• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

Syrah

Apr 02 2023

1% Winelovers Grand

 Április 1-jén részt vettem az ország egyik legnagyobb beltéri boros rendezvényén a Corinthia Hotelban megrendezett Winelovers Grand-on. A kiírások alapján több mint 100 pincészet, legalább 700 bora szerepelt, ami már tényleg nem kis mennyiség. Ennyi tétel hallatán az ember inkább csak csemegézni tud. Közel hét órát töltöttem el, de még így is csak a borok töredéke jutott a poharamba, ezért kerestem a kuriózumokat. Külön örültem a nemzetközi teremnek, ahol a chilei carmenere-től, andalúziai Sherry-n át, az új-zélandi pinot noir-ig, bőséggel válogathattunk a külföldi “konkurenciától”. 
   Azért a hazai mezőnyben sem kellett csalódnunk. A régi nagyok mellett, számos feltörekvő pincészet jelent meg a porondon, akik kiváló, egyedi minőségű boraikkal, próbálnak helyet követelni maguknak a magyar borpalettán. Néhány érdekes tételt kiemelnék, ami tényleg megfogott. 

Hazánk egyik gyöngyszemének tartott borvidékével, a Nagy-Somlóval kezdem a sort. A Kancellár Birtok 2018-as hárslevelűje nem egy mindennapos, szokványos tétel, szóval csak azoknak ajánlott, akik szeretik az érett, krémes ízeket. A sós ásványok, citrusok mögött, birs, körte, erőtejes mézes jegyek keverednek. 6 pont 

A bazaltos ízvilágnál maradva, a Badacsony Villa Sandhall rajnai rizlingjei mindig nagy élményt nyújtanak, szóval szinte már kötelező tételnek tartom. Inkább a német stílust képviselik, sőt egyedi módon csak reduktív eljárással dolgoznak.  A 2017-es Crystal Cut volt az, amire már elismerően bólintottam. Persze a kor, és az évjárat is benne van a palackban. A friss citrusok mögött alma, körte, pirítós aromái köré gyönyörű savak sorakoznak, amit néhány gramm maradékcukor tesz igazán kerekké. Erős 6 pont 

A Badacsonyi borvidékről frissességével keltette fel érdeklődésemet a Málik Pince 2020-as Pressio-ja. Egy olyan újragondolt tétel, ami az ifjú generáció, Zoltán fia ötlete alapján készült zeusz, sárgamuskotály, zöldszilváni házasításából. Egyszerűen csak jó inni. Lendületes, citrusos, friss vágott füves, sárgadinnyés, minerális aromáit, picit édeskés vég zárja le. 5 pont

Vörös fronton Gere Attila 2020-as syrah-ja mindenképpen említést érdemel. Egyszerre,  kraftos és fajtajelleges. Egy erőteljesebb, feszes, csokis, hordó ül a boron, viszont  mögötte jó savak, valamit szeder, áfonya aromák és a borsos fűszerek szépen kiérződnek. Idővel még kerekedni fog. 6 pont +

A Szekszárdi borvidéken gazdálkodó Garai Pince boraival még nem találkoztak az ízlelőbimbóim. Most ez is bekövetkezett és nem maradt el a meglepetésfaktor sem. A 2019-es Tauninger cuvée (cabernet franc, cabernet sauvignon, syrah) egy nagy vörösbor, ami már nemzetközi szinten is megállja a helyét. Nagy testű, szedres, csokis, kókuszos aromavilágához,  átható, hosszú vaníliás lecsengés párosul. 7 pont

Több tucat argentin malbec után már régóta mozgatta a fantáziám, hogy milyen egy francia Cahors, ugyanis az óvilágban oda tesszük a szentélyét. Persze, vannak olyan legendák, hogy a Kárpát-medencéből származik a fajta, ezt a témát félre téve, inkább arra a  2016-os  Extra Libre Cahors malbec-ra koncentrálnék, ami a poharamba került. Sok dél-amerikai társához képest kevésbé feszes ízvilággal rendelkezik. A jó közepes testű, fűszeres, ribizlis, áfonyás, szedres érettebb jegyeihez elegáns hordózás társul.  6 pont –

