• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

bor

Jan 10 2022

Mit tartogat számunkra az ex Jugoszlávia?

 A horvát kóstolót követően, Brigi és Zsolti barátainknak köszönhetően még jobban belevethettük magunkat az ex jugoszláv borok megismerésébe. Mai fejjel úgy gondolom, ha Tito egykori birodalma ma is létezne, a balkáni országban a kontinens legváltozatosabb borkultúrája alakulhatott volna ki. Ebben a délszláv régióban tényleg egyszerre találkozik a négy égtáj, vagyis a kelet a nyugattal, észak a déllel. Ehhez jön az a természeti, társadalmi, kulturális sokszínűség, ami oly egyedivé tette Jugoszláviát.

   Rövid borkörképet nézve hamar megértjük miről is beszélek. Északkelet Szlovéniában főleg a fehér divatos sauvignon blanc, chardonnay fajták hódítanak, a mediterrán beütésű olasz határvidéken a csersavakban és fűszerekben gazdag teran vörösborára helyeznék a koronát, Isztria-félszigetén mindenképpen említést érdemel a Földközi-tenger első számú fehér fajtája a malvázia, délnek haladva a borok királyáról a plavac mali-ról ódákat lehetne zengeni /Olaszországban primitivo, Kaliforniában zinfandel/, a Kárpát-medence déli részén Szlavóniában magyar hatásnak köszönhetően a grasevina, vagyis az olaszrizling dominál, Belgrádtól délre semmiképpen se hagyjuk ki a nők szívét elraboló muskotályos tamjanika-t, míg Montenegróban és Macedoniában a fekete ménnek is becézett vranac vad ló erejével hasít végig az ízlelőbimbóinkon.

Boraim Szegeden a szent istván téri víztornynál


 Az írásom elejére visszatérve, vajdasági barátainktól egy macedon tamjanika-t, és egy montenegrói vranac-ot kaptunk, amik a hideg téli havas hétvégén felbontásra kerültek. 

   A hölgyek szívét meglágyító tamjanikáról először a Szentendre Kőhegybor Tömjénes /szerb nyelven tamjanika/ nevű muskotályos bora kapcsán hallottam. A pincészet ezzel állít emléket a város egykori rác szőlőkultúrájának. Ahogy már említettem, a tamjanika Belgrádtól délre testesíti meg a muskotályos bort. A szerbek autochton, a görögök sajátnak, a kutatók pedig közel keleti fajtának tartják. Valahogy a származása nem is érdekel, de az biztos, hogy a szerbek és a macedónok egyre jobb minőséget készítenek belőle. 
   Temjanika /helyi nevén/ borom Nagy Sándor földjének, Macedóniának, a Tikves borvidékének Stobi pincészetéből érkezett. A 600 hektáros birtok nevét egy egykori római városról Stobi-ról kapta. Számos hazai és nemzetközi fajtája közül két autentikus fajtát, a vranaco-t és a temjanika-t mindenképpen érdemes megemlíteni.
Stobi temjanika 2020   
   Illatában a parfümös enyhén muskotályos elemek sárgadinnye, citrus, barack, alma, körte, pici méz és mandula aromákkal társulnak. Krémes, fehér gyümölcsös testét citrusok tűzdelik át. Barack, sárgadinnye ízei néha mézre és trópusi jellegre váltanak, majd kesernyés körte lecsengésben végződik. Mindezt némi maradékcukor teszi kerekké. 5+ pont
   
   Melyikünk gondolná, hogy az alig 4500 hektár szőlőterülettel rendelkező Montenegróban van Európa legnagyobb szőlőbirtoka? A Plantaze Vinarija 2310 hektár egybefüggő területével egy olyan igazi kolosszus, ahol a méret ellenére is odafigyelnek a minőségre. 700 fős állandó személyzete az idénymunkák során közel 2000-re bővül, így a zöld munkáktól kezdve a szüretig szinte minden kézzel történik. Különleges /kontinentális, hegyvidéki, mediterrán/ klímája egyvelegének köszönhetően kiváló borok készülnek a kontinens ezen szegletében is. Első számú fajtája a helyiek által fekete ménnek is nevezett vranac, amit sötét színe révén egykoron festőszőlőként használtak. Mára a térség igazi csatahajójává vált. Bora magában hordozza a négy égtájat, vagyis a keleti fűszereket, az északi savakat, a vastag mediterrán testet, és számos nyugati fajta hosszú érlelési potenciálját. Magas antioxidáns hatása miatt kis mennyiségben gyógyszerként is ajánlják.

