Gergely Kundermann

Néhány órája Portoban egy feketévé főtt bica koffeinbombával indítottam a reggelem, most pedig a Madridban a reptéren várom a budapesti csatlakozásom. A laptopom felett görnyedve bámulom a le- és felszálló gépeket, közben megpróbálom feldolgozni az elmúlt 100 óra történéseit. Élményeim szinte filmszalagként pörögnek a fejemben. Ebben volt repülés, hajózás, borozás, ínycsiklandó ételek, háborgó óceánpart amit Porto késő őszi szeszélyes időjárása tett kalandossá. Közel két évtizedig készültem a kontinens ezen régiójába, most végre összejött, és utólag kijelenthetem, a hosszú várakozás az ott töltött idő minden percét megérte. 

2025. november 22-én hajnalban, erőteljes havazás közepette indultunk útnak. Miután a gépmadárral elrugaszkodtunk Ferihegyről, az idő hamar kegyessé vált hozzánk, majd a magasból megpillanthattuk a Comoi-tavat, a Lago Maggiore-t, a Mont Blanc-t, Lyont, és San Sebastiant. Érdekességként jegyzem meg, hogy 16 évvel ezelőtt az első repülőutam Portugáliához tartozó Madeirára vezetett, a szárazföldi anyaországba viszont most utaztam először tartottam.

Mielőtt bárki kellemes, meleg mediterrán kalandra gondolna, gyorsan lehűteném a kedélyeit. A délutáni megérkezésünkkor a felhőbe burkolózott ég 12 fokkal fogadott, amely hajnalra 6–7 fokra csökkent. Ettől függetlenül ebben a környezetben nagyon szépen gyökeret eresztenek a pálmák, leanderek, olajfák, sőt, még az eukaliptuszok is. Az ottlétünk során részünk volt ködben, viharos szélben, felhőszakadásban, szerencsére azért a ragyogó napsütésből is kivettük a részünket. Az igazán megdöbbentő azonban a lakások fűtésében rejlett. Központi fűtés hiányában gyakran klímával vagy elektromos kályhával fűtenek, amelyek hatásfoka nem a hazai komforthoz van kalibrálva. Szállásunkon a légkondi inkább hűtött, mint fűtött, elektromos kályha nem volt, na de mindegy, nem egy fűtetlen szobába mentünk ücsörögni, a 16–17 fokban viszont nagyon jól lehetett aludni. Ne feledjük, hogy a régió éghajlatát az óceán felől érkező nedves és az Ibériai-félsziget felől érkező kontinentális hatások egyaránt befolyásolják. 

Elsősorban a bor szeretete hozott minket ebbe a városba, de Portót és a portugál életérzést sem szabad szó nélkül hagyni. Az utóbbival már a gép landolásától kezdve egyből elkezdtünk ismerkedni. Előbb egy villamosszerű metróra pattantunk, a belvárosba érve pedig betértünk az első szimpatikusnak látszó kávézó, bár, étterem keverékébe. Valami igazán helyit szerettünk volna átélni, ahol a mindennapok pillanataival, ízeivel szembesülünk. Ez olyannyira átjött, hogy két nappal később már mosolyogva fogadtak minket. Örömünkben aperitifként portói borral koccintottunk, majd a nemzeti ételüket, a bacalhaust, tőkehalat rendeltünk, amit Super Bock sörrel kísértünk. A késői ebédünk elfogyasztása után ránk is sötétedett. A dimbes-dombos, sikátoros utcák között hamar leértünk a Duero partjára, ahol végre megpillanthattam a város egyik jelképét, az Eiffel egyik tanítványa által tervezett Ponte Dom Luís hidat, és a túlparton lévő Vila Nova de Gaia világhírű borászatait. Besötétedés után még élveztük a folyóparti promenád esti mozgalmas életét, ahonnét megfáradva már csak a szállásunkra vezetett az utunk, ahol hamar ágyba zuhantunk. 

Kunci

15-20 évvel ezelőtt a magyar borbarátok cabernet sauvignon-őrületben éltek. Még fiatal borkedvelőként én is hamar felültem erre a lóra. Ne feledjük, abban az időben a Villányi borvidék kapujában, Pécsen tanultam, ott meg a csapból is ez a fajta folyt. Azóta azért nagyot fordult a világ, a cabernet sauvignon valamelyest a háttérbe szorult, a borfogyasztás pedig hatalmasat változott. Idővel a borászaink rájöttek a gyengeségére, a rossz évjárat adta zöldpaprikás ízére (többen ezt jellegzetes ízvilágának tulajdonítják), amely délről északra haladva egyre intenzívebben jelentkezik. A klímaváltozás, a szőlőművelés fejlődése valamelyest javított ezen, de ez sem mindig pozitív irányba vitte a dolgokat. Gondoljunk csak a tavalyi, korai, rapid szüretre, ahol a csapadék hiánya és a forró nyár egyszerre túlérett, valamint zöld bogyókat is eredményezett.

