, olajfákkal, pálmákkal, citrusokkal. Olyan, ahogy a
nagymamám elmesélte.

Orebic


A következő részben az ország első számú
bortermő területére a Dingac dűlőbe tartunk.

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Dubrovnik, Horvátország, Kotori-öböl, Montenegró, Orebic, utazás, vihar

Aug 17 2023

Ittatok már Észak-Macedóniából bort?

Az egyik montenegrói bevásárlásunk során szembe jött velem egy 2019-es Tikves Luda Mara vranec, amit semmiféleképpen sem szerettem volna kihagyni. Igaz, a bor Észak-Macedóniából származott, viszont korábban néhány alkalommal szerencsém volt borokat ízlelni abból a balkáni országból, na meg a Platnaze-ban aznap kóstoltam néhány remek vranac-ot (Észak-Macedóniában vranec), így az élményen felbuzdulva hamar a kosaramba landolt a palack. A 8,5 Eurót is pazarnak találtam, főleg úgy, hogy a Luda Mara egy magasabb kategóriájú borcsaládba tartozik. A Luda Mara a Tikves régiót átszelő legendás folyó, a szőlő alapanyagát pedig kézzel szüretelték. 

Az 1885-ben alapított
Tikves borászat több mint 1300 hektárjával nem csak az ország legnagyobb, hanem
a legöregebb borászata is egyben, a nevét meg a pincészetet körülvevő borvidékről
kapta. Idehaza sajnos keveset hallani az alig 2/3 Dunántúl nagyságú ország
borairól, pedig oly annyira létezik, hogy 25 ezer hektár szőlőterülettel
rendelkezik sőt, az egykori Jugoszlávia bortermelésének legnagyobb mennyisége
onnan származott. 
A Tikves borászat nem csak
egy óriás, hanem nemzetközileg is elismert! A fiatal állam palackos borai
exportjának 60%-át ő adja, sokáig pedig a világ egyik legjobb bortanácsadója
Philippe Cambie (1962-2021) segítette fejlődésüket. Ugyan 1300 hektár
szőlőterülettel rendelkeznek, ami már önmagában gigantikus méret, viszont 5000
hektárról még vásárolnak, ezzel évi 30 millió liter bort állítanak elő.

2019 Luda Mara Vranec

Illatában mély aromák jönnek, amiben aszalt szeder, meggy jegyek
keverednek, csokival, kávéval, ánizzsal, borssal. Igen vastag borról van szó,
színe meg már lassan feketébe vált. Savai az alap varanc-hoz képest tompábbak,
de még mindig intenzíven tartják a bor gerincét. Picit túlhordózott, tanninjai tapadnak,
ez sajnos ront az összhatáson, a fekete bogyós, aszalt gyümölcsös, keleti
fűszeres jegyei azért felfedezhetőek. Kávés, vaníliás, kakaós lecsengésben
végződik. 6 + pont

Written by barefoot · Categorized: Észak-Macedónia, Montenegró, Philippe Cambie, Tikves, utazás, Vranec · Tagged: Balkán

Aug 14 2023

Úton Montenegróban és Albániában

 

Montenegró sem csak a borról szól, így az ott töltött három napunk alatt
picit szétnéztünk az országban, sőt, néhány lélegzet erejéig még a közeli
Albániába is ellátogattunk. Aki járt már a mindössze két nagyobb magyar megyényi,
600 ezer lakosú államban, jól tudja, hogy az embert egymás után érik az
ingerek. Egyik percben még 2000 m magasság fölé emelkedő hegyek közt járunk,
másikban már lubickolunk az égszínkék mediterrán tengerben, mindemellett
hatalmas kanyonokkal, ízletes konyhával és sokszínű kultúrával rendelkezik. Jól
megférnek az ortodox, muszlim, katolikus vallások, mindezt ízig-vérig balkáni
hangulat szövi át. 

