• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

pinot blanc

Aug 08 2023

A grandiózus borászatban (Plantaze)

Utazásunk
másnapjának reggelén viszonylag korán ébredtünk, majd az éltető kávénk mellé, a
200 méterre lévő pék bódéjában vásárolt burekkel indítottuk a napunk. Maga a
hely nem a külcsínjéről, annál inkább a háttérben dolgozó nő hajszál vékonyra nyújtott
tésztájáról, és életem egyik legjobb burekjéről maradt emlékezetes. Mellesleg
mondanám, 20-25 éve a nagymamám is így készítette a rétest és akkor volt jó,
mikor a tészta alá dugva a Vas Népét el tudta olvasni.
 


Az ízletes
reggelit követően, teli hassal indultunk a Plantaze borászathoz. A 2310 hektárnyi,
gigantikusan nagy szőlőterület látványát (a Villányi-borvidék ekkora) elég
nehéz megfogalmazni. A szőlősorait átszeli több út, egy folyóvölgy, vasútvonal,
a legszélsőbb tőkéi pedig a 10 km-re lévő főváros házait súrolják, nem beszélve
az oldalában könnyedén elférő nemzetközi reptérről. A borászatot 1963-ban az
egykori Jugoszláviában, szocialista termelőszövetkezet keretében alapították.
Azóta Tito egykori birodalma szétesett, a továbbra is állami kézben lévő
gazdaság viszont egyben maradt. Igaz, a kapitalizmus begyűrűződésével a
tulajdonviszony elkezdett feldarabolódni, a többségi rész mégis Montenegró
kincstárát gazdagítja. 
Jelenleg 10,5 millió tőkéjén, 28 fajta osztozik, évente
pedig 12-14 millió liter bort készítenek (a rekord 17 millió liter volt). Három
érlelő pincéje, akár 30 millió liter bort is befogadhat, ez viszont általában
20-25 millió liternél megáll. A kedélyeket borzolva, a látogatóközpontot egy
korábbi, földalatti katonai bázisban rendezték be, ahol egykoron 26 db
jugoszláv vadászrepülő (
Galeb2, valamint Galeb4) állomásozott. A 350
méter hosszan, a szikla alatt húzódó pincében, jelenleg 2 millió liter bort szlavón ászok, valamint francia barrique hordókban tárolnak, sőt a borkóstolókat is
ott tartják. 
A gigantikus létesítményben 700 állandó alkalmazott tevékenykedik,
ez szüretkor 1500-2000 főre duzzad. Korábban úgy olvastam, a szüret 100%-a kézi
hajtánnyal működik, ez már a múlté, a termés felét a mai napig mégis
metszőollókkal vágják le. Azért maga a szőlőterület sem akármilyen helyen van.
A Cemosko polje mészkő talapzata adja a minerális alapot, klímáról pedig a
kontinentális, hegyvidéki, mediterrán hatások triója gondoskodik. E hármas
egységéből talán a mediterrán a legerősebb, hiszen mindenfele fügefák, gránátalmák
tanyáznak, a kiskertekben még olajfákkal is összefuthatunk. Azt se feledjük, az
ültetvény 70%-át az őshonos vranac birtokolja. 


A kóstoló
során összesen 8 bort ízlelhettünk meg és abban az örömben részesülhettünk,
hogy egy külön sommelier gondoskodott kettőnkről. 


Krstac 2022
Krstac-ot
régi montenegrói fajtának tartják, szláv nyelvű jelentése kereszt, amit fürtjének
kereszt alakú formájáról kapott. A közepes testű, erőteljes savgerincű bor citrus,
ananász, barack, csöppnyi mézes aromavilággal bír. Lecsengésében érezni egy meszes
vonulatot, pici keserű ízt, valamint némi maradékcukrot, ami lekerekíti
erőteljes savait. 4+ pont