Plantaze Pro corde vranac 2016
   Sötét színét sokan a vérhez hasonlítják. Keleti fűszerekkel gazdagított illatában egymást váltják a fekete bogyós gyümölcsök. Szeder, fekete ribizli, érett áfonya, kávé, fekete bors, amibe némi ánizs is beleszorult. Kora ellenére élénk, mégis szikár tanninja és csersavai szépen uralják a bort. Egyszerre tüzes, fűszeres és gyümölcsös. Ízében előtérbe kerül a fekete ribizli, a szeder, az áfonya, a bors, amit némi mentás ánizsos aromavilág leng át. Gyümölcsös, fűszeres karakterét hosszan érzem a torkomban. Úgy gondolom a vranac tényleg a világ egyik legizgalmasabb borát adja. 7 pont

Még egyszer köszönet a borokért!

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Macedónia, Montenegró, Plantaze, Stobi pincészet, Szeged, tamjanika, Tikves borrégió, vranac · Tagged: Balkán-félsziget, bor

Jul 25 2016

Francia fajták új otthonukban

Mendoza, Marlborough, avagy Malbec és Sauvignon blanc. E nevek
meghatározó szerepet töltenek be a világ bortérképén. A szőlőtőkék
Franciaországból származnak, mégis hazájuktól 15-20 ezer kilométerre leltek
igazi otthonra. Argentínáról és Új-Zélandról beszélünk, akik e fajtákkal törtek
be a nemzetközi borszínpadra.
Miért pont itt? Talán az óvilági hazájában nem
működött valami? – Vetődik fel a kérdés.

Kicsit utánaolvasva
igen érdekes információkhoz juthatunk.
 

Ki gondolta volna, hogy 1853-ban az argentínai Mendozába kerülő
Malbec Bordeux legkedveltebb borát adta? Sajnos a két évtizeddel később kiütő
filoxéra vész e fajtát sem kímélte, a megoldást jelentő amerikai alanyokra való
átoltást pedig a fajta nem tűrte. Ez talán karrierje végét is jelenthette
volna, ha az Andok előterében elterülő száraz klímájú homokos talaj nem áll
ellent a félelmetes vésznek. Így aztán saját gyökerén élte túl e rettenetes
pusztítást. Mára az itteni Malbec joggal hívható „argentinikumnak”.

Kiegyenlített klímájának köszönhetően kevésbé kell megküzdeniük
a természet elemeivel, így minden évben hasonlóan magas minőséget biztosít. Ez
kellemesebb savakban, érettebb tanninokban, és magasabb alkoholban jelentkezik.
Az új-zélandi Sauvignon blanc-nak három-négy évtized is elég
volt ekkora sikerhez. Ilyen gyors eredményre talán még a Matua wineyards sem
számított, mikor 1973-ban elültette első tőkéit. Persze itt is döntő szerepet
játszott a természeti környezet, a modern gondolkodásmód, és a magas
technológiai háttér. Ugyanúgy mint dél-amerikai társánál, a “maorik” sem bízzák
a véletlenre a dolgot. Precízen elkészített boraik még a boltok legalsóbb
polcain sem elhanyagolhatóak. Ilyen célokkal indultak el, s rajzolták fel
magukat a világ bortérképére.
Sikereik ellenére a borok könnyen felismerhető hasonló
ízvilággal rendelkeznek. Gyakorta „tucat” jelzővel illették őket. Ebből kiutat
keresve az óvilági szemléletben találták meg a megoldást. Terméskorlátozásra,
hordóhasználatra és biodinamikus művelésre áttérve, egy új és különleges
ízvilágot kaptak.
Trapiche Malbec 14%
Mendoza Argentina 2013
Milyen is egy jó Malbec? Nehéz, tanninos, fűszeres és
gyümölcsös. Ebben a borban minden benne van. Fűszeres tanninja intenzíven
erdeilekváros illatokat áraszt. Csak úgy dúskálok az ízkavalkádban. Szeder,
áfonya, aszalt meggy. Közepesen tömény, testes, mégis légies. Alkohol, és a
fajtajelleg adta feketebors pattogzik a nyelvemen, amiben pici zöldpaprika is
megbújik.  Száraz, mégis lekváros. Hosszú csokis-kávés lecsengéssel fejeződik
be.
17,1 pont
Wither Hills
Marlborough Sauvignon Blanc 2014
Withers Hill Winery is az új tendenciát követi. A korábban
megszokott zöld citrusos  “macskapisi” ízvilág helyett a trópusi
gyümölcsök kerülnek előtérbe. Ananász, mango, egres. Ezek szépen kiegészülnek a
citrus és csalán friss zöldfűszeres aromáival. Élénk savú, nagytestű gyümölcsös
bor. Olyan mint Új-Zéland. Melegséget áraszt, mégis benne van az óceán adta
frissesség. Hosszú lecsengés.