Cijevna-folyó
A balkáni életérzés
megfogalmazása nem olyan egyszerű, mégis megpróbálom szavakba önteni. Az
ütött-kopott, lestrapált világban, néha-néha törekednek a precizitásra, a
hanyagság, a nemtörődömség valahogy mégis benne marad. Elég csak a szállásunkra
gondolni. Minden tiszta volt, a korábban említett kertben makulátlan rend
honolt, a fürdőszoba új ajtajáról a védőfólia szélét mégsem húzták le. Továbbá,
az alig 4m2 –re szabott fürdőszoba-WC együttesében a zuhanyzó
járólapja nem kapott lejtést és oldalszegélyt, így a víz mindenfele csurgott,
nem beszélve a zuhanyzófüggöny hiányáról. Ettől függetlenül nagyon szerettem az
ottlétet, a tulajdonos meg roppantul kedves volt. 
A közlekedés káoszában ez
még jobban tetten érhető. Az általunk ismert KRESZ szabályait elfeledhetjük. A
helyi vezetők még a legkeskenyebb úton is gyakorta fékezés, félelemérzet nélkül
haladnak, az indexet csak elvétve ismerik, egyszerűen az erősebb, gyorsabb,
bátrabb sofőr érvényesül. A dupla sávos körforgalomban, belülről, index nélkül,
hirtelen kikanyarodva, alig néhány centire húznak el az ember orra előtt, a
kacsázó bicikliseket, a gyalogosokat meg sem említve. Volt mikor a várost
elhagyva, a 2×2 sávos úton lassan, komótosan haladó, szájában cigarettázó
emberkére dudáltam, ő megállt, széttett kezekkel felém nézett, és ugyanolyan
komótosan továbbhaladt. Másik alkalommal, ha a körforgalomba nem lépek rá a
gázra, a nyerges kamion a fék használatáról megfeledkezve oldalról
telibetrafál. Mindezek tudatában némi bátorsággal, rutinnal, hamar meg lehet szokni
a montenegrói utakat. 
Crnojevica-folyó kanyonja

A borkóstolót követően előbb a Niagara vízesésnél megfürödtünk a
Cijevna-folyó türkiz zöld vizében, majd egyre keskenyedő utakon, magasba emelkedve
a Crnojevica-folyó kanyonja fölé meredő kilátópontra mentünk, ahol képeslapra
illő látvány tárult elénk. Ez egy olyan festői szépségű hely, ami egyik
montenegrói kirándulásból sem maradhat ki. Ugyan a programunkból a Balkán
legnagyobb és leggazdagabb madárvilágával bíró Shkodrai-tó a hajókirándulása
kimaradt, ettől még néhány pillantást vethettünk rá, a növényektől zöldellő
víztükrére.

Harmadik napunkon a közelben
fekvő sasok országába, Albániába, Shkodra városába látogattunk, ahol egy
teljesen más világba csöppentünk bele. Nevezhetném kultúrsokknak is, hiszen a
balkáni viszonyok egy magasabb fokra kapcsoltak. A dzsámik sokasága, a csadort
viselő nők, a közlekedés durvulása, az út szélén tanyázó szemétkupacok, a
félkész házak esetenként már Európán túli, harmadik világi létről tanúskodtak. Shkodra
név boros jelentőséggel is bír. Több kutató szerint, egykoron a törökök elől
menekülő szlávok erről a vidékről hozták hazánkba a kadarkát. Sokáig a fajtát
skadar néven emlegették.

Albániában a közlekedési szabályok nem érvényesek!


Shkodraba megérkezve, a durva közlekedés miatt, a település szélén
parkoltunk le, majd jó félóra sétával jutottunk be a város szívébe. Addig valamelyest
feltöltődtünk a helyi kultúra sajátosságaival. A muszlim életérzéssel,
meggyőződhettünk a helyi emberek legfontosabb büszkeségéről, az autók
fontosságáról és a hozzá tartozó, az autószerelő műhelyek, autómosók
jelentőségéről. Az egykori kommunista rezsim lestrapált panel épületei is egy
külön szakdolgozat témáját adhatnák.