Nagy meglepetésemre szembe jött velem Szicília egyik eldugott fajtája a nerello mascalese. Már évek óta nem volt hozzá szerencsém, most viszont a Vinissimo-nak köszönhetően egy 2021-es Fazio Castelmedio nerello mascalese került a poharamba. A vékonyabb testű, piros bogyós cseresznyés, meggyes, málnás, ribizlis jegyei mellett egyből orron vágott a különleges, ázott papucsra hasonlító illata. Elsőre furcsán hangzik, mégis van egy behízelgő jelleme. 6 pont

Masseria de Borgo dei Trulli 2021-es primitivo-ját hagytam a végére. Persze, aki picit is ismeri az olasz borvilágot, az jól tudja, hogy északon a Prosecco, délen, Pugliában pedig a primitivo örvend egyre nagyobb népszerűségnek szerte a világban. Ez a korán érő fajta, vastag, sűrű, gyümölcsös, alkoholban gazdag, fűszeres bort ad, aminél az ember talán többet nem is kívánhat zárásként. A 14,5%-os maligánszintje, valamint a nagy test mellett a csoki, szeder, szilva, bors aromáit édesgyökér és ánizs jegyek kísérik. Némi édeskés érzettel, hosszan cseng le a torkomon. 7 pont  
Kunci

Written by barefoot · Categorized: Cahors, Gere Attila Pincészete, hárslevelű, Kancellár Borbirtok, Malbec, Málik Pincészet, Nagy-Somlói borvidék, nerello mascalese, primitivo, rajnai rizling, Syrah, Villa Sandhall · Tagged: Badacsonyi borvidék

Sep 19 2016

Trapiche Syrah 2015, Argentina


Nem is olyan régen Argentínából  a Trapiche2014-es Malbec-et kóstoltam, s most kezembe került a 2015-ös Syrahjuk, ami az elmúlt hetekben érkezett meg a Vino Veritas Borkereskedésbe. Az eladó bátran ajánlotta, mivel tudta, hogy szeretem a fűszeres, szikár gyümölcsös vörösborokat. Persze itt egy kis magyarázatra szorulok, hiszen egyesek a nagy testes ausztrál alkohol és tanninbombákat helyezik előtérbe. Nekem a rhone-völgyi stílus mégis nagyobb eleganciát, és több élvezetet nyújt.



A pohár szájából csak úgy dőlnek a borsos, fűszeres, illatok. Olyan mintha egy marék erdeigyümölcsbe szagolnék bele, amit jól érett szilva burkol körbe. A hordóhasználatban sem vitték túlzásba.
Számba megpörgetve egy jól szituált Hermitage-hoz tudnám hasonlítani. Tanninjai még időt kérnek, amin ne is csodálkozzunk. Alig másfél éves. Szilva szeder ízei fahéjjal egészülnek ki. Hosszú lecsengésében nagyon szépen megbújnak kávés, étcsokis jegyek.


Már most is nagyszerű bor, de két-három év múlva éri el igazi nagyságát.




17,2p

Written by barefoot · Categorized: Mendoza, Syrah, tannin · Tagged: Argentína, borföldrajz

Jul 18 2016

A jó partnerkapcsolat – Vylyan kóstoló

A Vylyan pincészet a Vino Veritas borkereskedés egyik legrégebbi partnere. Több mint húsz éve dolgoznak együtt sikeresen a borok értékesítésében. Ennek örömére egy grillpartin vehettem részt a Szőlőkert utcai központban, ahol ételkülönlegességek mellett számos borral is megismerkedhettünk. 

