• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

rajnai rizling

Apr 02 2023

1% Winelovers Grand

 Április 1-jén részt vettem az ország egyik legnagyobb beltéri boros rendezvényén a Corinthia Hotelban megrendezett Winelovers Grand-on. A kiírások alapján több mint 100 pincészet, legalább 700 bora szerepelt, ami már tényleg nem kis mennyiség. Ennyi tétel hallatán az ember inkább csak csemegézni tud. Közel hét órát töltöttem el, de még így is csak a borok töredéke jutott a poharamba, ezért kerestem a kuriózumokat. Külön örültem a nemzetközi teremnek, ahol a chilei carmenere-től, andalúziai Sherry-n át, az új-zélandi pinot noir-ig, bőséggel válogathattunk a külföldi “konkurenciától”. 
   Azért a hazai mezőnyben sem kellett csalódnunk. A régi nagyok mellett, számos feltörekvő pincészet jelent meg a porondon, akik kiváló, egyedi minőségű boraikkal, próbálnak helyet követelni maguknak a magyar borpalettán. Néhány érdekes tételt kiemelnék, ami tényleg megfogott. 

Hazánk egyik gyöngyszemének tartott borvidékével, a Nagy-Somlóval kezdem a sort. A Kancellár Birtok 2018-as hárslevelűje nem egy mindennapos, szokványos tétel, szóval csak azoknak ajánlott, akik szeretik az érett, krémes ízeket. A sós ásványok, citrusok mögött, birs, körte, erőtejes mézes jegyek keverednek. 6 pont 

A bazaltos ízvilágnál maradva, a Badacsony Villa Sandhall rajnai rizlingjei mindig nagy élményt nyújtanak, szóval szinte már kötelező tételnek tartom. Inkább a német stílust képviselik, sőt egyedi módon csak reduktív eljárással dolgoznak.  A 2017-es Crystal Cut volt az, amire már elismerően bólintottam. Persze a kor, és az évjárat is benne van a palackban. A friss citrusok mögött alma, körte, pirítós aromái köré gyönyörű savak sorakoznak, amit néhány gramm maradékcukor tesz igazán kerekké. Erős 6 pont 

A Badacsonyi borvidékről frissességével keltette fel érdeklődésemet a Málik Pince 2020-as Pressio-ja. Egy olyan újragondolt tétel, ami az ifjú generáció, Zoltán fia ötlete alapján készült zeusz, sárgamuskotály, zöldszilváni házasításából. Egyszerűen csak jó inni. Lendületes, citrusos, friss vágott füves, sárgadinnyés, minerális aromáit, picit édeskés vég zárja le. 5 pont

Vörös fronton Gere Attila 2020-as syrah-ja mindenképpen említést érdemel. Egyszerre,  kraftos és fajtajelleges. Egy erőteljesebb, feszes, csokis, hordó ül a boron, viszont  mögötte jó savak, valamit szeder, áfonya aromák és a borsos fűszerek szépen kiérződnek. Idővel még kerekedni fog. 6 pont +

A Szekszárdi borvidéken gazdálkodó Garai Pince boraival még nem találkoztak az ízlelőbimbóim. Most ez is bekövetkezett és nem maradt el a meglepetésfaktor sem. A 2019-es Tauninger cuvée (cabernet franc, cabernet sauvignon, syrah) egy nagy vörösbor, ami már nemzetközi szinten is megállja a helyét. Nagy testű, szedres, csokis, kókuszos aromavilágához,  átható, hosszú vaníliás lecsengés párosul. 7 pont

Több tucat argentin malbec után már régóta mozgatta a fantáziám, hogy milyen egy francia Cahors, ugyanis az óvilágban oda tesszük a szentélyét. Persze, vannak olyan legendák, hogy a Kárpát-medencéből származik a fajta, ezt a témát félre téve, inkább arra a  2016-os  Extra Libre Cahors malbec-ra koncentrálnék, ami a poharamba került. Sok dél-amerikai társához képest kevésbé feszes ízvilággal rendelkezik. A jó közepes testű, fűszeres, ribizlis, áfonyás, szedres érettebb jegyeihez elegáns hordózás társul.  6 pont –

