Svájc

Miután hazaértem a
montenegrói horvát nyaralásunkból, 36 órával később ismét úton voltam. Egy
röpke nap erejéig a hegyek országába, Svájcba kellett utaznom, szóval Szegeden
vonatra szálltam, Budapesten még találkoztam a szüleimmel, majd a Zürichbe
tartó éjszakai vasparipával indultam tovább Svájc legnagyobb városába. Korábban,
munkám miatt rengetegszer megtettem ezt a távot, akkoriban még Wiener
Waltzer-nak hívták a járatot, miközben Ausztriát, Németországot és
Liechtensteint érintve 11-12 óra alatt értünk ki a kőgazdag városba. Ugyan, több
tucatszor ültem ezen a vonaton, két egymást követő éjszakán oda-vissza még nem
sikerült megjárnom az utat. Úgy látszik, 40 év kell ehhez is, szóval nem
tartottam semmitől. 

Keletiből 5 perces késéssel
indultunk, ami később várt ránk, arra álmomban sem számítottam. Az első
meglepetés az egyrészes, nem kabinos ülőhelyek voltak, amik egy éjszakai úton
nem igazán komfortosak. Többek kérésére se kapcsolták le a villanyt, az
ülőhelyek 90%-ban teltek voltak, na meg volt néhány olyan utas, akik egész
éjszaka hangosan trécseltek. Salzburgnál, hosszú várakozást követően vihar
okozta felsővezeték szakadás miatt, Zell am See felé irányítottak minket. Mire
kivilágosodott még mindig csak Tirolban jártunk, majd közölték, hogy négy órát
fogunk késni. 8 óra helyett délben érkeztem Zürichbe. Mindössze 20 percet
sikerült aludnom. A dolgom hamar elintéztem, majd elindultam felfedezni a
települést. Keresztül kasul jártam az óvárosát, felbandukoltam az egyetemhez, pihentem
a tóparton, élveztem a hegyekkel tűzdelt panorámát. Igaz, egész napra esőt
jósoltak, ami csak késő délután érkezett meg. Az úgy jött, ahogy a nagykönyvben
meg van írva. Ömlött, elállt. Ezt csinálta 5-6 alkalommal. Természetesen a
fülledt idő miatt addigra úsztam az izzadtságban. Közben felfedeztem néhány
borkereskedést, sikerült megkóstolnom néhány svájci nedűt. Ebből a szempontból
picit szerencsésnek érzem magam, mivel azon kevés borfirkászok közé tartozom,
akik korábban belemásztak az alpesi ország boros életébe, így némi fogalmam
volt az ottani borkultúráról. Csoki nélkül nem jöhet haza az ember, amivel
hamar be is tankoltam, de borral is szerettem volna gazdagítani a hátizsákom. Aki
ismeri a kinti borárakat, az tudja, minden méreg drága, a helyi nedűk még annál
is többe kerülnek. Azért a helyi mondást se feledjük el. Svájc borainak 99%-a
határaikon belül fogy el, a maradék 1% exportot, meg a külföldön élő svájciak
termelik be. Szóval a svájci bor ritkaság. Hosszú vacillálás után az egyik
szupermarket polcán megláttam egy vörös illetve fehér Zürcher 0,5 lieteres
palackot s azok mellett tettem le a voksom. Zürichben miért ne igyunk helyi
nedűt? Na meg fél literes palack? Kérem, az ott teljesen normális! Egyikben
pinot noir, a másikban meg riesling silvaner, vagyis rizlingszilváni volt. A boraim alapanyaga amúgy a Zürichi-tó környéki ültetvényekről származnak.

A vonatom fél 10 után
indult, vagyis indult volna, ha az esti vihar ugyancsak a sógoréknál nem vitte
volna el a síneket. Addigra egy éjszaka nem alvástól, egész napos járkálástól
nem mondhattam magam kipihentnek. Persze a kimaradt vonat nem jogosított fel
minket semmire, még arra se, hogy egy ágyat, vagy matracot, biztosítsanak.
Próbáltam erőteljesebben fellépni ez ügyben, amivel a biztonsági őrök, rendőr
hívását garantálták. Én csak egy szivacsot szerettem volna, ahol aludni tudok. Ennyit
a világ leggazdagabb városáról és annak baráti szeretetéről. Aki járt már
Zürich vasútállomásán, az jól tudja, egy több szintes, föld alatti bevásárlóközpontot
hoztak létre. Mivel a váró tele volt, a földön, égő lámpák mellett, közel 3
órát sikerült aludnom. Úgy éjfélig ment az élet, reggel négykor meg a takarító
egy méterre a fejemtől húzott el a gépével. Idilli ébresztő! Jobb mint az NDK-s
csörgőóra.

A haza utam sem volt
megváltás a tömött, vonatokon. Jó másfél óra késéssel értem Bécsbe, ahol már
szinte otthon éreztem magam. Indulásom után 16 órával később érkeztem a Tisza
Parti városba Szegedre.

Zürcher pinot noir 2022 

 Zürcher riesling silvaner 2022