bor földrajz

Jussunk dűlőre

túra

A “Végzet hegyén”… – Yealands Pinot grigo Marlborough 2016

Pont egy éve mutattam be a Yealands pincészet Sauvignoir fantázianevű borát. Most tőlük egy Szürkebarát van a soron, amit a Tongariro vulkán átkelés túrára vittem magammal. A hegy sokak számára ismerős lehet, ugyanis a Gyűrűk Ura című filmben a Végzet hegye néven vált világhíressé. A ma is aktív vulkán az északi sziget közepén található. A  viharos szélben felfelé tartva alkalmanként kortyolgattam belőle. Bátran állítom, hogy igazi férfias borral ismerkedtem meg. 
Milyen egy igazi Pinot grigo? Tömény, citrusos, gyümölcsös, hangsúlyos. Már illatában egyszerre mindezt magában hordozza. Körte, alma, egy csöpp birs, és dió. Ezt citrusok tetszik könnyeddé. Vastag kortyaiban csak úgy dúskálnak fehérhúsú gyümölcsös ízek. Egyértelműen reduktív. Tömény, mégis légies, amiben egy kevés déligyümölcsös aroma is helyet kap. Enyhén kesernyés, édeskés, hosszú lecsengéssel folyik le a torkomon. 
Igazán különleges-élvezetes nagy bor.
17,1p

A Somlói Triumvirátus

“Isten itt felejtett kalapja”

Így írta le Vörösmarty az egyik útja során a hegyet. 
Mátyás király híres Fekete seregét is somlai borral bátorította.
A Habsburgok fiú gyermek utódlása miatt itták!
Fekete Béla bácsi egyszerűen csak unicumnak nevezte.

Ha még valaki nem tudná, a Somlón járunk. Úgy döntöttem, hogy a szüret végeztével körbejárom az ötmillió éves vulkáni hegyet. 

Gyermekkoromtól fogva sokat jártam itt, és az elmúlt évek során én is kialakítottam magamnak néhány hagyományt. Érkezéskor iszom egy kortyot a hegy lábánál lévő artézi kút vizéből, kötelező jelleggel elfogyasztok egy pohárka bort :-), majd megmászom a 432 m magas csúcsot, ahol lenyűgöző kilátás tárul elénk. Az Észak-Dunántúl egy jelentős része belátható a Kőris-hegytől egészen az osztrák határon fekvő Kőszegi-hegységig. Déli irányban a Somló testvérei, a Balaton-felvidék tanúhegyei is szépen kirajzolódnak. 

A hegy folyamatosan épül és szépül. Tudatos fejlesztésekkel igyekeznek összhangba hozni a régi és az új világot. Van pezsgő- és látványpince, várrom, tanösvény, kilátó, na meg számos hagyományos kispince. Meg se lepődjünk azon, ha egy öreg bácsi kóstolóra invitál minket. Persze az alkohol hamarabb szabadabbá engedi nyelvünket, így hamar hosszabb beszélgetésbe elegyedhetünk. Régi, de jó szokás 🙂

Túrám során három fiatal jóbarát felkeresésére indultam, akik már évek óta a hegyen élnek és dolgoznak. Közösen küzdenek a Somló hírnevéért, jövőjéért. Akár a “somlói triumvirátusnak” is nevezhetjük őket. Ők a Somló ifjú „fenegyerekei”; Kis Tamás és Barcza Bálint borászok és Nagy Gábor fotóművész. 

A vasárnap délelőtti csodás őszi napsütésben jó volt magamba szívni a nap melengető sugarait. Csönd és nyugalom borult a hegyre, amit csak néhány autó motorzaja tört meg, mialatt fölfelé kapaszkodtak a meredek szőlősorok között. Az ősz sárgás színei lassan kezdtek megjelenni a tőkék levelein, eleven köntösbe öltöztetve a tájat a fagyos, sivár tél előtt. Ilyenkor különleges aura borul a Somlóra.

A Taposókutat elhagyva Kis Tamást – kutyájával együtt – pincéjének teraszán találtam. Igyekezett kihasználni az őszi nap sugarait egy kis szüret utáni feltöltődésre. Ő a Somlói Vándor Pince borásza, tulajdonosa. Négy hektáron szinte egyedül dolgozik, ami tényleg egy teljes embert kíván. Néha talán még többet is. Elmondása szerint napi 25 óra sem lenne elég tengernyi munkájához.

