lévő Peljesac-félsziget Orebic falujába indultunk. A település neve már pici
korom óta a fülemben cseng, ugyanis a nagyszüleim az egykori Jugoszláviában,
IBUSZ-szal ott nyaraltak és a nagymamám rengeteget mesélt a falu pálmafáiról,
égszínkék tengeréről, a föléjük tornyosuló fehér sziklákról. A spájzban sokáig
egy onnan származó tengeri sün vázat rejtegetett, amihez a tüskéi miatt mindig
félve nyúltam. Most nekem is megadatott a lehetőség, hogy őseim után én is
eljussak arra a csodálatos helyre.
 |
| Kotori-öböl |
Úgy gondoltuk, útközben megnézzük Kotort és délután 4 óra
körül meg már Orebicben a tengerben lubickolunk. A 260 km nem hangzik olyan
soknak, azért autópálya nélkül, falvakkal, dombokkal, kanyarokkal, a korlátozásokkal
tűzdelt Jadranska Magistrala-n (Adria tengerpartja mellett haladó út) jó ha 50
km-t meg tudunk tenni óránként, na meg várt minket egy határ, ahol bármi
megtörténhet.
Sajnos
az időjós arra a részre már két hete esőt jósolt, a vártak viszont mindent
felülmúltak. Eleinte a hegyekben, jó minőségű utakon könnyedén suhantunk, majd
Kotorba érve megnyíltak az ég csatornái, amihez egy 25 perces dugó társult. A
városlátogatás elúszott, viszont a települést elhagyva némileg csendesedett az
idő, majd jó két óra vezetés után az egyik útszéli konobába egy kávéra
vetemedtünk. A felhőbe burkolózott öböl látványa azért így sem volt utolsó, az
egyre gyakoribb villámok mégis autóba ültettek minket. Jól tettük-e, az már az
utókór kérdése, de olyan másfél órás felhőszakadásban volt részünk, amit még
lakásból sem szívesen nézünk. Eleinte még 30 km/h-val haladtam, később már 20
km/h-nak is örültem. A szembejövő autók folyamatosan felhordták a vizet, ekkor
szinte vakon mentem. Eleinte még csak vízátfolyások keletkeztek, amik idővel
20-30 m hosszú 10 cm mély tóvá nőttek. A legfélőbbek az útszélén lévő közel fél
méter mély vízelevező árkok voltak, amiből az átcsapó víz miatt sokszor semmit
sem láttam, mindenekfölött, még sárlavinák is keletkeztek. Ha fűtöttünk, a
meleg levegőtől trópusi hőséget éreztünk, ha abbahagytuk a szélvédő másodpercek
alatt párásodott. Mondhatom csodaszép kotori élményben volt részünk. Korábban
föciből tanultam, hogy ez a környék a kontinens legcsapadékosabb vidéke, majd
alaposabban utána olvasva megtudtam, a Kotor fölötti hegyekben évi 4000 mm
csapadék esik, míg a rekord 7000 mm.
A
határhoz érve a nap ismét kisütött és alig fél óra várakozást követően
átjutottunk Horvátországba. A túloldalon 3-4 km hosszú sorral szembesültünk,
szóval nagyon szerencsésnek éreztük magunkat. Dubrovnikhoz közeledve a város
meglátogatása mellett szavaztunk. Parkolót csak a város szélén találtunk, így a
hosszúra nyúlt séta alatt egy másik szemszögből is barátkozhattunk a
településsel. Az óváros főbejáratán, a város védőszentje Szent Balázs szobra
alatt léptünk be Dubrovnik szívébe. Azt kell mondanom sokkal többet kaptunk,
mint reméltünk.
 |
| Dubrovnik |
A Trónok harcának forgatása során
világhírnévre szert tevő település egy igazi csoda. Az ősi Raguza népe, nem
csak hajózásban, hanem építészetben is élen járt, így meg sem kell meglepődni,
ha az évszázadok alatt számos nemzet akarta meghódítani. Magyarok, velenceiek, törökök, habsburgok. A fallal körülvett, félszigetre épült város
meredeken emelkedő zegzugos utcái, sikátorai, fehéren tündöklő, virágokkal
kirakott házai, templomai, palotái egyedi látványt nyújtottak. Több hasonló
települést láttam már az Adria mentén, ehhez mérhetőt azért mégsem. Örök élmény
marad. Innen már csak két órára volt Orebic, ahova késő délután értünk. A nap
tűzött, a fehérlő sziklák tetején elakadt felhők tanyáztak, kertek meg tele
voltak pompázó virágokkal, olajfákkal, pálmákkal, citrusokkal. Olyan, ahogy a
nagymamám elmesélte.
 |
| Orebic |
A következő részben az ország első számú
bortermő területére a Dingac dűlőbe tartunk.
Kunci
