bor földrajz

Jussunk dűlőre

utazás

Felhőszakadás és ragyogó napsütés az Adria partján! Irány Orebic

Utunk negyedik napján ismét autóba ültünk és a 260 km-re
lévő Peljesac-félsziget Orebic falujába indultunk. A település neve már pici
korom óta a fülemben cseng, ugyanis a nagyszüleim az egykori Jugoszláviában,
IBUSZ-szal ott nyaraltak és a nagymamám rengeteget mesélt a falu pálmafáiról,
égszínkék tengeréről, a föléjük tornyosuló fehér sziklákról. A spájzban sokáig
egy onnan származó tengeri sün vázat rejtegetett, amihez a tüskéi miatt mindig
félve nyúltam. Most nekem is megadatott a lehetőség, hogy őseim után én is
eljussak arra a csodálatos helyre. 
Kotori-öböl

Úgy gondoltuk, útközben megnézzük Kotort és délután 4 óra
körül meg már Orebicben a tengerben lubickolunk. A 260 km nem hangzik olyan
soknak, azért autópálya nélkül, falvakkal, dombokkal, kanyarokkal, a korlátozásokkal
tűzdelt Jadranska Magistrala-n (Adria tengerpartja mellett haladó út) jó ha 50
km-t meg tudunk tenni óránként, na meg várt minket egy határ, ahol bármi
megtörténhet. 

Sajnos
az időjós arra a részre már két hete esőt jósolt, a vártak viszont mindent
felülmúltak. Eleinte a hegyekben, jó minőségű utakon könnyedén suhantunk, majd
Kotorba érve megnyíltak az ég csatornái, amihez egy 25 perces dugó társult. A
városlátogatás elúszott, viszont a települést elhagyva némileg csendesedett az
idő, majd jó két óra vezetés után az egyik útszéli konobába egy kávéra
vetemedtünk. A felhőbe burkolózott öböl látványa azért így sem volt utolsó, az
egyre gyakoribb villámok mégis autóba ültettek minket. Jól tettük-e, az már az
utókór kérdése, de olyan másfél órás felhőszakadásban volt részünk, amit még
lakásból sem szívesen nézünk. Eleinte még 30 km/h-val haladtam, később már 20
km/h-nak is örültem. A szembejövő autók folyamatosan felhordták a vizet, ekkor
szinte vakon mentem. Eleinte még csak vízátfolyások keletkeztek, amik idővel
20-30 m hosszú 10 cm mély tóvá nőttek. A legfélőbbek az útszélén lévő közel fél
méter mély vízelevező árkok voltak, amiből az átcsapó víz miatt sokszor semmit
sem láttam, mindenekfölött, még sárlavinák is keletkeztek. Ha fűtöttünk, a
meleg levegőtől trópusi hőséget éreztünk, ha abbahagytuk a szélvédő másodpercek
alatt párásodott. Mondhatom csodaszép kotori élményben volt részünk. Korábban
föciből tanultam, hogy ez a környék a kontinens legcsapadékosabb vidéke, majd
alaposabban utána olvasva megtudtam, a Kotor fölötti hegyekben évi 4000 mm
csapadék esik, míg a rekord 7000 mm. 

A
határhoz érve a nap ismét kisütött és alig fél óra várakozást követően
átjutottunk Horvátországba. A túloldalon 3-4 km hosszú sorral szembesültünk,
szóval nagyon szerencsésnek éreztük magunkat. Dubrovnikhoz közeledve a város
meglátogatása mellett szavaztunk. Parkolót csak a város szélén találtunk, így a
hosszúra nyúlt séta alatt egy másik szemszögből is barátkozhattunk a
településsel. Az óváros főbejáratán, a város védőszentje Szent Balázs szobra
alatt léptünk be Dubrovnik szívébe. Azt kell mondanom sokkal többet kaptunk,
mint reméltünk. 

Dubrovnik

A Trónok harcának forgatása során
világhírnévre szert tevő település egy igazi csoda. Az ősi Raguza népe, nem
csak hajózásban, hanem építészetben is élen járt, így meg sem kell meglepődni,
ha az évszázadok alatt számos nemzet akarta meghódítani. Magyarok,  velenceiek, törökök, habsburgok. A fallal körülvett, félszigetre épült város
meredeken emelkedő zegzugos utcái, sikátorai, fehéren tündöklő, virágokkal
kirakott házai, templomai, palotái egyedi látványt nyújtottak. Több hasonló
települést láttam már az Adria mentén, ehhez mérhetőt azért mégsem. Örök élmény
marad. Innen már csak két órára volt Orebic, ahova késő délután értünk. A nap
tűzött, a fehérlő sziklák tetején elakadt felhők tanyáztak, kertek meg tele
voltak pompázó virágokkal, olajfákkal, pálmákkal, citrusokkal. Olyan, ahogy a
nagymamám elmesélte.