Tamással 2010-ben a “Somlói Szép ivó” borfelismerési versenyen ismerkedtünk meg, ahol mindketten dobogóra léphettünk. Akkoriban még Egerben a St. Andreánál tevékenykedett Lőrincz György keze alatt , de szabadidejében már itt művelte picike birtokát. Állandó ingázás közben született meg pincéjének neve: a Somlói Vándor. A pincészet logóját is ez ihlette. Egy hőlégballon szőlőszemből.
Két év egyboros küzdés után 2013-ban fajtaborokkal tudta növelni repertoárját, majd 2014 tavaszától Takács Lajostól a Hollóvár pincét átvéve gazdálkodik tovább. Elődje munkáját követve, mégis sajátos elgondolással “bio” művelést folytat. Mint sokan, ő is Kovács Antal felfedezettje.
Beszélgetésünk során Sauvignan blanc-nal kínált, amely szépen őrzi az egykori Hollóvár Pincészet borainak jegyeit.  Szerinte ez a terroir, szerintem a 24 órás héjon erjesztés jótékony hatása. Esetleg mindkettő? Eleganciája, és nagysága lenyűgöző. Minerális, vastag, krémes, élénk savai inkább a Somlót, mint az esős 2014-es évjárat tükrözik. Vakteszten még a fajta kitalálása sem lenne egyszerű. Helyből 17 pont!

Később a Kőkonyha felé indultam, melynek neve is sokat sejtet. Gondolataimat eleresztve Frédi és Béni avagy a két kőkorszaki szaki meséje jut eszembe. Érzésemet a bazalttal kirakott teraszok, és a háttérben magasodó több millió éves vulkáni tevékenység következtében létrejött bazaltorgonák csak felerősítik. Még jó 15 éve a parcellák helyét gaz borította, amiket mára újból művelésbe vettek. Természetesen ezek a leglátványosabb és legjobb dűlők. A sziklák éjszaka is folyamatosan sugározzák a meleget, amitől a borok még tüzesebbek. Míg a minerális extrakttok nőnek, addig a plusz savak csökkennek.

Itt a sziklák alatt egy ódon pincét megvéve lelte meg  hazáját Barcza Bálint. Sajnos szüreti munkálatai miatt nem sikerült vele találkoznom. Összesen 5 ha-on gazdálkodik a Somló illetve a Badacsonyhoz tartozó Csobáncon. 
A Somlói borok boltjába betérve szerencsémre Gáborba botlottam. Tavalyelőtt a Tornai pincészet egyik kóstolóján ismerkedtünk meg. A Somló egyik lelke és motorja. Állandóan jön-megy, tesz, rendez, új ötleteket gyárt. Profi fotósként szinte minden apró szépséget megörökít. Napkeltét, harmatot, a szőlőbogyót fosztogató darazsakat, a régi pincék szépségeit.
Az elhúzódó beszélgetés kóstolással folytatódott. Többek között poharamba került a visszavonult Fekete Béla 2007-es Juhfarkja (aki egyben a fajta egyik megmentője), Kreinbacher 2012-es Selection Hárslevelűje, és még a számos finomság. 
Örömre szolgál, hogy a 90-es évek válsága lassan már a múlté. Ahogy a hegy, úgy a borok is változnak. Újra előtérbe kerül a hosszabb hordós érlelés, ami egy plusz löketet ad a bornak. Kérem, itt világszínvonalú, nagy fehérborok készülnek!
A boltvezető ajánlásával Balla Géza 2009-es Ménesi Kadarkával zártam. Persze ő nem idevalósi, mégis bombasztikus befejezésnek bizonyult. A könnyed fajtából egy nehéz, mégis elegáns, játékos lecsengésű bort sikerült készítenie. Aszalt meggy, szilva, piros bors aromái, fűszeres sósságban végződnek. Hosszan gurul le a torkomon. Erős 17,5 pont.
Hogy mégis hazabeszéljek: azt kevesen tudják, hogy az ország első vörösboros feljegyzései a XV. századi Somlóról származnak. Nagy valószínűséggel az is Kadarka lehetett.