16,9
Pont

Written by barefoot · Categorized: Malbec, Marlborough, Mendoza, Sauvignon Blanc, Új-Zéland · Tagged: Argentína, bor

Apr 25 2016

Az örök tavasz szigetén

…Egy hirtelen bal kanyar után a cölöpökre épült kifutópályán gurulunk tovább.

– Köszöntjük Önöket a virágok, és az örök tavasz szigetén! –  Így üdvözölt és egyben búcsúztatott is pilótánk a világ kilencedik legveszélyesebb repülőterén való sikeres landolás után.

A repülőgép ajtaján kilépve páradús meleg csapott arcon, ami az otthoni október végi csípős hideg reggel után igen jól esett. Hét órai indulásomkor az ablakomban lévő higanypálca még a null fokot sem súrolta.
Most kalandozzunk el egy olyan világba, ahol egész évben színorgiában virítanak a virágok, a szubtrópusi éghajlat óceánival párosul és csipkés gerincű hegyek nyúlnak az égig. Madeirán járunk, ezt a kicsiny földdarabot az Atlanti-óceán zöld ékköveként is emlegetik.


Nem hiába voltak a szigetnek olyan híres vendégei, mint Erzsébet Királyné (Sissi), vagy a mindig szivarfüstöt eregető és Madeira bort kortyolgató Sir Winston Churchill. 

Különleges adottságainak köszönhetően a kontinentális, illetve trópusi gyümölcsök többsége (cseresznye, ananász, banán) épp úgy megterem, mint a szőlő.

  

A már a rómaiak körében is számon tartott, 730km² sziget újkori felfedezése több, mint ezer évet váratott magára. Az első hivatalos írás 1346-ból maradt ránk, amikor egy Angliából menekülő hajó viharba keveredve Madeira partjaira vetődött.

Az első expedíció 1420-ban Tengerész Henriknek köszönhetően indult el Joao Goncalves kapitány vezetésével. 

A sziget gazdasága a sűrű erdők kiirtása után kezdődött. Ekkor kezdtek el cukorrépát, és Krétáról származó Malvasia szőlőt termeszteni, melyek évszázadokig meghatározták a sziget gazdaságát. Amerika felfedezése után Madeira fontos élelmezési állomássá vált az Atlanti-óceánon átívelő kereskedelmi útvonalon. 
A Madeira bor tulajdonképpen a portoi és jerezi társaihoz hasonlóan egy alkohollal erősített italkülönlegesség. Rendkívüli ízvilágát szőlőfajtáinak és a készítési technológiájának köszönheti. Korábban az angol kereskedők a trópusi klímájú Kelet-Indiába vitték a brandyvel megerősített nedűket továbbérlelni. Az idők során ez az érlelés a távoli India helyett e kellemes éghajlatú sziget meleg padlásain folyt. A legenda szerint a szigeten készített bort a skorbut megelőzésére fogyasztották a matrózok.
Napjainkban az érlelési folyamat már mesterségesen, 3-5 hónapon keresztül 45 Celsius fokra felfűtött tartályokban zajlik. Az italok a friss óceáni levegőn, a meleg padlások hordóiban akár évtizedekig is fejlődhetnek. Itt a megszokottal ellentétben oxidatív borokat készítenek, vagyis a hordókat sosem töltik tele.