Orebic


A következő részben az ország első számú
bortermő területére a Dingac dűlőbe tartunk.

Kunci

Ittatok már Észak-Macedóniából bort?

Az egyik montenegrói bevásárlásunk során szembe jött velem egy 2019-es Tikves Luda Mara vranec, amit semmiféleképpen sem szerettem volna kihagyni. Igaz, a bor Észak-Macedóniából származott, viszont korábban néhány alkalommal szerencsém volt borokat ízlelni abból a balkáni országból, na meg a Platnaze-ban aznap kóstoltam néhány remek vranac-ot (Észak-Macedóniában vranec), így az élményen felbuzdulva hamar a kosaramba landolt a palack. A 8,5 Eurót is pazarnak találtam, főleg úgy, hogy a Luda Mara egy magasabb kategóriájú borcsaládba tartozik. A Luda Mara a Tikves régiót átszelő legendás folyó, a szőlő alapanyagát pedig kézzel szüretelték. 

Az 1885-ben alapított
Tikves borászat több mint 1300 hektárjával nem csak az ország legnagyobb, hanem
a legöregebb borászata is egyben, a nevét meg a pincészetet körülvevő borvidékről
kapta. Idehaza sajnos keveset hallani az alig 2/3 Dunántúl nagyságú ország
borairól, pedig oly annyira létezik, hogy 25 ezer hektár szőlőterülettel
rendelkezik sőt, az egykori Jugoszlávia bortermelésének legnagyobb mennyisége
onnan származott. 
A Tikves borászat nem csak
egy óriás, hanem nemzetközileg is elismert! A fiatal állam palackos borai
exportjának 60%-át ő adja, sokáig pedig a világ egyik legjobb bortanácsadója
Philippe Cambie (1962-2021) segítette fejlődésüket. Ugyan 1300 hektár
szőlőterülettel rendelkeznek, ami már önmagában gigantikus méret, viszont 5000
hektárról még vásárolnak, ezzel évi 30 millió liter bort állítanak elő.

2019 Luda Mara Vranec

Illatában mély aromák jönnek, amiben aszalt szeder, meggy jegyek
keverednek, csokival, kávéval, ánizzsal, borssal. Igen vastag borról van szó,
színe meg már lassan feketébe vált. Savai az alap varanc-hoz képest tompábbak,
de még mindig intenzíven tartják a bor gerincét. Picit túlhordózott, tanninjai tapadnak,
ez sajnos ront az összhatáson, a fekete bogyós, aszalt gyümölcsös, keleti
fűszeres jegyei azért felfedezhetőek. Kávés, vaníliás, kakaós lecsengésben
végződik. 6 + pont

Úton Montenegróban és Albániában

 

Montenegró sem csak a borról szól, így az ott töltött három napunk alatt
picit szétnéztünk az országban, sőt, néhány lélegzet erejéig még a közeli
Albániába is ellátogattunk. Aki járt már a mindössze két nagyobb magyar megyényi,
600 ezer lakosú államban, jól tudja, hogy az embert egymás után érik az
ingerek. Egyik percben még 2000 m magasság fölé emelkedő hegyek közt járunk,
másikban már lubickolunk az égszínkék mediterrán tengerben, mindemellett
hatalmas kanyonokkal, ízletes konyhával és sokszínű kultúrával rendelkezik. Jól
megférnek az ortodox, muszlim, katolikus vallások, mindezt ízig-vérig balkáni
hangulat szövi át. 