Nagy meglepetésemre szembe jött velem Szicília egyik eldugott fajtája a nerello mascalese. Már évek óta nem volt hozzá szerencsém, most viszont a Vinissimo-nak köszönhetően egy 2021-es Fazio Castelmedio nerello mascalese került a poharamba. A vékonyabb testű, piros bogyós cseresznyés, meggyes, málnás, ribizlis jegyei mellett egyből orron vágott a különleges, ázott papucsra hasonlító illata. Elsőre furcsán hangzik, mégis van egy behízelgő jelleme. 6 pont

Masseria de Borgo dei Trulli 2021-es primitivo-ját hagytam a végére. Persze, aki picit is ismeri az olasz borvilágot, az jól tudja, hogy északon a Prosecco, délen, Pugliában pedig a primitivo örvend egyre nagyobb népszerűségnek szerte a világban. Ez a korán érő fajta, vastag, sűrű, gyümölcsös, alkoholban gazdag, fűszeres bort ad, aminél az ember talán többet nem is kívánhat zárásként. A 14,5%-os maligánszintje, valamint a nagy test mellett a csoki, szeder, szilva, bors aromáit édesgyökér és ánizs jegyek kísérik. Némi édeskés érzettel, hosszan cseng le a torkomon. 7 pont  
Kunci

Written by barefoot · Categorized: Cahors, Gere Attila Pincészete, hárslevelű, Kancellár Borbirtok, Malbec, Málik Pincészet, Nagy-Somlói borvidék, nerello mascalese, primitivo, rajnai rizling, Syrah, Villa Sandhall · Tagged: Badacsonyi borvidék

Nov 22 2022

A borok tudósai, a tudósok borai

Szegeden a Válogatás Borszaküzlet 2022. 11. 19-én már tizedik alkalommal rendezte meg a “A
borok tudósai, a tudósok borai” éves portfólió kóstolóját. A név nem
légből kapott, hiszen a Szegedi Tudományegyetem tanárai és a Szegedi Akadémiai
bizottság tagjai minden évben jelenlétükkel emelik az est fényét.

Mielőtt belevetném magam a kóstolási élményeimbe, ejtenék
néhány szót a Tisza-parti város egyik legrégebbi borboltjáról, ami 2006-ban
nyitotta meg a kapuit a borkedvelők társasága előtt. A válogatás név nem hiába
szerepel a borbolt nevében, hiszen az üzlet a szortimentjével elég magasra
tette a lécet. A számos hazai borkiválóság mellett, határainkat átlépve
nemzetközi borok világában is nyugodtan mazsolázgathatunk a borospolcokon. Az
erős olasz mezőnyben a pugliai primitivo-tól kezdve a szardinai cannonau-n át,
a Garda-tó melletti Valpolicella sűrű, alkoholban gazdag Ammerone boráig számos
különlegesség meglelhető. Természetesen a bubis világ kedvelőiről sem
feledkeztek el, hiszen a Prosecco és a Katalán Cava mellett a Champaigne-ok sem
hiányoznak a sorból. Akinek ez még nem lenne elég, a Domaine Wachaun keresztül
megtudhatja mitől oly híres szomszédunk első számú fajtája a zöldveltelini,
majd összehasonlíthatja a német illetve osztrák rajnai rizlingek
stílusát. Persze a borok világában az utazást még nem fejeztük be, hiszen
a szortiment kapcsán nem feledkeztek el a spanyol Rioja-ról, Kalifornia első
számú fajtájáról a zinfandel-ről, az argentinai malbec-ről és az új-zélandi
sauvignon blanc-ról sem.

