Még az első nap, a szállásunk elfoglalása
után, belevetettük magunkat az esti Barcelonába. Hiába írtunk januárt, ez a
mediterrán életérzésen semmit sem változtatott. Az emberek 6-7 óra körül
beindultak és mindenfele tömött sorokkal találkoztunk.
 |
| La Rambla |
– Kérdezném, ha most is majd teltházas nyüzsgés van, akkor mi lehet turista szezonban?
Előbb a híres sétálóutcájával, a La Rambla-val
barátkoztunk, ahol gázmelegítőkkel ellátott, sátor alá bevitt éttermek,
souvenir és fagyi árusok vártak minket. Számomra az utóbbi elég hihetetlen
volt, mégis csak a tél közepét tapostuk. Meglepetésünkre voltak olyanok, akik
sorba álltak a hideg tölcséresért. Ezt követően befordultunk a város egyik legősibb,
zegzugos részébe, a Gótikus negyedbe, aminek alapjait Barcino néven a rómaiak
tették le. Állítólag, még egy római falmaradvány is fellelhető. A sikátorokkal
teli sötét utcákban nyüzsgő, élettel teli világot találtunk. Szinte minden
kapualj alatt ajándék és művészeti boltok, tapas bárok, sonkások, sörözők
sorakoztak. Ugyan nem vagyok a művészetek, építészetek nagy rajongója, a
magasba meredő, gyakorta sötétbe boruló, díszített homlokzatokat mégis
megcsodáltam. Ekkor már éreztük, hogy a következő napokban Barcelona rengeteg
érdekességet fog még nekünk tartogatni.
A Carrer Petritxol-ba, a „Csoki utcába”
tartottunk. Még az út tervezése során párom felfedezte ezt a helyet, ami sokak
szerint a város legautentikusabb utcája, szóval vétek lett volna kihagyni. Sajnos,
nevének eredete a mai napig tisztázatlan, mivel több mint 500 éve, a csokoládé
megjelenése előtt is így hívták. Valószínűleg egy ott lakó férfiról kapta. Egy
biztos, a 17. században már megalakultak az első xocolateries-ek, csokoládémanufaktúrák,
az évszázadok során, pedig a művészek is egyre-másra birtokba kezdték venni.
Számos galériája közül a Sara Parés 1884 óta működik, amiben 1901-ben Pablo
Picasso megtartotta első kiállítását. Az utca külön érdekessége, hogy 1959-ben, Barcelonában
elsőként ott szedték fel a járdákat és tiltották ki az autóforgalmat.
 |
| Granja La Pallaresa |
Mi, az 1947-ben nyílt autentikus Granja La
Pallaresa-ba tértünk be churros-t enni. A churros egy közkedvelt spanyol, olajban sütött, égetett tésztaféle, amit sűrű forró csokiba mártanak. Ugyan, az
ensaimada (kelt tésztából készült péksüti) választéka is nagy volt, a vendégek
többsége mégis, az autentikus churros, forró csoki párost rendelte. A tömött
helyen a magasba emelt tálcákkal a pincérek játszi könnyedséggel
manővereztek a fülsüketítően trécselő asztaltársaságok között. Itt rendesen
beleszimatolhattunk a helyi életérzésébe. Az lehet, hogy a város első számú
ilyen helye, a pultost mégsem zavarták a modern gasztronómia szabályai. A 10-15
cm hosszú tésztákat kávéscsésze alátétre pakolta, majd a csészébe egy hatalmas
fazékból merőkanállal merte a mindenfelé folyó, sűrű masszát. Ebből a csészénk
oldalára is bőven került. Meglepetésünkre, nem volt édes, mégis szinte a
rosszullétig telített minket. Igazi, maradandó élményben volt részünk. Folyt
köv.
Kunci