Csupán nyolc szőlőfajtát használnak :Terrantez, Bastardo, Moscatel, Listrao, Sercial, Verdelho, Boal, Malvázia.

Készül száraz, félszáraz, félédes, és édes változatban.

Minőségét érlelési kategóriákban mérik.

Finest: 3 évesen kerül forgalomba.
Reserve: 5 éves hordós és tartályos érlelést kap.
Special Reserve: 10-15 évig hordóban tartják. Csak a legjobb szőlőfajtákat használhatják.
Vintage: Minimum 20 év hordós, és kettő év palackos érlelés.
Vintage borok a legértékesebbek és a legdrágábbak. Csak a legjobb évjáratokban készítik. Akár 100-150 évig is tárolható.

Természetesen Madeira ennél sokkal többet rejteget. Az utóbbi néhány évtizedben igazi turista paradicsommá nőtte ki magát. A 140 ezer lakost számláló Funchal a sziget lakosságának felét tudhatja magáénak. A hegyoldalban magasan húzódó város mozgalmasságával, a vidám lakosok temperamentumával hamar magába szippantja az odaérkezőket. Vendéglők, bárok, discok sokasága nyitott kapukkal fogadja a turisták hadát, ahol kedvünkre kóstolhatjuk az ínycsiklandó helyi ételeket, italokat. 

Az igazi élmény mégis akkor ér minket, amikor beülünk elvegyülni egy helyiekkel teli kávézóba. Rendeljünk egy bical-t  (helyi méregerős kávé), vagy igyunk egy frissen csapolt Coralt sört, s a hangos trécselés közepette egyszerűen csak nézzük az aktuális focimeccset. Különösen büszkék arra, hogy a portugál futball válogatott egyik legnagyobb sztárja, Christiano Ronaldo, itt született. 

Az igazi élet sötétedést követően kezdődik, a kivilágított utcák hömpölygő tömegeit hangos felszolgálók próbálják megnyerni különböző napi ajánlataikkal: az espada-t (kardhal), és az espetada (babérnyársra húzott marhasült) választásával sosem hibázhatunk.



Egy kellemes reggelit követően látogassunk el a Mercados dos Lavradores nyüzsgő piacára. Jobban nem is lehetne kezdeni Funchal megismerését. Az azulejokkal tűzdelt kétemeletes épület egy igazi egzotikus attrakció. Ízlésesen elrendezett, számunkra ismeretlen zöldségek, gyümölcsök sokasága, a színorgiát árasztó virágcsokrok hosszú nézelődésre késztetik az oda igyekvőket. Persze jobb vigyázni a tolakodóan viselkedő árusokkal, akik néha csillagászati árat kérnek a hozzá nem értő vendégektől. A piac belső udvarába betérve a halárusok birodalmába jutunk. Itt az osztrigától a tonhalig számos különleges halfaj kapható.
Ezt követően felvonóval menjünk fel a város tetejére épített botanikus kertbe, ahol a különleges klímának köszönhetően szinte a világ összes növénye előfordul.



Aki már kellőképpen eltelt a nyüzsgéssel, az induljon el a sziget más részeire. Jól kiépített túraútvonalakon járjuk végig a több száz éves, még máig is fontos szerepet betöltő, csatornarendszer egyes részeit, a Levadakat, vagy másszuk meg a sziget legmagasabb csúcsát, az 1862m magas Pico Ruivo-t. Természetesen a tenger szerelmeseinek sem kell unatkozniuk, az óceán gazdag élővilága búvárkodásra ad lehetőséget, míg a hullámok tetejét szörfösök szánthatják deszkáikkal.

