• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

Sauvignon Blanc

Mar 08 2023

2011-es sauvignon blanc a Zalai borvidékről? Méghozzá édes?

Mindig érdekeltek a különleges, kevésbé ismert bortermő területek, így december elején a Zalaszentgrót melletti Csáfordra, a Veress Pincészetbe látogattam. Persze a bennfentesek egyből rávágnák, hogy a  pintes után nyomoztam, ami részben igaz is. Ottlétem alatt három órát beszélgettem Veress Jánossal, közben szó esett dicső múltról, csemegeszőlő termesztésről, vakságot okozó direkttermő fajtákról, klímaváltozásról, pezsgőkészítésről,  kilátástalan jelenről, a borvidékekben rejlő elfelejtett értékekről.  A diskurzus során hamar nyílt a pintes csavarzára, hiszen mindig helyben a legjobb megízlelni a borokat. Be kell vallanom, most is nagyon jól esett ez a vaskos szerkezetű, régi stílusú, különleges tétel, amit egyedülállóan az egész világon csak itt készítenek. Mivel egy korábbi cikkem során beszámoltam már róla itt, ezért egy másik kuriózumot szeretnék bemutatni. 
Veress János távozásomkor egy 2011-es, késői szüretelésű sauvignon blanc-t nyomott kezembe. A család egy szlovéniai borverseny során találkozott ilyen jellegű borokkal és annyira megtetszett nekik, hogy ők is megcsinálták a sajátjukat. Ehhez vesszőelvágásos technológiát alkalmaznak, amivel több íz marad a szőlőben, a bor a savait mégis megtartja, míg a szüretre november végén, december elején kerül sor. Úgy tudom, kis hazánkban más nem készít ilyen különlegességet. Persze, ha egy picit távolabbi tájakra, a Bordeuax-i Sauternes-be látogatunk, akkor mondani sem kell, az ottani édes borok készítésénél a semillon mellett sauvignon blanc-t használnak. Nézzük, mint tud ez a 2011-es, késői szüretelésű sauvignon blanc.

A pohár szájából, fehér aszalt gyümölcsös, teás, herbális, mézes jegyek áradnak. Nyelvemet igazi ízkavalkád fogadja. Aszalt sárgabarack, füge, sherry, cognac aromákhoz gyógynövények párosulnak, amikre elegáns citrusokkal kevert virágméz rétegződik. Egy tokaji borhoz képest közepes testű és nagyon jó ivású. A nyelést követően a torkomban kesernyés birses, fügés, valamint herbális ízek köszönnek vissza. 7- pontot adok rá. 

Ez is ugyan olyan egyedi és különleges tétel mint a Zalai borvidék elixírje, vagyis a pintes. Köszönet a palackért Veress Jánosnak!

Kunci 

Written by barefoot · Categorized: Csáford, pintes, Sauvignon Blanc, Veress János, Zalai-borvidék, Zalaszentgrót · Tagged: 2011

Mar 28 2022

Egy új-zélandi stílusú magyar sauvignon blanc


   Szerencsésnek mondhatom magam, mivel a világ számos híres sauvignon blanc termőterületére sikerült eljutnom, így testközelből ismerkedhettem meg a fajta készítésének különféle stílusirányzataival. Egy rövid elemzést tartva Dél-Tirolban, a zöldfűszeres, spárgás, vajas, bodzás, citrusos aromák a jellemzőek, az új-zélandi Marlborough a macskapisis, trópusi gyümölcsös jegyeivel vált népszerűvé, míg a Franciaországban lévő Loire menti Sancerre pedig  szikár ásványos jellegével hódítja a sauvignon blanc legelhívatottabb szerelmeseit. A fajta Mekkájának tartott Sancerre borait egyes szakemberek tűzkő és egres jelzőkkel illetik. 

   Kis hazánkban az összes borrégiónkban termesztik, de meglátásom szerint az Etyek-Budai borvidéken lelt igazi otthonára. Termelőink, főleg az európai, vagyis a citrusos, vajas, bodzás, spárgás ízvilágában készítik el, nem olyan régen viszont az Etyeken gazdálkodó Haraszthy Pincészet újvilági stílusú sauvignon blanc boráról olvastam, ami igencsak felcsigázta az elmémet. Most ennek járok utána, így vettem egy palack 2021-es sauvignon blanc-t a borászat szortimentjéből. 

   Már az első pillanatban olyan, mintha Új-Zélandról származna. Az ananászos, macskapisis aromái, némi bodzával és kesernyés körtével egészülnek ki. Közepes testében igen intenzív savak fogadnak, amire friss fehér gyümölcsös ízek telepednek. Ananász, citrus, egres jegyei, enyhén kesernyés, vajas, spárgás lecsengéssel zárulnak. Az illatában szinte robbanó bor értékéből az intenzív savak vesznek el. Ezért 5+ pontra értékelem. 


