• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

Veress János

Mar 08 2023

2011-es sauvignon blanc a Zalai borvidékről? Méghozzá édes?

Mindig érdekeltek a különleges, kevésbé ismert bortermő területek, így december elején a Zalaszentgrót melletti Csáfordra, a Veress Pincészetbe látogattam. Persze a bennfentesek egyből rávágnák, hogy a  pintes után nyomoztam, ami részben igaz is. Ottlétem alatt három órát beszélgettem Veress Jánossal, közben szó esett dicső múltról, csemegeszőlő termesztésről, vakságot okozó direkttermő fajtákról, klímaváltozásról, pezsgőkészítésről,  kilátástalan jelenről, a borvidékekben rejlő elfelejtett értékekről.  A diskurzus során hamar nyílt a pintes csavarzára, hiszen mindig helyben a legjobb megízlelni a borokat. Be kell vallanom, most is nagyon jól esett ez a vaskos szerkezetű, régi stílusú, különleges tétel, amit egyedülállóan az egész világon csak itt készítenek. Mivel egy korábbi cikkem során beszámoltam már róla itt, ezért egy másik kuriózumot szeretnék bemutatni. 
Veress János távozásomkor egy 2011-es, késői szüretelésű sauvignon blanc-t nyomott kezembe. A család egy szlovéniai borverseny során találkozott ilyen jellegű borokkal és annyira megtetszett nekik, hogy ők is megcsinálták a sajátjukat. Ehhez vesszőelvágásos technológiát alkalmaznak, amivel több íz marad a szőlőben, a bor a savait mégis megtartja, míg a szüretre november végén, december elején kerül sor. Úgy tudom, kis hazánkban más nem készít ilyen különlegességet. Persze, ha egy picit távolabbi tájakra, a Bordeuax-i Sauternes-be látogatunk, akkor mondani sem kell, az ottani édes borok készítésénél a semillon mellett sauvignon blanc-t használnak. Nézzük, mint tud ez a 2011-es, késői szüretelésű sauvignon blanc.

A pohár szájából, fehér aszalt gyümölcsös, teás, herbális, mézes jegyek áradnak. Nyelvemet igazi ízkavalkád fogadja. Aszalt sárgabarack, füge, sherry, cognac aromákhoz gyógynövények párosulnak, amikre elegáns citrusokkal kevert virágméz rétegződik. Egy tokaji borhoz képest közepes testű és nagyon jó ivású. A nyelést követően a torkomban kesernyés birses, fügés, valamint herbális ízek köszönnek vissza. 7- pontot adok rá. 

Ez is ugyan olyan egyedi és különleges tétel mint a Zalai borvidék elixírje, vagyis a pintes. Köszönet a palackért Veress Jánosnak!

Kunci 

Written by barefoot · Categorized: Csáford, pintes, Sauvignon Blanc, Veress János, Zalai-borvidék, Zalaszentgrót · Tagged: 2011

Jan 24 2022

A talált gyógyszer, vagyis a magyar borok elixírje.

   Gondoltátok volna, hogy van egy olyan szőlőfajtánk ami számos betegség gyógyítója? Mielőtt bemutatnám, inkább megkérdezném mennyi egy pint? Egy pint két icce, egy icce két magyar meszely. Akkor mennyi is egy pint? A régi magyar űrmérték pontosan 1,696 liter. Erről a mértékegységről nevezte el Kiss Ervin, a Badacsonyi Szőlészeti-Borászati Kutatóintézet vezetője azt a filoxéra előttről fennmaradt szőlőfajtát, amit 1968-ban a Pécs melletti Cserkúton találtak. Nevét a szőlő bő terméséről kapta, hiszen egy tőkéről akár egy pint bor is készíthető. A felfedezését követően az ország több pontján, összesen 12 hektáron kezdték termeszteni, amiből mára a zala-megyei Csáfordon 1,2 hektár marad. A szocialista gazdaság hamar háttérbe szorította, főleg pezsgőalapanyagként, illetve vágóborként hasznosították. 

   Így volt ezzel Veres János is, aki 1996-ben megvásárolt Zalaszentgrót melletti 10 hektáros csáfordi birtokán 1,2 hektár pintes szőlőterülettel szembesült. Azóta nagyot fordult a kocka. Egy aranyérmet hozó kőszegi borversenyen kezdődött minden, ami jócskán felértékelte a fajtát. Azt se felejtsük el, addigra ez lett hazánk utolsó pintes ültetvénye. A bor jótékony élettani hatásaira hamar felfigyelve, hosszabb kutatásba kezdtek. Kiderült róla, hogy mértékletes fogyasztása ajánlott szív és érrendszeri problémákra, stroke és daganatok ellen, valamint cukorbetegeknek is. 2005-ben még bélyeget is mintáztak róla, sőt Veress Sándor a hungarikumok közé is fel szeretné terjeszteni.


   Veress pintes 2019
   Tömény illatát a citrusok széles variációja teszi könnyedebbé. Vastag, viaszos testében az elegáns savak főleg citrusok formájában jelennek meg. Kesernyés grapefruit, narancs és citromhéj ízei, pici alma és körte aromákkal keverednek. Ízlelése során volt benne valami különös, amit talán a régmúlt eleganciájának neveznék. 5 pont

A kóstolóért köszönet a szegedi Kárpátia Borbárnak.

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Csáford, Kárpátia Borház, pintes, Szeged, Veress János, Zalai-borvidék

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design