Malvasia, 2022 
Be kell vallanom, a Balkán-félszigetről tiszta malavasia-t még sosem
kóstoltam, szóval kíváncsian vártam. Illatában egyből orron csapott egy igen
gyümölcsös buké. Bodza, citrus, barack, mindez fehér húsú trópusi gyümölcsös
aromákkal van megspékelve. Viszonylag nagy testben folytatódik, savai viszont
némileg eltompultak. Utóbbin azért ne lepődjünk meg az itteni forró nyarak
tudatában. 5+ pont

Pro Anima, pinot blanc, 2021 
Annak ellenére, hogy ritkán lehet jó hazai pinot blanc-t találni, valahogy
mindig a favorit fajtáim közé tartozott. A főleg reduktív, 9 hónapos
finomseprős érlelésen átesett bor, némi ászokhordót is kapott. A klímának
köszönhetően, amit ki is emeltek, viszonylag nagy, krémes test fogad, amiben
citrus, alma, körte, pirítós aromák érezhetőek. Északi társainál jóval
vastagabb, viszont jól áll neki. Sajnos csak közepes lecsengésű ezért.
 6- pont


Pro Corde, vranac, 2019 
Ezt az ikonikus bort, már több alkalommal is sikerült kóstolnom, sőt a 2016-osévjáratot életem egyik legjobb tételévé választottam. A blendet 1993-ban a
pince 30. évfordulójára készítették, azóta pedig a borászat jelképévé vált. Az
alapanyagot 40-43 éves tőkékről kézzel szüretelték, a bor 35%-ban kettő évet
szlavón ászokhordóban, 65%-ban acéltartályban érlelődött. Egyedisége a neve
mellett – szívért -, különleges készítésében rejlik. Érlelése során nagy adag
szőlőmagot adnak hozzá, ami jó a szív és érrendszeri betegségek ellen,
mellesleg egyedi aromát is biztosít. 
A bor vibráló savai mellé, közepes test, elegáns hordóhasználat párosul.
Aszalt meggy, szeder, szilva, némi csokis hordós elemekkel keveredik, nem
beszélve a keleti fűszerek egyvelegéről. 6- pont 

Kratosija, 2017 
Ha hihetünk a leírtaknak a fajta Észak-Macedóniából származik, és igen
közeli rokonságban áll a crljenak kastelanski-val, vagyis a zinfandellel.
Megízlelve könnyedén betehetnénk egy primitivo, zinfandel sorba. 2 évet
barrique-ban egy évet palackban érlelt, jó közepes testű borban, a hordót picit
túltolták, ettől még a gyümölcsös elemek is felfedezhetőek benne. Kávé, csoki,
szeder, aszalt szilva, édesgyökér aromákkal bír. Vaníliás, enyhén édeskés ízben
cseng le. 6- pont

Epoha, 2018 
Ez a bor a cég 55. évfordulójára merlot-ból és cabernet sauvignon-ból
készült. Négy évet francia medium barrique hordókban, valamint egy évet
palackban érlelődött. Nagyon szépen elkészített tétel, jól hordozza a két
fajta, szilvás, szedres jegyeit, amihez a csokis, enyhén vaníliás hordófűszerek
is elegánsan társulnak. Közepesnél nagyobb testtel bír, de a nagy bor
kategóriát azért nem éri el. Inkább egy populárisabb ízvilágot képvisel, ettől
az értékéből még nem veszít semmit. Erős 6 pont

Tételsor


Vladika, 2019 
Ezt a bort először 2013-ban a borászat 50., valamint Montenegró egykori
püspökének, uralkodójának Petar II. Petrovic Njegos püspök 200. születési évfordulójára
készítették. A bort 80% vranac-ból, 10-10% cabernet sauvignon-ból, merlot-ból
házasították. A 3 évet francia barrique-ban töltött tételnek a vranac adja
lendületes savait, fűszereit, míg a bordeux-i társai némi eleganciát
kölcsönöznek neki. Hordós kávés, csokis elemei, szeder, aszalt meggy, érett
szilva ízekkel egészülnek ki, amikre keleti fűszerek, és vanília telepedik.
Hosszú út előtt áll. 6+ pont

A kóstoló befejeztével egy 2005-ös barrique vranac-cal leptek meg, amivel
az i-re feltehettük a pontot.  Igaz már 3
napja kinyitották, de se ebből, se 18 éves korából is alig lehetett érezni valamit. Érett ízeiben a csokis hordó mögött, a savak kifogástalanul tartották. Igaz színe picit megfakult, nyelvemen pedig ánizs, csoki, aszalt fekete
bogyós gyümölcsös ízek jelentek meg. Itt látszott igazán mekkora lehetőségek
rejlenek a vranac-ban. 6+ pont 

A következő részben Montenegróban, valamint Albániában kalandozhattok velem. 

