• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

bortúra

May 09 2023

Egy élménydús nap Szabadkán

Az utóbbi másfél évben elkezdtem
megkapirgálni az ex jugoszláv borok mezsgyéjét. Kóstoltam plavac mali-t a Peljesac-félszigetről,
prokupac-ot Zupa-ból, vranac-ot Montenegróból, fűszeres traminit Szerémségből,
temjanika-t Macedóniából. Fojtathatnám még a sort, de már ez is elég csemege a
nyugati és az újvilági borokon szocializálódott fogyasztók számára. Persze, minden
országnak megvannak a különleges fajtái, így velünk sem fog csak úgy szembejönni
egy falanghina Campania-ból, vagy dornfelder az Ahr-völgyéből. 


A vajdasági származású páromnak köszönhetően csöppentem ebbe
a világba, amit egyáltalán nem bánok. Már fiatal korom óta érdekel az egykori
Jugoszlávia, ahol a boldog békeidőkben Tito uralma alatt viszonylagos jólétben
éltek együtt a különféle vallású és identitású népek. Egy olyan szocialista,
picit kapitalista, multi-kulti ország volt, amihez foghatót ezen a földrészen
nem találhattunk, nem beszélve az ország változatos természeti kincseiről,
gasztronómiájáról, éghajlati sokszínűségéről, amibe a borkultúrát is nyugodtan
belesorolhatjuk.

     
    Egy rövid húsvéti
kirándulás alkalmával Szerbia ötödik legnagyobb városába, Szabadkára látogattunk.
A településen egyszerre vannak jelen a szerb, magyar, balkáni hatások, szóval
picit beleszimatolhattam ebbe a különleges életérzésbe. Utunk során betértünk a
Vajdaság egyik legjobb burekozójába a Lipa pékségbe, megcsodáltuk a Korzón az
egykori Osztrák Magyar Monarchia legnagyobb városházáját, mosolyogtunk egyet a
vasútállomás tetején ágaskodó rozsdás, ötágú csillagon, majd a 70-es 80-as évek egyedi
hangulatát árasztó Buvljak piacára mentünk. Na, ott aztán tényleg minden
kapható! Az ecetes üvegbe töltött, felcímkézett pálinkán át, a zoknik, ruhák
tömkelegén keresztül a hurkatöltőig, mi szem szájnak ingere. 

     Azért a borkóstolás sem
maradhatott ki, így a Korzó egyik mellékutcájában lévő
Klein House Borbárat
céloztuk meg. Meglepetésünkre már belépéskor magyar hang üdvözölt minket (sajnos
a magyar nyelv egyre jobban kikopóban van a városban) sőt, olyan újhullámos
helyi fajtákat töltöttek poharamba, amik több szállal kötődnek a
kárpát-medencei borkultúrához. Az ott dolgozó fiatal hölgytől megtudtam, hogy ezeket
a fajtákat (összesen 9-et) a 80-as 90-es években egy nagyszabású
nemesítési hullám keretében a Szerémségi borvidékhez tartozó Karlócán hozták
létre. Ebből került három igazán érdekes tétel a poharamba. 


Elsőként az Imperator Pincészet (sila: chardonnay x kövidinka) 2021-es Nika sila-ja került
megmérettetésre. A 2009-ben alapított Erdevik melletti borászatról mindenképpen
érdemes megemlíteni, hogy ez lett Szerbia első biodinamikus birtoka. 
Érett illatok alma,
citrus, narancs, barack fogadnak. Közepes testében lágyabb savai mellé barack,
grapefruit ízek sorakoznak fel.
  Rövidebb
lecsengésű 5 pont


Ugyancsak Szerémségi termelő a Dueric Pincészet 2021-es Severna
Morava bora (morava:  tramini X kunbarát, de bianka illetve rajnai vér is csorog benne) okozta az igazi meglepetést. Ebbe dupla csavart is tettek. Igaz, a pince a
Szerémségi borvidéken található, ennek a bornak az alapanyaga viszont az Észak-Moravai borvidék ültetvényeiről származik.
Zöldbanános, grapefruit, citrus, körte illattal indít. Számban
a kesernyés, vaníliás, lime-os reflexei hirtelen zöld dinnyés, trópusi gyümölcsös
ízbombára váltanak, amit egy markáns savgerinc kísér. Hosszú fűszeres lecsengésben
végződik. Erős 6 pont. Meglepő, amire ez a fajta képes!


