• Skip to main content
  • Skip to footer

bor földrajz

Jussunk dűlőre

  • Blog
  • Magamról
  • Szolgáltatások
  • Kapcsolat

Jan 11 2016

Tramini 2002-ből – Mór

Nemrég egy jótékonysági bulin vehettem részt Miklós Csabi szervezésében Mórott. 

Így megismerkedhettem helyi termelőkkel és boraikkal. 
Számos megkóstolt tétel közül az Ezerjó lopta be magát legjobban a szívembe. 
Eddig  alig találkoztam a fajtával, így ismét új borral ismerkedhettem meg.

Az estét folytatva Tavarnay Tamás látott vendégül Dankó Ákossal közös pincéjükben, ahol a megízlelhettem a 2015-ös évjárat hordómintáit. 
Végül megajándékozott egy 2002-es Traminivel – közel 400 db muzeális borgyűjteményéből.

13 éves kora ellenére csillogó aranysárga színben tündököl. 
Illatában természetesen érződik az óbor, de kis szellőztetés után a Tramini fűszeres illatvilága is előbújik.  
Enyhe óbor íze mellett igen tiszta ízvilág fogad. Savai sem estek szét, inkább belesimultak a karakteres borba. A fajtára jellemző citrusos-fűszeres ízeit a palackbuké adta pogácsaalma, körte, és birs jegyek veszik  körül, amit egy hosszú kellemes lecsengés követ. 

Másnap ismét elővéve, a bor ugyanezt az arcát mutatta. 
Barnatörésnek még a halvány nyomát sem találtam. 
Egyes 10 éves tokaji aszúk is oxidáltabb képet mutatnak. 
Ez a Mór tényleg tud valamit! 🙂 

Ezúton is köszönöm Tavarnay Tamásnak, Miklós Csabinak, és Dankó Ákosnak a szép estét.

Written by barefoot · Categorized: kóstolás, Mór, Móri Borvidék, pince, tramini · Tagged: bor, borföldrajz, borkóstoló

Footer

Kapcsolat

borivóknak való…

  • A Borrajongó
  • Borgőz
  • Borkóstoló
  • Pécsi Borozó
  • Táncoló medve
2025 ©
barefoot web design