• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

Thummerer

Dec 25 2017

Hegyek között a Bikavér Thummerer 2006 Superior Bikavér

A svájci Interlaken egy eldugott borkereskedésében leltem rá. A palack eleinte nem hozott igazán izgalomba. Az évek során számtalan alkalommal találkoztam Thummerer borokkal ebben az Alpesi országban. Fantáziámat sokkal inkább a címke évjárata keltette fel. 2006!!! Ennek már fele se tréfa gondoltam, és habozás nélkül a kosaramba került. Egy olyan ínyenc ritkaság, ami szinte bármelyik borkedvelő agytekervényeit megmozgatná.
 
Itt nem csak a patriotizmus beszél belőlem. Inkább kíváncsi voltam, hogy ennyi év távlatából mit tud a három komponens alapjaira épített / terroire, szőlőfajták, mikroklíma/ leghíresebb vörös blendünk. Ehhez párosul az utolsó húsz év legjobb évjárata. Ünnepek alkalmával ő kerül most felbontásra.
 
Bikavér Superior 2006 Thummerer
 
Érett lekváros illattal indít. Feketeszeder csokoládé, cassis némi dohány, aszaltmeggy, amiket a borsos fűszerek tesznek izgalmassá. Testes, komplex ízek fogadnak. Picit élesebb savai még nem zavaróak. Tanninjai enyhén szárítóak, kesernyések. Kávé feketeszeder, aszaltmeggy aromák járják át. A lecsengése közepes.
Érettségéből adódóan némileg érződik rajta az idő vasfoga. Ettől eltekintve még mindig remek formában van.
17,2 pont

Mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, és Boldog Új Évet Kívánok!

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Eger, Egri Bikavér, Interlaken, Svájc, Thummerer

Mar 27 2017

A Bikák vére 2017 Bikavér Párbaj

Amíg Spanyolországban a dicső torreádorok kardjától, addig nálunk a borászok kitöltött palackjából folyik a “bika vére” Melyik az izgalmasabb? Azt döntse el mindenki saját maga. Én inkább az utóbbinál maradok, ennek reményében látogattam el 2017 március 3-án a Corinthia Hotelben megrendezendő Bikavér párbajra.
 A Wineglass Communication szervezésének jóvoltából ismét megméretették nagy múltú cuvée boraikat az egri, és szekszárdi borászok.

A parázs hangulatú kerekasztal beszélgetésen Egert Thummerer Vilmos, Dr Pók Tamás, Soltész Gergő, Szekszárdot Mészáros Pál, ifj. Takler András, és Sebestyén Csaba képviselték. Felszólalások során szó esett múltról, jelenről, jövőről. Természetesen  a múltat sem feledhetjük, de a jelent és a jövőt mindig előrébb helyezem. Egy biztos. A rendszerváltás óta hosszú kanyargós utat járt be a Bikavér, mire ismét pozitív köztudatba került.
A 90-es évek Cabernet sauvignon őrülete idején szinte labdába se rúghatott. Új dicsfénye, egyre nagyobb népszerűsége a borászok kitartó sziszifuszi munkájának köszönhető. Sajnos a fogyasztók elméjéből igen nehezen lehetett kitörölni az egykori könnyed savas ízvilágot.

– Még a kétezres évek elején is két kézzel tiltakoztak a Bikavér ellen!     –  Meséli Takler András.

A borászok küzdelméről szuperlatívuszokban kellene beszélnünk. Az utóbbi negyed évszázadban szinte mindent a nulláról építettek fel. Pincészetet, stílust, szemléletet, imaget. Garantált minőségről, a fogyasztók bizalmának megnyeréséről nem is szólva.

Szabályozásban eleinte Eger  élvezett előnyt, miközben Szekszárd finomra hangolással, tisztább arculatával, újabb sebességre kapcsolt. Hol készülnek jobb Bikavérek? Döntsék el azok, akik szívesen kortyolgatják ezeket a borokat. Azt viszont örömmel mondhatom, hogy a korábbi francia fajtákkal ellentétben egyre gyakrabban a Kárpát-medenceiek kerülnek előtérbe.
Az előadás végére kirajzolódtak a célok. A szándékok ugyanazok, a szemléleti gondolkodás mégis megosztottságot mutat. Nem a biztos minőségen, hanem az azon belüli irányzatokban van hangsúly. Amíg Taklerék, és Pók Tamás csak a legjobb évjáratokban a csúcson, addig Soltész Gergő “Ostoros Novaj Bor Zrt.” nagyobb, mennyiségét sem söpörne a szőnyeg alá. Itt főleg a kisebb keresetűekre, jobb export lehetőségekre utalt. Meglátása szerint 2 milliós palackszámával már külföldön is jelentősebb volumenben képviseltethetik a márkanevet. Gondoljunk csak a Grand Tokaj példájára!
Mészáros Bikavér Classic 2015
Komplex illata szép savakban folytatódik. Szilva, szeder meggy csoki, pici kávéval, dohánnyal kellemes fűszerekkel egészül ki. Érett, bársonyos, gyümölcsös teste, jó hordóhasználatú.
17 pont
St. Andrea Hangács 2013
A talaj adta minerális élmények csak úgy hömpölyögnek a pohárból. Szeder, meggy, fekete ribizli aromái szikárságot mutatnak. Magasabb savgerince, ásványos fűszerei izgalmasan pattogzanak a nyelvemen. Tömény szikár tanninjai, fekete bogyós teste még érésben van. Hosszú út előtt áll.
17,2 pont