Már késő délután felé járt az idő, mikorra a hegy zajossá vált a vasárnapi látogatóktól. Utolsó hagyományomat teljesítve, a jól ismert  úton felfutottam a csúcsra, és ott egy diófa alatt merengtem el a nap történésein.

Kunci

A világlátott bor

Zinfandel 2011
Robert Mondavi California, USA




Gergő barátom Amerikában járva egy üveg Mondawi Zinfandel-lel lepett meg. 
A fajtát persze ne keverjük össze a jó öreg Pécsi Cirfandlinkkal, azért se, mert amíg a mienk fehér, addig az amerikaiak büszkesége vörös bort ad.
Ha nem magyar, akkor honnan is származhat? Hosszú évtizedes kutatás után jöttek rá az igazságra. A 60-as években még az olasz Primitivo ősének vélték, amely vizsgálatok a horvát Plavacra, és annak válfajaira estek.  Az áttörésre egészen 2001-ig kellett várni, amikor is ráakadtak a Közép Dalmát Kaštel Novi településen Ivica Radunić szőlőjében fennmaradt 22 tő crlyenák kastelánszki fajtára. Ő már a DNS vizsgálatoknak alávetve teljes azonosságot mutatott a Zinfandellel. 
Ezzel a borral ünnepeltük a minden évben megrendezett tűzrakós-sütőgetős-beszélgetős napunkat, idén a Budai-hegységben ütöttünk tábort.
Szép bíborvörös színe lendületes borról árulkodik. Igazán különleges illattal fogad, ahol a pohár szájából füstös kávés karamellás borsos illatárad az orromba, amit a szilvás szeder követ. Ezt a barrique érleléstől kaphatta. Vastag mégis kellemes tanninjai vannak. Izében a szilva és a szeder dominál, ahol a füstös íz rátelepszik a borra. Nagyon gyümölcsös mediterrán stílusú. Hosszú lecsengésű.
A borok szerelmeseinek igazi találós kérdés lehetne.

17 pont adnék rá.




Mi ezt sütöttük hozzá: fűszeres csirke füstölt szalonnával és lilahagymával – parázson




Dél-Tirol a boros poháron keresztül nézve

Bécsen, Salzburgon, és az Innsbruckból átvezető Brenner-hágón át végre megérkeztem az Alpok magas hegyláncai alatt megbúvó völgyek alma és a szőlő ültetvényei között elterülő dél-tiroli Auerbe. Tizenegy óra ahhoz képest nem is rossz idő, hogy négyszer szálltam át, miközben Bécsben a Real Jet ötven percet késett. Persze azt se felejtsük el, hogy sógorék szuper vonatának leggyorsabb szakaszain 230 km/h-val száguldhattam, ami már tényleg kényelmes utazó tempónak mondható. Hol van ettől a MÁV?

A különleges szőlőművelés
Dél Tirol szőlőtengere “Tramin Genossenschaftskellerei”

A vasútállomásról a Kaltersee partján fekvő kempingig sebesen haladó kisbuszokkal jutottam tovább. A sofőr nyitott ablakán a tenger felől érkező friss gyógynövényes, citrusos illatú levegő kellemesen cirógatta elnyűtt arcomat. Itt már május elején nyílnak a leanderek, levendulák, rozmaringok, amelyek frissessége a kóstolandó boraimban is megjelenhetnek. Negyed óra elteltével ‘Grüss Gott’-tal üdvözlöm a portást, és már állítom is a sátram. Innen indul az igazi kaland!

2013 májusában ismét felfedező útra kerekedtem. Itália, bor, pizza, füstölgő vulkán! Az út elején hasonló célokat tűztem ki magamnak. Dél-Tiroltól kezdve kalandok sokasága mellett cikk-cakkban haladva Toszkánáig csorogtam, majd a sok esőzést megunva a forró lávát kitörő pokol konyhájáig a Stromboliig meg sem álltam. 15 napom alatt 5500 km-et gördültem a síneken, hat borvidékre látogattam el, majd geográfusi kíváncsiságomnak köszönhetően megismerkedhettem a Lipari-szigetek vulkanizmusával.