Utólag okos az ember, ezért a témával kapcsolatban néhány reális felismerésre érdemes kitérni. Eleinte Villányban nemzetközi elismerést vártunk tőle, közben begyűrűzött Michael Broadbent cabernet franc-ról szóló híres kijelentése, amely megpecsételte a borvidék sorsát. Azt se feledjük, hogy a világ leggyakoribb szőlőfajtájáról beszélünk, és a hullámzó minőség mellett olyan versenytársakkal kellett volna megmérkőzni, mint Kalifornia, Chile, Ausztrália. Ebben a küzdelemben mind mennyiségben, mind marketingben pillanatok alatt elvéreztünk volna.

A magyar cabernet sauvignon jelentőségét azért nem szabad leírni. A hazai statisztikákba belebúvárkodva hamar rájövünk, hogy a 2027 hektár termőterületével az ország harmadik leggyakoribb kékszőlője, amit Tokaj kivételével (0,3 hektáron azért ott is) mindenhol termelnek. Gyakorta a bikavér egyik gerincét alkotja, ott van a főbb házasításokban, na meg biztos kezekben önállóan is megállja a helyét.

A napokban a Balaton déli partján, Balatonőszödön gazdálkodó Androsics Ferenc 2021-es cabernet sauvignonját bontottam fel. Azt kell mondanom, ez a bor egy olyan harmonikus iskolapélda, amit oktatási célra használnék. Különösen azoknak a kezdő borkedvelőknek ajánlanám, akik most ismerkednek a szakma elsajátításával. A borászatról itt tudhatsz meg többet! 

Elegáns illatában a gyümölcsös jegyek nagyobb hangsúlyt kapnak, mint a hordó. Orromban szilva, szeder, áfonya aromák jelennek meg, amik vaníliás, fekete csokis köntösbe vannak csomagolva. A közepes testű borban a szépen beérett szeder, áfonya, szilva, érett meggy ízei a hordó csokis, vaníliás aromáival gyönyörűen párosulnak, a tanninjai pedig könnyedén csúsznak le a nyelvemen. Első benyomásra villányi stílus felé hajaz, a savgerince mégis egy hűvösebb karaktert kölcsönöz neki. Kérem, itt ötvözték az északot a déllel! Inkább újvilági vonalat követi, azért némi óvilági stílus is fellelhető benne. Nem túl testes, a hordó jól integrálódik a gyümölcsös ízébe, kedves savgerince pedig játékos könnyedséggel ruházza fel. Ne feledjük el, a Balatonboglári borvidéken vagyunk ahol ha a klíma nem is annyira melegebb, mint az északin, a löszös talaj viszont bársonyos karaktert biztosít és ez igen sokat nyom a latba. 6 pont

Kunci

A tokaji borkülönlegességeket – aszú, esszencia, száraz szamorodni, fordítás, máslás – egymás után fújjuk. Ekkor még meg sem említettem az egyedi évjáratokat és a dűlőszelekciókat. Most még ezeknél is különlegesebb borra leltem. Lehet, a bennfentesek a falig menve egy fekete leánykára, esetleg egy rajnai rizlingre tippelnek, de el kell keserítenem őket, tévúton járnak, ráadásul az utóbbi két fajtát csak zempléni borként lehet forgalomba hozni.