Az egykori római császárról Probusról nevezték el a
kadarka valamint a cabernet sauvignon
kereszteződéséből született új fajtát. Nézzük mit tud a
Durdic Pincészet probus
bora.
Sötét színe, szedres, csokis, fűszeres, aszalt meggyes
illata ellenére, könnyed erdei gyümölcsös, közepesen hordózott, vaníliás test fogad. A
lendületes kezdet után a végét enyhén rövidnek érzem. 5 pont

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Djuredic Pincészet, Dueric Pincészet, Imperrator Pincészet, Karlóca, Klein Hause Borbár, morava, Szabadka, Szerbia, Szerémségi Borvidék · Tagged: bortúra

Oct 25 2022

Juhok az akolban, borok a palackban. A Somlón jártam!

Az utóbbi időben Isten ittfelejtett kalapján a Somlón egyre nagyobb kereteket ölt a juhfark kultusza. Sajnos sokan még mindig vele azonosítják a Nászéjszakák borát, pedig ez az elmélet már régen kútba esett, s jól tudjuk, hogy egykoron a gazdák egybe szüretelték a szőlőt, majd a bort távoli tájakra szállították, így a Habsburgok asztalára is. A témához kapcsolódóan két gondolat erejéig tovább borzolnám a juhfark hívők hitét, ugyanis egy régi feljegyzés alapján a somlai borok harmóniáját a furmint, savgerincét a juhfark, illatát a sárfehér adta, másrészt, napjainkban a juhfark egyik nagymesterének, Barcza Bálintnak csúcsborát sem ez a fajta, hanem egy cuvée jelenti.

Kijelentéseim
ellenére a juhfark jelentőségét nem becsülöm le, sőt óriási potenciált látok
benne. Nevét a juh farkához hasonlító hengeres szőlőjéről kapta, aminek
eredetét a Kárpát-medencére tesszük, egyes szakirodalmak mégis osztrák kötődést
társítanak hozzá. Egy biztos, jelenleg csak hazánkban, alig 200 hektáron
termesztik, ebből a legnagyobb mennyiség /kb. 110 hektár/ a Somlón, elvétve
találkozhatunk még vele a Balaton északi partján, Neszmélyen, a Pécsi
borvidéken. A filoxéra előtt őseink gyakorta szívesen foglalkoztak vele,
viszont az új, könnyebben termeszthető fajták bejövetelével szinte teljesen kiszorult.
Ez oly mértéket öltött, hogy a 90-es években újra kellett engedélyeztetni. Ez
Inhauser Istvánhoz köthető, aki szentül hitt a fajta erejében. Ezek ellenére sajnos a termelők inkább a megtűrt
kötelezőként termesztették. Jól emlékszem még Györgykovács Imre szavaira, aki
egyszer kijelentette, hogy az apja szigorú bírálatának hatására egy juhfark
tőkét sem telepített. Később vásárolt szőlőből mégis készített belőle bort.

Mi is lehet ennek
a hátterében? Tudnunk kell, egy olyan szőlővel állunk szemben, ami erős
növekedésű, fagyérzékeny, rossz évjáratban savai még a fogkövet is lebontják,
egyszerű, alig érezhető neutrális ízvilágát meg sem említve. Minden 2006-ban változott
meg, mikor egy oly évjárat jött, amit körzővel, vonalzóval se lehetett volna
jobban megtervezni. Természetesen a juhfark is kiváló minőséget adott, majd a
pincészetek ekkor eszméltek rá arra a kincsre, amit a kezükben tartanak. Szerencsére az utolsó másfél évtizedben a juhfark körüli világ 180 fokos fordulatot vett. Egy jó évjáraton túl ezt köszönhetjük a  terméskorlátozás bevezetésének, a finomodó technikának, és a felmelegedés adta savcsökkenésnek. A minőség javulása népszerűséget hozott, a szőlőtőkéi meg gyarapodásnak indultak a
vulkanikus tanúhegyen.

