• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

Barcelona

Feb 03 2024

Barcelona “árnyék” borbárjában!

 

Még otthon, az út tervezése során fedeztem
fel a szimpatikusnak tűnő Zona d’Ombra borbárat, ahova néhány pohár bor
erejéig mindenképpen be szerettem volna térni. Ugyan, a nevének eredetéről
(árnyékzóna) semmit sem tudok, viszont a Gótikus negyed egyik legeldugottabb csücskében
fekszik. Csak hosszú keresgélés után találtuk meg a labirintusnak tűnő
utcákban. 

A kóstolásra vonatkozóan komolyabb koncepcióm nem volt,
inkább a meglepetés erejére bíztam magam. Az évek során azért némi jártasságot
szereztem a spanyol borok terén, az ismeretlenségi tényező mégis nagyobb súlyt
nyomott a latba. Voltam egy nagyobb szupermarketben, ahol négy, 10-15
méteres hosszú soron, csak helyi borok sorakoztak. Matsu-t, Lopez de Haro-t, egy
nagyobb nevű sherry-t, cava-t, még el tudtam helyezni a fejemben, a több ezer
tétel között mégis hamar elveszettnek éreztem magam. A hangulatosan kialakított
borbár 20-25 nyitott palackjából, két fehér és két vörös került a poharunkba. 


Pazo Senorans, albarino 2022 
Elsőként Rias Baixas borvidékéről, a Pazo Senorans
2022-es albarino-ra esett a választásunk. A 22 hektáros családi pincészet
Spanyolországban egy igazi ikon. Minden 1979-ben kezdődött, mikor Marisol Bueno férjével Javier Mareque-vel megvásároltak egy 8
hektáros birtokot. Eleinte csak szőlőt termeltek, majd 1989-ben letöltötték az
első palackjaikat. A legfontosabb fajtájuk az albarino, aminek világszintű
népszerűsítéséért Marisol Bueno oly úttörő munkát hajtott végre, amivel
kiérdemelte az albarino királynője (Gran Dama, de Albarino) elnevezést. Ez a
pincészet egyik reduktív alapbora, amit közel fél évet finomseprőn érleltek.

Enyhén citrusos, édeskés illatában a
fehér húsú gyümölcsös jegyek, zöldes reflexekkel keverednek. Számban, közepesen
telt, kerek ízek fogadnak, amiben a savak szépen belesimulnak a lágyabb érzetű
testbe. A bor fehér eper, alma, barack, hámozott mandula aromavilágához, keserűen édeskés lecsengés társul. 5 pont 


Bodega Castelo de Medina VS, verdejo 2021 
Mivel nagyon szeretem a verdejo-t, ezért
semmiféleképpen sem szerettem volna kihagyni a Castello de Medina 2021-es VS
tételét. A Rueda szívében található, 180 hektáros borászatot 1996-ban alapították.
A bor hat hónapos, reduktív seprőn tartás mellett, 3 hónapos, kis francia hordós érlelést is kapott.

Intenzív illatok szállnak a pohárból. Vágott
fű, citrusok, zöld fűszerek, a hordó pirítós aromáival megáldva. Jó közepes, enyhén olajos teste, alma, barack, fehér bors ízekkel bír. Idővel, előtérbe kerülnek a barrique vaníliás, pirítós, fűszeres jegyei. A savai kortyról, kortyra
folyamatosan lágyulnak, a fa érdes, enyhén keserű világa azért húz a
számban. – 6 pont 

Bodega
Querion, Mi Lugar 2019 
Gabriel Pérez, Bodega Querion alapítója
jócskán meghaladta a korát. Mikor az 1980-as években a termelők vágták ki a
szőlőket, ő Rioja magasabb, elfeledett, elhanyagolt területeire vonult és
szőlőtelepítésbe kezdett. Mára beváltotta az álmaihoz fűzött reményeket, borai
pedig nemzetközi szinten is elismertté váltak. A Mi Lugar 2019-es Gran Reserva nem egy könnyű tétel.

A 90% tempranillo, 10% garnacha házasítása egy
olyan igazi, vérbeli Rioja, ami a nagykönyvben meg van írva. A 600-650 m
magasról szüretelt alapanyagból készült bor, sűrű és intenzív illatokkal indít.
Érett áfonya, szeder, csoki, kókusz, vanília aromákat érzek az orromban. Vastag,
nagy testében a hordó még enyhén húz, mögötte azért megmutatkoznak a fekete
bogyós gyümölcsök. Nagysága ellenére még mindig frissnek mondanám. Épp csak most lép a felnőtt korába. Végtelenül hosszú lecsengésű. 7 pont 

Zona d’Ombra, Solá natural 2021 
Végére egy Priorat-ból
származó 2021-es natúr tételt hagytam. Egyszerűen csak a kíváncsiság vonzott,
hogy az ottani természetes borkészítők mire képesek az ország egyik legjobb
termőterületén. A bort amúgy a Solá Classic borászatban külön a borbár részére készítették.