Cijevna-folyó
A balkáni életérzés
megfogalmazása nem olyan egyszerű, mégis megpróbálom szavakba önteni. Az
ütött-kopott, lestrapált világban, néha-néha törekednek a precizitásra, a
hanyagság, a nemtörődömség valahogy mégis benne marad. Elég csak a szállásunkra
gondolni. Minden tiszta volt, a korábban említett kertben makulátlan rend
honolt, a fürdőszoba új ajtajáról a védőfólia szélét mégsem húzták le. Továbbá,
az alig 4m2 –re szabott fürdőszoba-WC együttesében a zuhanyzó
járólapja nem kapott lejtést és oldalszegélyt, így a víz mindenfele csurgott,
nem beszélve a zuhanyzófüggöny hiányáról. Ettől függetlenül nagyon szerettem az
ottlétet, a tulajdonos meg roppantul kedves volt. 
A közlekedés káoszában ez
még jobban tetten érhető. Az általunk ismert KRESZ szabályait elfeledhetjük. A
helyi vezetők még a legkeskenyebb úton is gyakorta fékezés, félelemérzet nélkül
haladnak, az indexet csak elvétve ismerik, egyszerűen az erősebb, gyorsabb,
bátrabb sofőr érvényesül. A dupla sávos körforgalomban, belülről, index nélkül,
hirtelen kikanyarodva, alig néhány centire húznak el az ember orra előtt, a
kacsázó bicikliseket, a gyalogosokat meg sem említve. Volt mikor a várost
elhagyva, a 2×2 sávos úton lassan, komótosan haladó, szájában cigarettázó
emberkére dudáltam, ő megállt, széttett kezekkel felém nézett, és ugyanolyan
komótosan továbbhaladt. Másik alkalommal, ha a körforgalomba nem lépek rá a
gázra, a nyerges kamion a fék használatáról megfeledkezve oldalról
telibetrafál. Mindezek tudatában némi bátorsággal, rutinnal, hamar meg lehet szokni
a montenegrói utakat. 
Crnojevica-folyó kanyonja

A borkóstolót követően előbb a Niagara vízesésnél megfürödtünk a
Cijevna-folyó türkiz zöld vizében, majd egyre keskenyedő utakon, magasba emelkedve
a Crnojevica-folyó kanyonja fölé meredő kilátópontra mentünk, ahol képeslapra
illő látvány tárult elénk. Ez egy olyan festői szépségű hely, ami egyik
montenegrói kirándulásból sem maradhat ki. Ugyan a programunkból a Balkán
legnagyobb és leggazdagabb madárvilágával bíró Shkodrai-tó a hajókirándulása
kimaradt, ettől még néhány pillantást vethettünk rá, a növényektől zöldellő
víztükrére.

Harmadik napunkon a közelben
fekvő sasok országába, Albániába, Shkodra városába látogattunk, ahol egy
teljesen más világba csöppentünk bele. Nevezhetném kultúrsokknak is, hiszen a
balkáni viszonyok egy magasabb fokra kapcsoltak. A dzsámik sokasága, a csadort
viselő nők, a közlekedés durvulása, az út szélén tanyázó szemétkupacok, a
félkész házak esetenként már Európán túli, harmadik világi létről tanúskodtak. Shkodra
név boros jelentőséggel is bír. Több kutató szerint, egykoron a törökök elől
menekülő szlávok erről a vidékről hozták hazánkba a kadarkát. Sokáig a fajtát
skadar néven emlegették.

Albániában a közlekedési szabályok nem érvényesek!


Shkodraba megérkezve, a durva közlekedés miatt, a település szélén
parkoltunk le, majd jó félóra sétával jutottunk be a város szívébe. Addig valamelyest
feltöltődtünk a helyi kultúra sajátosságaival. A muszlim életérzéssel,
meggyőződhettünk a helyi emberek legfontosabb büszkeségéről, az autók
fontosságáról és a hozzá tartozó, az autószerelő műhelyek, autómosók
jelentőségéről. Az egykori kommunista rezsim lestrapált panel épületei is egy
külön szakdolgozat témáját adhatnák.

Shkodra

A sétálóutcájára beérve impozánsan tárult elénk a település legnagyobb
mecsete, a háttérben azért ott ékeskedett egy katolikus templomtorony, míg az utcán
apácák poroszkáltak, amin nem kell csodálkozni. Az ország katolikus
központjában jártunk. Ha hihetünk a leírtaknak, a lakosok nagyon büszkék
nyitott gondolkodásmódjukra, világlátásukra, ahol mindenki szabadon élhet. Sokan
Shkodrat Albánia nyugati kapujának nevezik. A sétálóutca házain erősen éreztük
a több száz éves török hatást, amiket mára 21. századi köntösbe bújtattak. 3-4
óra látogatást követően megint autóba ültünk, majd DK-nek tartva a Rozafa vár
alatt elsuhanva ismét Montenegró felé vettük utunk. Hosszú tanakodás után
Sveti-Stefanba igyekeztünk, hogy a hőségben megmártózzunk az Adria hűsítő
vízében és megnézzük a gazdagok szigetét. 

