• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

Móri Borvidék

Nov 18 2023

Új köntösben egy móri chardonnay

 

Még tavaly, mikor a 7 csepp borvidék könyvem írtam, a Móri borvidéken a Brigádnál egy
2021-es, félszáraz, palackozásra váró chardonnay-t töltöttek a poharamba, amire
csak annyit mondtam!

   –    Fiúk,
nekem picit édes, de jó lesz ez! 

Úgy 10 gramm maradékcukrot saccoltunk benne, viszont ez az édes érzet az
erőteljes  savgerincét szépen
kiegészítette, röviden szólva nagy dolog volt készülőben. Akik évről évre
követik a srácok chardonnay-it, azok tudják, hogy pici borműhelyükben mindig
egyedi nedűket készítenek belőle. Az alapanyaga tényleg egy istenáldotta helyről
származik, érzékük is van hozzá, viszont üröm az örömben, a 2022-es szüret után
gazdasági okokból fel kellett adniuk azt az ültetvényt. Nagy bánatomra a Brigád
utolsó előtti évjáratú chardonnay-ját kóstolhattam.

Történetem egy évvel később 2023. augusztusában egy „elfeledett„ borvidék
borfesztiválján, a Körös-torok melletti Csongrádon folytatódik, ahol Ákos a
kezembe nyomott egy 2021-es chardonnay-t és csak annyit mondott!

   –    Kunci,
most kóstold meg! Tudjuk, te a szárazat jobban kedveled, ez meg félszáraz, de
nem bánod meg! Ezt tavaly még tartályból próbáltuk.

A bort megízlelve igazat kell adnom nekik!  Egy olyan zseniális tétel született, amiben
minden összeállt. Pedig félszáraz, ami nem annyira passzol a szájízemhez!

Tömény illatában megjelenik egy élesztős vonal, amit citrus, lime tesz frissítővé. Ezt körte, birs, barack, virágméz, almakompót aromák követik. Vastag, juice-os íze jó sav-cukor arányban lassan hömpölyögve folyik le a torkomon. Mézes jellege hosszan él a nyelvemen, amiben almakompót, körtével, birssel, csipetnyi aszalt barackkal, itt-ott zöldes reflexekkel párosul. Persze, benne lévő maradék cukor a édesebb szájúaknak még kevés lenne, de aki mégis ezt az irányt választja, annak mindenképpen jó átvezető a száraz borok világába. Erős 6 pont

Written by barefoot · Categorized: Chardonnay, Csongrádi Borfesztivál, Dankó Ákos, Mór, Móri Borvidék, Tavarnay Tamás · Tagged: Brigád

Jun 19 2023

Monyo-Brigád koprodukció, vagyis az utolsó Hungarian Terroir sör

A mondás úgy tartja, “Borra sör, meggyötör,
sörre bor, mindenkor”, a sörivó németek pont fordítva használják, de az
igazsághoz hozzátartozik, ha egy este e kettőből picit nagyobb mennyiségben szipkázunk,
cifra másnapra ébredhetünk. 
Persze a változásoknak, az újításoknak semmi
sem szab határt, ami az élet minden területére igaz. Jelen esetben a
gasztronómiánál maradva, hallottam már folyékony nitrogénnel készült fagyiról,
baconnal ízesített koktélról, na meg minden országnak megvan az egyedi extrém ételkülönlegessége,
így mi magyarok nyugodtan kiemelhetnénk a velős kenyeret, vagy a kakastöke
pörköltet, nem beszélve a vietnámiak, indonéziaiak kutyához kötődő viszonyáról,
vagy a peruiak egyik kedvenc csemegéjéről, a tengerimalacról. Utóbbi szavaimért
az állatvédők csúnyán nézhetnek rám, ezeket a tényeket mégis fogadjuk el, ettől
színes a világunk.

Sörökhöz visszakanyarodva, úgy 10 évvel ezelőtt kis hazánkban egy komolyabb sörforradalom indult el, majd gomba
módra szaporodtak a házi sörfőzdék, akik egymásra licitálva próbálták különféle
egyedi, extrém ízekkel felhívni magukra a figyelmet. Ezek közül mára néhányan
kinőtték a kicsi jelzőt, mondhatjuk úgy is, az óriások (Drehet, Borsodi,
Soproni) között törpe, a törpék közt óriás, de ez semmit sem von le értékükből.
Ebben a kategóriában vidéken megemlíthetem a Szent Andrást, a fővárosban pedig
azt a MONYO-t, akik az extrémitás terén néha a falig mennek. Őket idézve: 
„Landolt már a
főzőüstünkben tokaji aszútörköly, baszk sajttorta, és a francia partokról
frissen érkezett osztriga is” E szavak talán mindent elmondanak.