Mielőtt lehúznám róla a leplet, másfél évszázad erejéig forgassuk vissza az idő fogaskerekét. A filoxéravész előtt Hegyalja szortimentje több tucat fajtából állt. Csak néhányat említve purcsin, gohér, bakator, mézes fehér, nem feledve a máig gerincet adó furmint, hárslevelű, sárgamuskotály triót sem. Az utóbbi három fajta mai napig tartó uralmát egy 1896-os rendeletnek köszönheti. Ez egészen a rendszerváltásig tartotta magát, majd a borászok nyitni kezdtek és az édesek mellett megjelentek az első száraz borok, pezsgők, sőt a kabarból, zétából, kövérszőlőből készült isteni nedűk is zöld utat kaptak a tokaji név használatára. Ugyan, az új jövevények beültetett területe a borvidék szőlőinek még 4%-át sem teszi ki, mégis üde színfoltot jelentenek a helyi borkultúrában.Az első kettő, a kabar (bouvier × hárslevelű, 1967) és a zéta (bouvier × furmint, 1951) hazai nemesítés, a kövérszőlő viszont korábban is fontos szerepet játszott a tokaji borok életében. A pusztító vész hatására több mint száz évre eltűnt, de a Hétszőlő igazgatójának, Kovács Tibornak köszönhetően az 1990-es években ismét gyökeret eresztettek a tőkéi a vulkanikus talajban. Öröm az ürömben, hogy az új szőlőkből főleg házasításban készülnek édes borok, ezért egyedi ízviláguk nem ismert a nagyközönség előtt. A szemfülesek alkalmanként belefuthatnak egy-egy fajtatiszta, késői szüretelésű tételbe, a száraz szegmens viszont már csodaszámba megy. Olykor a kabarral lehet találkozni, viszont a zéta és a kövérszőlő tényleg fehér hollónak számítanak. 

Az életben azért mindig akadnak olyanok, akik a járt út helyett a járatlanra térnek. Közéjük tartozik Péter Ákos, a Péter Pincészet tulajdonosa, akinél, ha nem is minden évjáratból, de mind a hat fajtából lehet száraz változatot kóstolni. Ákos mindössze 5 hektáron a Thurzó, Mézes-Mály, Bige, Mogyorós, Mester-völgy, Lónyai, Kövesd dűlőkben gazdálkodik, és fiatal kora ellenére számos kiváló eredménnyel büszkélkedhet. Bora ugyanúgy eljutott az egri érsekhez, mint a római pápához sőt, volt olyan tétele, amit az Országház borának is beválasztottak. A Lónyai-dűlőből származó 2022-es száraz kövérszőlőjét igazi kuriózumnak tartom, ezért nem sokat gondolkodtam a vételen. Ha többet szeretnétek megtudni a kövérszőlő eredetéről, itt olvashattok róla.

A zöldessárga szín mögött propoliszos illat villan fel, amely zöld almás, zelleres, zöldfűszeres, lime-os, körtés, enyhén édeskés, pirítós aromákkal van megáldva. Számban, a jó közepes testű bor erőteljes savgerince köré édeskömény, zöldalma, zeller, csalán, zöldfűszer ízek vonulnak fel. A hosszú lecsengését enyhén mézes, picit csípős gyömbér teszi pikánssá. 6 pont.

Egy olyan egyedi ízvilággal bír, amit minden borbarátnak erőteljesen ajánlok.

Kunci

A tavasz utolsó napján vonatra ültem és ellátogattam a Velencei-hegységtől néhány kilométerre keletre fekvő Pázmánd Wine „Le is út,fel is út” rendezvényére. Sosem jártam még ott, így kíváncsian vártam, milyen kincseket, isteni nedűket rejt ez a parányi, reformkorát élő, terület. Aki még nem hallott a Pázmándi Szőlőhegyről, annak elárulom, hogy az Etyek–Budai borvidék egyik meszes, vulkanikus altalajú előretolt bástyája. 

Előbb Vörösmarty szülőfalujába Kápolnásnyékre utaztam, onnan pedig kisbuszok szállítottak a helyszínre, majd gyalogszerrel, pohárral a kézben, pincéről pincére fedeztem fel a „Könnyűvérek” földjét. A sok hűvös májusi nap után az időjárás is nagyon kegyes volt, végig kellemes napsütés kísérte a bortúrám.A kis szőlőhegyen hat stációban, nyolc pincészet standja várt, amelyek külön-külön zenei programokkal, gasztronómiai kiállítókkal gazdagították az eseményt. A kényelemről, a hangulatról, a természethű vendéglátásról a borászok maximálisan gondoskodtak. A szőlősorok között padokon, raklapokon, szalmabálákon, zsákokon ülhettünk, nem beszélve a képeslapra illő kilátásról. Egy olyan szabadtéri családi programot szerveztek, ahol a szülők nyugodtan borozgathattak, a gyerekek meg a természet lágy ölén szabadon játszadozhattak. A borászatok között még lovaskocsikat is leinthettek a kicsik, nagyok örömére.

A hegyen mindenfelé terméstől pirosló cseresznyefák, lócákkal megtűzdelt öreg pincék és szépen megművelt szőlőskertek fogadtak. A helyi gazdák tényleg egy olyan idilli helyet hoztak létre, amire méltán büszkék lehetnek. Igaz, a régi szőlőterületek helyét egyre inkább a nyaralók veszik át, ettől még több új telepítéssel is találkozni, amelyek reményt adnak a jövő borkultúrájának. 