A rendezvényre visszatérve, hazai, illetve nemzetközi
vonalban is megméretethettük ízlelőbimbóinkat. A rutinos rókák már régen
tudják, hogy egy kóstoló kezdésénél a buborékos felpezsdítő italnál talán
jobbat keresve se találnánk, szóval egyből az Ill Cole, Conegliano
Valdobbiadene, Brut Prosecco-t kértem a poharamba, aminek enyhén citrusos,
csonthéjas, kenyérhéjas, élesztős ízvilága kicsit már a Champaigne felé hajaz.

Ha lehetősségünk adódik rá, a hazai rajnai rizling
nagyágyúit, a Cseriéket sose hagyjuk ki, így hamar belekortyoltam a 2020-as
citrusos, virágos, enyhén körtés, diós jegyekkel bíró Sextus rajnai
rizlingjükbe. Be kell vallanom, a gyönyörű savgerincű bor még mindig csikó
korában van, ami 2-3 év múlva válik igazán férfivé.

A Grand Tokaj főborászának, Áts Károly családi birtokának
portfóliójában idén debütált először, a 2021-ben a Suba-dűlőben szüretelt, majd
ugyanerre a névre keresztelt furmint, hárslevelű házasítása. Itt egy olyan
fiatal, közepes testű, gyümölcsös, elegáns savgerincű, ásványos borral állunk
szemben, amit némi maradékcukorral tettek barátságossá. Még hosszú út előtt
áll, szóval 2024 tavaszán ismét szívesen belekóstolnék.

Igazán nagy meglepetést a Neszmélyi borvidéken gazdálkodó
Kősziklás Borászat 2020-as juhfarkja okozott.  A fajta nagy kedvelőjeként
nyugodtan elmondhatom, hogy a Somló ásványos jellegét leszámítva könnyedén
belesimulna a kalap alakú hegy juhfark sorába. A citrusos, ananászos, neutrális
jellege mellett a hordó krémes, fűszeres használatát sem vitték túlzásba. Egy
igazi egyensúlyban lévő gyönyörű tétel született belőle.

Sokan a mátrai borokat könnyed, illatos, gyümölcsös
formájában képzelik el. E jelzőkre rácáfolva, Kerekes Tamás hosszan érlelhető,
fajsúlyos tételekkel próbál rámutatni a borvidékben rejlő erőre Az 500
literes fahordóban ászkolt aranyszínű, citrusokkal telített, vaníliás, fehér
aszaltgyümölcsös, enyhén virágmézes jegyeket árasztó, érett 2018-as
hárslevelűje már nem a mindennapok egyszerű borsorába számít.

Nem feledkezhetünk el arról a tényről, hogy a rendezvényt
követő napon november 20-án tartottuk a kadarka világnapját. Ennek tudatában Maurer Oszkár natúr stílusban készült kadarka sorát extra élmény volt kóstolni. Az
igazi izgalmat a 140 éves tőkékről jövő tétele adta, ami túlélte a 19.
század végi filoxéra vész szörnyű időszakát.

Ha magyar merlot, akkor irány Szekszárd, hiszen Vida
Péter szerint az Isten arra a klímára és löszös talajra teremtette a fajtát.
Ugyan a rendezvény során Vida borok nem voltak, viszont a Tüske Pincészet
2017-ben készült 5BB merlot-ja most ért a csúcsra. Picit magasabb alkoholja
ellenére egy igazi mestermű. Itt nem az óriási testében, inkább az érett cognak
meggyes, aszalt szilvás, fűszeres, csokis aromáiban lelem a szépségét. Nincs
túlhordózva, a fás jegyek mégis egységesen telepednek rá, az évjárat egyedi
savai meg kerek egységben tartják.

A Csányi Pincészet 2017-es Vesper névre keresztelt
csúcsbora harmonikus eleganciájával tűnt ki. 300 literes fahordókban érlelt
cabernet sauvignon és merlot mellé 22%-ban  kékfrankost is csempésztek, ezzel
a szilvás, fűszeres, csokis, kávés, szedres aromavilághoz a kékfrankos aszalt
meggyes vibrálása párosul.

