A korábbiakban több alkalommal írtam
arról, hogy magyar kékfrankos mekkora szerepet tölthetne be a hazai és a nemzetközi
borkultúrában. Most ezt a kört nem szeretném újra járni, ha valakit érdekel,
itt találhat egy érdekes bejegyzést róla. Aki elolvasta a megjelölt cikket,
azzal tudatom, sajnos a nagy szavak hamar szétoszlottak az éter végtelen
mezőjében.
Azt se feledjük, az osztrákok Blaufrankisch
néven már világhírnevet szereztek vele, az azért mégis ad valami reményt, hogy
ha halkan is, de Sopronban folyik a munka. A kékfrankos fővárosától ezt azért
el is várjuk. Ebből 2022 októberében, a Kékfrankos hangjai rendezvényen valamit
megpendítettek, a nagybőgő húrja ettől még nem szakadt el és azóta is csak
suttogva hallhatunk a nyugati végén lévő borászok munkáiról.
Létezik hazánkban egy másik hely, ahol
a leggyakoribb kékszőlőnk csillaga emelkedést mutat. Ez a bio, natúr borászok
egyik törzsbázisa, a Mátrai borvidéken fekvő Gyöngyöspata. Egy olyan lentről építkező kezdeményezésről
van szó, ami remélhetőleg idővel országos visszhangra tesz szert. Persze, ez
már szakmai körökben valamelyest megtörtént, azonban az igazi fogyasztóbázist
nem az újságírók, sommelierek, hanem a mindennapok emberei alkotják.
Azért az ottani termelőknek is
megvannak a vérző sebei. Amíg vörös fronton egységesen a kékfrankosban látják
az erőt, addig a könnyed, illatos, fehérboros jelzőket próbálják feledtetni a
fogyasztói társadalommal. Amúgy az utóbbi témában még nem sikerült a kékfrankoshoz
hasonlóan egységes dűlőre jutniuk, így még van bőven teendője a főleg
fiatalokból álló generációnak.
Igaz, a Gyöngyöspatai Kékfrankos Fesztiválra még nem sikerült eljutnom, ettől még a kezembe került az Itt és Most Pince 2017-es kékfrankosa.
Nézzük, mit alkotott Hofmann Tibor és párja, Gyurasits Emőke az
első mátrai évjáratukban. A bor amúgy egy évet 500 literes hordóban érlelődött.
Színében itt-ott némi barnás árnyalatok jelennek
meg, illatában viszont komplex, érett aromák áradnak. Meggy, érett cseresznye,
fekete szeder, bors, szilva, étcsoki bevonóba csomagolva. Nyelvemet egy
hosszabb, erőteljesebb savgerinc fogadja, ami közepes testben folytatódik, majd
mindez egy íz kavalkádba csap át. Meggy, fekete szeder, szilva, vanília, némi
földes elemekkel, közepes erősségű hordóval megtűzdelve. A lecsengése se
mondható rövidnek. Picit túl a csúcson, azért 6 pontot könnyedén dobok rá.