Exkluzív játékként fekete pohárból vak kóstolón tesztelhettük tudásunk, amely igen érdekes eredményt hozott. Itt tényleg csak orrunkra és ízlelőbimbóinkra számíthattunk. 

A kora délutáni tűző napsütésben igen jól esett a jégbe hűtött pinot noir alapú Kszi fantázianevű gyöngyözőbor. 2015-őszén készült ital, vékony eper, málna, cseresznye ízzel. Nagyon itatta magát a nyár eleji hőségben. Apró széndioxid buborékai még ízletesebbé, frissítőbbé tették.
(15,6 pont)


A 2014-es Kékfrankos már komolyabb kategória. Az esőáztatta évjárat ellenére sikerült valami nagyot készíteni, erről a bor rubintos színe is árulkodik. 
Persze, ne feledjük el hogy Villányban járunk, ahol nagyobb testű borok készülnek. Itt ne is keressük a Sopronban megszokott légies, fűszeres karaktereket. 
Tömény meggy, málna lekváros illattal indít. Vaskos meggylekváros-gyümölcsös íze hamar szétoszlik a számban. Az évjárat, és a fajta adta savszerkezet túl rövidnek érzem. Közepes lecsengésben kesernyés tanninokat türemkednek ki, ahol a barrique hordó csoki aromái is megjelennek. Hibái ellenére tényleg szépen sikerült.

(16,7 pont)


A Montenouvo cuvé került a poharamba, amely a pincészet talán legemblematikusabb bora. Sokan a Vylyan zászlós borának is tartják. 2012-es évjárat cuvéje Merlot, Cabernet sauvignon, Syrah és Zweigelt házasításból készült.
Sötét bíborvörös színe kecsegtetően indít. Illatában szilva, fahéj, és túlérett málna gyümölcsaromái szállnak az orromba, amit egy  fura kesernyés illat zavar meg. Sajnos ez ízében is visszaköszönt.  Négy éves kora ellenére enyhén csersavas. Közepes testű bor még nincs a csúcsán. Meggy, málna szilva és piros bors mellett kiérződik a hordó adta étcsoki. Közepes lecsengésű.

A csersavai még kerekedhetnek, de a zavaró íz szerintem nem fog eltűnni a belőle.

(16,6 pont)


A Cabernet Franc Villány egyik legszebb és legzseniálisabb borává lett, így talán tőle  vártam a legtöbbet. A nagy franc-ok fűszeresek, lendületesek, lekvárosak, mégis elegánsak, melyek 10-15 év érlelést követően sem mellőzhetőek.

Ugyancsak 2012-es évjárat volt terítéken. Fűszeres illatában szilva, feketeszeder, érett málna keveredik az orromban. Számban mégis könnyedség mutatkozik. Erdei gyümölcsök mellett az éretlen szilva is megbújik, ami picit érdesebb tanninokban mutatkozik. Szépen hozza a fajtára jellemző fűszeres jegyeket. Szívem szerint egy-másfél évet még érlelném még a pince alján. Lenyelést követően a kisméretű fahordós érlelés adta csokis jegyek hosszan húzódnak a torkomban

Könnyed, lendületes, mégis jól iható, szép strukturált bor.(16,8 pont)


2012-es Syrah maradt a végére. Sötétbordó színe nem mindennapi tételről árulkodik. Mély, intenzív áfonya és szederdzsem, keveredik a borsos-mentás fűszerekkel. Vastag, mégsem szárító tanninjaiban nem lóg ki a magasabb alkohol sem. Áfonyás, szedres, lekváros ízébe a savak is szépen belesimulnak. Inkább újvilági stílus, amiben helyenként az óvilági is fellelhető. Hosszú mentás csokis lecsengését sokáig érzem. Igazán nagy bor, amit a legkülönlegesebb alkalmakra tartogatnék. Most van a csúcson.(17,5 pont)



Ezúton is szeretném megköszönni a Vino Veritas borkereskedésnek, 
és a Vylyan Pincészetnek, hogy részese lehettem ennek a rendezvénynek.