A garnatxa, negra peluda, carinyena
házasításának illatában egyből érezhető a kén mellőzése. A visszafogott illatok
mögött szeder, meggy, fekete bors, csoki bújik meg. Ízében a csersavak még
húznak, mégis lágy, fekete gyümölcsös aromákkal bír. A közepes testű, élénk
savakkal bíró nedűt, a frissen kicsavart gyümölcsléhez tudnám hasonlítani, amiben
az erdei bogyós gyümölcsök jönnek elő. Azt kell mondanom, az eddig kóstolt
natúr borok közül a jobbak közé tartozik. 5 pont 

Kedden jövök a Cava-k világával! Folyt. köv.

Kunci

Written by barefoot · Categorized: blog · Tagged: albarino, Barcelona, Bodega Querion, carinyena, Castello de Medina, garnacha, Pazo Senorans, Priorat, Rias Baixas, Rioja, Rueda, Spanyolország, tempranillo, verdejo, Zona d'Ombra

Jan 31 2024

Barcelona csoki utcájában

 

Még az első nap, a szállásunk elfoglalása
után, belevetettük magunkat az esti Barcelonába. Hiába írtunk januárt, ez a
mediterrán életérzésen semmit sem változtatott. Az emberek 6-7 óra körül
beindultak és mindenfele tömött sorokkal találkoztunk. 

La Rambla

– Kérdezném, ha most is majd teltházas nyüzsgés van, akkor mi lehet turista szezonban?

Előbb a híres sétálóutcájával, a La Rambla-val
barátkoztunk, ahol gázmelegítőkkel ellátott, sátor alá bevitt éttermek,
souvenir és fagyi árusok vártak minket. Számomra az utóbbi elég hihetetlen
volt, mégis csak a tél közepét tapostuk. Meglepetésünkre voltak olyanok, akik
sorba álltak a hideg tölcséresért. Ezt követően befordultunk a város egyik legősibb,
zegzugos részébe, a Gótikus negyedbe, aminek alapjait Barcino néven a rómaiak
tették le. Állítólag, még egy római falmaradvány is fellelhető. A sikátorokkal
teli sötét utcákban nyüzsgő, élettel teli világot találtunk. Szinte minden
kapualj alatt ajándék és művészeti boltok, tapas bárok, sonkások, sörözők
sorakoztak. Ugyan nem vagyok a művészetek, építészetek nagy rajongója, a
magasba meredő, gyakorta sötétbe boruló, díszített homlokzatokat mégis
megcsodáltam. Ekkor már éreztük, hogy a következő napokban Barcelona rengeteg
érdekességet fog még nekünk tartogatni.

A Carrer Petritxol-ba, a „Csoki utcába”
tartottunk. Még az út tervezése során párom felfedezte ezt a helyet, ami sokak
szerint a város legautentikusabb utcája, szóval vétek lett volna kihagyni. Sajnos,
nevének eredete a mai napig tisztázatlan, mivel több mint 500 éve, a csokoládé
megjelenése előtt is így hívták. Valószínűleg egy ott lakó férfiról kapta. Egy
biztos, a 17. században már megalakultak az első xocolateries-ek, csokoládémanufaktúrák,
az évszázadok során, pedig a művészek is egyre-másra birtokba kezdték venni.
Számos galériája közül a Sara Parés 1884 óta működik, amiben 1901-ben Pablo
Picasso megtartotta első kiállítását. Az utca külön érdekessége, hogy 1959-ben, Barcelonában
elsőként ott szedték fel a járdákat és tiltották ki az autóforgalmat. 

Granja La Pallaresa

Mi, az 1947-ben nyílt autentikus Granja La
Pallaresa-ba tértünk be churros-t enni. A churros egy közkedvelt spanyol, olajban sütött, égetett tésztaféle, amit sűrű forró csokiba mártanak. Ugyan, az
ensaimada (kelt tésztából készült péksüti) választéka is nagy volt, a vendégek
többsége mégis, az autentikus churros, forró csoki párost rendelte. A tömött
helyen a magasba emelt tálcákkal a pincérek játszi könnyedséggel
manővereztek a fülsüketítően trécselő asztaltársaságok között. Itt rendesen
beleszimatolhattunk a helyi életérzésébe. Az lehet, hogy a város első számú
ilyen helye, a pultost mégsem zavarták a modern gasztronómia szabályai. A 10-15
cm hosszú tésztákat kávéscsésze alátétre pakolta, majd a csészébe egy hatalmas
fazékból merőkanállal merte a mindenfelé folyó, sűrű masszát. Ebből a csészénk
oldalára is bőven került. Meglepetésünkre, nem volt édes, mégis szinte a
rosszullétig telített minket. Igazi, maradandó élményben volt részünk. Folyt
köv.

Kunci

Written by barefoot · Categorized: blog · Tagged: Barcelona, Carrer Petritxol, churros, Granja La Pallaresa, kultúra, La Rambla, utazás

Jan 23 2024

Télből a tavaszba! Indulás Barcelonába!