A poharamba került tételek folyamatosan pozitívan értek. Már az első boromnál, Nagy Gábor Családi Szőlőbirtokon egy olyan zseniális, citrusos, vajas, spárgás, zöldfűszeres, enyhén bodzás, szikár, mégis karakteres 2024-es sauvignon blanc-ba futottam, amitől hamar felszisszentem. Gábor Pázmánd szülötte és két évtizede foglalkozik szőlőműveléssel. 8 hektárjával a hegy legnagyobb gazdájának számít, ráadásul hegybírói szerepet is betölti. 
A Czakó Birtokon a 2024-es, fehér húsú gyümölcsökben gazdag, enyhén maradékcukros zenitjének kereksége ismét egy telitalálatnak bizonyult. A fajta nem egy ízbomba, ebben a borban mégis szinte minden erényét felvonultatták. 

Az ApróKertek Pincészet csókaszőlő és kadarka házasításából készült Budai Vörösük már régóta a bakancslistámon szerepelt. Kevesen tudják, de ez az összetételű és nevű házasítás a filoxéra előtt a környék legfontosabb boros exportcikkének számított. Schubert Ádám, valamint Veliczky Zoltán élesztette újjá a nagy múltú a brendet. Ugyancsak itt ízleltem meg életem első Könnyűvérét is, melynek neve Veliczky Zoltánhoz köthető. A Bikavér könnyed vörös szinonimájaként dobta be a köztudatba. Elmondások szerint a kis közösség eleinte furcsállotta, majd hamar zöld utat adott neki. Ez egy olyan reduktív, 60–80%-ban kékfrankosból készült cuvée, amit a szüret utáni tavasszal kell piacra dobni. Az ő Könnyűvérük a kékfrankos mellett 20%-ban nérót tartalmaz. Eleinte nem tudtam hova tenni ezt a párosítást, félve emeltem a számhoz, meglepetésemre, a néró parfüm helyett kellemes, fűszeres, gyümölcsös aromát kölcsönözött neki. 

Hazánk talán legviccesebb nevű borászatánál, az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúránál a csókaszőlőre esett a választásom, ami tényleg hozza a kötelezőket. A kadarkánál nehezebb, a kékfrankosnál könnyebb, tanninjai, fűszerei is a kettő között mozogtak. Ízében a piros bogyós gyümölcsös cseresznye, meggy, ribizli aromák uralkodtak. A nap végén a Boroslány Bortékába tértem be. Előbb egy szikár, barrique hordóban érlelt, erőteljes savgerinccel bíró, zöld almás, enyhén zöldfűszeres, fehér gyümölcsös, füstös 2023-as Megnyugvás chardonnay-ját ízleltem meg, kilépőként pedig ugyanitt egy, harmonikus Könnyűvérrel zártam a túrám. 

Hazafelé tudtam meg, hogy a tavalyi 700 borbarát ebben az évben 2000-re gyarapodott, tömegről még így sem kell beszámolnom. 

Kedves pázmándi borászok, köszönet a színvonalas rendezvényért!

Kunci

Az utazás mindig felnyitja az ember elméjét. Egy rövidebb-hosszabb kiruccanás során új tájakat, kultúrákat, szokásokat, ízeket ismerhetünk meg. A világ számos vidékén jártam már, láttam hatalmas hegyeket, sivatagokat, trópusi pálmafás tengerpartokat, a tajga végeláthatatlan fenyőerdőit, legjobban mégis az Alpokért és az öreg kontinens mediterrán régiójáért rajongok. Nekünk, magyaroknak mindkettővel szerencsénk van, hiszen előbbi Ausztria keleti végénél ér véget, míg a mediterránum egyik kapuja, az Isztriai-félsziget, a határunktól alig néhány óra autóútra van. 