Shkodra

A sétálóutcájára beérve impozánsan tárult elénk a település legnagyobb
mecsete, a háttérben azért ott ékeskedett egy katolikus templomtorony, míg az utcán
apácák poroszkáltak, amin nem kell csodálkozni. Az ország katolikus
központjában jártunk. Ha hihetünk a leírtaknak, a lakosok nagyon büszkék
nyitott gondolkodásmódjukra, világlátásukra, ahol mindenki szabadon élhet. Sokan
Shkodrat Albánia nyugati kapujának nevezik. A sétálóutca házain erősen éreztük
a több száz éves török hatást, amiket mára 21. századi köntösbe bújtattak. 3-4
óra látogatást követően megint autóba ültünk, majd DK-nek tartva a Rozafa vár
alatt elsuhanva ismét Montenegró felé vettük utunk. Hosszú tanakodás után
Sveti-Stefanba igyekeztünk, hogy a hőségben megmártózzunk az Adria hűsítő
vízében és megnézzük a gazdagok szigetét. 

Sveti Stefan

Igaz, napjainkra Sveti Stefan sziget mivoltát elvesztette, egy földnyelvvel kötötték össze a szárazfölddel, viszont az ország egyik
szimbólumává vált. Eredetileg a 15. században a betörő kalózok, törökök elől
védelmet nyújtva 12 család alapított rajta egy kisebb erődítményt. A 20. század
derekára majdnem néptelenné vált, közben a turizmus hatására ismét rivaldafénybe
került, sőt 2009-től egy szingapúri üzletember 30 évre bérbe véve luxushotellé
alakította. Olyan hírességek fordultak meg rajta, mint Marilyn Monroe, Sophia
Loren, Claudia Shiffer, Sylvester Stallone. Sajnos azt kell mondanom, a sziget
látványa, szürkés házaival nem igazán nyűgözött le, persze a tengerpartja nem
volt rossz, de számos horvát parthoz viszonyítva nálam csak a középmezőnybe
került. Igaz a magasból meredeken leszakadó hegyek látványa a leanderekkel,
olajfákkal, pálmafákkal, fenyőkkel tűzdelt mediterrán környezet, tényleg
csodaszép volt. Jó 2 órás fürdőzést és sétát követően indultunk vissza a Podgorica
melletti hadiszállásunkra, miközben átvágtuk a Balkán-hegység néhány vonulatát.
Másnap már északra, Horvátországba a Peljesac-félszigetre igyekeztünk, s közben
olyan útviszonyok vártak, amire rémálmunkban sem számítottunk.

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Montenegró, Shkodra, Sveti Stefan Cijevna-folyó, utazás · Tagged: Albánia

Aug 08 2023

A grandiózus borászatban (Plantaze)

Utazásunk
másnapjának reggelén viszonylag korán ébredtünk, majd az éltető kávénk mellé, a
200 méterre lévő pék bódéjában vásárolt burekkel indítottuk a napunk. Maga a
hely nem a külcsínjéről, annál inkább a háttérben dolgozó nő hajszál vékonyra nyújtott
tésztájáról, és életem egyik legjobb burekjéről maradt emlékezetes. Mellesleg
mondanám, 20-25 éve a nagymamám is így készítette a rétest és akkor volt jó,
mikor a tészta alá dugva a Vas Népét el tudta olvasni.
 