Kicsit kulinárisabb élvezetekre vágyók sem unatkozhattak.
Kaló Imre kapcsán egy másfajta világba röpülhettek el. Azért ne feledkezzünk
meg Ménesi borvidék büszkeségéről, Balla Gézáról, a Sziklabor sorozat
megteremtőjéről sem, aki a magyarok számára picit közelebb hozta az Arad hegyaljai szőlőtőléket
. Másrészt a fekete ribizlis, szedres, szilvás aromájú
feketeleánykájával pedig  igazi kultuszt teremtett kis hazánkban.

A végén meg kalandozzunk el a dél-olaszországi Puglia-ba,
ahol a 
Primitivo di Manduria Lirica 2019-es primitivo borában egy olyan közepes testű,
aranyközépút kategóriát ismertem meg, amiben a fajta paramétereit tekintve
tankönyvi példa lehetne. Tényleg nagy élvezet szánkba venni az aszalt szilvás,
fűszeres, csokis karakterű itáliai csodát.

A teltházas rendezvényen számos híres borász jött össze,
hiszen egy helyen Kaló Imrével, Áts Károllyal, Balla Gézával, Maurer Oszkárral
nem minden nap találkozik az ember. Sajnos Sopron nagymestere, hazánk első
Michelin csillagos szakácsa Horváth József “Ráspi” betegség miatt
távol maradt.

Köszönet a kóstolóért

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Cseri Pincészet, Ill Cole, Juhfark, kadarka, Kerekes Tamás, Kősziklás Pincészet, Maurer Oszkár, Neszmélyi borvidék, primitivo, prosecco, rajnai rizling, Tüske Pincészet · Tagged: Áts Károly

Mar 14 2022

Néhány korty Pannonhalma Szegeden a Mojoban

    Március 10-én a szegedi EzerJó Borkereskedés ismét nagyszerű borkóstolót tartott. A terítéken a Pannonhalmi borvidék szerepelt, a helyszínt pedig a város szívében lévő Mojo Club biztosította.  

   
   Egy régi mondás szerint a pannonhalmi borok egyszerre legyenek illatosak, zamatosak és gyümölcsösek. Szavaim mögött ezer éves történelem lakozik. Ez a mai napig kihatással van a borvidék életére. Az igaz, hogy a régióban már a római korban is műveltek szőlőt, de az igazi fellendülés a 996-ban alapított apátság hatására indult el. Ennek hallatán csodálkoznunk sem kell, ha a borvidék mottója “A Teremtett borvidék” lett.
   A 90-es évek zűrzavaros rendszerváltásában a nagy múlttal rendelkező területek sokáig csipkerózsika álmukat aludták. Az itteni borkultúra újkori virágzása ismét a Pannonhalmi Apátságnak köszönhető. Az ezredforduló hajnalán a bencések a néhai Gál Tibor segítségével hazánk legszebb és legmodernebb borászatát építették fel, ami mellett a következő két évtizedben több családi birtok alakult. Így 2022-t írva nyugodtan kijelenthetem, a főleg fehér borokat adó borvidék borászai együttes erővel és újító gondolatokkal próbálnak egységes arculatot formálni. 
   
   Kezdő tételként a Nyúlon gazdálkodó Hangyál Pincészet Csicsergő névre keresztelt, szlovén stílusban készült 2021-es sauvignon blanc-ja került poharunkba. A reduktív technológiájú, könnyed, friss, citrus, egres, bodza aromájú bor nevét azok a hölgyek ihlették, akik ezt fogyasztva hamar “csicsergésbe” kezdtek.