Ezek után a
sör-bor párosításon sem kell meglepődnünk, mondhatjuk kettő az egyben, itt
mégsem a Nescafé reklámjára gondolok, a kávébarátok ki ne fussanak a világból, hanem
a sörfőzde Hungarian Terroir sorozatára, aminek kapcsán körbejárták az ország
borvidékeit, és az ottani hordó, szőlő, must, törköly, alapanyagok felhasználásával készítettek valami egyedit.

Mint mindennek,
ennek is egyszer vége szakad, így egy nagyszabású záróparti keretében 2023. 6. 17-én
mutatták be a Terroir sörcsalád utolsó főzetét, amihez az alapanyagot a Móri Borvidéken
gazdálkodó Brigád Pincészet szűz termésű ezerjó törkölye, mustja adta, így készült el, az Oak Aged Flabders Red Ale
sör. Jól tudom, legutóbb is a Brigádról írtam, viszont ahogy kiposztoltam a róluk szóló cikkem, email-ben ott várt a rendezvényre szóló meghívó. Mivel épp a fővárosban tartózkodtam, egy percig sem gondolkodtam, hogy részt vegyek-e ezen a bohókás délutánon.

A programot
üzemlátogatással, vetélkedőkkel színesítették, sőt a sörök mellett a Brigád két
alapító tagja, Tavarnay Tamás és Dankó Ákos borkóstolót is rendeztek. Sajnos nekem alig másfél órám maradt, fél 4-kor már távoznom kellett, ettől még egy igazán érdekes üzemlátogatáson vehettem részt és megkóstolhattam a Hungarian Terroir utolsó szériáját, a 2022-es Oak Aged Imperial Flanders Red Ale-t.

A 8,1%-os alkohol teljesen megszokott ebben a kategóriában. A közepesen barnás, enyhén vöröses színe, kellemes, nem túlzó habbal indít. Illatában a karamellás, dohányos jegyek, némi citrusossal egészülnek ki, hosszabban szellőztetve a citrus, pedig lime-má változik.  Számat teljesen beburkolják az erősen karamellás, enyhén kesernyés, picit borsos ízek, amik idővel enyhülnek, majd ezt egy olyan elhúzódó, citrusos jelleg veszi át, amiben mindvégig az édeskés aromák uralkodnak. Röviden elemezve, egyszerre telt és tömény, mégis van benne egy fiatalos lendület is.

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Monyó Terroir, Móri Borvidék, Sör · Tagged: Brigád Pincészet

Jun 12 2023

A 10 éves Brigád 2020-as chardonnay-ja

 A Móri borvidék szőlőtőkéi az utóbbi időben igencsak megfogyatkoztak,
viszont az ottani fejlődés és összefogás példaértékű. Az elmúlt 10 évben a
Vértes alatt megbúvó kis településen olyan forradalmi változások történtek,
amik tényleg irigylésre méltóak. Ehhez azért kellettek Miklós Csabi ötletes
szlogenjei, Csetvei Krisztina munkássága, a közel 150 hektár szőlővel bíró
Paulus Borház jó ár-érték arányú borai, pezsgői, nem beszélve a helyi
gasztronómia egyik jeles képviselőjéről a Michelin Guide által ajánlott Öreg
Prés Étteremről, valamint az olyan rendezvények sokaságáról, mint például a We Love
Mór Outdoor. Tíz év hosszú idő, borászati szempontból nézve viszont csak 10
szüret, ennyi mégis elég ahhoz, hogy kellő tapasztalatokat gyűjtsenek a
borászok a jó borok készítéséhez. 

Ez a szám írásomban fontos szerepet tölt be, mivel, tíz éve öt fiatal
szőlőművelésbe fogott, hogy saját bort csináljanak. Brigádként vonultak be a
köztudatba, mára pedig a borvidék ikonikus részévé váltak. Igaz, az évek során
tagjainak száma kettőre csökkent, viszont Tavarnay Tamás és Dankó Ákos töretlenül
küzdenek az elemekkel és évről-évre egyre szebb borokkal rukkolnak elő.
Immár nyolc éve követem munkásságukat, több
alkalommal jártam náluk. Volt mikor a szőlőben, máskor meg a pincében
segítettem nekik, hogy néhány cseppnyi verejtékemmel én is hozzájáruljak a
munkásságukhoz.  Eleinte a legnagyobb
bizalmukat a rajnai rizlingbe fektették, később móri filozófiával felvértezve
hitük mégis az ikonikus ezerjóra terelődött át. 
5-6 éve lehetett, mikor az
egyik fővárosi rendezvényen egy chardonnay-t töltöttek a poharamba. Hamar fel
is szisszentem. Valami újat, egyedit éreztem benne. A bor kiváló volt, de az
ízlelőbimbóimon ennél jóval nagyobb mélység, a móri meszes terroir köszönt
vissza.
  Ekkor kezdett bennem felértékelődni
a móri chardonnay jelentősége. 
A leírtak apropóján egy
2020-as Brigád chardonnay-t bontottam fel. Öröm az ürümben, a szőlő alapanyag
egy olyan bérelt területről származik, amit fel kellett adniuk.