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Epoha, kratosija, krstac, malvasia, Montenegró, pinot blanc, Plantaze, Vladika, vranac

Dec 05 2016

Pincelátogatás Nyúlon – Cseri Pince

Vannak olyan borászatok, akik lelkiismeretesen, szorgalmasan teszik dolgukat. Nem áll mögöttük média, gazdag vállalkozás, “amerikai nagybácsi”, nagyszerű boraival mégis elismerést szereznek a fogyasztók körében. Gyakorta a kevésbé ismert borvidékeken vetik meg lábukat, s azokat a korábban nagy becsben tartott területeket veszik művelés alá, amelyek már szinte elfelejtődtek a történelem rögös útvesztői között. Ezzel újraírják, átértékelik hazai bortérképünket!

Mostani beszámolóm is egy ilyen tiszta arculatú borászcsaládról szól, akik a Pannonhalmi borvidék mellett tették le voksukat.
Még az Olaszrizling Októberen kellemes beszélgetésbe keveredtem Cseriné Hatoss Eszterrel. Olyan jól sikerült, hogy két héttel később már a Győrbe tartó vonaton találtam magam. Onnan már csak alig egy kőhajításnyira fekszik Nyúl községe, ahol a templom melletti buszmegállót jelöltük ki találkozópontul.
Azért ennyire ne rohanjunk előre. Szerintem a borvidék is megérdemel néhány szót, amely az ország egyik leghosszabb, mégis legrövidebb történelmével bír. Már a honfoglaláskor ide érkező ősink szőlőtőkékkel találkoztak itt. Igazi fellendülését mégis csak a Pannonhalmi Apátságnak köszönheti. Gondoljunk a miseborra, vagy a boreladásból származó jövedelmekre. Az idők során a barátok szorgalmának köszönhetően külföldön is híre ment az itt megtermelt nemes nedűknek.
Sajnos a második világháború utáni államosítás őket sem kímélte, s jó fél évszázadig “alvó borvidékként” működött. Újkori fellendülése ismét az apátsághoz kapcsolódik. Ez főleg Gál Tibor tapasztalatának, és a fiatal borász Liptai Zsolt szaktudásának köszönhető. Ennek fényében újra jó minőségű pannonhalmi borokkal találkozhatunk a boltok polcain. Az elmúlt évkben szinte csak a Pannonhalmi Apátság boraival azonosították a fogyasztók a régiót. E gyermekbetegségét lassan kinőve újabb nevek kerülnek köztudatba.
Ezek közé tartozik a Cseri Pincészet is.
Megérkezve Cseri Barnabás várt. Innentől autóval folytattuk utunkat a falu fölött megbúvó pincéhez. Az alig öt perces út alatt már ezer kilométerre a Németországban fekvő Mosel mentén kalandoztunk, mivel mindketten ott töltöttük gyakorlatunkat. Fél évet tevékenykedett Bernkastel-Kuesban a nagy hírű Dr. Loosennél. Ez tudást, tapasztalatot, életre szóló élményt jelentett számára. Állást is kínáltak neki, ő mégis a hazai pályát választotta. Aki halott már Dr. Loosenről az tudja, hogy világszinten is a “krémek krémje”. Döntését becsülendőnek tartom. 