Sebestyén Iván-völgyi Bikavér  2012
Pont egy éve ugyanitt került először poharamba, így mondhatni hogy visszakóstoló. Tavaly óta elegánsabbá vált. Szeder, szilva, meggy aromái az idők során lekvárosodtak. Hordó kakaós kávés ízei picit még mindig túlzóak.
16,9 pont

Vince Béla Arcanum 2012
Igen tömény bouquettal indít! Kávé, érett szeder, fekete ribizli. Vastag tanninjai kesernyés ízbe mennek át. Tömény, feketecsoki, érett erdei lekvárral keveredik. Sok fűszerhez, aszalt meggy, és magas alkohollal párosodik. Komoly bor, ami előtt hosszú út áll, de mégsem Bikavér jellegű.
17,5 pont

Eszterbauer Tüke 2013 
Kerek illattal száll belőle. Friss szilva, szeder meggy, málna elegáns fűszerekkel. Köré kellemes csoki telepszik.  Savai, hordó használata, tökéletes egyensúlyban állnak. Hosszú lecsengésű. Igazi szekszárdi mintapélda lehetne.
17 pont

Petrény Big Band 2011
Kora ellenére még mindig érik. Jócskán érződik a hosszú hordón tartás. Töményen árad a kakaó, kávé, érett szeder és szilva. Kitűnő savgerincű, amiben minerális fűszeres értékek sem hiányoznak.
17,3 pont

Tüske 2013
10 hektós fahordóban tartották. Kicsit vékonyabb, s mégis elegáns. Picit erősebb, mégsem bántó savait szilva, meggy, ribizli gyümölcsök játékos vibrálása teszi igazán egyénivé. Fűszeres karaktere plussz lökést ad neki.
16,5 pont

Tarjányi 2013
Friss könnyed gyümölcsös. Légies, mégis  tartalmas. Fűszer, szilva, meggy, áfonya ízek játszanak fő szerepet. Édeskés vaníliás végű. Időt kíván.
16,8 pont

Thummerer Nagy Eged 2012
Tavalyi jellemzésemben ezt a bort hoztam ki a legjobbnak. Azóta az érlelés csak jót tett neki. Tömény, mégis kiegyensúlyozott. Savak, gyümölcsök, tanninok között egyensúlyban állnak. Illatai szeder, szilva érett  meggy és kávét aromákat képviselnek. Utóbbi évben csillapodott a hordós csokisság, de még mindig várat a csúcsára. A terroire adta ásványokból sincsen hiány.
17,6 pont

Thummerer 1999 Selection
Már az évjárat is magáért beszél. Kora ellenére a savak még mindig rendben tartják. Jelentősen érződnek, s mégsem  estek szét. Kávé, dohány, meggy szilva, sok fűszerrel. Keserű minerális vég.

Évek óta követem a borok fejlődési útját. Bátran állítom, hogy minőségben folyamatosan jobbat kapunk. Szekszárd szempontjából több gyümölcsöt visszavett tanninokat, Egernél inkább fordított folyamatot észleltem. Utóbbit addig nem is látom problémának amíg a borvidékre jellemző ásványos savai megjelennek. Sajnos ezt még sokaknak tanulniuk kell.

Köszönet mondanék a rendezésért, és meghívásért a Wineglass Communicationnak.

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Eger, Szekszárd, Thummerer, Tüke, Tüske, Vince, Wineglass Communication · Tagged: 2017, Big Band, bikavér

Mar 14 2016

Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj 2016.

“Töltsd pohárba, és csodát látsz!
Színe mint a bikavér,

S mégis a gyöngy, mely belőle
Fölragyog, mint hó, fehér.
És a tőke, melyen termett,
Nemde, oly zöld, mint a rét?
Hol leled föl szebben együtt
Szép hazánk háromszínét?”
 

Így jellemezte 1846-ban Garay János a szekszárdi borokat. Szekszárd ide, vagy oda, az első Bikavér mégis az egri borász, Grőber János keze munkáját dicséri, amit 1912-ben  Medoc noir “Menoire” és Kadarka fajtákból készített.


Azóta a Bikavér hosszú és rögös utat járt be.

A szocializmus meghurcoltatásait (“mennyiségi bortermelés”) túlélve az utóbbi két évtizedben ismét aranykorát kezdi élni.
Az nem kétséges, hogy határainkon túl szinte csak az egrit tartják számon, de mi magyarok jól ismerjük a név eredetét. Szerencsére a korábbi márkanévért folyó “borháború” már a múlté, és a két régió együttesen küzd jövőbeli sikerekért.