Az utóbbi földdarabot a fekvése és a kulturális egyvelege teszi különlegessé. Északról az Alpok, keletről a Dinaridák kezdődő nyúlványai zárják körbe, délről pedig az Adriai-tengeren felkúszó, a parti hegyeknek nekiütköző meleg légtömegek kellemes, mediterrán jellegű hatást varázsolnak. Az itteni klíma messze van a görögtől, még Dél-Dalmáciától is, némileg mégis beleszippanthatunk a Földközi-tenger jótékony életérzésébe. Kulturális jelenéről, örökségéről pedig szuperlatívuszokban lehet mesélni. A történelem során lenyomatukat hagyták a rómaiak, a velenceiek, az Osztrák–Magyar Monarchia, természetesen mi magyarok is, gondoljunk csak Abbáziára és Fiumére. A két világháború között Olaszországhoz, majd Tito nyugatosított, szocialista Jugoszláviájához csatolták, nem feledve a mostani két gazdáját, Horvátországot, valamint északon a csöppnyi területtel bíró Szlovéniát. Az északnyugati bejáratnál, Koperben már szabadon élő pálmafák, leanderek, olajfaültetvények üdvözölnek minket, nem beszélve a tenger felől fújó friss, sós szellőről. Ennek megfelelően a régió gasztronómiája is egyedi élményt nyújt. A frissen fogott tenger gyümölcsei mellett a sós tengeri levegőn szárított sonka, a pršut, a helyben termett olívabogyó és az abból sajtolt olívaolaj akár fel is tehetné az i-re a pontot, de a teljesség érzése még tovább fokozható. A jugoszláv időkből, Boszniából származó cevapcici sem ritka vendég a terítéken, és vélhetően az olasz hatásnak tulajdonítható helyi tésztaspecialitásról, a fuži tésztáról se feledkezzünk meg. Erre a fűszert a régióban található szarvasgomba adja, desszertnek pedig ott vannak a szabadon növő útszéli fügefák. Úgy gondolom az ínyenceknek néhány érett, lopott, édes füge sokkal nagyobb kulináris élményt nyújt, mint bármelyik cukrászdai remekmű. 

A tengerpart mellett a félsziget belsejébe is érdemes ellátogatni, ahol egy hegyekkel, hatalmas völgyekkel tagolt táján, parányi falvak, a terra rossa-n (vörös földön) olajfa- és szőlőültetvények gyakorta egymás mellett sorakoznak. Ha csak két célpontot kellene kiemelni, akkor mindenképpen Motovun várát, illetve a túrázás szerelmeseinek az igazi kihívást jelentő, 1400 méter magas, szinte falként emelkedő Učka Vojak csúcsát ajánlanám. Körpanorámájáról több mint 100 kilométeres körzetben elláthatunk, az Alpok hegyláncától Velencén át egészen a Lošinj-sziget déli csücskéig, miközben az Isztriai-félsziget háromszöghöz hasonló formája térképként rajzolódik ki előttünk.

Rövid írásommal épp csak megkarcoltam a régiót, hiszen nem esett szó a pulai amfiteátrumról, Rovinjról, Rabacról, a Lim-fjordról, Tito legkedvesebb helyéről, a Brijuni-szigetekről, melyek felsorolását és annak történelmi szálait hosszan lehetne ecsetelni. Végül, a kultúrához, a gasztronómiához, a túrázáshoz vagy a délutáni sziesztához párosuljon egy helyi ital, ami nem más, mint a friss, fehér, gyümölcsös, enyhén kesernyés, zöld fűszeres, minimálisan mentás ízvilágú istarska malvazija szőlőből készült bor. Ez olyannyira részese a helyi életérzésnek, mint Egerben a bikavér vagy a Balaton körül az olaszrizling. Maga a fajta a Görögországból származó malváziák rokonságába tartozik, és a termesztését annyira komolyan veszik, hogy Horvátország második leggyakoribb szőlőfajtájává vált. Igen terroir érzékeny, így különböző talajokon (mészköves, agyagos, terra rossa) más-más arcát mutatja, a legjobb minőséget viszont az utóbbin, vagyis a vörös színű, vasban gazdag terra rossa-n adja. 

Attól még, hogy a poreči székhelyű Vina Laguna borászat 600 hektárjával az Isztria legnagyobb pincészete, a 2023-as malvazija istarska borának 8 Eurós ár-érték, minőség aránya telitalálat. Szinte bármelyik nagyobb horvát szupermarketban megtalálható így, ha ráleltek erre az évjáratra bátran vigyétek haza, hűtsétek be és kóstoljátok meg. Zárásként nézzük mi rejtőzik a palackban. 

Közepes intenzitású illata citrusokkal, fehér húsú gyümölcsökkel, lime-mal, némi kesernyés körtével és nagy adag zöld fűszeres jegyekkel van megtarkítva. A testét egyáltalán nem mondanám vékonynak, inkább kissé viaszosnak, ettől még friss, filigrán arcát mutatja. Ízében a citrus, a lime, valamint a zöld fűszerek mellett körtés, csonthéjas, kesernyés, enyhén fehérborsos aromák jelennek meg. Mediterrán borhoz képest gyönyörű savgerinccel bír, a lecsengésében pedig némi menta is visszaköszön. Egy olyan körző, vonalzó bor, amit bármikor szívesen kortyolgatnék. 6 pont 

Kunci