Sveti Stefan

Igaz, napjainkra Sveti Stefan sziget mivoltát elvesztette, egy földnyelvvel kötötték össze a szárazfölddel, viszont az ország egyik
szimbólumává vált. Eredetileg a 15. században a betörő kalózok, törökök elől
védelmet nyújtva 12 család alapított rajta egy kisebb erődítményt. A 20. század
derekára majdnem néptelenné vált, közben a turizmus hatására ismét rivaldafénybe
került, sőt 2009-től egy szingapúri üzletember 30 évre bérbe véve luxushotellé
alakította. Olyan hírességek fordultak meg rajta, mint Marilyn Monroe, Sophia
Loren, Claudia Shiffer, Sylvester Stallone. Sajnos azt kell mondanom, a sziget
látványa, szürkés házaival nem igazán nyűgözött le, persze a tengerpartja nem
volt rossz, de számos horvát parthoz viszonyítva nálam csak a középmezőnybe
került. Igaz a magasból meredeken leszakadó hegyek látványa a leanderekkel,
olajfákkal, pálmafákkal, fenyőkkel tűzdelt mediterrán környezet, tényleg
csodaszép volt. Jó 2 órás fürdőzést és sétát követően indultunk vissza a Podgorica
melletti hadiszállásunkra, miközben átvágtuk a Balkán-hegység néhány vonulatát.
Másnap már északra, Horvátországba a Peljesac-félszigetre igyekeztünk, s közben
olyan útviszonyok vártak, amire rémálmunkban sem számítottunk.

Kunci

Irány Montenegró

  

Több mint egy hónapja a „Gondolatokegy nagy utazás előtt” című írásomban beszámoltam a nyári
terveinkről. Sajnos a vakáció már véget ért, azóta már megjártam Zürichet és a
Balatont is, így eljött az ideje élményeim megírásának.

Június utolsó napjaiban borús, később
esőbe átcsapó hajnalon délnek tartva indultunk a vajdasági Zentáról, és meg sem
álltunk Montenegró szívéig, a Podgorica alatt lévő gyümölcsös kertekig, majd
egy ottani apartmanban állítottuk fel bázisunkat. Azt előre tudtuk, hogy a
reptér alig néhány kilométerre fekszik, azt azért mégsem sejtettük, hogy a
Belgrád-Bar vasútvonal a kert végében halad. Utólag kijelenthetem, a
hangzavartól való félelmünknek semmi sem adott okot, a három éjszaka alatt
párom csak egyszer ébredt fel hajnali zakatolásra, az elvétve fel-le szálló
repülők zajából pedig alig szűrődött oda némi morajlás.

Belgrád-Bar vasútvonal

A kiskertes
apartmant egy kedves öreg házaspár üzemeltette, míg a néni gondoskodott a
jövő-menő vendégek igényeiről, mosott, ha kellett főzött, néha-néha
süteménnyel, palacsintával kedveskedett, addig férje a minden földi jóval
megáldott kertet rendezte. Az alma, körte, cseresznye, barack, mandula
gránátalma fák mellett a kiságyásban, paradicsom, paprika, uborka zöldellt, a
kerítés körül meg ribizli, egres, szőlő, szeder bokrok tanyáztak. Na meg az ex
jugoszláv időből fennmaradt, ütött-kopott, lassan vánszorgó vonatszerelvényeket
inkább mosolyogva vártuk, minthogy ellenségként tekintettünk volna rájuk.
Mindent összevetve, egy olyan idilli természetbarát környezetben voltunk, ahol
reggelente a fák árnyékában mezítláb ittuk éltető kávénkat, a lemenő nap
fényében pedig a kerti asztalnál vacsoráztunk, időnként kártyáztunk. Kicsit úgy
éreztem, mintha a lesencetomaji szőlőnkben lennénk. 

Niagara vízesés

Persze a
környék körítése se volt mindennapi. A kontinentális és a mediterrán klíma
keveredése, valamint a Podgorica medencéjét körbevevő mészkőtől fehérlő hegyek
különleges atmoszférát árasztottak. A szállásunk helyszínét tudatosan
választottuk ki, mivel onnan alig 10 km-re fekszik Európa legnagyobb egy tagban
lévő, saját szőlőbirtokkal rendelkező borászata a Plantaze, és az azt körülvevő
egyedi sziklaformációval bíró Cijevna folyó Niagara vízesése. Jó két éve, mikor
a borászatról tudomást szereztem, ámulattal tekintettem a gigantikus
szőlőbirtokot átszelő folyó kanyonjára, mígnem a párom fel nem fedezte
türkizkék színű vízesését, a Niagara-t. Utána olvasva megtudtuk, úgy másfél
évszázada mesterségesen hozták létre, nevét meg az amerikai nagytestvérről
kapta. Igaz, ez semmit sem von le értékéből, sőt napjainkban Montenegró
legkedveltebb szárazföldi desztinációi közé tartozik. Ennek meglátogatásával
egy régi álmom vált valóra, a látottak meg mindent fölülmúltak. Nem csak
lubickoltam a folyó igencsak hűsre szabott vizében, hanem a partján lévő
étteremben akkora adag csevapcsicsát kaptam, amit most is megemlegetek.
Történetem még csak itt kezdődik, szóval tartsatok velem a következő részbe,
amiben a 2310 hektáros Plantaze borászatot veszem célba.

