• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

Németh János

Nov 20 2021

Isten éltessen kadarka

   2004 Karácsonyán az ünnepi asztalnál egy Vida kadarkát bontottam fel. Sajnos az évjáratra már nem emlékszem, talán 2002-es, esetleg 2001-es lehetett, de a könnyed fűszeres karaktere, cseresznyés, meggyes, ízvilága azóta is bennem él. Ekkor szerettem bele ebbe a borfajtába.

   2021 november 20-án a kadarka ünnepén mi mást is bonthatnék fel, mint egy üveg kadarkát. Sajnálattal hallom, hogy népszerűsége ellenére a hazai ültetvényeinek nagysága alig éri el a 300 hektárt. Legnagyobb mennyiségben a Szekszárdi és a Kiskunsági borvidékeken /116 ha, illetve 86,2 ha/ termesztik, a maradék pedig 8 borvidéken oszlik el. 

   Erre a jeles napra Szegediként legszívesebben egy  csongrádi kadarkát szerettem volna poharamba tölteni, amit hosszas keresgélés után se sikerült találnom a város borboltjainak polcain. Így esett választásom a 2019-es szekszárdi Kadarka Fúzióra a szekszárdi Iván-völgyi túra szervezőinek /Heimann Családi Birtok, Németh János, Sebestyén Pince, Tüske Pince, Vida Családi Borbirtok és a Kávé Háza/ közös borára. Ezt nem csak a fajta népszerűsítéséért, hanem annak megmentéséért is készítették.

   A silleres megjelenésű bor igen intenzív illatokat áraszt. Friss cseresznye, meggy aromái ontják a fűszeres jegyeket. Légies, fűszerekkel átszőtt testét markáns savgerinc öleli körbe. Cseresznye és meggy ízei leheletnyi szederrel egészülnek ki. Mindezt egy enyhén likőrös lecsengés kísér.

Már régen ittam egy ekkora potenciával bíró könnyed, mégis érett kadarkát. S a végén tisztelet a Kadarkának, s azok készítőinek!

6 Pont

 

Written by barefoot · Categorized: Heimann Borbirtok, Iván-völgyi kadarkatúra, kadarka, kadarka fúzió, Kávé Háza, Németh János, Sebestyén Pince, Szekszárdi borvidék, Tüske Pince, Vida Családi Borbirtok

May 11 2018

MiaPia? PultAlól?

2018.
május 5-én a PultAlól második kóstolójára a MiaPia
Bisztróban
 került sor.
Mit
takar ez a név? PultAlól?
A
szervező olyan kevésbé ismert picészeteket szeretne
megismertetni, akik 10 ha alatt vagy 10.000 palack környékén
maximalizálják az évi borkészítésüket.

Cult in Glass

Az
ilyen kezdeményezéseket mindenképpen támogatni kell, hogy ők is
érvényesülni tudjanak az ismert borászok árnyékában. Egyedi
ötletes stílusú termékeikkel színesebbé, izgalmasabbá tudják
varázsolni a hazai borpalettát. Ne felejtsük el, egykoron a nagy
elődök is hasonló módon váltak ismertté.
A
rendezvényen nyolc borvidék nyolc borásza vett részt.
Kóstolhattunk Hajós- Baja, Pécs, Etyek, Badacsony, Szekszárd,
Mór, Tokaj, Neszmély borvidékeiről. 
Főleg
Kárpát-medencei fajtákkal ismerkedhettünk, erősítendő, hogy
ezekben is nagy potenciál rejtőzik. 
A
Szekszárdi borvidéken gazdálkodó Németh
János
 selymes, enyhén neutrális fehér kadarkája nem
mindennapi élményt nyújtott. 
Csetvei
Kriszta
 móri ezerjó boraival duplán szerzett örömet, a
tartályos változatot a hordóban érlelttel kóstolhattuk össze. 
A
Neszmélyi borvidék Baj településén tevékenykedő Hauzer
Bormanufaktúrát
 külön becsülöm a zweigeltbe vetett
hitük miatt. Úgy gondolom, lendületes gondolkodásmódjukkal
új köntösbe tudják öltöztetni a sokak által kommersznek
tartott fajtát. Erről árulkodott a még hordóban érlelődő,
csak bemutatásra hozott 2017-es zwelgetjük is. 

Cult in Glass

Örömmel
telt el, hogy sokáig a csipkerózsika álmát alvó Hajós-Bajai
borvidék felől is új szelek fújnak. Ez főleg  Koch Csaba
úttörő munkásságának köszönhető, de azokról a kis
termelőkről se feledkezzünk el, akik fiatalos arculattal, jó
borokkal próbálják kivívni az elismerést. Ebbe a csoportba
tartozik Sziegl Balázs,
akinek a fűszeres, meggyes kékfrankosát vétek lett volna
kihagyni.
A
cirfandliról elhíresült Pécsi borvidéket a Fehérváry Szőlőbirtok képviselte. Cirfandlival sajnos még nem tudtak szolgálni, de
citrusos, barackos, parfümös irsai olivérjüket mindenképpen
kiemelném.
Az
etyeki Anonym
Pince
 standjánál sauvignon blanc-t, chardonnay-t és pinot
noir-t kóstolhattunk. Szövényi Áronnal a pincészet
tulajdonosával arra jutottunk, hogy e három fajtával lehetne
igazán megalapozni a borvidék jövőjét.

Az Erdőbényéről jövő Budaházy-Fekete Kúria 2015-ös könnyed, újhullámos Furmintja
harmóniában adta a fajta, a hordó és a terroire egyvelegét. 

Cult in Glass

Az
igazi csemegét szándékosan a végére hagytam. Az egykoron nagy
becsben tartott ősi fajtát, a csókaszőlőt Szentesi József
mentette meg a kipusztulás széléről. Mára egyre több kezdenek
foglalkozni ezzel a rejtett kincsünkkel. Ezek közé tartozik a
Szent György-hegyen gazdálkodó Török Csaba / 2
HA Szőlőbirtok és Pincészet
 /, akinek
fűszeres, meggyes, ribizlis, enyhén szilvás, csokis aromájú
csókaszőlőjéről mindenki elismerően nyilatkozott.
Az
est kellemes hangulatát a  
Fruzsi & Badman duó
biztosította.
Köszönet
a meghívásért a Cult
inGlass
-nak.

Kundermann
Gergely

Written by barefoot · Categorized: Csetvei Pince, Etyek, Hajós-Baja, Hauzer Bormanufaktúra, MiaPia, Mór, Németh János, Neszmély, Pécs, PultAlól, Szekszárd, Sziegl Balázs, Tokaj · Tagged: Anonym Pince, Badacsony, borvidék, Budavár

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design