 

Január 14-én éjszaka kinn röpködtek a mínuszok, az autónkra vastag dér
rakódott, az óránk pedig fél háromkor csörgött. Mindezek ellenére, a kötelező kávénk
után szemünkből hamar elszállt az álom. Tudtuk, néhány órával később, egy
kedvesebb klíma és egy új világ fogad minket. A katalánok fővárosába,
Barcelonába indultunk.

Reggeli fényáradat és a Balaton

Kis kocsinkkal az éjszakai sötétségben szinte faltuk a kilométereket.
Ferihegyre érve a becsekkolás olajozottan működött, így a beszállás előtt picit
szusszanni tudtunk a rapid reggelt követően. Épp csak elrugaszkodtunk a nagy
gépmadárral, alattunk a Balaton körvonala rajzolódott ki, miközben a felkelő
Nap első fényei kékes, lilás, narancsos árnyalatba borították az eget. Csodásabb
kezdetet nem is remélhettünk volna. Sajnos, innentől a landolás pillanatáig a
felhők vették át az uralmat, azért az utolsó percekben mégis, néhány képkockát
megpillanthattunk a Földközi-tenger aprónak látszódó, fehérre festett tarajos
hullámaiból. A reptéren viszonylag gyorsan átverekedtük magunkat és egy HÉV
szerű elővárosi vonattal indultunk az ismeretlenbe, amit később, a sűrűn
átszőtt metróhálózatra cseréltünk. 11.80 Euróért egy olyan tízes gyűjtőt
vásároltunk, amiből egy jegyet maximum háromszori átszállással, 75 percig
használhattunk. Minden elektronikusan működött. A kapuknál egyszerűen csak csippantani kellett, majd mehettünk. Az ottlétünk alatt a város
tömegközlekedéséből egyedül a földalattit vettük igénybe, de ez is bőven elég
volt. 12 vonalának, 166 km-én, 198 megállót számolhatunk össze. Halkan említeném,
a fővárosunk metrójának 39,4 km-én, 52 állomás található. 

Arc de Triomf

A föld alá merülve ért minket az első kisebb sokk! Úgy éreztük, mintha egy
Európán túli harmadik világi országba csöppentünk volna. Az egykori gyarmatokról
valamint, az arab, fekete afrikai országokból bevándorolt népek keveredése
hirtelen meghökkentett mindkettőnket. Félni nem féltünk, az olvasottak,
hallottak alapján a tolvajok elleni félsz mégis gyorsan óvatosságra intett minket.
Ez akkor csúcsosodott ki, mikor egy gyerekseregből álló arab család egyik
lurkója nyúlkálni kezdett a kabátzsebem felé. Szerencsénkre figyelmes anyuka hamar
kapcsolt és bocsánatot kérve húzta el a fiát. Az öt napunk alatt más incidens nem történt velünk, a kultúrsokk akklimatizálódását pedig hamar megugrottuk. A másik
érdekesség a metró alagút mennyezetén rögzített sín, ahonnét az áramszedők a
számukra fontos energiát nyerik. 

A városlátogatást a Ciutadella Park előtt lévő, a párizsi Diadalívhez
hasonlító, Arc de Triomf kapuján áthaladva kezdtük. Ott, egy autómentes,
művészekkel, gyerekzsivajjal teli, pálmafákkal szegélyezett, napsütötte
sétálóutcán találtuk magunkat.
 Az utca végén lévő park egyszerűen maga volt az édenkert. Épp csak január derekát karcoltuk,
a szabadban virágzott a japánbirs, narancsok, mandarinok sárgállottak a fákon sőt,
fűtetlen pálmaházban egy pici ananászt is felfedeztünk. Fiatal párok
csónakáztak a kis tavon, vadludak úszkáltak a vízben, a helyiek meg egy kör
alakú színpadon latin táncot roptak. Ekkor már delet kongattak, gyomrunk
biológiai órája sem bírta tovább. Levonultunk a kikötőbe, ahol az egyik étteremben
kalóriával vérteztük fel magunkat, utána pedig sütkéreztünk a ringó vitorlások mellet
egy padon. 

Barcelona Aquarium

A tumultus elkerülése miatt belépőjegyeinket előre, online vásároltuk, így
mire kettőt ütött az óra, átléptük az tengeri akvárium bejáratát. Ott, egy olyan
víz alatti világ várt ránk, aminek látványát hosszú lenne felsorolni. Többek
közt láttunk mini cápakeltetőt, több méteres kifejlett példányait, murénát,
ráját, tokhalat, csikóhalat. A legnagyobb show-t talán a magukat produkáló
pingvinek adták. A látogatás végeztével már eléggé megpilledtünk. Ne feledjük, fél három óta talpon voltunk, így a szállásunkra utaztunk, hogy némi pihenő után belevessük
magunkat az esti Barcelonába és az első borkóstolóba. Folyt köv.

Kunci

Written by barefoot · Categorized: blog · Tagged: Arc de Triomf, Barcelona, Barcelona Aquarium, Ciutadelle Park, Katalónia, Spanyolország, utazás

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design