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Cabernet Franc, grillparti, Kékfrankos, Kszi, Motenouvo, Syrah, Vino Veritas, vinotéka, Vylyan · Tagged: borkóstoló

Oct 26 2015

Aklan Syrah 2013 – Lesencetomaj, Balaton-felvidék

Syrah 2013 12,5%
Aklan Pince, Lesencetomaj, Balaton-felvidék
Az alig ismert Lesencetomaji szőlőhegyen egyre több új fiatalos lendületű borbirtok jelenik meg. Ezek közé tartozik az Aklan Pince. A család 7,5 ha-on magyar, illetve külföldi fajtákkal gazdálkodik. Ez azért öröm, mert a helyi kispincék többsége már felhagyott a műveléssel, pedig a természeti adottságok országos szinten is elismerésre méltóak. Sz öregek mesélték, hogy egykoron a helyi markánsabb savú borokkal javították fel a badacsonyiakat. 

Mivel a mi szőlőnk is itt található, így némi tapasztalattal rendelkezem a területről. Meglátásom szerint a Syrah termesztése bátor döntés volt a főleg fehérboros vidéken. 
 

A pohár falán kicsit vékonyabb gránitba forduló cseppek folynak le. Közepesen intenzív bogyósgyümölcs illatában egy kis zöldpaprika jelenik meg. 
Markánsak a savai. Ízében főleg áfonya, szeder és málna dominál.

Az ausztrál stílushoz képest egy könnyebb lendületesebb gyümölcsös bor kategóriát képez.

16 pont

Written by barefoot · Categorized: Lesencetomaj, Syrah · Tagged: Aklan Pince, Balaton-felvidék, borkóstoló

Jun 05 2015

Plan de Dieu – 2013

Plan de Dieu
Cotes du Rhone Villages 2013 13,5 %
Syrah Grenache

A Lidl borkínálatát egyre színesebb borkínálattal örvendeztet meg. Ennek örömére most ismét egy a Rhone völgyéből származó remek példányt emeltem le a polcról. Mióta ott jártam nagyon megszerettem ezt a vidéket, és a borait. Egyszerre magukban hordozzák a gyümölcsöt, az eleganciát, és a testet. Terveim szerint a közeljövőben vissza szeretnék térni erre a vidékre, hogy még jobban elmélyedjek ebben a mediterrán hangulatú kedves régióba.
Már a pohár falán jól látszik a sötét szín, erőteljes tannin, és a magasabb alkohol. Illatában erdei bogyós gyümölcsök, áfonya, szeder, fekete ribizli dominál, ami egy kicsi fekete csokival van megspékelve. Vastag, mégis kellemes simulékony tanninokkal bír. Az előbbi erdei gyümölcslekvárhoz, csokis meggyes íz párosul, amelyben a kellemes savak is előbukkannak. Közepesen hosszú lecsengésű. Igazán nagyszerű bor, amit szívesen kortyolgatnék téli estéken a cserépkályha mellett, de egy áfonyás őzgerinchez is el tudnám képzelni.
16, 8 pont

ui.: az áprilisi Vince magazinban is megvan ugyanez a bor 😀 Ezt írják róla a profik!
Közepesen mély rubin és bíbor keveréke. Illlata közepesen intenzív, fejlődő nagyon diszkéten fűszeres, érett cseresznyét, meggyet idéző. Ízében is közepesen intenzív, Jó egyensúlyban lévő friss savú, integrált tanninokal közepesen hosszú jó komplexitású bor.
16,3 pont 

ui2.: Na jó én nem annyira szigorúan pontozok 🙂

Written by barefoot · Categorized: diszkont, kóstolás, Rhone, Syrah · Tagged: bor

  • Page 1
  • Page 2
  • Go to Next Page »

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design