Nagyságát az egyszerű
aromatikájában és a mindent maga alá gyűrő somlai terroir-ban kell keresnünk.
Aki már kóstolt a hegy kicsavart levéből, az jól tudja, hogy a minerális
jelleg egyből kezelésbe veszi az ízlelőbimbóinkat, hat, nyolc éves borok esetében
a masszív ásványok meg minden gyümölcsös fajtajelleget felülírnak. Ez olyan
érzés, mintha a bazalt kőzet feloldódott volna az isteni italban. Itt van nagy
szerepe a neutrális, alig érezhető, alma, citrus, enyhén csonthéjas aromájú,
magas savgerincű juhfarknak, aminek az ízvilágát kiegészíti ez a markáns terroire,
sőt az acélos savak még hosszabb életutat biztosítanak neki. Idők során a borászok kezdenek
rájönni a botritiszesedési hajlamának köszönhető extra ízélményt nyújtó jelentőségére is. Mindezt a borászok hordózással szokták
megspékelni. Sajnos, a túlzó fa használat sem mindig
kifizetődő, hiszen a leheletfinom aromáit, a toast-os, vaníliás jegyek hamar
elfedik. 

Ezek tudatában
indultam el 2022. október 22-én a Tornai Pincészetbe a IIV. Somlói Juhfark Ünnep 2022
 elnevezésű nagykóstolóra, ahol 17 Pincészet 27 bora várt a vendégekre. Be kell vallanom, annak ellenére, hogy szinte minden évben ellátogatok a hegyre, életem során számos juhfarkot kóstoltam, egyszerre ennyit még sosem
sikerült, szóval igencsak vártam az eseményt. A poharazgatás során számos érdekes
stílusirányzattal találkoztam, amik közül most néhányat meg is osztanék veletek. 

A Mórról már jól ismert Csetvei Krisztina 2017-es somlai juhfarkjával indítottam. A fiatalos lendületű, tűzköves illatokat árasztó, jó közepes testű, tüzes savgerinccel rendelkező, öt éves borba mesterien integrálódtak a hordó fűszeres jegyei, ami mellett megmaradtak a zöld reflexes, almás, fehér gyümölcsös aromák. 

Az előbbivel ellentétben a 2020-as Fehérvári Borbirtok Grand juhfarkjában, inkább a  hordózást részesítették előnyben. A markáns fás világát, a citrusos savgerince jól egészíti ki, amihez enyhén fűszeres, körtés, vaníliás, édeskés aromák párosulnak.

A jobban hordózott tételek közül a Kreinbacher 2017-es juhfarkját zseniálisan elkészített bornak tartom. Érződik rajta a hordózottság, az idő vasfoga mégsem fogta a bort, sőt a savak adta citrusok szinte vibráló fűszerként járják át a jó közepes testét, amiben a fűszeres, toast-os, hordós, enyhén vaníliás jegyek, fiatalos lendületet adnak neki. 


Barcza Bálint 19-es tételével inkább a gyümölcsös eleganciára épít, aminek keretében a bort tartályban illetve hordóban is érlelte. Aki meg szeretné ismerni a juhfark eredeti gyümölcsös aromatikáját, az mindenképpen ezt válassza. Itt tényleg van mit vizsgálnunk az egymásra finoman rétegződő citrus, alma, körte csonthéjas ízek játékában.