Lendületes, egyben mély
illattal indít. Krémes, almás, kesernyés körtés, pirítós aromáit, nagy adag
citrusos lime teszi frissítővé. A számban a vastag testű bor intenzív savai köré,
markáns, vaníliás hordóhasználat telepszik, viszont az érett, fehér gyümölcsös,
lime-os ízei nem vesznek el benne. Hosszú lecsengésében kesernyés, élesztős,
meszes buké érződik. Erős 6 pont.


 

Written by barefoot · Categorized: Chardonnay, Móri Borvidék · Tagged: Brigád

Dec 20 2021

Hogyan is van ez? Ezerjó, Soltvadkert, Tokaj és Szeged!

   Tudjátok hogyan köthető össze az ezerjó, Mór, Tokaj, Soltvadkert és Szeged? Az ezerjó a Móri borvidék zászlós fajtája, ami második otthonát Soltvadkerten, a Kiskunsági borvidéken lelte meg. Ez oly jól sikerült, hogy 2020-ban a soltvadkerti ezerjót oltalom alá helyezték, amivel a soltvadkerti ezerjó felkerült a világ bortérképére. Sztorimat folytatva Tokaj szerepét a móri történelemkönyvekben kell keresnünk. A törökök kiűzését követően Mór a borkultúráját az ide telepedett kapucinus rendnek köszönhette, akik a legenda szerint tokaji társaiktól kapták az ezerjó szőlőtőkéket. Írásos emlékünk erre nincsen, de az tény, hogy a fajta magas savtartalommal és jó aszúsodási képességgel bír sőt, egykoron a dunántúli településen móri aszút is készítettek. Szegeden meg van egy Ezerjó Borszaküzlet, ahol természetesen ezerjó is kapható. Most egy olyan 2017-es kis fahordóban érlelt Soltvadkertről származó ezerjót mutatnék be a Font Pincészettől, amely a szegedi borbolt repertoárjában is megtalálható.

   Igazán karakteres és különleges illatvilággal indít. Egyszerre jelen van a vanília, a tejeskávé a citrus, a virág, a dió, némi birssel elegyedve. A hordó elegánsan uralja a kerek bort. Savai szépen belesimultak a testébe, amiben jól megférnek a krémes, vaníliás, capuccinós aromák a citrusos ízvilággal. Mindez dió és kesernyés birs lecsengésben végződik. 5+ pont

Written by barefoot · Categorized: ezerjó, Ezerjó Borkereskedés, Font Pincészet, kapucinus rend, Kiskunsági borvidék, Kiskunsági borvidék Szeged, Móri Borvidék, Soltvadkert, Tokaji borvidék

Jan 11 2016

Tramini 2002-ből – Mór

Nemrég egy jótékonysági bulin vehettem részt Miklós Csabi szervezésében Mórott. 

Így megismerkedhettem helyi termelőkkel és boraikkal. 
Számos megkóstolt tétel közül az Ezerjó lopta be magát legjobban a szívembe. 
Eddig  alig találkoztam a fajtával, így ismét új borral ismerkedhettem meg.

Az estét folytatva Tavarnay Tamás látott vendégül Dankó Ákossal közös pincéjükben, ahol a megízlelhettem a 2015-ös évjárat hordómintáit. 
Végül megajándékozott egy 2002-es Traminivel – közel 400 db muzeális borgyűjteményéből.

13 éves kora ellenére csillogó aranysárga színben tündököl. 
Illatában természetesen érződik az óbor, de kis szellőztetés után a Tramini fűszeres illatvilága is előbújik.  
Enyhe óbor íze mellett igen tiszta ízvilág fogad. Savai sem estek szét, inkább belesimultak a karakteres borba. A fajtára jellemző citrusos-fűszeres ízeit a palackbuké adta pogácsaalma, körte, és birs jegyek veszik  körül, amit egy hosszú kellemes lecsengés követ. 

Másnap ismét elővéve, a bor ugyanezt az arcát mutatta. 
Barnatörésnek még a halvány nyomát sem találtam. 
Egyes 10 éves tokaji aszúk is oxidáltabb képet mutatnak. 
Ez a Mór tényleg tud valamit! 🙂 

Ezúton is köszönöm Tavarnay Tamásnak, Miklós Csabinak, és Dankó Ákosnak a szép estét.

Written by barefoot · Categorized: kóstolás, Mór, Móri Borvidék, pince, tramini · Tagged: bor, borföldrajz, borkóstoló

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design