Megérkezésemkor is égett kezük alatt a munka. A győri kaszinó megnyitójára palackozták az idei év első borukat az Irsai Olivért. Széles szortimentjükben ez az egyetlen bor, melynek szőlőjét nem maguk termelik, hanem úgy vásárolják. Ettől függetlenül nagyon szép tiszta fajtajellegű bor. Kerek savak, parfümös, virágos, gyümölcsös ízek, hosszú lecsengés jellemzi. Fiatal kora ellenére nem szénsavas, ami igencsak imponált.
(A CO2 csak eltakarja a bor hibáit, ebben is egyetértettünk.)
A családfő Cseri Norbert hat évig az Apátsági Pincészetben kereste kenyerét, majd külön útra térve saját pincét alapított. Első tőkéit 2010-ben ültette el, de pincészetét csak 2012-ben nyitotta meg. Teljesen új – ma már 10 hektárnyira gyarapodó – ültetvényeken gazdálkodnak. Több mint száz éves, ódon, romos épületet szemeltek ki maguknak, amihez egy közel ötszáz éves kétszárnyú pince tartozik. Ez 50 méter hosszan a domboldal löszfalának gyomrában húzódik. Aki már járt itt, az tudja, hogy fantasztikusan jó hely a borok érlelésének szempontjából.
A hordóminták kóstolása közben beszélgettünk filozófiájukról, tapasztalataikról, jövőbeli terveikről. Érdekes volt hallani a két generáció gondolatmenete közti különbséget. Míg az apa óvatosságra, precizitásra törekszik, addig fia nyitott az újdonságokra. Barnabás a jövőt a fajélesztőt mellőzve,  biodinamikus művelésre áttérve képzeli el. Ezt meghallva a szigorú apa gyorsan óva intette fiát:

– Várjál fiam!  Mindenhez idő kell, s mi nem hibázhatunk!

Kell ennél nagyobb tudatosság?
Barnabás is borásznak tanul. Már csak egy szakdolgozat választja el a diploma megszerzésétől. Huszonhárom éves kora ellenére keményen kiveszi részét a munkálatokból. A idei szüretet teljes egészében ő irányította. A kemény szülői szigor mellett is nyitogathatja szárnyait. Saját elgondolása alapján bort készíthet.
Szebbnél-szebb tartályos, illetve hordós tételek kerültek poharamba, amikben gyakorta mentát éreztem. Norbert szerint ezt a természet ajándéka, mivel az ültetvényeken nagy mennyiségben fordul elő vadon növő menta. 

Főleg fehérboros vidék, mégis 50%-ban kékszőlőt termelnek. Részben a kereslet miatt, másrészt egyes fajták igen jól érzik itt magukat. Főleg a Merlot-ra fektetnek nagy hangsúlyt, amire a jövőbe érdemes lesz odafigyelnünk. Nem nehéz villányi jellegű borokat, hanem fűszeresebb, gyümölcsösebb stílust hoztak létre. 

A nap végén Barnabást a csömöszölő helyiségbe kísértem, ahol a Pinot noirról kérdeztem, mivel meglátásom szerint a fajta igen jól érezné itt magát. 
A válaszra én sem számítottam:
– Természetesen érdekel minket, azonban erre még nem vagyunk teljesen felkészülve!

Aki ismeri a faját, művelését, borkészítési módszereit, az egyből mindent megért.

Sauvignon blanc 2016 tartály minta
Kicsit még dolgozik, de már érződött rajta a fajtaaroma. 

Citrus, zöldfűszer, csalán és mentás vég.

Kékfrankos 2015 hordó minta8 hónapot töltött kis fahordóban. Meglepően főleg szilvás aromák jönnek, ami később meggyel keveredik.Nagyon fűszeres, vastag bor. Enyhén kesernyés, vaniliás lecsengés.

Merlot 2015 hordó minta szűz termés
Nagyon gyümölcsös, de mégsem könnyű. Szilva, meggy aroma. Érett, mégis selymes tanninok, extrakt amiben lekvár is ott van.
17 pont

A tényői terület egyik dűlőjéből három – az időjárás miatt különböző időpontokban szüretelt – Merlot jön. Egy véletlen folytán alakult így, de a jövőben lehet, hogy ezt a tendenciát folytatják.