Dél-Tirol egy olyan irigylésre méltó kulturális sziget, amiről sokan áhítoznak. Földrajzilag elvonatkoztatva a franciaországi Elzászhoz tudnám hasonlítani. A latin nép könnyedsége keveredik a germánok szigorú precízségével. E kettősséget a természet is szépen megalkotta. Gondoljunk csak az Alpok egész évben hófödte csúcsaira, és a télen is büszkén zöldellő pálmafákra. Az egykoron Ausztriához tartozó régióban hűek maradtak értékeikhez, hagyományaikhoz. Németül beszélnek, osztrákokként gondolkoznak, mediterrán étrenden élnek, és finom borokat isznak. Kell-e ennél több? Sajnos a nagy autonómiát élvező országrész legnagyobb bánatára az elszakadás lehetőségét teljesen elfelejtheti. Ezen meg se lepődjünk, hiszen Alto Adige „ahogy az olaszok nevezik” az ország egyik gazdasági motorja.
Másnap didergősen induló, napsütötte reggelemen egy igazi olasz espresso társaságában próbáltam akkumlátoraim feltölteni, hogy nekiessek olasz borkörturám első etapjának. Az előző napi 800 km, és az éjszakai vihar teljesen lemerített, ami ellen egy Talján kávé a legjobb orvosság. Ha tényleg jól készítik ezt a méreg erős italt, akkor még a leglustább lajhár is „ferrari-vá” gyorsulhat fel.
Ahogy a nagykönyvben meg van írva, a szőlősorok felé vettem az irányom. Az igazi borászok többsége szerint itt kezdődik, és bonyolódik szinte minden, amihez az ember csak egy adalék. A természet fölött mi sem tudunk uralkodni. Túráim során mindig megvizsgálom a terroirt, a szőlőművelést, és a környezeti viszonyokat. E dolgok nélkül meg sem értjük a helyi szőlő, és borkultúrát. Már az első lépéseknél szembetűnt a magasra felfuttatott cölöpökön álló lengőkordonos művelési mód. Mint később kiderült, a gyanúm beigazolódott. Részben a hagyományok, másrészt az Alpokból hirtelen lezúduló heves jégesők védelmében használják ezt a módszert. 
A régió 18 szőlőfajtájában erősen érezhető a német-osztrák hatás. Sokan úgy tartják, hogy Dél-Tirolban nem csak csinálják, hanem nagy odafigyeléssel készítik a bort. Itt tényleg ügyelnek a minőségre. A terület adottságai főleg a fehér fajtáknak kedveznek, de azért a vörösökkel sem kell szégyenkezniük a termelőknek. A mediterrán légtömegek kedveznek a cukorfoknak, amíg a hegyekből lezúduló hűvösebb áramlatok szép savgerincet szolgáltatnak. 
A borvidék fejlődése a 80-as években szokatlan módon felülről indult el. Termelőszövetkezetek jöttek létre, ahova a kistermelők csak magas minőségi követelmények mellett léphettek be, vagy adhatták le megtermelt szőlőiket. Ez mennyiségcsökkenést, és minőségnövekedést eredményezett,  ezek voltak az első lépések a világhír felé. Mára ők birtokolják a borvidék háromnegyedét.