Written by barefoot · Categorized: Etyek-Budai borvidék, Haraszthy Pincészet, Marlborough, Sancerre, Sauvignon Blanc

Feb 25 2019

Sauvignon blanc lehet Dél-Tirol új Mekkája?

Terlan Winkl 2017

Vágott fű, licsi, bodza, citrusok! Illatukról azonnal a sauvignon blanc jut eszembe.
Sancerre, Marlborough, Dél-Stájerország borai már meghódították a világot, lassan Dél-Tirolral is ismerkedhetünk.

Úgy gondolom, a festői szépségű régió sokszínű kultúrája és természeti szépségei igazán egymásra találtak. Míg az Alpok ormairól hömpölygő hideg levegő jelképezheti az osztrák precizitást, addig a délről érkező mediterrán meleg áramlatok adhatják az olasz játékos könnyedséget.

A dél-tiroli Terlán pincészet Winkl sauvignon blanc bora maga a csoda. Egyszerre gyümölcsös, testes, ásványos és elegáns a fahordós érleléssel megspékelve.




2017 sauvignon blanc Winkl, Terlan, Dél-Tirol


Zöldfűszerek, citrusok keverednek kenyérhéjjal, grapefruittal. Kis zöldteás beütés. Gazdag telt, zöldfűszeres ízeit erőteljes savgerinc járja át, amit a hordó adta barackos, sárgadinnyés, aromák tesznek kerekké. Kesernyés ásványos lecsengésű. Nem mindennapi élményt nyújtó nagy gasztrobor. 
17,5 pont

Written by barefoot · Categorized: Dél-Tirol, Olaszország, Sauvignon Blanc, Terlan Winkl

Apr 24 2017

Benedek Sauvignon Blanc 2015

Nemrég tettem említést Ludányi Balázsról és a Mátrai Borvidék feltámadásáról. 
Mostani borom alig kődobásnyira tőle, ugyancsak Gyöngyöstarjánból, a  Benedek Pincészetből származik. 
Péter azon “újhullámos” borászok közé tartozik, akik színt visznek a borvidék életébe. 

Fiatal kora ellenére hazai, és nemzetközi tapasztalatokkal bír. Már középiskolás korában a borászat szeretete vezérelte, olyannyira, hogy ballagására kapott pénzből is szőlőt vásárolt, s így szerezte meg a nagy hírű Epreskert dűlőt. 
Szüleivel közösen a nagyszülői pincében alakították ki mai birtokközpontjukat. Ez folyamatos fejlesztések során 18 hektárra duzzadt. Hazai és külföldi fajtákkal is dolgoznak, boraikra komolyan figyeljünk oda. 
Most egy 2015-ös Sauvignon blanc kerül bemutatásra, ami a nemzetközi élvonalban is könnyedén megállja helyét.


Vékony színe mögött szikár, változatos illatok törnek elő. Gyógynövény, szőlőlevél, citrus, zöldfűszer kevés spárgával keveredik. Kerek, telt, izgalmas kortyaiban, némi alma, egres kesernyés mandula játékos ízei jelennek meg. Hosszú mentás-vajas lecsengésben végződik.  Olyan mintha némi hordós érlelést is kapott volna.
Nem egy megszokott fajtajellegű tétel, ennél egy fortélyos csavarral többet nyújt.
17,1 pont

Written by barefoot · Categorized: Mátra, mátrai borvidék, Sauvignon Blanc · Tagged: Benedek Pincészet

Jan 22 2017

Villa Maria Sauvignon Blanc – Marlborough 2016

Üdvözlök mindenkit a Föld túloldaláról, az új-zélandi Aucklandból! 
Közel egy hónapot fogok a hosszú fehér felhő földjén tölteni és szeretnék minél több borvidéket érinteni. A városban még nincsenek szőlőtőkék, ezért az első boromat egy szupermarket polcáról választottam. 
A Villa Maria név többeknek ismerősen csenghet, hiszen otthon is összefuthatunk palackjaival. Új-Záland legnagyobb családi borászata, másrészt testvérem korábban náluk dolgozott, így nem volt kétséges, hogy ezzel a palackkal ünneplem meg a fél világ felett átívelő repülőút végét.
Fajtajellege mellett csak úgy ontja a déligyümöcsös aromákat. Ananász, citrus, mangó és csalán – zöldfűszerekkel körbeölelve. Számban megforgatva gazdag tartalmas, izgalmas bort ad, kevés almával, sárgadinnyével, csalánnal. Kerek savak – hosszú lecsengéssel. 
A Marlborough borvidék és a fajta adta illatokat néha “macskapisiként” írják le, talán ez is érezhető most… 
16,7 pont

Written by barefoot · Categorized: New Zealand, Sauvignon Blanc, Új-Zéland, utazás, Villa Maria · Tagged: Auckland

  • Page 1
  • Page 2
  • Go to Next Page »

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design