A horvát kóstolót követően, Brigi és Zsolti barátainknak köszönhetően még jobban belevethettük magunkat az ex jugoszláv borok megismerésébe. Mai fejjel úgy gondolom, ha Tito egykori birodalma ma is létezne, a balkáni országban a kontinens legváltozatosabb borkultúrája alakulhatott volna ki. Ebben a délszláv régióban tényleg egyszerre találkozik a négy égtáj, vagyis a kelet a nyugattal, észak a déllel. Ehhez jön az a természeti, társadalmi, kulturális sokszínűség, ami oly egyedivé tette Jugoszláviát.
Rövid borkörképet nézve hamar megértjük miről is beszélek. Északkelet Szlovéniában főleg a fehér divatos sauvignon blanc, chardonnay fajták hódítanak, a mediterrán beütésű olasz határvidéken a csersavakban és fűszerekben gazdag teran vörösborára helyeznék a koronát, Isztria-félszigetén mindenképpen említést érdemel a Földközi-tenger első számú fehér fajtája a malvázia, délnek haladva a borok királyáról a plavac mali-ról ódákat lehetne zengeni /Olaszországban primitivo, Kaliforniában zinfandel/, a Kárpát-medence déli részén Szlavóniában magyar hatásnak köszönhetően a grasevina, vagyis az olaszrizling dominál, Belgrádtól délre semmiképpen se hagyjuk ki a nők szívét elraboló muskotályos tamjanika-t, míg Montenegróban és Macedoniában a fekete ménnek is becézett vranac vad ló erejével hasít végig az ízlelőbimbóinkon.
 |
| Boraim Szegeden a szent istván téri víztornynál |
Az írásom elejére visszatérve, vajdasági barátainktól egy macedon tamjanika-t, és egy montenegrói vranac-ot kaptunk, amik a hideg téli havas hétvégén felbontásra kerültek.