Az ízletes
reggelit követően, teli hassal indultunk a Plantaze borászathoz. A 2310 hektárnyi,
gigantikusan nagy szőlőterület látványát (a Villányi-borvidék ekkora) elég
nehéz megfogalmazni. A szőlősorait átszeli több út, egy folyóvölgy, vasútvonal,
a legszélsőbb tőkéi pedig a 10 km-re lévő főváros házait súrolják, nem beszélve
az oldalában könnyedén elférő nemzetközi reptérről. A borászatot 1963-ban az
egykori Jugoszláviában, szocialista termelőszövetkezet keretében alapították.
Azóta Tito egykori birodalma szétesett, a továbbra is állami kézben lévő
gazdaság viszont egyben maradt. Igaz, a kapitalizmus begyűrűződésével a
tulajdonviszony elkezdett feldarabolódni, a többségi rész mégis Montenegró
kincstárát gazdagítja. 
Jelenleg 10,5 millió tőkéjén, 28 fajta osztozik, évente
pedig 12-14 millió liter bort készítenek (a rekord 17 millió liter volt). Három
érlelő pincéje, akár 30 millió liter bort is befogadhat, ez viszont általában
20-25 millió liternél megáll. A kedélyeket borzolva, a látogatóközpontot egy
korábbi, földalatti katonai bázisban rendezték be, ahol egykoron 26 db
jugoszláv vadászrepülő (
Galeb2, valamint Galeb4) állomásozott. A 350
méter hosszan, a szikla alatt húzódó pincében, jelenleg 2 millió liter bort szlavón ászok, valamint francia barrique hordókban tárolnak, sőt a borkóstolókat is
ott tartják. 
A gigantikus létesítményben 700 állandó alkalmazott tevékenykedik,
ez szüretkor 1500-2000 főre duzzad. Korábban úgy olvastam, a szüret 100%-a kézi
hajtánnyal működik, ez már a múlté, a termés felét a mai napig mégis
metszőollókkal vágják le. Azért maga a szőlőterület sem akármilyen helyen van.
A Cemosko polje mészkő talapzata adja a minerális alapot, klímáról pedig a
kontinentális, hegyvidéki, mediterrán hatások triója gondoskodik. E hármas
egységéből talán a mediterrán a legerősebb, hiszen mindenfele fügefák, gránátalmák
tanyáznak, a kiskertekben még olajfákkal is összefuthatunk. Azt se feledjük, az
ültetvény 70%-át az őshonos vranac birtokolja. 


A kóstoló
során összesen 8 bort ízlelhettünk meg és abban az örömben részesülhettünk,
hogy egy külön sommelier gondoskodott kettőnkről. 


Krstac 2022
Krstac-ot
régi montenegrói fajtának tartják, szláv nyelvű jelentése kereszt, amit fürtjének
kereszt alakú formájáról kapott. A közepes testű, erőteljes savgerincű bor citrus,
ananász, barack, csöppnyi mézes aromavilággal bír. Lecsengésében érezni egy meszes
vonulatot, pici keserű ízt, valamint némi maradékcukrot, ami lekerekíti
erőteljes savait. 4+ pont

Malvasia, 2022 
Be kell vallanom, a Balkán-félszigetről tiszta malavasia-t még sosem
kóstoltam, szóval kíváncsian vártam. Illatában egyből orron csapott egy igen
gyümölcsös buké. Bodza, citrus, barack, mindez fehér húsú trópusi gyümölcsös
aromákkal van megspékelve. Viszonylag nagy testben folytatódik, savai viszont
némileg eltompultak. Utóbbin azért ne lepődjünk meg az itteni forró nyarak
tudatában. 5+ pont

Pro Anima, pinot blanc, 2021 
Annak ellenére, hogy ritkán lehet jó hazai pinot blanc-t találni, valahogy
mindig a favorit fajtáim közé tartozott. A főleg reduktív, 9 hónapos
finomseprős érlelésen átesett bor, némi ászokhordót is kapott. A klímának
köszönhetően, amit ki is emeltek, viszonylag nagy, krémes test fogad, amiben
citrus, alma, körte, pirítós aromák érezhetőek. Északi társainál jóval
vastagabb, viszont jól áll neki. Sajnos csak közepes lecsengésű ezért.
 6- pont