A Tornai Pincészet 2020-as Aranyhegy juhfarkját, vibrálóan ásványos gyümölcsös jegyeivel, elegáns hordóhasználatával az egyik legszebb tételnek tartottam, ezzel szemben a feltehetően túlérett szemekből készült 2019-es Grófi juhfarkjában pedig az enyhén édeskés, olajos textúrájú, sós, birses ízek fogtak meg.

Az igazi kuriózumot a végére hagynám. Ez nem más, mint a vélhetően töppedt szemeket tartalmazó, néha még zöld reflexeket villantó, barack, alma, ananász, gyümölcsöket árasztó, ásványos, kerek hordóhasználatú, vastag beltartalmú, 2020-as Zsirai juhfark. 


A sétáló kóstolón túl a vendégek részt vehettek még buszos dűlőtúrán, Fiáth Attila vezetésével terreoire szemléletszerűen összehasonlíthatták a juhfarkjainkat a nemzetközi neutrálisnak mondható mezőnnyel, sőt a házigazda, Tornai Tamás, egészen 2006-ig visszamenőleg vertikális juhfark kóstolót tartott.

Köszönet a részvételért a Tornai Pincészetnek.

Kunci

Written by barefoot · Categorized: Csetvei Kriszti, Fehérvári Bobirtok, Juhfark, Kreinbacher, Nagy-Somlói borvidék, Tornai Pincészet, Zsirai Pincészet · Tagged: Barcza Bálint, bortúra

Jun 26 2022

Nászéjszakák bora. Hogy is van ez?

   Egykoron a Habsburg férfiak úgy tartották, ha az esküvőjük estéjén somlói borral ünnepelnek, akkor az első szülött gyermekük fiú lesz. Ebből a szokásból alakult ki a Nászéjszakák bora elnevezés. Hiszek a hagyományokban, ennek igazságtartalmában azért mégis kételkedem. Számos olyan somlói borászt ismerek, akiknek előbb született lánya, mint fia, de nem hinném róluk, hogy a frigyük estélyén etyeki, vagy mátrai bort ittak volna. Persze hallottam már olyan statisztikáról is, ami ennek az ellenkezőjét bizonyítja, vagyis a vulkanikus hegy körüli falvakban az erősebb nem újszülötteinek aránya jóval magasabb mint a gyengébb nemé.
   A ság hegyi termelők erről teljesen más véleménnyel vannak. A legenda szerint az osztrák császári család férfiú tagjai eleinte a frigy éjszakájára a Ság hegyről szállították a bort, majd egyszer egy jégverés elverte a termést, ezért kénytelenek voltak somlói borral beérniük. Egy évvel később pedig megszületett Mária Terézia. A történet igazságát szerintem sosem fogom megtudni, de a sztori él, sőt a Ság, Somló hegyei a Kissomlyóval karöltve 1998-tól Nagy-Somlói borvidékként került be a köztudatba. 
   A bortúránk során a kóstolás sem maradhatott el, így a hegy ikonikus termelőjét Dénes Tibort látogattuk meg. Azt azért mindenképpen érdemes megemlítenünk, míg a Somló kicsattanó ásványairól, addig a Ság hegy férfias savairól vált híressé. Ettől még ásványokban egyik helyen sincsen hiány. A látogatás során számos bor került poharunkba, de a legjobban a 2016-os olaszrizlingje volt rám hatással. Most ezt mutatnám be.

   Kora ellenére a szalmasárga színében néha-néha zöldes árnyalatot lehet felfedezni. Illatában egyszerre friss és érett, amiben citrus, mandula, körte, csonthéjas aromáiban zöldes reflexek villannak fel. Acélos savgerincét teljesen átszövik a fehér gyümölcsös, kesernyés, körte, citrus, csonthéjas, gyömbéres ízek. A terroir ásványai szinte tapadnak a hosszú lecsengésű borban. 6 pont

Kunci

  
                                        

Written by barefoot · Categorized: Dénes Hegybirtok, Habsburg, Nagy-Somlói borvidék, Nászéjszakák bora, olaszrizling, Ság- hegy, tanuhegy · Tagged: bazalt, bortúra

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design