A kékfrankosok változatos világáról rengeteget lehetne írni. A szakértők a Kárpát-medence pinot noirját látják benne, a borászok egy része a
legjobb rozé alapanyagot, de önmagában, házasításban (lásd a bikavért) is
kiválóan megállja a helyét. Azt se feledjük, hogy a világ kékfrankos tőkéinek
fele nálunk található, szóval még a fajta nagyhatalma is lehetnénk. Sajnos, az
évek során az ízkarakterében egyre jobban elbizonytalanodom. A fűszeres,
meggyes aromáktól kezdve, a földes jegyeken át, az érett szilváig, rengeteg
változatával találkoztam, amiben a hazai bortérkép sokszínűségét vélem felfedezni.
Két dolog azért biztos. Borában a terroir szépen otthagyja a nyomát, erőteljes
savgerince pedig karaktert és tartást biztosít neki.
Az elmúlt években a
termelők, szakemberek több alkalommal próbálkoztak a magyar kékfrankosok
egyesítésével, vagyis egy egységes üzenet megfogalmazásával, a kísérletek
viszont csirájukban elbuktak. Mivel két éve egy ilyen összejövetelen nekem is
sikerült részt vennem, elárulhatom, hogy nem egy új-zélandi sauvignon blanc
uniformizált stílusa volt a cél, inkább csak keretet próbáltak adni a
dolgoknak.
A kíváncsiságom határtalan,
ezért több alkalommal tettem próbára néhány vérbeli boros barátomat. Vaktesztjeink során, több alkalommal, a szokványos aromáktól elrugaszkodott hazai kékfrankosokat
csempésztem borsorunkba. Utólag bevallhatom, sok segítséggel, vért izzadva sikerült
a fajtát eltalálniuk. E szavak után
azért elég nehéz lenne megfogalmazni az optimális kékfrankos kifeszített
aromatérképét, a témát meg nem szívesen boncolgatnám, inkább Nektek teszem fel
a kérdést.
– Milyennek képzelitek el az ideális
kékfrankost?
Most számomra a legideálisabb, modern stílusú kékfrankost szeretném bemutatni,
aminek egyik jeles képviselőjére egy villányi pincészet portfóliójában leltem
rá. Már maga a borvidék is meglepett, de a termelője még jobban. Se nem könnyű,
se nem nehéz, inkább vörös fronton igazodni próbál a divatosnak számító
fehérborok elegáns, könnyed, laza, mégis tartalmas világához. Ha valamivel
párhuzamot kéne húznom, akkor a fine dining éttermek modern köntösbe bújtatott
gasztronómiájához tudnám hasonlítani. A végén azért felrántom a leplet. A Bock Pince 2021-es Selection kékfrankosa lenne az.
A sötét rubin színbe hajló, frissen csavart, intenzív meggylé illata vékony
vanília és fekete csoki felhőbe burkolódzik, ami sok apró fűszerrel, némi
fahéjjal van meghintve. Közepes testében egy erőteljes, szikár savgerinc
húzódik. A juice-os, meggyes íze, szederrel, egy vékony bevonatot képező hordó
csokis aromájával, valamint sok vaníliával egészül ki. A savai picit túlzóak,
viszont a visszafűtő magas alkoholja csillapít rajta. Igen hosszú lecsengésű. 7
pont