Egy jó órai gyaloglást követően érkeztem meg a nyüzsgő Tramin falucskájába. Szebbnél szebb pincészetek, kávézók, éttermek csalogatják az ide érkező turistákat. A borvidék egyik központjában járunk. Már a település neve is ismerősen csenghet a borértők számára. Nem máshol, mint a fűszeres tramini őshazájába értem.
„Wilkommen Heimat des Gewürz Tramines” Így köszönt a helységnév tábla.
Innen eredeztetik ezt a nagyszerű fajtát, amit az első kóstolóm után e szavakkal tudnék jellemezni. Élénk savak, pezsgő citrusosság, nagy beltartalom, hosszú lecsengés. Egy csöpp maradékcukor talán még fokozni is tudja az élvezeteket. Ehhez hasonló minőséget csak a híres elzászi borvidékről ittam. Persze a többi fajtáról se feledkezzünk meg, hiszen a borvidék hatalmas értékekkel bír. A második virágkorát élő Lagrein szinte mindenkit lehengerel tanninosságával, a könnyed ibolyaillatú Vernatsch a nők kedvence is lehetne, a hazáját meglelt testes Pinot Grigiot „szürke barát” borát fantasztikus élmény kortyolgatni, amíg Burgundia fenegyereke a Pinot Nero itt is kiegyensúlyozott minőséget hoz, amely sorban a németek nehézsúlyú bajnoka a Rajnai rizlingről is ódákat lehetne írni. Főleg őket kerestem és kutattam, ami olyan jól sikerült, hogy a nap végére 4 különféle stílusú pincészet 30-35 borát kóstolhattam meg. Olyan híres helyeken jártam, mint a közel 150 éves A. von Elzenbaum Weuingut, az úttörőnek számító Hofsteetter pincészete, Tramin és Kurtatsch Genossenschaftjai.
25km hosszú túrám közben számos izzadságcseppet hullajtottam el világjáró kalapom alól a forró aszfaltra, miközben a sziklaormok alatt megbúvó virágba borult csodálatosan szép településeken haladtam keresztül. Este felé egyre jobban figyeltem a dél felé sebesen haladó vonatok füttyeinek hívószavára. Mit is jelent ez egy geográfusnak? Több mint 4500 km-et és megannyi kalandot!
Végül egy kis ízelítő a vonatútból: Dél-Tirol – 2013. május
Kunci
—
Ha esetleg kedvetek lenne utánamjönni, itt “részegedtem”:
Tramin Genossenschaftskellerei
Weingut J Hofstatter
A. Von Elzenbaum Weingut
Die Kellerei Kurtatsch           

Hogyan utazik egy geográfus Európa borvidékein?


Egy igazi hagyományos borkóstolón. Jura borvidék
Egy igazi geográfus az izgalmakat keresve felhúzza régi
bakancsát, hátizsákját, majd elindul felfedezni a számára még felfedezetlen
dolgokat. Engem az utazás mellett a borok inspirálnak, így több alkalommal is
híres szőlővidékek felé vitt utam. Kirándulásaim során keresem a jó borokat, a
helyi különlegességeket, az érdekes embereket, és nem utolsó szempontból a
grandiózus tájakat. Földrajzos végzettségemhez hűen, mindig beleteszek valami
geográfiai csavart, amely a borospincék hajkurászása mellett üdítő hatással tud
lenni. Így Bordeauxban járva végigpedáloztam a Gironde torkolatvidékét, míg
Olaszországban a Stromboli vulkánkitöréseit csodáltam a lemenő napsugarak
fényében.