I. Merlot 14%
Mély illat és szín amiben már nagy potenciál mutatkozik. Egyre jobban jönnek elő a lekváros jegyek. Meggy, szilva, lekváros, mentás, vanilliás vég.
17.2 pont
II. Merlot 14,2%
Mélyebb, frissebb, vastagabb és tömörebbaz előzőnél. Az alkohol is erősen érezhető, ami hangsúlyt ad neki. Igen komoly tétel van születőben, amiben a gyümölcsnek nagyobb szerepe van mint a hordónak. Erős gyógynövényes lecsengés.
17.6 pont

III. Merlot 14,4%
Az előbbinél kicsit szikárabban, töményebben. Lassabban is nyílik. Enyhén cognac-os. Mama meggyes szilvalekvárja, csoki és kávé aromákkal körbetekerve. Természetesen a menta itt sem hiányzik. Fiatal és máris kirobbanó formát mutat. Mit tud majd két év múlva?!
17.4 pont
Végén jött a bumm!  

2015-ös Cabernet franc hordóminta
Azonnal átjárják a csokis-lekváros fűszerek, enyhe vaníliafelhőbe burkolva. Vastag, erdeigyümölcs, kávé, kakaó. Enyhén boxoló tanninok. Palackba kerülve minimum egy évig váratnám.

Mentás fűszerek hosszan érződnek torkomban.

17.3 pont

Pinot blanc 2015

Egy csöppet aranysárga színbe hajlik. Reduktív úton battonage módszerrel, vagyis seprőn érlelték. Friss citrusos, krémes lendülettel indít. Gyümölcsös aromákkal bír. Érett alma, körte, birs és dió mögé egy kevés trópusi gyümölcs is társul. Telt kortyaiban minden harmonizál. Kerek savai kesernyés minerális mentás élményben zárulnak.
17 pont
Archeus Cuvée 2015
A cuvée készítés sosem egyszerű műfaj. A lényeg a játékos harmónia.
Rajnai, Tramini, Pinot blanc, Sauvignon blanc.
Friss citrusos kezdet, amely alma-mandula-zöldfűszer illatokkal folytatódik. Élénk friss, ropogós savai mögé tartalmas gyümölcsös íz szorul. Igen tiszta, enyhén kesernyés. Hosszú, picit mentás, ásványos lecsengés. 
Igazi ízkavalkád. Nagyon jó kóstolni.
16.9 pont

Tramini 2015
Muskotály és citrus mögött csak úgy pattognak orromban a szárított fehérgyümölcsös, fűszeres illatok. Tömény alma, körte, mandula aromái töményen, mégis elegánsan mutatkoznak. Vastag fajtajelleges kortyai hosszan oszlanak el számban. Végén fűszerbomba robban. Csöpp maradékcukor is lehet, ami fokozza az élvezeteket.
17 pont

Rajnai rizling 2015
Fiatal, így a rá jellemző citrusos virágos illattal indít. Háttérben élénk trópusi gyümölcsaromák érződnek. Kerek, telt, intenzív savai érett almában folytatódik. Bőven van benne potenciál, s idővel nagy bor válhat belőle. Jó közepes teste kesernyés, mandulás, enyhén édeskés végben zárul. Fiatalabb moseli példányoknál éreztem hasonlót.
Idővel komoly bor születhet belőle.
16.7 pont
Rajnai rizling 2014
A virágok mellett a petrol helyezkedik előtérbe. Ezt dió, citrus, pirított mandula, bőrös alma, és egy kevés birs veszi körbe. Szép savhangsúlyos kortyai, kesernyés, almás, picit mézes aromákkal bírnak. Nem kirobbanó, inkább szikár lecsengésű, amiben még mindig az érés állapotát látom. Nagyon jó úton halad! Egy év múlva újra megkóstolnám. 

17 pont


S végén mit is mondanék? 
Látogassunk el hozzájuk, vagy vegyünk egy üveg Cseri bort! 
Nem fogunk csalódni. 

Köszönet a családnak a szép napért!
Kunci
 

Written by barefoot · Categorized: Cabernet Franc, Cseri Pince, cuvée, Kékfrankos, Merlot, Nyúl, Pannonhalma, pinot blanc, rajnai rizling, Sauvignon Blanc, tramini · Tagged: borkóstoló

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design