   A Herold Pincészet 2020-as PH értéke már egy magasabb kategóriát képviselt. A PH Érték itt, a BalatonBorhoz, a Villányi Franc-hoz hasonlóan a pannonhalmi borok értékét bemutató közösségi borként jött létre. A PH Érték megalkotása során a termelők egységes arculattal, üveggel, címkével, meghatározott szőlőfajtákból és szabályok alapján készíthetik el, hozhatják forgalomba. Úgy vélem a kigondolásánál az egykori illatos, zamatos, gyümölcsös jelzők fontos szerepet játszhattak a szakemberek döntésében. A gerincét a borvidék első számú fajtája, az acélos savakkal rendelkező rajnai rizling adja, aminek beltartalmát, gyümölcsös, fűszeres fajtákkal egészítik ki. A Herold pincészet a rajnai rizlinget chardonnay-val és sauvignon blanc-al házasította, így mutatja meg a borászat az általa elképzelt pannonhalmi bort.

   A rajnai rizling szerelmeseinek a Cseri név ismerősen csenghet. Az utóbbi években a Nyúlon gazdálkodó pincészet hazánk egyik rajnai rizling műhelyévé nőtte ki magát. A tőlük érkező  Barni’s rieslinget a család második generációs borászának, Cseri  Barnabás keze munkáját dicséri. Barnabás még igen fiatalon, a világ egyik vezető rajnai termelőjénél a németországi Mosel mentén gazdálkodó Dr Loosen-nél szerzett értékes gyakorlatot és az ott tanultak alapján saját mintára készítette el ezt a bort. Jellegzetessége az a 6-8 gramm maradékcukor, amit a fajta magas savainak csillapítására hagyott benne. A kóstolt 2020-as rajnai rizlingje szép sav-cukor arányát, citrus, alma, barack gyümölcsös aromái teszik kerekké.


   A Herold pincészet 2018-as fél, évet 500 literes hordóban töltött, Sarolta lányukról Charlotte névre keresztelt chardonnay-ja, már egy markánsabb tételt képviselt. Erőteljesebb hordóhasználatának és a meleg évjáratnak köszönhetően érett gyümölcsös ízeivel, fás fűszereivel, vaníliás jegyeivel, az este legkarakánabb bora lett.

   A kóstoló során a borvidék legmeghatározóbb tagja az Apátsági Pincészet sem maradhatott ki. Repertoárjukból a zászlójukon lobogó Hemina család fehér házasítása /60% chardonnay, 25% pinot blanc, 10% viognier, 5% sauvignon blanc/ került bemutatásra. Úgy gondolom a krémes, citrusos, fehér húsú gyümölcsös aromájú, elegáns hordóhasználatú, nagy testű cuvée méltón viselheti az egykori hemina űrmérték nevét. Egykoron Szent Benedek így fogalmazott erről a különlegesen meghatározott mennyiségről:
“A hemina az a mennyiség, amit ha megiszol megtalálod Istent, de még nem kísért meg az ördög”

   A borsor végét a Tar Pincészet  csak a csúcs évjáratokban készített, 2017-es cabernet franc-nal zártuk. A termelő ezt annak az 1937-ben a világ legjobbjának választott vörösbornak tiszteletére készíti el, ami erről a borvidékről származott. Az első, másod, harmad töltésű kis fahordóban érlelt bor fekete bogyós, zöldpaprikás aromáira, kellemes, csokis, hordóhasználat telepszik. Korához képest még fiatal arcát mutatja, amiben nagy potenciál lakozik.

   
   A végén köszönet az EzerJó Borkereskedésnek a meghívásért, a Mojo Clubnak a vendéglátásért és Kenéz Attilának a nagyszerű előadásért. 

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Chardonnay, Cseri Pincészet, Ezerjó Borkereskedés, Hangyál Pincészet, Herold Pincészet, Mojo Club, Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Pannonhalmi borvidék, PH Érték, rajnai rizling, Tarr Pincészet