Written by barefoot · Categorized: Funchal, levada, Madeira, Maderia bor, örök tavasz, utazás · Tagged: Blendies, bor

Feb 22 2016

Furmint Február 2016

Külföldi munkáim miatt éveken keresztül sóvárogva olvastam a Furmint Február nevű borrendezvényről.  Tavaly tavasszal végleg hazaköltöztem, így február negyedikén én is poharat ragadhattam az immár hatodik alkalommal  megrendezett kóstolón. Kilencvennégy pincészet több mint százhetven bora várta az ide látogatókat. Főleg Tokajból, de Egerből, Balatonról, Somlóról, sőt még a Felvidékről és a Szerémségből is érkeztek tételek. Néhány kivétellel a szakma jelentős része bemutatta borait. A nagy nevek mellett számos kispince Furmintjával is megismerkedhettem, akik igyekeznek a versenyt tartani ebben a nívós mezőnyben.

A rendezők gondos szervezésének köszönhetően a rengeteg érdeklődő ellenére sem éreztem zsúfoltságot, mivel a standok két emelet több termében és folyosóján helyezkedtek el.

A Furmint kóstolása mindig nagyon izgalmas feladat. Egyszerre három világfajta jegyeit hordozza magában: a Rajnai rizling savgerincét, a Szürkebarát testét és a Chardonnay krémjét. Ehhez járul a Zempléni-hegység adta minerális élmény, amely páratlanul nagytestű borokat alkot.

Persze ennyi bor láttán nem olyan egyszerű a kóstolás. 
Hol, mit, hogyan, mivel?
Ilyen kérdések merültek fel bennem is. Sosem jó a csúcson kezdeni, mivel utána már nem lehet tovább emelni a lécet. Így eleinte főleg a 2015-ös új hordómintákkal ismerkedtem. Négy-öt hónappal szüretet követően a fejlődő borok már szép képet mutatnak az évjáratról. Itt főleg ropogós savak, citrus, és virágillat fogadott. 
Ezt követően belevetettem magam az izgalmas borok közé. Néhány kivételtől  eltekintve, szebbnél-szebb Furmintok kerültek a poharamba. Némelyik tényleg világszínvonalú tételnek mutatkozott.
60-70 megkóstolt bor után néhány olyan érdekes tételt mutatok be, amely számomra kitűnt a sorból.

Kvaszinger Pincészet Hatalos dűlő 14% 2013

Halvány színű, vastagon folyó cseppjei alkoholban gazdag bort mutatnak. Gazdag illataromái lassan nyílnak. Eleinte friss virág, citrus jelenik meg. Később ezt tömény körte, birs, mandula, dió veszi át. Minerális bor, amiben a magasabb savat a maradék cukor szépen egyensúlyozza. Nem tolakodik benne a fa. Hosszú kesernyés-gyógynövényes lecsengés.
4-5 év potenciált látok benne
17,4 pont
Intuition No3.  2013 Holdvölgy Pincészet

Halványsárga színe fás-minerális gyümölcsaromákat rejt. Hosszabb szellőztetést igényel. Tömény birs és körte, amire a hordós érlelés erőteljesebben rátelepszik. Neutrális pézsmás jegyekben is gazdag. Igen vastag borról beszélünk. Főleg körte, birs, dió, mandula, grapefruit, pörköltes ízek jellemzőek. Igen ásványos. Erőteljes savait, a maradék cukor szépen kiegészíti. Egyszerre hordozza magában Chablis krémjét, és a Rajnai rizling karakterét.
Komoly bor, amely még hosszú út előtt áll.
17,5 pont
Percze 2013 Szt Tamás Pincészet
Igen tiszta intenzív illattal indít. Pirított pörköltes jegyeiben citrus, birs, körte keveredik. Nem túl nehéz, mégis impozáns. Keményebb minerális savai sem zavaróak. Közepes testében a maradékcukra igen imponál. Nagyon hosszú diós citrusos lecsengés. 
Valahogy ez hatott rám a legjobban. A hordó, sav, cukor, valamint az illatok egyvelege harmóniában voltak. Nem túl testes, mégis elegáns és szikár. Nálam ez testesíti meg az igazi nagy tokaji Furmintot.
17,4 pont

Márga 2013 Szent Donát Pincészet 

Sokak a fajtát vulkanikus terroire borként tudják elképzelni. Ennek ellenére egyes borászok egy másik arcát szeretnék bemutatni. Jó példa csopaki Szent Donát Pince  2013-as Márga bora.