Kunci

200 blogos írás és a ráadás!

Másfél évtizeddel ezelőtt még álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer írásra adom a fejem. A magyar nyelv nem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé, a tollforgatás mestersége igen távol állt tőlem, az egyetemre kerülve egy-egy beadandó összehozásakor vért izzadtam, a szakdolgozatomat meg sem említve.

Boros érdeklődésem idestova két évtizede tart, szóval már az egyetemi éveim alatt is szívesen betértem a borospincékbe. Geográfus
hallgatóként a pénztárcám mértékétől függően pedig egyre távolabbi tájakra
eljutva próbáltam kiszélesíteni a tudásom, ami idővel a borvidékek
felfedezésével is bővült.

Sosem felejtem el azt a 2012-es decemberi túrámat, mikor Gergő barátommal térdig
érő hóban, forralt bort kortyolgatva róttuk a Budai-hegyeket, majd
szalonnasütés közben egy borblog gondolatát ültette a fülembe. Azt azért ne
feledjük el, addigra már jó néhány éve befejeztem tanulmányaimat, túl voltam
több külföldi borgyakorlaton, sőt idegen honban, germán nyelvet beszélő
országokban kerestem a napi betevőm, hogy a megkeresett jövedelmemből
utazgathassak a nagyvilágban. 


A blogra visszatérve, kezdeti
visszakozásom ellenére mégis kötélnek álltam, és 2012 decemberében megjelentek első boros beszámolóim. Ennek most már több mint egy évtizede, azóta hosszú
utat jártam be, a kezdeti görcsös mondataimon sokszor elmosolyodok, mára mégis
megtaláltam azt a stílust, ami a legközelebb áll hozzám. Azért a mondás rám is
igaz, vagyis a jó pap holtig tanul. Volt mikor abba akartam hagyni, ekkor kettő évig
egy betűvel sem bővítettem az oldal tartalmát, majd 2021 februárjában ismét írásba kezdtem. Közben Szegedre
költözve belefogtam a Szegedi borozós facebook poszt írásába is. 
Az évek alatt nemzetközi kitekintéssel is bővítettem a tartalmat, így új-zélandi,
franciaországi, olaszországi, svájci, németországi, horvátországi, ausztriai
kalandjaim sem vesztek el a múlt homályában, sőt arra különösen büszke vagyok,
hogy Soprontól Tokajig, Lentitől Csongrádig, hazánk mind a 22 borvidékéről mutattam
már be bort. 2012 decembere óta ezen a
portálon ez a 200. írásom, ami ekkora időintervallumot tekintve nem látszik
soknak, viszont a több hosszabb szünettel együtt is minden 19. napra jut egy
cikk. Mindent együttvéve talán ez azért mégsem olyan rossz arány.

2021 novemberét írtuk, mikor a
párommal a délutáni kávénkat kortyolgatva egy könyv írásának ötletével állt
elém. Hamar igenlő választ adtam, majd elővettük a Nagy Magyar Boratlaszt és
ötletelni kezdtünk. Végül 7 kisebb hazai borvidék, 14 kevésbé ismert borászára
esett választásom, hogy valami egyedi, új világot nyissak meg a borbarátok
tábora előtt. Ennek keretében jártam be Bükk, Nagy-Somló, Balaton-felvidék,
Pécs, Csongrád, Zala, Mór borvidékeinek szőlőterületeit, a 14 borászatban pedig annyit kértem, meséljenek magukról, filozófiájukról, életútjukról, majd így
született meg a 7 csepp borvidék című, jó 150 oldalas írás.

A könyv egyediségét azok az
emberek, helyek, történetek adják, amikről a nagy boros médiában szinte alig
hallani. Kérdezném, mit tudunk a Nagy-Somlói borvidék Somló hegyen túli
tagjairól, a Pécsi borvidék zászlós fajtájáról, a cirfandliról, a szegedi bor
múltjáról, jelenéről, a natúr borok világáról, a biodinamikáról, vagy a Zalai
borvidék eldugott kincseiről.

A könyv megjelenéséről hamarosan bővebb
információkkal szolgálok.

Kunci


2025 ©
barefoot web design