Természetesen e
sorokat jó visszaolvasni, de egy utazás sosem ilyen egyszerű. Már az út
tervezésénél rengeteg nehézséggel, és buktatóval kell számolni! A következő
sorokban a tapasztalataimat szeretném átadni, hátha valaki hasonló kihívásra
vágyik. Ezen felül a barátaimhoz is szólok, akik mindig hasonló kérdésekkel
„zaklatnak” Miért utazol? Mi a célod vele? 
Mit csinálsz pontosan egy ilyen úton? Hogyan találod a pincészeteket?
Hol alszol? Mit eszel? Mivel közlekedsz? Mi motivál a legjobban? Miként
készülsz fel? stb….
Egy út tervezésénél sokféle körülményt figyelembe kell
venni.
Mi is az utazás célja?
Mivel kívánjuk leküzdeni a távolságot?
Hol akarunk lakni?
Melyek azok a dolgok, amiket meg szeretnénk nézni?
Ezek megfogalmazása után nyúlok a könyvek, és a térképek
felé. Megpróbálok az új információk áradatában megkeresni azokat, amelyek az út
során hasznomra lehetnek. Mindig fel kell készülnünk a nehézségekre, a váratlan
helyzetekre, hiszen minden kultúra más és más. Főleg az első napokban annyi
inger éri az embert, ami néha még terhes is lehet. Új arcok, szokások,
szabályok, tájak, újabb, és még megannyi nem várt esemény.
Esetemben a tervezés mindig igen nehéz feladat. Mivel a
borok érdekelnek, így speciálisan kell összeállítanom az utam. A legnagyobb
kihívást mégsem ez okozza. Autó híján vonattal, hogy olcsóbb legyen, sátorral,
ráadásul egyedül vágok neki a kalandozásaimnak. Természetesen autóval, és
társasággal kényelmesebb lenne, csak sajnos nincsen kivel. Meg ki is vállalná
be egy borkörúton a vezetési élményeit?
A vonatok Ferrarija: Frecciarossa
Egyik hátizsák előre, a másik hátra majd indulhat az
expedíció. Mindehhez a 15 napos Global Interrail vonatjegyet veszem segítségül.
Ezzel a lokomotívok szerelmeseinek olyan „ingyenes” lehetőségek vállnak valóra,
amiről szinte csak álmodhatnánk. A norvég fjordoktól a spanyol Mezetáig szinte
az egész kontinensen végigzakatolhatunk. Mindenek mellett a világ leggyorsabb
szupervonatait is kipróbálhatjuk. Ki ne szeretne három négy óra lepörgése alatt
600-800 km-ert legyűrni?  300 km/h óra
környékén száguldva tényleg valahol más dimenzióban érezhetjük magunkat.
Szerintem sokan felkapják a fejüket az olasz Frecciarossa, a német ICE
hallatán. A grandiózus TGV-ről nem is beszélve.
 A sínen való
közlekedés valahogy mindig izgalomba hozott. A vonatfütty, a kocsik zakatolása
kis gyermekkorom óta varázslatos tájak látványával kecsegtetett. Igazi
hátizsákos turistaként egyedül nekivágni az ismeretlennek. Modern
kalandfilmekhez hasonlóan batyuból előkotort almát majszolni, egész nap
térképpel járni-kelni, míg esténként fejlámpával babkonzervet kanalazgatni.
Szerintem sokak eljátszanak ezekkel a gondolatokkal.
A szíveket melengető kalandozások után egy kicsit
szembesítenék mindenkit a ránk leselkedő nehézségekkel, kényelmetlenségekkel. A
menetrendhez igazodva a késések és esetleges sztrájkok nem is jelentenek olyan
nagy gondot. Egy hosszú utazásnál a türelem alapvető követelmény. Öt hat ezer
kilométert gördülni a síneken /a Transzibériai vasút 9288km/ még mindig csak a
jéghegy csúcsa. Az igazi kihívás egy 10-12 órás több átszállásos A-ból B-be
való út után kezdődik. Majd a 30-35 kg pakkal felkelni, kempinget keresni,
sátrat verni, talán a legnehezebb feladat. Utazásom sikerének a szállás
találása egyik jelentős kulcsa. Nem tartom magam elkényeztetett embernek,
viszont célom a világ vezető pincészeteinek meglátogatása. Hol is fogadnának
szívesen egy szutykos mocskos kialvatlan borkedvelőt?