Világos színe enyhén ásványos-fás virágillatokat áraszt. Érett hordós jegyei körte citrus, alma birs illatban végződnek. Nagy krémes testű bor, amiből elmaradnak a megszokott “köves” ásványos ízek. Viszont szépen visszaadja a márgás-agyagos talaj adta kellemes “picit szegényes” terroire-ját. Amíg a hordót túlzónak, addig a savérzetet kevésnek találom. Hosszú lecsengéssel végződik.

17,1 pont
Néhány szót szólnék a Somlóról is. Sajnos kevés somlói termelő vett részt, pedig érdemes lett volna együtt kóstolni Tokaj boraival. A kóstolás végére értem ide, így néhány borászt már a pakolás hevében értem. Az innen származó savakban szikárabb, alacsonyabb maradékcukrú tételek üdítően hatottak a hegyaljai társaik után. 
Ezek alapján mindenki megtalálhatja a neki tetsző stílust és bort.

Sokan – köztük én is – borsosnak találtam a 10.000 Ft-os belépőt. A végén mégis elégédetten indultam haza. A tematikus kóstolóval megismerkedhettünk a fajtajelleggel, a borászok stílusjegyeivel, végül a számos terroire adta mineralítással. 

Kunci


Written by barefoot · Categorized: Furmint, Furmint Február, kóstolás, Somló, tematikus, Tokaj · Tagged: bor, borkóstoló

Feb 15 2016

Autószerelőből lett borász.

Egy nyári
pecázás közben fogalmazódott meg fejében a borászkodás gondolata. 
1998-ban ez
odáig fajult, hogy otthagyta a szerelőműhelyt, és elkezdett bort készíteni.

Sebestyén
Csabi döntése tényleg jónak bizonyult. 
Közel húsz éves szorgalmas munkájának
köszönhetően mára az ország borász elitjébe tartozik.
Folyamatosan bővülve jelenleg 12,5 ha-on gazdálkodik, ehhez – szigorú
minőségellenőrzés mellett – 8 ha-ról vásárol szőlőt. 
Évről évre
állandóan kísérletezik valamin, a tudását kamatoztatva mindig valami újdonságon
töri a fejét.

Elég csak a
boros címkére pillantani. 
Elegáns, letisztult formavilágú, amely jelzők a
borászatot is jellemzik.

Borai közül
alap Kadarkáját és Merlotját mutatom be. Amíg a Kadarka mára összefonódott
Szekszárd nevével, addig a Merlot talán itt adhatja az ország
legkiegyensúlyozottabb fajtajellegét. Kevésbé alkoholos, tanninos, mint
Villányban, mégis gyümölcsös és óriási potenciállal rendelkezik.

Kadarka 2013

Világos színe
tiszta illatokat rejt. Meggy és csoki keveredik a fa adta pörköltes
aromáival. Szépen érződnek a fajtára jellemző fűszerek, amit szokatlan
vanília illat vesz körbe. Megízlelve a vaníliás csoki sem hagy alább. Kellemes
savai mögött feketecseresznye és meggy bukkan elő, amely egy pici földes
jellegben végződik. Hosszú édeskés pirosborsos lecsengésben zárul.
Könnyed,
egyszerű mégis zseniális bor, amely túltesz a mindennapokon.

16,6 pont

Merlot 2013 

Bíborvörös
szín, tiszta illat. Meggy, szilva, csoki illatok áradnak a poharamból. Magasabb
alkoholja révén sherrys elemeket is előcsalogat. Továbbá vanília, szegfűszeg,
szeder bukkan elő.  A nyelvem alatt már teljesen más arculatot mutat. Vékony
bora túlzott barrique érlelést kaphatott, aminek keserű étcsokis tanninjai túlságosan
elnyomják a bor gyümölcsös jegyeit. Hosszú kesernyés lecsengésben végződik.
A túlzott
hordóhasználat rossz irányba vitte el a bor textúráját.

16,4 pont

Written by barefoot · Categorized: kadarka, Merlot, Sebestyén, Szekszárd, vörösbor · Tagged: bor

  • Page 1
  • Page 2
  • Page 3
  • Interim pages omitted …
  • Page 9
  • Go to Next Page »

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design