Pro Corde, vranac, 2019 
Ezt az ikonikus bort, már több alkalommal is sikerült kóstolnom, sőt a 2016-osévjáratot életem egyik legjobb tételévé választottam. A blendet 1993-ban a
pince 30. évfordulójára készítették, azóta pedig a borászat jelképévé vált. Az
alapanyagot 40-43 éves tőkékről kézzel szüretelték, a bor 35%-ban kettő évet
szlavón ászokhordóban, 65%-ban acéltartályban érlelődött. Egyedisége a neve
mellett – szívért -, különleges készítésében rejlik. Érlelése során nagy adag
szőlőmagot adnak hozzá, ami jó a szív és érrendszeri betegségek ellen,
mellesleg egyedi aromát is biztosít. 
A bor vibráló savai mellé, közepes test, elegáns hordóhasználat párosul.
Aszalt meggy, szeder, szilva, némi csokis hordós elemekkel keveredik, nem
beszélve a keleti fűszerek egyvelegéről. 6- pont 

Kratosija, 2017 
Ha hihetünk a leírtaknak a fajta Észak-Macedóniából származik, és igen
közeli rokonságban áll a crljenak kastelanski-val, vagyis a zinfandellel.
Megízlelve könnyedén betehetnénk egy primitivo, zinfandel sorba. 2 évet
barrique-ban egy évet palackban érlelt, jó közepes testű borban, a hordót picit
túltolták, ettől még a gyümölcsös elemek is felfedezhetőek benne. Kávé, csoki,
szeder, aszalt szilva, édesgyökér aromákkal bír. Vaníliás, enyhén édeskés ízben
cseng le. 6- pont

Epoha, 2018 
Ez a bor a cég 55. évfordulójára merlot-ból és cabernet sauvignon-ból
készült. Négy évet francia medium barrique hordókban, valamint egy évet
palackban érlelődött. Nagyon szépen elkészített tétel, jól hordozza a két
fajta, szilvás, szedres jegyeit, amihez a csokis, enyhén vaníliás hordófűszerek
is elegánsan társulnak. Közepesnél nagyobb testtel bír, de a nagy bor
kategóriát azért nem éri el. Inkább egy populárisabb ízvilágot képvisel, ettől
az értékéből még nem veszít semmit. Erős 6 pont

Tételsor


Vladika, 2019 
Ezt a bort először 2013-ban a borászat 50., valamint Montenegró egykori
püspökének, uralkodójának Petar II. Petrovic Njegos püspök 200. születési évfordulójára
készítették. A bort 80% vranac-ból, 10-10% cabernet sauvignon-ból, merlot-ból
házasították. A 3 évet francia barrique-ban töltött tételnek a vranac adja
lendületes savait, fűszereit, míg a bordeux-i társai némi eleganciát
kölcsönöznek neki. Hordós kávés, csokis elemei, szeder, aszalt meggy, érett
szilva ízekkel egészülnek ki, amikre keleti fűszerek, és vanília telepedik.
Hosszú út előtt áll. 6+ pont

A kóstoló befejeztével egy 2005-ös barrique vranac-cal leptek meg, amivel
az i-re feltehettük a pontot.  Igaz már 3
napja kinyitották, de se ebből, se 18 éves korából is alig lehetett érezni valamit. Érett ízeiben a csokis hordó mögött, a savak kifogástalanul tartották. Igaz színe picit megfakult, nyelvemen pedig ánizs, csoki, aszalt fekete
bogyós gyümölcsös ízek jelentek meg. Itt látszott igazán mekkora lehetőségek
rejlenek a vranac-ban. 6+ pont 

A következő részben Montenegróban, valamint Albániában kalandozhattok velem. 