Sátram és a házam. Vadkempingezés Szicilliával szemben.
Sajnos az eltervezett dolgok nem mindig sikerülnek, így a
szálláskeresés sem működhet problémamentesen. Ehhez mérten hajtottam már le a
fejem padon, vasútállomáson, építkezésen, tó, és folyóparton. A legpokolibb
éjszakám mégis a Messinai szorosban történt. Kempinget nem találván eleinte
kertek alatt, majd egy kiszáradt patakmederben fejlámpával baktattam le szeméttel
ellepett habos tengerpartra. Eddig csak hallomásból ismertem a Dél-Itáliában
lerakott hatalmas nagy szemétdombokról, amivel élőben is sikerült szembesülnöm.
A sátorállítással megküzdve elég nehéz éjszaka elé néztem. Nem vagyok félős
típus, azonban valahogy nem érzetem magam biztonságban. Az esetleges tolvajok
ellen felkészülve a 70 literes hátizsákomhoz kötöttem a sátor belső zipzárját,
miközben a kalapácsomat szorongatva tértem nyugovóra.  Fő a biztonság! A lefekvés előtt bátorításul
még finom törkölypálinkát kortyolgattam a csillagos tengerparton. 
Mindemellett igazodni a menetrendhez. Számolni az esetleges
késésekkel, sztrájkokkal. Egyszer kettő órát ültem mire valaki odakiáltott
hozzám. Sztrájk van! Nem mennek a vonatok. Egy ilyen esetben hogyan tovább? Még
a helyiek sem tudtak bíztató választ adni. Általában vállvonogatással
továbbálltak. Busszal, stoppal, gyalog? Kettő hátizsákkal ez mindig vicces
dolog.
Az idő legjobb kihasználása érdekében gyakorta igen korán
kell kelni. Egy hűvös reggelen a hajnal öt órai csörgésre kipattanni a meleg
hálózsákból a legborzasztóbb élményeim egyike. Házat bontani, majd elindulni a
következő célállomásra. Az élvezeti tényezőket már csak az időjárás tudja
fokozni. Esőben sem ajánlom sátor állítást, a bontását meg pláne. Számomra az a
legkellemetlenebb dolog, amikor egy viharos éjszaka után a vizes holmimat kell
a hátizsákomba gyömöszölni.
Minden ország nyelvéből tanuljunk meg néhány szót, amit
alkalmazni is tudunk a mindennapokban. Ezek hallatán, hamar el lehet nyerni a
helyiek segítőkészségét. Főleg abban az esetben fontos, amikor már csak ez az
egy lehetőségünk van a kommunikációra. Térkép nélkül meg el se induljunk.
Sikerült már olyan helyzetbe kerülnöm, amikor egy Marco Polo útikönyv elnagyolt
térképe húzott ki a bajból. Thaiföldön járva valahogy az egyik pillanatról a
másikra egy istenháta mögötti a térképemen nem szereplő vasútállomáson találtam
magam. Szerintem ez az a kényes szituáció, amire senki sem vágyik. Mit is
tehetünk ilyenkor egy harmadik világbeli ország rizs, és bambuszültetvényei
között? Higgadtan gondolkozzunk az őslakosok fejével.  Egyszerűen csak stoppoljunk! Négy óra
hányattatást követően értem haza. A többit majd egy másik sztoriban mesélem el.
E kalandtól eltekintve gyakorlott stoppolónak mondhatom magam. Napi 100-120 km
szint meg se kottyan. Kisebb távokra lehetőség szerint biciklit bérelek. Amondó
vagyok, hogy egy jó sikerült borkóstoló után a szőlődombok között nótázva
hazafelé tartva lehet igazán nyüstölni a drótszamár pedálját. J

Borkóstoló egy helyi borbárban. Cote d’ Azure Cassis

Az étkezés mindig kritikus pont. Az állandó farkasétvágyam
mellett a bevitt alkoholmennyiség ellen is tölteni kell a hasamat. A sok utazás
és a rohanás mellett a mennyiségről sem szabad elfeledkeznem. Így duplán fontos
az étkezés.  A vidék specialitásainak
kipróbálása mellett egy ilyen körút nem a „töltsük meg a hasam” cím alatt
zajlik. A magammal hurcolt kis mini kempinggázban, és az anyukámtól kapott
harminc éves Európát bejárta alumínium lábosban konzerveket szoktam melegíteni.
El sem tudom mondani mennyire megkedveltem a raviolit.🙂
Főzés az Európát megjárt alulábosomban.
Persze nem vetem meg az
útszéli dönereseket, pizzeriakat, gyorséttermeket sem. Geográfus létemre a
gasztronómiát mégis az jelenti, amikor a lenyugvó napsütésben friss baguettet,
olivabogyót, helyben készült friss sonkát, halat vagy valami ínycsiklandó
különlegességet ehetek a tengerpart csapdosó hullámai mellett. Ezt általában az
aznap vásárolt finom borral szoktam öblíteni. Időmtől függően a reggelt egy
friss péksüteménnyel, és az erőt adó kávéval szeretem kezdeni. Ez főleg
Taljánországban volt mennyekbe repítő érzés. Szerintem az kávékultúrát senkinek
sem kell bemutatnom.
–         
Prego uno espresso! Az olasz túrám alatt ez volt
egyik „basis” mondat, amit megtanultam.