Feb 11 2022

A teremtett borvidék új sztárja

 Az utóbbi időben hazánk borkészítése szofisztikált arculatváltáson esik át. Borvidékeinken szép lassan kialakulnak azok a fajták és brendek, amikre borászaink fokozott figyelmet szentelnek. Ez átláthatóságot és minőségjavulást eredményez, a marketing értékét meg sem említve. 
Egy országos körképet nézve Szekszárdon nagy lendületet vett a kadarka, kékfrankos, bikavér trió, Villányban a cabernet franc, a Balaton körül a BalatonBor, vagyis az olaszrizling, a Bükki borvidéken a Bálvány, amely sorból a soltvadkerti ezerjót se hagyjuk ki. Erre az útra tért a Pannonhalmi borvidék is, ahol egy kisebb rajnai rizling forradalom van kialakulóban.
   Témánk kapcsán a Nyúlon gazdálkodó Cseri pincészetet mindenképpen ki kell emelni, akik a fajta igazi nagymestereivé váltak. Az évek alatt a családot egy olyan különleges rajnai kultusz kezdi körbelengni, amit kis hazánkban eddig egyedülállóan a Badacsonyban gazdálkodó Villa Sandhal-nál tapasztalhattunk. Német precizitással készült rajnai rizling boraikba belecsempésznek egy könnyedebb, gyümölcsösebb pannonhalmi vonalat is, amitől kellemesebb és fogyasztóbarátabb stílust képvisel osztrák és germán társainál. 

   A mai borom bemutatásához egészen 2018-ig a Budavári borfesztiválig kell visszamennünk, ugyanis akkor fedeztem fel a 2015-ös Cseri rajnai rizling selection tételét. Ez oly hatással volt rám, hogy egyből több kartonnal vásároltam belőle. A nagy becsben tartott bor utolsó palackjaiból most megnyitottam egyet. Lássuk mit is rejt az üveg tartalma.

   Illatában a petrol, dió, körte, birs, gesztenye aromáit virágos citrusok teszik lendületessé. A vastag, érett, olajos csontszáraz bort a citrusos savak még mindig frissen tartják. Körte, dió, enyhén birs ízeit hosszú lecsengés kíséri. 6+ pont

Úgy gondolom hazánk egyik legszebb rajnai rizlingjét tarthatom poharamban, amiben még óriási potenciál lakozik.

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Cseri Pincészet, Pannonhalmi borvidék, rajnai rizling · Tagged: Budavári Borfesztivál

Jan 03 2022

Különleges horvát borok kóstolója Szegeden I.

   Mióta Szegedre költöztem egyre többet foglalkozom délvidéki és balkáni borokkal. Ez a Vajdaságból származó páromnak is köszönhető, akinek hatására számos szerb, horvát, macedon, montenegrói bor kerül poharamba. Grasevina, vranac, plavac, tamjanika, csak néhányat említve a régió különleges fajtái közül. 


   Néhány nappal karácsony előtt, Szeged belvárosában, a Mediterrán Borkereskedésben, egy különleges horvát borkóstolón sikerült részt vennünk, ahol tényleg elmélyülhettünk az ország szárazföldi és tengerparti borainak rengetegében. Ez azért is volt izgalmas, mivel még mindig aktívan élt bennünk a makarskai nyaralásunk során elfogyasztott plavacok különleges ízvilága. 

   Boros közegben Szlavónia inkább a hordók kapcsán vált híressé, de az ottani borászatok is számos izgalmas dolgot tartogatnak. A Papuk-hegység déli lábánál fekvő kis városról elnevezett Kutjevoi borvidék az ország belső felének legnagyobb borvidéke. Ki gondolná, hogy a Pannon tenger homokos, meszes, agyagos üledékén gyökeret eresztett szőlőtőkék között kacskaringózó Kutjevcanka patak völgyében fekszik az ország legrégebbi borászata. 1232-ben a zirci cisztercita apátok alapította pincészet, mostani nevén Kutjevo d.d., napjainkra ikonikussá vált a horvát borszeretők szemében. A szerzetesek sörfőzde építésébe kezdtek, de a kellemes klíma hatására az isteni ital, vagyis a borkészítés mellett döntöttek. A pincészet még számos büszkeséget mondhat magáénak. 65000 palackszámmal itt található az ország legnagyobb muzeális borgyűjteménye, saját erdőjük fájából készítik a hordóikat, na meg az 52000 literes hordójukról se feledkezzünk meg, amiben még mindig bort érlelnek.