Mit is takar valójában az elnevezés? Mitől Bikavér a Bikavér? Csúcsbor? 

Sajnos e fogalmakkal a borbarátok többsége sincs tisztában. “Néha még a borászok körében is vitatott dolog.” Ehhez járul hozzá még a két különböző borvidék, így igencsak bonyolódik a helyzet.

Szerencsénkre a Bikavér készítését már törvény szabályozza, ami által könnyebben beazonosíthatjuk a kóstolás során. Valójában egy olyan Kékfrankos alapú /Szekszárdon Kadarkával kiegészülő/ blend, mely egyszerre tartalmazza a könnyed fűszeres gyümölcsös eleganciát, nagy beltartalmat, terroire-t. Természetesen ehhez kellenek a tartalmas bordeauxi fajták, amik mellé gyakorta elegáns Shirazt és Pinot noirt is párosítanak. Ennek elkészítése igen nagy szaktudást igényel.
A Bikavér megértéséhez rengeteg kóstolási tapasztalat szükséges. Személy szerint nem a csúcsbort, hanem a harmóniát keresem benne. Sokan ott szeretnék látni a borsor végén, amit a Kékfrankos lágyabb szerkezetének köszönhetően nem tudok elképzelni. Vessük csak össze egy Cabernet Merlot házasítással! A hordók használatában pozitív változást látok, egyre többen mérséklik az újtöltésű barrique hordók használatát, amely jót tesz a minőségnek. 
Bikavérek 
http://www.szepzold.hu/mi_az_a_bikaver
http://www.elitbor.hu/hirek/Szekszard-a-vedett-bikaver-fele
Hol készül a jobb Bikavér? Ezt már a borfogyasztók ízlésére bízom. Míg Eger északi klímája, riolitos tufakőzete, minerálisabb élményeket, vibrálóbb savakat ad, addig Szekszárd löszös talaja, melegebb éghajlata lágyabb, érettebb kellemesebb taninú borokat nyújt. Készítésében, érlelésében még rövid távú tapasztalataink vannak, de ez is elég volt ahhoz, hogy Közép és Kelet Európa legjelentősebb házasításaként emlegessük.

Egy biztos: a Kékfrankos savai, a bordeauxi fajták töményebb borai hosszú életutat biztosítanak.

E házasítás népszerűsítése a célja a 2013 óta minden évben megrendezésre kerülő Bikavér párbajnak, ahol a vendégek saját maguk ismerkedhetnek meg a termelőkkel, boraikkal s annak számos készítési stílusával. Most ebből szeretnék néhány érdekesnek tűnő tételt kiemelni.

Sebestyén Csaba Iván-völgyi Bikavér 2012

Illatában érződik a Kékfrankos magasabb aránya. Elegáns, ízében bogyós gyümölcsök, meggy, fűszeres paprika dominál. Hosszú lecsengésében a csoki is előbújik.
16,8 pont
La Vida Bikavér 2013

Kékfrankosra helyezett, komplex fűszeres bor. Stabil beltartalom, amik ropogós piros gyümölcsökben végződnek.
17 pont

St. Andrea Hangács 2012

Tömör strukturált nagy testű, bor. Bogyós gyümölcsök, kellemes savak és nagyfokú mineralitás jellemzi. Nem a legelegánsabb tétel, azért mégsem lehet szó nélkül hagyni. Több játékot és életérzést találok benne, mint a testesebb Merengőben. Az utóbbiban sajnos palackhibát észleltem.
17,3 pont

Heimann Bikavér 2013

Erősen Kékfrankos alapú. Sötétebb színű. Érdesebb savaiban piros bogyós gyümölcsök, meggy, cseresznye ízlik. Ezeket a lösz adta kellemes minerálitás és a Sagrantino édeskés íze tesz kellemessé. Nagyon fűszeres.
17 pont

Bolyki és Bolyki Superior, Eger 2012

Illatában töményen indít. Erdei bogyós gyümölcsök keverednek a vastag tanninban. Nagy, de nem elegáns bor. A túlzott hordótól és alkoholtól enyhén édes.
17 pont

Thummerer Nagy Eged  2012

Nekem ez a bor tetszett a legjobban. Nagy Eged meszes talaja, a bor óriási potenciálja egyszerre magában hordozta mindkét borvidék jegyeit. Tömény illatú. Megkóstolva csoki és bogyós gyümölcs keveredik az enyhébb, fűszeres savakkal. Hosszan érzem torkomban. Nagy jövő elé néz.
17,5 pont
Ezúton is köszönöm a Szervezők meghívását a rendezvényre.
A képek forrása: Wineglass Communication

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Eger, Heimann, La Vida, St. Andrea, Szekszárd, Thummerer, Wineglass · Tagged: bikavér, Bikevér párbaj 2016, Bolyki, Bolyki Superior, borkó

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design