Poliziano pincészete “Toscana”

Egy ilyen út kevésbé a kóstolásról, inkább a felfedezésről,
és az ott megszerzett tudásról szól. Itt olyanokra gondolok, amiket még a
legjobb tankönyvek sem írnak le. Minden apróság igen fontos lehet, hogy jobban
megértsük, és megismerjük a helyi borkultúrát. Mit miért hogyan tesznek? Miben
hisznek, mik a főbb specialitások. Miben látják sikerüket.  Miként gondolkodnak rólunk magyarokról, avagy
a nagyvilági konkurenciáról. Napi kettő három pincészet meglátogatása bőven
kielégítő. Ne feledkezzünk meg az alkohol mellékhatásairól sem. Támolyogva már
semmit sem ér a kóstoló. Egyedül nem is mindig olyan könnyű helyet találni. Nem
egyszer elutasították a kérésemet.

Természetesen „szegény”turistaként
hátizsákkal pólóban, alkalmanként rövidnadrágban vágok neki a vidék borászatainak
felkutatására. Itt szó sincs előre való bejelentkezésről, hanem a magam
szerencséjében, és tudásában bízva próbálom meg a legtöbbet kihozni az adott
szituációból.  Ez főleg Bordeauxban, és
Toscanában jelentett gondot.
Amikor tényleg adok a helyi gasztronómiának. Osztriga Gironde torkolatvidéke
Hatalmas területeken össze vissza szétszórva
terülnek el a pincék. Egy-egy borvidék előtt mindig készüljünk fel elméletben a
helyről, hogy mindig tisztában legyünk az ott elhangzottakkal. Jó ismerni az
adott szőlőfajtákat, termőterületeket, borkészítési módszereket. A kóstolás
általában ingyen zajlik, viszont ebben az esetben a vásárlás is elvárt dolog.
Ez jó dolog, csak gondolni kell a jövőre is. Amit veszek, azt megiszom, vagy
viszem tovább. Ezért inkább mindig a látogatásom céljával kezdem. A többsége
megértő, ezért gyakorta sokkal többet kapok, mint amire számítok. Sokan
értékelik azt a tudásszomjat, ami bennem rejtőzik. Ez főleg a borbárokban igaz.
Eleinte mindig furcsán méregetnek, amikor csak kóstolókat szeretnék kérni az
egy-másfél deci helyett. Néhány szó beszélgetés után már nem csak az ízletes
borkorcsolyákat rakják ki elém, hanem jó tanácsokkal, és jó baráti alapon
különlegességekkel is megvendégelnek. A legemlékezetesebb hely a Cote d’ Azuron
Cassis falucskájában egy francia sommelierrel beszélgettünk egy jót.
Természetesen a magyar édes különlegességünk a tokaji is szóba került.
Soha ne feledkezzünk meg ki a helyi bormúzeumokról sem.
Mindig valami érdekességgel szolgálnak. Gyakorta összhangba hozzák a művészettel,
gasztronómiával, a helyi természetföldrajzzal, ami egy igazán különleges
hangulatot tud nyújtani. Ha szerencsénk van, akkor még kóstolóval is
kedveskednek az oda látogató vendégeknek.
Drótszamaram. Mosel mentén
A legnagyobb élményem Piemontban
Barolo településén volt. Szokásomhoz híven ide is a bérelt kétkerekű
járgányomon, hátizsákkal, sportcipőben, pólóban érkeztem. Ezzel addig nem is
volt gond, amíg egy külön teremben meg nem pillantottam valami
rendezvényszerűséget. Mint kutya a csontra egyből én is szimatot kaptam. Hamar
ki is derült, hogy szakújságírók, és szakemberek számára szakmai napot
tartanak. Gyér angolom ellenére negyed órán belül pohárral a kezemben ötven
kiváló piemonti csúcstermelő között válogattam a több száz bor közül. A többit
a fantáziátokra bízom.
Minden nehézség és egyedüllét ellenére szívesen indulok el egy
ilyen útra. A sok küszködés és fáradtság ellenére számos információval,
élménnyel gazdagodunk. Szerintem sosem kell félni, csak a helyi szabályokat
betartani. Soha ne akarjunk többet, mint amennyit be tudunk vállalni, így
sokkal többet kapunk. Hallgassuk meg a véleményeket, viszont bízzunk magunkban.
Kunci
Geográfiai kirándulás. Stromboli Lipari szigetek
Ilyen, amikor 300 km/h-val utazik az ember:
2025 ©
barefoot web design