   A borvidék első számú fajtája a grasevina, vagyis az olaszrizling. Hazaiaktól eltérően,  könnyebb, gyümölcsösebb, gyakorta maradékcukros borok készülnek. Fehér fajtáik közül a traminit, a chardonnay-t, a sauvignon blanc-t, a rajnai rizlinget, míg a vöröseknél a kékfrankost, a pinot noir-t és a cabernet sauvignon-t részesítik előnyben.

Kutjevo grasevina 2020
   Könnyed, gyümölcsös, friss citrusos illata alma, enyhe mandula, körte aromákkal egészülnek ki. Selymes testében szép savak és érett aromák uralkodnak. Mandula, alma, némi körte barack ízei kesernyés lecsengésben végződnek. 4+ pont

   Tovább folytatva a sort, egy olyan tramini következett, aminek fűszerei szinte kiugrottak a poharamból. A horvát borok rajongói már sejthetik, hogy abból az Ilocki Podrumi Pincészetből jöhet, amit a közép kelet európai traminik Mekkájának is nevezhetnénk. Az ország legkeletibb csücskében, a Duna fölé emelkedő Fruska Gora hegység nyugati lábának lankáin, a Szerbiából átnyúlt Szerémségi borvidéken járunk. Különlegessége, hogy a pincészet 1450-es alapítása óta minden évben készül bor. Az ország egyik legnagyobb borászatáról beszélünk, ahol 990 hektáros /330 hektár saját/  területről évi négy millió liter bor kerül a hatalmas pincerendszerébe.

   Az első fűszeres tramini tőkék 1710-ben kerültek a birtokra, azóta a fajta a borászat jelképévé vált. Szakmai körökben az itt készült fűszeres traminiket a világ legjobbjai közé sorolják. Nagyságukat az is jelzi, hogy 1953-ban Erzsébet angol királynő koronázási ünnepségére innen vitték a fűszeres traminit.


Ilocki Podrumi traminac 2020
   A fűszerek szinte pezsegve áradnak a pohár szájából. Illatát citrus, körte mandula, alma játékos aromái teszik izgalmassá. Közepes testében főleg a fűszerek dominálnak, ami mögött citrus, alma, körte, mandula ízek sorakoznak fel. Mindezt a fajtára jellemző keserű lecsengés varázsolja kerekké. 6 pont

   Varasd és Zágráb közti dimbes-dombos, főleg fehér borokat adó Zagorje borvidékén a biodinamikus művelési módot követő családi birtokok kezdtek elterjedni. Ide tartozik a Bolfan Pincészet is, akitől meglepetésünkre egy 2009-es rajnai rizling került megmérettetésre.

 Bolfan Libertin rajnski rizling 2009
   Kora ellenére az érett jegyei fiatalos lendülettel bírnak. Illatában citrus, birs, körte, dió, mandula aromái némi mézes jegyekkel egészülnek ki. Erre egy határozott, mégis szerethető petrolos felhő borul. Közepes testében a savakat némi maradék cukor kerekíti le. Ízében érett fehér húsú és csonthéjas gyümölcsök, körte, dió, birs, mandula, citrus ízek jönnek elő. Mindez petrolos, mézes enyhén grapefruitos lecsengéssel végződik. Normál esetben 6 pontot adnék rá, de a korára és lendületességére tekintettel 7+ pont.

A következő részben izgalmas dalmát plavacok kerülnek terítékre a Peljesac-félszigetről. Tartsatok továbbra is velem!

Kunci

Written by barefoot · Categorized: fűszeres tramini, grasevina, Horvát borok, Kutjevo borvidék, Kutjevo d.d. Ilocki Podrumi, rajnai rizling, Szeged Mediterrán Borkereskedés, Szerémség, Zagorje borvidék · Tagged: Bolfan Pincészet

  • Page 1
  • Page 2
  • Page 3
  • Page 4
  • Go to Next Page »

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design