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Epoha, kratosija, krstac, malvasia, Montenegró, pinot blanc, Plantaze, Vladika, vranac

Aug 07 2023

Irány Montenegró

  

Több mint egy hónapja a „Gondolatokegy nagy utazás előtt” című írásomban beszámoltam a nyári
terveinkről. Sajnos a vakáció már véget ért, azóta már megjártam Zürichet és a
Balatont is, így eljött az ideje élményeim megírásának.

Június utolsó napjaiban borús, később
esőbe átcsapó hajnalon délnek tartva indultunk a vajdasági Zentáról, és meg sem
álltunk Montenegró szívéig, a Podgorica alatt lévő gyümölcsös kertekig, majd
egy ottani apartmanban állítottuk fel bázisunkat. Azt előre tudtuk, hogy a
reptér alig néhány kilométerre fekszik, azt azért mégsem sejtettük, hogy a
Belgrád-Bar vasútvonal a kert végében halad. Utólag kijelenthetem, a
hangzavartól való félelmünknek semmi sem adott okot, a három éjszaka alatt
párom csak egyszer ébredt fel hajnali zakatolásra, az elvétve fel-le szálló
repülők zajából pedig alig szűrődött oda némi morajlás.

Belgrád-Bar vasútvonal

A kiskertes
apartmant egy kedves öreg házaspár üzemeltette, míg a néni gondoskodott a
jövő-menő vendégek igényeiről, mosott, ha kellett főzött, néha-néha
süteménnyel, palacsintával kedveskedett, addig férje a minden földi jóval
megáldott kertet rendezte. Az alma, körte, cseresznye, barack, mandula
gránátalma fák mellett a kiságyásban, paradicsom, paprika, uborka zöldellt, a
kerítés körül meg ribizli, egres, szőlő, szeder bokrok tanyáztak. Na meg az ex
jugoszláv időből fennmaradt, ütött-kopott, lassan vánszorgó vonatszerelvényeket
inkább mosolyogva vártuk, minthogy ellenségként tekintettünk volna rájuk.
Mindent összevetve, egy olyan idilli természetbarát környezetben voltunk, ahol
reggelente a fák árnyékában mezítláb ittuk éltető kávénkat, a lemenő nap
fényében pedig a kerti asztalnál vacsoráztunk, időnként kártyáztunk. Kicsit úgy
éreztem, mintha a lesencetomaji szőlőnkben lennénk. 

Niagara vízesés

Persze a
környék körítése se volt mindennapi. A kontinentális és a mediterrán klíma
keveredése, valamint a Podgorica medencéjét körbevevő mészkőtől fehérlő hegyek
különleges atmoszférát árasztottak. A szállásunk helyszínét tudatosan
választottuk ki, mivel onnan alig 10 km-re fekszik Európa legnagyobb egy tagban
lévő, saját szőlőbirtokkal rendelkező borászata a Plantaze, és az azt körülvevő
egyedi sziklaformációval bíró Cijevna folyó Niagara vízesése. Jó két éve, mikor
a borászatról tudomást szereztem, ámulattal tekintettem a gigantikus
szőlőbirtokot átszelő folyó kanyonjára, mígnem a párom fel nem fedezte
türkizkék színű vízesését, a Niagara-t. Utána olvasva megtudtuk, úgy másfél
évszázada mesterségesen hozták létre, nevét meg az amerikai nagytestvérről
kapta. Igaz, ez semmit sem von le értékéből, sőt napjainkban Montenegró
legkedveltebb szárazföldi desztinációi közé tartozik. Ennek meglátogatásával
egy régi álmom vált valóra, a látottak meg mindent fölülmúltak. Nem csak
lubickoltam a folyó igencsak hűsre szabott vizében, hanem a partján lévő
étteremben akkora adag csevapcsicsát kaptam, amit most is megemlegetek.
Történetem még csak itt kezdődik, szóval tartsatok velem a következő részbe,
amiben a 2310 hektáros Plantaze borászatot veszem célba.

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Montenegró, Plantaze, utazás, Vodopad Niagara

  • Page 1
  • Page 2
  • Go to Next Page »

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design