• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

Vida

Nov 19 2015

2015-ös új borok kóstolója

Hazánkban a kilencvenes évek közepétől egyre nagyobb divatja lett a Beaujolais kultusznak, amit azóta szépen ötvöztek a Márton napi ünneppel. Ennek alkalmából számos borász október végére, november elejére lepalackozza az első borát.
Egy ilyen kóstolón vehettem részt, ahol maguk a borászok mutatták be a 2015-ös boraikat. Főleg Irsai olivér, Sauvignon Blanc, és pár Rosé került a poharamba. Néhányan már vörösekkel is előhozakodtak.
Gyors érlelésű borok – tavaszig, legkésőbb nyárig érdemes elfogyasztani őket. Itt-ott még egy kevés kén is előbújik, mégis találni köztük értékelhetőbb tételeket is.

Juhász Sauvignon blanc 
Már október közepe óta a palackban érik. Illatában zöld fűszer és parfüm. Élénk savaiban, friss citrus, zöldes vajas jegyek dominálnak. Közepes lecsengés.
Bodri Blanka Sauvignon Blanc
Igazi illatfelhő uralja. Citrus, bodza, vaj. Ebben a többi Sauvignon blanc-t fölülmúlja. Íze sajnos ennek az ellenkezőjét mutatja. Nagyon rövid és szétesett. Lehet hogy kénhiányos?
Haraszti Irsai Olivér
Bodza, enyhe parfüm és citrus. Kellemes savú lendületes borban főleg bodza, és szőlő ízjegyek uralkodnak. Zöldfűszeres lecsengésű.
Szép jövőt jósolok neki, hölgy olvasóimnak is jó szívvel ajánlom.
Bárdos Irsai Olivér
Túlságosan pacsuli illatú, amit bodzás citrus illatfelhő vesz körbe. 
Közepes élénk savakban főleg parfümös citrust ízlelek. A vége rövid.
Haraszti Rose Pinot noir
Friss eper és cseresznye száll a pohár szájából. Kevés Co2-vel dúsították. Fiatal bora ellenére teltséget mutat. Hosszú lecsengésű.
Gere Tamás Márton Napi Újbor Portugieser
Lilás szín és friss illat. Főleg bogyós erdei gyümölcsök, így áfonya, málna, szilva dominálnak. Savai élénkek. Mintha frissen préselt szilvét és erdei gyümölcsöt kóstolnánk, amit egy pici fahéjjal fűszereztek meg. Torkomon hamar túlszalad.
Hosszabb érleléssel többet mutatna. Kár érte.
Vylyan Bogyolé
A Vylyan Bogyólé lassan már fogalommá válik. E bor a Beaujolais noveau hagyományait követve készül, vagyis egy hétig CO2 hatása alatt, darálás nélkül, zárt tartályban, egész fürtön erjesztik. Fajtaösszetétele minden évben változik, idén 90% Zweigelt és 10% Kékfrankos.
Igazi mély-friss illatbomba. Szépen kiérződik a Zweigelt málna-eper-fűszer aromavilága. Bora könnyen iható. Főleg megy és málna, amely enyhe lekváros véggel záródik.
Vida 2014-es Kadarka
Személyesen Vida Péter is megjelent a találkozón, akivel jót diskuráltunk a kóstolás közben. Magával hozott egy 2014-es Kadarkát, amit 98 éves ültetvényéről szüretelt. A fajtát egyszerűen csak a kék szőlők hercegnőjeként emlegeti. Bora egyszerre tüzes, kecses, elegáns és karcsú tud lenni.

Vékony mégis kedves illatú. Piros bogyók és fűszerek dőlnek belőle. Cseresznye, megy, amelyben egy csöpp szilva is felcsillan. Könnyed gyümölcsös bora ropogós savakban végződik. Egyszerűen jó inni.

Written by barefoot · Categorized: Gere, Haraszti, Irsai Olivér, Juhász, kadarka, Márton-nap, pinot noir, portugieser, Sauvignon Blanc, újbor, Vida, Vylyan · Tagged: Bárdos, Beaujolais, Bodri, Bogyólé, borkóstoló

Jun 29 2015

Szekszárd vs Rhone

Szupermarketben is lehet finom borokat vásárolni…ha másért nem, hát ezért néha érdemes benézni a lidl-be…
Úgy gondoltam, hogy hasonló árkategóriában össze kellene hasonlítani egy hazai illetve külföldi palack tartalmát. Hosszas töprengés után Rhone völgy vs Szekszárd kóstolót tartottam odahaza. Hazai részről Vida Péter Estve bora mellett tettem voksot, ami igazán jó döntésnek bizonyult. Kellett is, hiszen a Rhone völgye adottságaival szembe igen nehéz felvenni a versenyt. Kellemes mediterrán jellegű klímája, az Alpok felől jövő hűvösebb légáramlatok, valamit Grenache, Syrah, és Mourvedre fajták gyümölcsösségei igazán nagy és harmonikus borokat kreálnak. Talán ezért lehetséges az, hogy erről a vidékről még nem ittam rossz bort.

Cotes du Rhone Aop Vielles Vignes 2013 13,5%
Lendületes konyakmeggy-málna illat némi fűszeres-feketeszedres beűtéssel, rózsával. Szép struktúrált ízt adó közepesen hosszú lecsengésű közepes beltartalmú bor. Meggyes borsos fűszeres ízében a végén van egy kis eper.
Egy vörösboros vadpörkölt mellé szívesen ajánlanám
16, 7 pont

Vida Estve 2012 13,5%
/Cabernet Franc, Kékfrankos, Merlot, Kadarka/
Meggyes illatában szépen előjön a feketeszeder és az áfonya  is. Első kortyra élénkebb savak közepesen gyümölcsös íz tör elő. Meggy eper áfonya jellemzi, amiben van egy határozott tanninosság. Nincsen teljesen lekerekedve, és még legalább 2-3 év potenciált látok benne. Közepes lecsengéssel rendelkezik.
16,5 pont
Akár vöröset szerető nők mindennapos beszélgetős bora is lehetne. Azért szívesen ajánlanám egy rozéra sült kacsamellhez is.

Vida mesterünk ismét bebizonyította nagyságát, és a Szekszárd környékén fekvő dombokban rejlő értékekekt. Innen is láthatjuk, hogy mi se vagyunk elmaradva a nagy bornemzetek mögött. A közeljövőben valami hazai különlegességről fogok beszámolni. 

Written by barefoot · Categorized: Estve, Rhone, Szekszárd, Vida, Vida Péter, vörös, vörösbor · Tagged: bor, borkóstoló, borvidék

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design